Karancsi Református Egyházközség

nzyang   2018.11.18. 18:50  Hozzászólás
AvatarAdminisztrátor

Hozzászólások: 1201
Csatlakozott: 2017.06.29. 07:20
Tartózkodási hely: Bácskossuthfalva
 
karancs-református-templom.jpg
Református templom
Megtekintve 5 alkalommal.


A Karancsi Református Egyházközség az Ige és Szentlélek által, az Úr Jézus Krisztusban elhívottak közössége. Mint gyülekezet, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház része, mely kizárólag a teljes Szentírás alapján áll, s tanaiban és életében az Apostoli hitvalláson, a Niceai, Konstantinápolyi, Efézusi, Kalcedóni és Asthanasiusi Hitvallásokon kívül különösképpen a Heidelbergi Kátéhoz és a II. Helvét Hitvalláshoz ragaszkodik.
Istentisztelet minden ünnep- és vasárnap 10:30 órakor.

Bár Karancs, akkor még nem a mostani helyén állt, de 1576-ban ott már anyaszentegyház létezett. Első lelkipásztora Karantsi István. Valószínű a régi Karancson állt az a templom, melynek ajtajának megszegeléséért egy tehén árát kellett büntetésül fizetni.
A mostani templom helyén eredetileg egy másik állt, aminek építése a 17-18. századfordulóra tehető. A 19. század kezdetére, ez a templom túl kicsinynek bizonyult, hiszen ekkor 874 hívet számoltak.

1808-ban a karancsiak szokatlan módon új templom építésébe kezdenek. Nem a régi templom lebontásával kezdték a munkálatokat, hanem föléje építették az újat, az öreget, mint állványt felhasználva. Mikor az új elkészült, a régit, az ajtónyíláson át kihordták. E munkálat nyomai a toronyban, a mai napig fellelhetőek.
Egyik különlegessége, hogy a tornyon a megszokott csillag helyett villámhárító áll, melyet egy jelentékeny villámkár után szereltek fel 1869-ben.

Legutóbbi javítások: 1983-ban a torony újravakolása és az egész templom meszelése. 1998-ban újra meszelték. 2004-ben a templom tetőszerkezete új lécezetet és cserepet kap.

Az orgonát Moser Lajos orgonaművész készítette 1862-ben. A 20. század elején felújították, de számos sípja az első világháborúban megsemmisült. Több évtizedes némaság után, 2006-tól ismét eredeti állapotában szolgál Isten dicsőségére.

*Ma a gyülekezet 109 tagot számlál.


Cím
Kolodvorska 104, Karanac
Kapcsolat
Telefon — Janoš Hajek +385 31 720 223 +385 98 339 524

Forrás:

https://knezevi-vinogradi.hr/hu/udruga/karancsi-reformatus-egyhazkozseg/
Kép
ezofestő



Vissza: Karancs - szülőfalum

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron