Mesék, szép történetek

Kép
Karsay   2018.05.16. 07:04  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Karsay István Mokka műsor beszélgetés a halálközeli élménye
http://www.youtube.com/watch?v=SCvoNaiBaFU&feature=youtu.be
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.05.14. 08:01  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A rátóti csikótojás
Népmese

Hol volt, hol nem volt az országban egy Rátót nevű község. Ebben a Rátótban a csősz egyszer a mezőn egy hatalmas úritököt talált.
- Tyű, fékomadta-teremtette - csodálkozott -, nahát ez már megint mi? - Mert hosszú főznivaló tököt már látott, de ilyen sütnivalót még soha. Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csősz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is mind elszörnyülködtek. Csak nézték, hol a tököt, hol egymást.
Azt mondja a legöregebb, a legokosabb:
- Sok időt megértem, de ilyen isten-teremtményét világéletemben nem láttam még. Mi lehet ez?
Azt mondja rá az időben utána következő:
- Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én se ettem életemben.
S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz.
Az azt mondja:
- Ami azt illeti, én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom hogy ez mi a csoda lehet. De azért bíró a bíró, hogy ő mindent tudjon.
Itt aztán a bíró is beleszólt:
- Hát, atyafiak, ez - ahogy a formája mutatja - csakis tojás lehet.
Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult.
- Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!
A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette. A bíró nem hiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.
- Egy gyíksárkányé! - mondta a legöregebb elöljáró.
- Lúdvércé!
De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka! Annak a Rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. Még a lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek. De a bíró látott már lovat is, csikót is. Felkiáltott hát:
- Csikó! Csikó tojta!
Most már az öregek is fújták:
- Úgy van Ezt a csikó tojta. Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát?
Ebben mindnyájan megegyeztek.
- Eddig szerencsésen eljutottunk - szólott a bíró -, még csak azt mondjátok meg, atyafiak, most mitévők legyünk?
- Kiköltetjük!
- Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink.
Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata.
- Tudják mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk.
Ebben aztán megint megegyeztek. Jó példának először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra a többiek, amint kor szerint következtek. Ki-ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlós tyúk a tojásokat. Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki! Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását.
A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megrázta, megszagolta. Megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt Záp! Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp a felé a falu felé gurítják, amelyik a rátóti tanács lebecsmérlésében leghangosabb volt.
Ennek a csodájára aztán egész Rátót kivonult. Mindenki látni akarta, hogy kapja meg a magáét az a rossz nyelvű falu. Előhozták a tojást. Bizony szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról, s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján belegurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött, s rapityára törött szét. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl, erre aztán egész Rátót adta a hangot, ahogy kinek-kinek torkán kifért:
- A pici csikó! Ni, né! Fut a pici csikó! Utána, emberek!
A sok nép a nyúl után eredt. A dombon csak a bíró maradt. Látva, hogy hasztalan a rohanás, mert a rohanó kis jószágot senki sem éri utol, szomorúan így sóhajtott magában:
- Nem megmondtam; hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük türelemmel még egy-két nap azt az istenadta csikótojást?
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.05.12. 06:30  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Lev Tolsztoj
HOGY TAKARÍTOTTA EL A PARASZT A KÖVET

Igaz történet

Hatalmas kő feküdt egy város főterén. Nagy helyet foglalt el s akadályozta a forgalmat. Mérnököket hívtak s megkérdezték tőlük, hogyan távolítsák el ezt a követ, s mibe fog kerülni.
Egyik mérnök azt mondta, hogy szét kell vetni puskaporral s el kell szállítani darabonként, s hogy ez nyolcezer rubelbe kerülne. A másik azt mondta: henger alakú fán kell eltolni onnan, s hogy ennek hatezer rubel a költsége.
Egy muzsik (paraszt) meg így szólt:
- Én eltávolítom a követ, s csak száz rubel lesz az ára.
Megkérdezték a paraszttól, mi a terve. Ezt felelte:
- A kő mellett egy nagy gödröt ások; a kiásott földet széjjelterítem a téren, bedöntöm a követ a gödörbe s elegyengetem a helyét földdel.
Így is tett a paraszt, s száz rubelt adtak neki érte, s ráadásul a jó ötletért még százat.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.05.06. 05:55  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
János Fekete
2015. május 3.

Az édesanyákra emlékezzünk minden nap
Jól gondold meg, hogy mit kell tenned,
De tedd meg mit szíved kíván,
Adj meg mindent amíg lehet,
Szeresd az Édesanyád
Kimehetsz a temetőbe, elmondhatod
mit szíved mond, vihetsz virágot, csokrot.
És ott hagyod majd őszinte sóhajod.
Ezért mond el most ami benned él,
mond el most amíg lehet
Fogd meg kezét , az Ő kezét
Azt az áldott két kezet.
Öleld át és csókold meg
Mert Ő oly sokat adott,
Te annyit adni soha nem tudsz,
Amennyit Ő adott.
Ezért szeresd amíg lehet
Fogd azt a két kezet.
Mert Ő nevelt fel , és Ő adott
neked egy szép reményteljes életet.
Hát szeresd Őt , amíg lehet.
Édesanya szóban nem tudtam elmondani. ez most született meg.
Szeretlek Anya.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.05.04. 06:13  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Példamutató szeretet
Egy őszi hideg szeles késő délután, ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán. Magányos volt, s hideg szíve, senkit sem szeretett, senki sem szerette. Kigyúltak már az utcai fények, s erősebben fújtak a fagyos szelek. Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, lépteit jobban megszaporázta. Kopott vaskapujához érve, zsebében kulcsát keresgélte. Megtalálta, elővette, ám leejtette. Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye. S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észrevette. - Mindenhol csak a gazok nőnek - mormogta félhangosan. A szomszéd kislány rászólt szeretettel, nem haragosan:
- Bácsi kérem, azt a virágot neked én ültettem.
A férfi a vállát rándítva mondta:
- Én ilyent nem kértem. Azzal bement a fűtetlen, hideg házába. Kopott kabátját hanyagul ledobva, kályhájába tüzet rakva kavargott benne a kislány mondata. - Minek nekem virág? - mormogta. Éjszaka lett, nem jött álom a szemére, mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe.
- Virágot nekem? Nekem? Nekem ültette. Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette, kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette. A házba bevitte és gondosan elültette. Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak. Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak. Kislány szelíden szólt, s rámosolygott:
- Látom bácsi, bevitted a virágot.
- Be - válaszolta, majd elballagott.
Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül, várja a kis virág, mely az ablakában ül. A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott, a férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott. Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette, hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról és kosarába tette. Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva. Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába. Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett. Idős néni jött elébe.
- Jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok.
- A kislány beteg lett, kórházban van - mondta a nénike - nagymamája vagyok. A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.
- Hová-hová? - szólt egy nővér.
- Egy kislányt keresek ma beteg lett.
- Ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.
Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból. Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából, majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból. Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta.
- Köszönöm - összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta. Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra - köszönöm - csak ezt az egy szót mormolta. Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kis virágját magához vette, a temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- Köszönöm! Ezt a virágot Tőled kaptam. Látod? Most ezt visszaadtam, már tudom, megtanultam, mi az, hogy szeretni, hogy néha meg kell állni, másokkal is törődni!

UI:

http://filantropikum.com/hallgasd-meg-ezt-a-dalt-hogy-bevonzd-az-igaz-szerelmet-az-eletedbe/
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.05.02. 06:00  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Hegytetőn

A mester egy nap így szólt a tanítványaihoz:
- Gyertek, felmegyünk a hegyre!
El is indultak. Ködös reggel volt, hallani lehetett a fűszálakról lehulló harmatcseppek koppanását, a levegőben érződött a nedves növények illata. A kis csapat feljebb, egyre feljebb jutott, s a hegyoldal mind meredekebbé változott.
A mester és tanítványai végül felértek a csúcsra. A köd még nem oszlott szét, az alacsonyan lógó felhők eltakarták a távoli hegyeket.
- Miért jöttünk fel, mester? - kérdezték a tanítványok. - Nincs itt semmi látnivaló!
- Éppen azért. A semmit akartuk megnézni.


UI:

Pránanadiról Petrezselyem József
https://www.youtube.com/watch?v=XWrVaVTluBc
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.30. 05:42  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Charles Dickens
Karácsonyi koboldok

Jó régen, egy öreg városkában élt egy bizonyos Gabriel Grubb, aki sekrestyés és sírásó is volt egyben. Meglehetősen rossz természetű, akaratos és goromba ember volt, aki nem kereste a társaságát senki másnak, csak az öreg üvegcséjének, amely éppen elfért a kabátja nagy, belső zsebében. Alkonyatkor, nevezetesen éppen karácsony estéjén, Gabriel a vállára vette az ásóját, meggyújtotta a lámpását, és elindult a templom sírkertje felé, mert másnap reggelig be kellett fejeznie egy sírhelyet. Elég rossz hangulatban volt, de úgy okoskodott, hogy a munka talán meghozza jókedvét..
Komótosan lépkedett, aztán befordult egy sötét utcába, amely a templom mögött húzódó temetőbe vezetett – arra a szép, borongós és gyászos helyre, ahová az emberek csak nappali világosság mellett mertek belépni, tehát igencsak dühös lett, amikor meghallotta, hogy egy fiatal gyerek vidám karácsonyi dalokat énekelget a kapu mellett. Gabriel megvárta, amíg a fiú felbukkant, aztán a lámpásával vagy ötször-hatszor jól rákoppintott a kölyök fejére, hogy legközelebb vigyázzon, hol énekel. A kölyök a fejét fogva szaladt el, Gabriel Grubb pedig jót kuncogott magában, aztán belépett a sírkertbe, és bezárta maga mögött a kaput.
Levette a kabátját, letette a lámpást, majd nekilátott a félig megásott sírnak, és egy jó órán keresztül csak ásott és ásott. A föld azonban fagyott volt a hidegtől, egyáltalán nem volt könnyű feltörni, és kilapátolni. Máskor ez eléggé elvette volna Gabriel kedvét a munkától, most viszont annyira elégedett volt a szegény kölyök énekének elhallgattatásától, hogy egyáltalán nem zavarta a lassú haladás. Amikor befejezte az ásást, elégedetten tekintett le a sírhelyre, és halkan dünnyögve elkezdte összeszedni a holmiját.

Pompás hely lesz ez valakinek, pompás hely lesz ez valakinek,
Néhány lábnyi hideg föld, ha véget ért az élet.

– Haha – nevetett, és kényelembe helyezte magát az egyik lapos sírkövön, amelyik a kedvenc pihenőhelye volt. Elővette az üvegcséjét. – Egy koporsó karácsonykor. Egy karácsonyi ajándék. Hahaha!
– Hahaha – ismételte egy hang mellette.
– Csak a visszhang volt – nyugtatta magát, és újból az ajkaihoz emelte az üveget.
– Tévedés – mondta egy mély hang.
Gabriel felpattant, és amikor megfordult, a földbe gyökerezett a lába a félelemtől, mert valami olyat látott, amitől még a vér is megfagyott az ereiben. Az egyik közeli sírkő peremén egy különös, nem emberi alakot pillantott meg. Tökéletes nyugalomban ült, és olyan gonoszul vigyorgott Gabrielre, ahogyan csak egy kobold tud.
– Mit csinálsz te itt karácsony estéjén? – kérdezte a kobold szárazon.
– Azért jöttem, hogy sírt ássak, uram – hebegte Gabriel.
– Miféle ember az, aki egy ilyen estén a sírok között kószál? – kiáltotta a kobold.
– Gabriel Grubb! Gabriel Grubb! – visszhangozta megannyi kísérteties hang, amelyek mintha megtöltötték volna az egész sírkertet.
– Mi van abban az üvegben?
– Borókapálinka, uram – felelte a sekrestyés, és még jobban remegni kezdett, mert az italt a csempészektől vásárolta, és attól tartott, a koboldnak valami köze lehet az adószedőkhöz.
– Ki az, aki egy ilyen estén, mint a mai egyedül iszik borókapálinkát egy sírkertben?
– Gabriel Grubb! Gabriel Grubb! – kiáltozták újra a hangok.
– Ki hát akkor a mi jogos jutalmunk? – emelte fel a hangját a kobold.
– Gabriel Grubb! Gabriel Grubb! – válaszolta a láthatatlan kórus.
– Nos, Gabriel, mit szólsz ehhez? – kérdezte a kobold, és a vigyora még a korábbinál is szélesebbre húzódott.
A sekrestyés levegő után kapkodott.
– Ez… Ez nagyon érdekes, uram, nagyon érdekes – felelte a sírásó, remegve a félelemtől –, de azt hiszem, én most visszatérek a munkámhoz, uram, ha megbocsát.
– Munkához! – morogta a kobold. – Miféle munkához?
– A sírásáshoz, uram.
– A sírhoz, igen? Ki az, aki örömét leli a sírásásban, mikor mindenki más boldogan ünnepel?
– Gabriel Grubb! Gabriel Grubb! – felelték a hangok.
– Attól tartok, a cimboráim téged akarnak, Gabriel – közölte a kobold.
– Nagyon sajnálom, uram – motyogta a halálra rémült sírásó –, de nem hiszem, hogy ez lehetséges. Nem is ismernek engem, nem is láttak még sohasem.
– Ó, dehogynem! Tudjuk, ki volt az, aki szívének gonosz irigységében fejbe verte azt a szegény fiút, amiért az boldog volt.
A kobold hangosan és vérfagyasztóan felnevetett, amit társainak visszhangja követett.
– Én… Én attól tartok, nekem most mennem kell, uram – mondta a sekrestyés, és mozdulni próbált.
– Menni? Hahaha! – A kobold újból felnevetett, és Gabriel felé iramodott. Megragadta a gallérjánál fogva, és egyszerűen lesüllyedt vele a föld alá, egy hatalmas barlangba, amely telis-tele volt visszataszító, vészterhes tekintetű koboldokkal. – És most – kiáltotta a koboldok királya, akivel az imént találkozott a sírkertben. Egy trónuson ült a barlang közepén. – Most mutassuk meg ennek a szomorú és rosszkedvű embernek milyen képek rejtőznek a mi raktárainkban.
Ahogy ezt kimondta, egy parányi felleg jelent meg Gabriel előtt, és egy látomás bontakozott ki benne, amely szegényesen bútorozott, de takaros otthont mutatott. A tűzhely körül kisgyerekek gyűltek össze, némelyikük az anyjuk szoknyáján csüngött. Az asztalon egyszerű vacsorát tálaltak, s a tűzhely közelében egy hintaszék állt. Hamarosan belépett a gyermekek apja, és a kölykök mind odasiettek hozzá. A férfi leült az asztalhoz, hogy megvacsorázzon, a többiek odatelepedtek köré, és mind boldognak tűntek.
– Mit gondolsz erről? – kérdezte a kobold. Gabriel motyogott valamit, arról, hogy kedvesnek találja. – Mutassatok neki még többet!
Hosszú ideig újabb és újabb felhők bukkantak fel, és mind megtanította valamire Gabrielt. Látta, hogy a keményen dolgozó emberek, akik majd megszakadtak a munkában a szegényes ünnepi vacsorájukért, mégis milyen boldogok. Végül arra a következtetésre jutott, hogy van mit tisztelni ebben a világban. Alighogy ez a gondolat megfogant a fejében, a legutolsó felhő közelebb lebegett hozzá, rátelepedett, és elbágyasztotta. A koboldok egymás után tűntek el a szeme elől, s ahogy az utolsó is elenyészett, elnyomta az álom.
Már reggel volt, mikor felébredt. A kedvenc sírkövén feküdt, és kiürült üveg ott hevert mellette. Felállt – már amennyire fel tudott –, leporolta a dér nyomait a kabátjáról, és a város felé fordult. Azonban a tekintete már egy más emberé volt; a koboldok barlangjában átélt különös kaland megtanította őt a jóságra és a kedvességre.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.29. 06:47  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Made in Hungary

Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China). Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in Taiwan) megszárította a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait.
Az órán a pontos időt (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján majd beült az autójába (made in Germany). Este bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet.
"Made in China" olvashatjuk nap mint nap. Cipőnket, ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sőt lassan már a gyerekünket is Kínában csinálják. Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek, végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával félmaréknyi rizs értékű pénzt juttatunk az éhezőknek. Azonban mielőtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a környezetünkben.
Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34 évesen rokkantnyugdíjas Feri, miért akasztotta fel magát a gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan? Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert azt hisszük, hogy spórolunk. Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van-e az üvegben, azt vesszük meg, amelyik pár forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is eladnánk és vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az kevesebbet fogyaszt.
Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a kínaiban és a turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek olyat, amire nem azt írták, hogy London. Így aztán hamarosan érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is. Érthető, nem akart konkurenciát saját magának.
Feri kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát. Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni.
Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is, hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt meg.
Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen ám, de a büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az alamizsnánkat piára költi.
Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntjük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a járgány nem megy?
Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy ez az egész mind-mind miattam van. Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a munkahelye. És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát a szoba-konyhájához. Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul ha Józsi bá' által termelt tejet iszom, nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'. Így a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan. És hogy nekem ebből még hasznom is lenne. Nem meglepő, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az országnak. A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen hasznos lenne (ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt sem lenne hasznos).
Ezek után érdemes elgondolkodni azon, vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyiken ez olvasható:
"Made in Hungary".

Forrás: Bencés Diákszövetség Levelezőlista
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.28. 05:59  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A nadrág

Egy fiatal férj nadrágot vásárolt. A hosszával volt azonban némi differencia. Gondolta, hogy a családjában három asszony is van, majd felvarrják.
Elsőnek feleségét kérte. Az asszony rossz hangulatban volt és morgással felelt a kérésre.
Akkor anyósához fordult, ő éppen izgalmas könyvet olvasott, és nem mutatott hajlandóságot a varrásra.
Közben lányával találkozott. „Jaj, apu, most éppen színházba megyek.”
No, gondolta magában, az én családomban ugyan nem válik tettekre a szeretet.
Közben a felesége jobb belátásra tért, és felhajtotta a nadrágot. Hamarosan az anyós is befejezte az olvasást, a többiek tudta nélkül ő is felhajtott belőle. Végül az éjszakában hazatérő leány is teljesítette a kérést.
Ez a nagy buzgalom azonban úgy megrövidítette a nadrágot, hogy öröm helyett csak bánatot szerzett.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.27. 06:52  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Dudor

- Mester, mi a különbség a tanítványaid, és a hétköznapi emberek között?
- A majom nem látja a saját homlokán lévő dudort - felelte a zen-mester, majd válaszképpen fejbe csapta a kérdezőt a botjával. - Te most legalább érzed.


UI:

Müller Péter: Ezért nem kell a férfiaknak az a nő, aki harcol értük
http://zacc.cafeblog.hu/2018/03/13/muller-peter-ezert-nem-kell-a-ferfiaknak-az-a-no-aki-harcol-ertuk/
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.25. 06:34  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Tíz év, húsz év

A fiatal harcos odaállt a kardforgatásban is járatos zen-mester elé.
- Mester, fogadj a tanítványaid közé! Nagy harcos, és a Zen értője akarok lenni. Bármit megteszek, csak annyit árulj el, meddig fog tartani az okításom.
- Tíz évig - hangzott a válasz.
- Tíz évig? - hökkent meg a fiatal harcos. - Ez túl sok. Mester, meddig fog tartani az okításom akkor, ha naponta tizenkét órán át dolgozom?
- Húsz évig.

UI:

Beavat(koz)ás
https://ergo-sum.hu/lelek/beavatkozas/
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.23. 07:03  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Márai Sándor
A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.


https://www.youtube.com/watch?v=c8MJct7Hnyc
Ady Endre – Jóság síró vágya
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.22. 06:39  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Hétvégi filmajánló

Otthonunk
https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/az-otthonunk-nosso-lar-teljes-C60Ss08dXRgdiPKE
és
https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/es-az-elet-megy-tovabb-tEs58GAy65FqPApe
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.21. 06:12  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Fekete István
A vadgalamb

Csak az elmúlt gyermekéveknek voltak olyan ragyogó napjai, mint az a vasárnap. Éjjel esett az eső, a szőlőlugas levelein ezer vízcsepp szikrázott és a harangszó is olyan üdén hintázott a levegőben, mintha harmatban mosakodott volna.
Harmadik harangszó után már mindenki a helyén ült a templomban, a mise lassan csordogált a prédikáció felé, a maga ragyogó vasárnapi útján.
- Ne tegyétek azt másoknak, amit nem akartok, hogy nektek tegyenek - hangzott az intés a szószékről és én ezen a nagyon öreg bölcsességen hosszan elgondolkoztam. Még otthon is eszembe jutott, amikor a szomszéd kutyáját oldalba dobtam. Nekem se esne jól, ha egy akkora kő csattanna a bordáimon... bár nem tudtam, hogy az állatokra is vonatkozik - a példabeszéd.
A falon kalitka lógott s benne egy vadgalamb. Nem gerle, és nem örvös galamb, hanem igazi vadgalamb, melyik nagy fák odvában költ és úgy búg, mint az orgona. Igen, tegnap még búgott, de mára, mintha elfelejtette volna a dalt, ami a madarak imádsága. A búgás egy nagy bükkfáról hallatszott, de aztán elhallgatott és Berta Jancsi azt mondta:
- Most bement a likba, ami a fán van, ha akarnám, meg is foghatnám...
Jancsinak nagy tisztelője voltam, mert hét országra szóló csibész volt és mellettem, mint "rossz szellem" működött, de azért erre azt mondtam, hogy: nem hiszem.
- Nem lehet azt a fát megmászni...
- Neem? Mit adsz, ha megfogom a madarat?
- Bicskát. Halas bicskát, de csak búcsúkor.
Jancsi egy kicsit latolgatta a búcsú távolságát, és a bicska valószínűségét, aztán mászni kezdett. Magam is jó famászó voltam abban az időben, de Jancsi barátom művész volt, aki úgy ment felfelé a fa síkos törzsén, mint a mezei poloska.
- Úgy is kirepül - gondoltam-, de a galamb nem repült ki. Talán fiai voltak, talán azt hitte, nem lehet benyúlni? Nem tudom. Reszkettem a madárért, hogy az enyém legyen és nagyot dobbant a szívem, amikor Jancsi benyúlt az odúba.
- Megvan!
A galamb rémülten vergődött, aztán eltűnt barátom öblös ingében.
- A bicskának legyen karikája is, hogy madzagra kössem - egészítette ki Jancsi a megkötött üzletet. - Itt a madarad.
Boldog voltam. Kalitkába tettem, vizet adtam neki, és búzát is - mi tagadás - a templomban is csak rá gondoltam. Örömöm aztán egyre csökkent és most csak néztem a kalitkában gubbasztó galambot, és szerettem volna, ha megszólal. De nem szólalt meg. Csak ült a kalitka rácsán túl, valami irtózatos messzeségbe nézett. Addig néztem, míg elaludtam.
És álmomban búgni kezdett, és előttem megjelent a táj, amit elvettem tőle. Az erdő, amely néma lett nélküle, a szikla, amely felett átszállt, a patak, ahová inni járt, a ködös messzeség, ahová elrepült, a párás magasság, ahonnét mindent látott.
Panaszos siránkozása szinte fojtogatott. A kalitka rácsa, mintha megvastagodott volna és elzárta előlem a világot.. Nem mehettem játszani, nem mehettem a mezőre, nem mehettem apámhoz, anyámhoz. Vergődtem a rács mögött és nem tudtam miért.
- Miért? - kiáltottam. - Miért?
Ekkor valaki megrázta a vállam.
- Rosszat álmodol, hogy úgy nyögsz?
- Igen - suttogtam, de álmomat hiába kérdezték.
- Elfelejtettem...
Másnap azonban hajnalban keltem, amikor még aludt a ház - csak a fecskék csiviteltek áhítattal nézve a kelő napot. Odamentem a kalickához és kinyitottam ajtaját.
- Eredj madár!
Néztem utána, míg csak láttam és a szívemben boldog, nagy sóhajtások születtek.

Azóta vele repülök minden szabad madárral, azóta az én házamban nem volt rab madár és azóta: nem teszem mással azt, amit nem akarom, hogy velem tegyenek, mert emlékeim távoli, árnyékos erdejében ilyenkor szomorúan búgni kezd a vadgalamb.

https://www.youtube.com/watch?v=kptCus6XFGk
Ady Endre – Sírasson meg engem
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.04.20. 07:44  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az irigy kőfaragó

Élt egyszer egy kőfaragó, aki nem volt elégedett se magávat se a sorsával. Egy nap elhaladt a tehetős kereskedő háza előtt. Belesett a nyitott kapun, és drága holmikat, jómódú, tekintélyes vendégeket látott az udvaron. Ó, milyen nagy gazdagsága lehet ennek a kereskedőnek! - gondolta, s feltámadt benne az irigység. Azt kívánta, bárcsak a kereskedő helyében lehetne.
Valami csoda történhetett, mert a következő pillanatban a kereskedő helyén találta magát, a drága holmik között, a nagy gazdagságban. Elképesztően gazdag volt, de azt kellett látnia, hogy a nála szegényebbek (s ezek sokan voltak) irigylik és gyűlölik.
Nem sokkal később egy magas rangú hivatalnok érkezett a házhoz. Olyan magas volt ennek a hivatalnoknak a rangja, hogy mindenki, még a leggazdagabbak is mélyen meghajoltak előtte. Ó, milyen nagy hatalma lehet ennek a hivatalnoknak! - gondolta a kőfaragó, s feltámadt benne az irigység. Azt kívánta, bárcsak a hivatalnok helyében lehetne.
Valami csoda történhetett, mert a következő pillanatban a hivatalnok helyén találta magát. Az emberek mélyen meghajoltak előtte. Elképesztően nagy hatalma volt, de azt kellett látnia, hogy mások irigylik és gyűlölik emiatt.
A nap erősen tűzött; a kőfaragó-hivatalnoknak melege lett a gyaloghintóban. Izzadni kezdett, s ahogy felnézett a napra, ezt gondolta: Ó, milyen erős a nap! Feltámadt benne az irigység, és azt kívánta, bárcsak a nap helyében lehetne.
A csoda megismétlődött: a kőfaragó a nap helyén találta magát. Elszántan szórta sugarait, de azt kellett látnia, hogy a földeken, a műhelyekben dolgozó, verítékező emberek mind átkozzák őt. Hirtelen egy hatalmas, fekete felhő jelent meg előtte, s elnyelte a sugarait. Ó, milyen óriási ez a fekete felhő! - gondolta a kőfaragó, s azt kívánta, bárcsak a felhő helyében lehetne.
A csoda megismétlődött: a kőfaragó a viharfelhő helyén találta magát. De ezzel sem érte be: megirigyelte a felhőt kergető szelet, s széllé változott; megirigyelte a szélnek is ellenálló sziklát, s kőszirtté változott. Ahogy ott állt, kőszirt-testben, valami kopácsolást hallott, s azt érezte, hogy lassan-lassan megváltozik az alakja. Vajon ki lehet erősebb a kősziklánál? - töprengett. Lenézett, és szirtlábai előtt megpillantott egy szegény, rongyos kőfaragót.

UI:

Müller Péter
http://zacc.cafeblog.hu/2018/03/13/muller-peter-ezert-nem-kell-a-ferfiaknak-az-a-no-aki-harcol-ertuk/
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



ElőzőKövetkező

Vissza: Karsay István fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron