Ezoterika

Kép
Karsay   Ma, 08:27  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Istenhit és karma

Az európai gondolkodásban a tizenkilencenik század vége felé kezdtek el terjedni a keleti gondolkodásmód elemei. Ekkor érkeztek az első indiai guruk, jógamesterek, majd valamivel később buddhista tanítók is. Sokan az indiai gyarmatokon ismerkedtek meg a világ hindu elképzeléseivel, így született meg például a teozófiai iskola. Innen kezdve lassan bekerültek a közgondolkodásba olyan elemek, amelyek ha nem is voltak ismeretlenek filozófusok, írók, művészek és utazók körében, de rajtuk kívül nem sokakat foglalkozattak, mint például a reinarnáció és a karma elképzelései. Mai népszerűségük természetesen nem azt jelenti, hogy annyian hisznek is ezekben, de azt mindenképpen, hogy egy mai átlagos műveltségű ember minden bizonnyal valamit tud róluk és talán állást is foglal ellenük vagy mellettük. Ezoterikus közösségekben pedig már szinte belépőnek számít az élet körforgására vonatkozó keleti elképzelések (többnyire felszínes) ismerete.
Sokak számára mindmáig kérdés maradt, hogy miként lehet (ha lehet) ilyen elemeket a mi életünkbe, gondolati- és hitvilágunkba beilleszteni, ezért a továbbiakban ezekkel a kérdésekkel fogunk foglalkozni. Tiszteletre méltó elképzelés, hogy elegendőnek kellene lenni az európai ember számára az európai gondolkodásmódnak, ám az eltelt évezredek annyi megválaszolatlan és talán megválaszolhatatlan kérdést halmoztak fel, amelyek sokakat más irányba indítottak. Míg a materialista embert köbbnyire kielégíti, hogy a dolgok véletlenszerűen, emberi vagy fizikai okok következtében történnek, a legtöbb hívő keresztény számára ha kimondatlanul is probléma, hogyan engedheti meg a szerető és gondviselő Isten ártatlanok szenvedését, nyomorát és halálát, a természet katasztrófáit és hasonlókat – egyáltalán a Rossz olyan mértékű eluralkodását, aminek ma tanúi vagyunk. „Isten kifürkészhetelen akarata”, vagy a túlvilági előnyök ígérete valójában igen kevés ember számára elég meggyőző.
A Vízöntő-kor szellemisége pedig épp azt jelenti, hogy miként az áradás a fizikai gátakat, úgy mossa el a gondolkodás, nyitottabb szemlélet a gondolati, ideológiai korlátokat. Az informatika korában lehetővé vált, hogy messze tájak és letűnt korok gondolatiságát egyaránt megismerjük. Ez persze zavarokat is okoz, várni kell, amíg a felkavart víz lecsendesedik, és ehhez sem árt némi útmutató segítség.
A lélekvándorlás gondolata nem ismeretlen Európában sem. Az ókori rómaiak hittek benne, de a karma, az ok-okozati összefüggés felismerése nélkül. A dialektika, a dolgok önmagába visszatérő változása pedig Hérakleitosztól Hegelig ott van a filozófiában, még ha a marxisták saját értelmezését nem is számítjuk.
A legtöbb ember számára talán Isten létének, működésének és a karmával való összeegyeztethetőségének kérdései a legnehezebbek. Rövidebben fogalmazva: akkor most Isten, vagy a karma az irányító, a mindenható, a „főnök”? A mi logikánk a kizárólagosságot helyezi előtérbe, a vagy-vagy döntéseket, míg a keletieké elfogadja az is-is, a sem-sem, sőt a „sem ez, sem az, sem valami más” megoldásokat is. Itt valóban döntő, és feloldhatalannak tűnő ellentmondásba ütközünk. Az egyistenhívő vallások, a zsidóság, kereszténység és az iszlám szerint a világot Isten teremtette és irányítja egészen a legapróbb részletekig (hegyi beszéd). Isten figyelmét semmi sem kerüli el, és ő dönt az ember evilági és halála utáni sorsáról. Az egy isten léte voltaképp nem zárja ki az újjászületést, hiszen Isten elvileg ugyanúgy elrendelheti a vég nélküli jutalmat vagy szenvedést a túlvilágon, mint a lélek új testbe költözését. A karmára ezek szerint semmi szükség, tökéletesen megoldja a gondokat Isten személyes gondviselése. (érdekes, hogy ennek ellenére a keresztény közgondolkodásban a Gondviselés olykor mint egy személytelen erő látszik megjelenni, ami már-már a karmához hasonlít.)
A karmát a keletiek egy személytelen törvénynek tekintik, amely mellett állnak ugyan istenségek (a hinduknál), de voltaképp magától működik, a cselekedet megteremti saját következményét. A fő istenségek, (Brahma, Vishnu, Shiva), (akik voltaképp nem különálló lények, hanem az egyetlen transzcendens Isten megnyilvánulási formái) el vannak foglalva a teremtéssel, fenntartással és megújítást szolgáló lebontással, és nemigen érnek rá az egyes embereknek büntetést és jutalmat osztogatni. A buddhizmusban pedig még ennyi szó se esik isten(ek)ről. (Ebből vonják le sokat azt a következtetést, hogy a buddhizmus „istentagadó vallás”, holott mindössze arról van szó, hogy a buddhizmus inkább a helyes élet gyakorlati megvalósításval foglalkozik és nem transzcendens fogalmak értelmezésével. A mai buddhizmus Isten kérdését leginkább nyitva hagyja, a részletek eldöntését a gyakorlókra bízva.)
Van az előzőeknek még néhány következménye. Ha az ember sorsa Isten ítéletén múlik, akkor talán „jobb belátásra”’ lehet bírni bűnbánattal, imával, esetleg az egyház támogatásával – és Isten a halálos bűnök kivételével ezt a jogát gyakorolja is, bár a katolocizmusban nem közvetlenül, hanem a papok közvetítésével. A karmát viszont nem lehet megengesztelni, legfeljebb a rosszat kiegyenlíteni jó karmát hozó cselekedetekkel.
A keresztény etika egyik alapja a bűntől való tartózkodás. De az ember a lesben álló Gonosz csábításának gyakran nem tud ellenállni, ezért élete vagy bűntudattal vagy a bűntől való félelemmel terhelt. Ez kiszolgáltatottá és manipulálhatóvá teszi. A karmikus gondolkodás ezt nem így látja. Nem szívesen használják az ítélkező bűn kifejezést, inkább helyes és helytelen cselekedetekről beszélnek. A helyesek jó karmát és jobb következő életeket hoznak létre, a helytelenek nehéz helyzetbe juttatják az embert. A rosszat nem külső csábításra, hanem saját negativitásaink hatására követjük el és a következmények alól se ad senki felmentést. Igy az ember, ha tudja cselekedeteinek súlyát és következményét, kevesebb bűntudatot vesz magára és kevésbé válik kiszolgáltatottá mások felé.
Mindezt sokan úgy élik meg, hogy a karma létezése megfosztaná Istent egyik legfontosabb ténykedésétől, a gondviseléstől. Ezzel a súlyos kérdéssel először talán a teozófusok szembesültek, akik (filozófiai szakszóval) panteisztikus, vagy deisztikus istenképet vallottak, és ezek szerint a mindenütt jelenlévő Istennek nem dolga külön-külön intézni mindenki sorsát. A teozófia változtatás nélkül fogadja el az indiai karma- és reinkarnációs tanításokat. A XIX-XX. századi spiritiszta-okkultista körök is magukává tették a reinkarnáció tanait, hiszen médiumaikon keresztül erre vonatkozó tanítások ezreit kapták, de ők (kiváltképp az ún. evengéliumi spiritizmus) nem szakadnak el a katolikus tanítástól, és leginkább össze szeretnék egyeztetni a Gondviselést a karmával.
Mindezeken túl, a keresztény ember számára talán még nagyobb dilemmát jelent Jézus szerepe és a megváltás. A karmikus gondolkodásban a megváltás és üdvözülés helyén a megvilágosodás és a lét körforgásból való megszabadulás áll, ehhez pedig mindenkinek a saját munkája kell, azaz csak önmegváltás létezik. Felesleges lett volna Jézus áldozata? A keletiek nagy világtanítónak, bodhiszattvának, arhatnak, avatárnak tartják őt, nem megváltónak és sok nyugati is ezt vallja. Rudolf Steiner antropozófiájában egy szintetizáló megoldás mellett tör lándzsát: elismeri mind a karmát, mind a megváltást, olyan módon, hogy Jézus áldozata addig nem járt utat nyitott mindenkinek az üdvösség (megvilágosodás és megszabadulás) felé, de a jó karmáról emellett is magunknak kell gondoskodnunk. És így ez már a keresztény eszméktől sem áll túl távol, annak ellenére, hogy a keresztény egyházak nem fogadják el Steiner tanait. A mai ezotéria ugyanígy nem vall egységes elveket, de nagyjából az előzőeket gondolja.
Egy új, szintetikus felfogás van tehát kialakulóban. Ezt problémaként értékelik azok, akik valamelyik oldalról túl mereven ragaszkodnak régi elvekhez, lehetőségként azok, akik az élet jobb megértését keresik. Végtére is hitbéli dolgokról van szó, ahol nem állíthatjuk soha biztosan, hogy a mi oldalunkon áll az igazság: azt választjuk, amelytől jobb és szeretetteljesebb életet remélünk.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.14. 23:45  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A spontán égés

A jelenség lényege nincs megfejtve

Néhány évvel ezelőtt egy vajdasági faluban furcsa események zajlottak le. Egy házban napokon keresztül megmagyarázhatatlan módon elégtek bizonyos tárgyak, anélkül, hogy valaki meggyújtotta volna őket. Ruházati cikkek, bútordarabok lobbantak lángra. A házbeliek este lefekvéskor szinte rettegve hunyták le szemüket, attól tartván, hogy körülöttük is meggyullad valami és ők is megégnek.
Az ezotéria ezt a jelenséget spontán égésnek nevezi és bármennyire meglepő, már többszáz éve lejegyzett jelenség, de a szakemberek még nem találták meg rá az elfogadható magyarázatot. A feljegyzések azonban nemcsak tárgyak elégésről tesznek említést, hanem arról is, hogy a spontán égés folyamán emberi testek égnek el. Erről a jelenségről egyébként kiterjedt történeti dokumentáció létezik, de ennek ellenére a tudományok eddig elutasították, hogy szembenézzenek vele és megmagyarázzák az okát.
A spontán égés gyorsan zajlik le
A spontán emberi égés jellemzője, hogy az esemény fantasztikusan gyorsan zajlik le. Sok áldozatot kigyulladása előtt néhány perccel még életben látták és egyszerre a tűz lecsapott a semmiből és az áldozat percek alatt hamuvá égett. Egy olasz orvos lejegyezte Bertolli apát furcsa halálát 1789-ben. A szerzetes a sógoránál lakott, éppenhogy visszavonult a szobájába, hogy egy imádságoskönyv olvasásába merüljön. Néhány perc elmúltával felkiáltott és az odafutó emberek már a földön találták, halvány láng vette körül, amely, ahogy közeledtek a szerencsétlen emberhez, elenyészett. Az apát vezeklő ruhát viselt öltözéke alatt. Felsőruhája elégett, alatta a zsákruha érintetlen maradt, a férfi törzse azonban teljesen szénné égett.
A halottkém megállapítása szerint a tűz rendkívül gyorsan alakulhatott ki, mert az áldozatot nyugodt testhelyzetben találták, mintha még fel sem fogta volna, hogy mi történik vele. Sok évvel később, 1960-ban, az amerikai Kentucky állambeli Pikeville közelében egy kiégett autóban öt elszenesedett holttestet találtak. A vizsgálatot végző rendőrök szerint a holttestek úgy ültek a kocsiban, mint amikor az emberek beszállnak az autóba. A hőség igen magas lehetett, de az autó utasai láthatólag egy sem próbált elmenekülni.
Az esetekben a legkülönlegesebb még a hőhatás. Normális körülmények között az emberi test csak nagyon nehezen kap lángra, különösen a még élő test. A tűzhalált halt emberek is csak részleges vagy felszíni sérüléseket szenvednek. A szakértők szerint egy emberi test szénné égése órákon át tart és akkora hőfokot igényel, amelyet csak külső fűtőanyagokkal lehet biztosítani. A krematóriumokban a holttesteket huzamosabb ideig 1100 fokon égetik, de hogy a csontok is elégjenek, a hőfokot 1650 fokra kell növelni. Ezt egy híres törvényszéki antropológus szakértő is megerősítette egy spontán emberi égés után. Egy Mary Reeser nevű asszony ugyanis spontán égés következtében hunyt el, és a törvényszéki antropológust a Pennsylvania Egyetem Orvosi Karáról kérték meg, hogy vizsgálja felül a nyomozást. A 67 éves özvegyasszonyból megmaradt hamu annak a széknek a maradványával keveredett, amelyen halála pillanatában éppen ült. A környező tárgyak épen hogy csak megpörkölődtek. A szőnyeg a szék körül kis körben megégett, de egy közeli papírköteg érintetlen maradt. Az antropológus kijelentette, nem tudja felfogni, hogy egy test hogyan hamvadhatott el, anélkül, hogy a szoba maga is megégett volna. Tulajdonképpen a szobának és mindennek, ami csak benne volt, el kellett volna porladnia - mondta. A rendőrségi vizsgálatot végül azzal zárták le, hogy az áldozat valószínűleg dohányzás közben elaludt, ruhája lángra lobbant, ő meg elégett.
Az alkoholizált test könnyebben ég meg?
A spontán emberi égéseket Justus von Liebig (1803-1873) vegyész is tanulmányozta. Véleménye szerint az alkoholos állapot is hozzájárulhat a spontán emberi égés jelenségéhez. Ismertet is egy esetet Thaurs nevű kisasszony haláláról. Egyes tanúk szerint a már 60 fölött járó hölgy nem vetette meg az alkoholt és a kérdéses napon három üveg bort és egy üveg borpárlatot ivott meg. A holttest a kandalló előtt hevert, a testből nem maradt más, csak egy kupac hamu. Még a legszilárdabb csontok is deformálódtak és elvesztették állagukat. Bár hideg nap volt, a kandalló rostélyán nem volt más, mint egy-két félig átégett fahasáb. A lakás egyetlen bútora sem sérült meg. A széket, amelyben a nő ült, 30 centiméternyire találták, teljesen épségben.
A spontán emberi égésről dokumentált ismereteinket Charles Fort kutatásainak köszönhetjük, aki a XX. század első felében az újságokban és orvosi folyóiratokban ismertetett eseteket tanulmányozta. Bár a szakemberek hivatalosan nem létezőnek tartották a spontán égést, ezért minden furcsa tűzhalál alkalmával csak olyan magyarázatot adtak, amely összhangban állt a fizika törvényeivel vagy az általánosságban elfogadott orvosi felfogással. Így a furcsa tűzesetek kirobbanását mindig felfordult tűzhellyel, kipattanó szikrákkal, gondatlan dohányzással vagy gyermekek esetében gyufával való játékkal indokolták.
A spontán égések titokzatosságát növeli az a körülmény, hogy az eseteknek nincs szemtanújuk. Néhány krónikás meg is jegyzi, hogy furcsamód az áldozatok nem kiáltanak segítségért és nincs nyoma semmilyen küzdelemnek sem. Charles Fort szerint a jelek arra mutatnak, hogy a spontán égést valamilyen lelki ernyedtség előzi meg, amely tehetetlenséget vált ki az áldozatokban, és a ritka túlélőket pedig megakadályozza abban hogy elmondják, mi is történt valójában. Erre példa a hulli Daily Mail című újság egy beszámolója Elizabeth Clark halálával kapcsolatban. A hölgyet egy reggel súlyos égési sérülésekkel találták ágyában, miközben az ágyat meg sem pörkölte a tűz. A lakás közvetlen szomszédai nem hallottak semmilyen segélykiáltást, nem volt küzdelemre utaló nyom sem a szobában. Az áldozat képtelen volt elmondani értelmesen hogy mi is történt vele és nem sokára meg is halt.
A spontán égés gyakran fordul elő
A spontán emberi égés jelensége nem is olyan ritka, mint gondolnánk. Egyre több esetről számolnak be az orvosok és a patológusok, számuk talán még nagyobb is lenne, ha nem félnének a nevetségessé való válástól. Maxwell Cade és Delphine Davis, a gömbvillámok jelenségének szakértői megállapították, hogy ők sem hitték volna el a spontán égés körüli meséket, ha egy orvos barátukkal nem vettek volna részt egy előadás-sorozaton, amelyet a Massachusetts-i Orvosi-Jogi Társaság tartott amelyen a jelenlevők megvitatták a jelenséget. A vitázó orvosok szerint négyévente legalább egy spontán égési esettel találkoznak.
A mai kutatók elvetik a korábbról fennmaradt magyarázatokat, hogy az áldozatok főleg iszákos emberek akik dohányzás közben elalszanak, továbbá idősebb magányos emberek, akiknek közös jellemvonásuk, hogy terebélyesek és olyan asszonyságok, akik ülő életmódhoz szokottak. Sokan korábban azt is vélték, hogy az iszákosokat azért fenyegeti nagyobb veszély, mert az alkohollal átitatott test gyúlékonyabb és a hirtelen lángra lobbanás Isten büntetése az iszákosságért. A későbbi kutatások bebizonyították, hogy az alkohollal átitatott hús csak addig ég, amíg az alkohol nem bomlik fel. A zsíros szövet is ugyanígy viselkedik, ha egyáltlán meggyújtható.
Egyes kutatások ma a testben található foszfogén anyagok felhalmozódásával magyarázzák az emberi test spontán elégését. A foszfogén a nitroglicerinhez hasonló hőelnyelő vegyület, amely néhány mozgáshiányos emberben olyan mértékben felhalmozódhat, hogy testük robbanóképessé válik és úgy ég el, mint a lőpor. Ez talán megmagyarázhatja egyes testek hajlamát a heves égésre, de nem magyarázza meg, mitől gyullad meg az emberi test.
Mindennapi életünkben még nagyon sok az ismeretlen és megmagyarázhatatlan jelenség. Ezek között van a spontán égés is.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.13. 05:22  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Hogy hol is van Ezotéria?
A térképen ne keresd.
A templomokban se keresd.
A tudományos akadémiákon se keresd.
Ezotéria benned van, az az érzés, az az őstudás, lassú eszmélés, vagy villámként hasító rádöbbenés, amelyet Hamlet így magyaráz: „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”
Ezotériában rend van, ezotériában békesség uralkodik, ezotériában szeretet honol.
Ezotéria a bölcsek kövének lelőhelye.
Paracelsus írja: „A szegénynek több van, mint a gazdagnak, a bolondnak több, mint a bölcsnek…
Az emberek rajta taposnak, de nem veszik észre...
Az értékes részét kidobják, az értéktelent megtartják.”
Ezotéria a titkok földje.
Nem azoké a titkoké, amelyeket önjelölt guruk árulnak szabott áron.
Azoké, amelyeket önmagadban lelhetsz csak fel.
Ezotéria határa mindenki előtt nyitva áll, mégsem mehet be mindenki.
Ott áll a három határőr, a hatalomvágy, mohóság, önteltség.
De akár többen is lehetnek.
Állhat ott az ostobaság, a félelem, vagy a kishitűség is.
Vagy bármi más, mi visszahúz.
Le kell győzni őket, legalábbis döntetlenre, különben elállják az utat.
„Nil nisi parvulis” – csak az alázatos szívűeknek.
Ezotéria mindenütt ott van.
Az ünnepekben és a hétköznapokban.
Az örömben és a gyászban.
A haragvásban és a megbocsátásban.
A találkozásban és az elválásban.
Az önmegtartóztatásban és a szeretkezésben.
De ott van a szupermarketben és az utcai hangoskodásban is.
Csak éppen kevesek képesek meglátni.
Ezotéria földje végtelen, kiismerhetetlen, mindenkinek más és más.
A könyvekben is csak szikrákat, pillanatképeket találsz, igaz, vagy csak igaznak vélt gondolatokat.
Hogy melyik melyik, neked kell eldöntened.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.12. 06:07  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A spiritológia története
Egy könyv megjelenése kapcsán

Néhány héttel ezelőtt a szellemtan iránt érdeklődők egy érdekes könyvet vehettek a kezükbe. Dr. Pataky Árpád tollából megjelent a Bevezetés a spiritológiába című könyv harmadik kötete.
Az első kötet tavaly tavasszal hagyta el a nyomdát és a szellemmozgalom történetét dolgozza fel a világon és Magyarországon. Tudni kell ugyanis, hogy a Szellemi Búvárok Pesti Egylete 1871-ben alakult meg, ezt az időpontot lehet tekinteni a magyar szellemtudományi mozgalom kezdetének. Alapító tagjai voltak Vay Ödön, édesanyja Vay Katalin és Ödön felesége Vay Adelma. Az egylet célja volt, hogy dolgozzon a szellemek általi sugalmazás értelmezésén, a velük való közlekedés lehetőségeinek kidolgozásán, értelmezze a szellemek minden megnyilvánulásait a manifesztációkban, tanulmányozza a szellemeknek a mindenségben való viszonyát, létét, szenvedéseit és örömeit, vizsgálja a delejességet és a villamosságot, tanulmányozza az emberek betegségeinek, de különösen a fejgörcsök, az elmebaj, ördöngöség tüneteit (megszállottságokat), és a médiumitás minden nemét, valamint a szomnanbulizmust.
A XIX. század derekán a szellemtan még gyermekcipőkben járt az egész világon. Habár a spiritualizmus előfutárának a XVIII. században élt Swedenborgot tartják, maga a mozgalom az 1800-as évek elején indult el Németországból. Friderika Wanner, akit a prevorsti látnoknőnek is neveznek, szenzitív természetével és gyakori delejes állapotával – szomnanbulizmusával, amely alatt alvajárást, látóképességet kell érteni -, a rendestől eltérő tudatállapotban érdekes kijelentéseket tett. Látta távoli otthonában történő dolgokat, elhunytakat, beszélt velük, megtudott tőlük történéseket, amikről élő emebereknek nem lehetett tudomása.
Amerikai kezdet
Ebben az időben Amerikában Andrew Jackson Davis, az éppenhogy olvasni tudó fiatalember olyan médiumi írásokkal lepte meg a tudományos világot, ami sokak kiváncsiságát keltette fel. Transzállapotában valóságos lelkilátó-gyógydiagnoszta lett, számára az emberi test átlátszóvá vált csak a beteg szervek sötétültek el. Nemcsak a jelenlevők anatómiáját tudta Davis tanulmányozni, hanem szelleme és asztrálteste a delejesség hatása alatt el tudott válni testétől és távoli helyekre volt küldhető, ahol ugyancsak diagnózisokat tudott meghatározni.
Davis szellemi tanítói révén sok tudományos dolgot megjósolt. Többek között a Neptunus bolygót a csillagászok felfedezése előtt fél évvel már leírta. Megjósolta a spiritizmus eljövetelét, a hydesville-i kopogó szellem megjelenését, az írógépet és a repülőgépet. Huszonnyolc könyvet írt meg 84 évig tartó élete során.
A hydesville-i kopogó szellem 1847-ben jelentkezett (erről már írtunk két évvel ezelőtt). Az esemény lényege az volt, hogy a Fox család házában kopogások hallatszottak az ajtón, a falon, a székeken, a mennyezeten. A kopogásoknak értelme volt, a család két leánytestvére erre rájött majd rákérdezéssel megtudták, hogy egy szellemi lény jelentkezését hallják, ezután megállapodtak vele abban, hogy a kérdésekre a válaszkopogás alkalmával egy koppantás „nemet”, kettő „nem tudomot” három pedig „igent” jelent. Így megtudták, hogy a kopogó szellem, amikor fizikai valóságban élt a házban, kirabolták, meggyilkolták, és a pincében elásták. Kopogásával nem bosszút akart állni, hanem azért jött, hogy a gondolkodó emberek figyelmét felkeltse és nekik az emberek és a szellemvilág közötti közlekedés új érájának megérkezését hírül hozza.
A spritizmus létrejötte Franciaországban
A szellemkopogás híre ezután eljutott Franciaországba, ahol 1854-ben Allan Kardec megalapította a Spiritiszta Tanulmányok Párizsi Társulatát. Ő adta a mozgalomnak a spiritizmus nevet is, azt hirdette, hogy ez a mozgalom ellentéte a materializmusnak, mert az anyagon túl van valami láthatatlan más is, továbbá a lélek és a szellem teszi az embert, az embernek hinnie kell a szellemeknek a látható világgal való kapcsolatában és a velük médiumi úton történő párbeszéd lehetőségében.
Kardec szerint a spiritizmus az az új tudomány, amely az embereknek feltárja kétségbevonhatatlan bizonyítékok által a láthatatlan világ létezését és természetét, valamint a látható világhoz való viszonyát.
Megtudhatjuk a könyvből, hogy a két világ közötti kapcsolatok a médiumok révén ismerhetők meg. A médiumitás egy született adomány, feladata a médiumnak hogy a szellemek közvetítő eszközei legyenek, ílymódon oktassák az embereket, megmutassák nekik az igaz utat és elvezessék őket a hithez. A magasabb szellemek nem jelennek meg hívásra, hanem kinyilatkozási hajlandóságuk megnyerésére az alázatosság szükséges, valamint a szerénység, önmegtagadás és a feltétlen erkölcsi és anyagi érdektelenség.
Ilyen előfeltételek után indult el Magyarországon a szellemtani mozgalom, amely követte a francia Kardec által hirdetett vallásos irányzatú és a reinkarnációt valló nézeteket. A pesti Egylet komoly és mély tanulmánynak tekintette a szellemtant, amin többek között a médiumok és minden rajtuk mutatkozó tünemények tanulmányozását értette, tagjai nem akartak a spiritizmusból rajongó vallási felekezetet alapítani, mert szerintük az emberiségnek már van több világvallása is.
A Bevezetés a spiritológiába című könyv második kötete már a médiumok által közvetített tanításokkal foglalkozik. Az olvasó Adelma és Ágoston médiumok révén megismerkedhet a Föld és a Nap közötti szférákkal, naprendszerünk bolygóival, a kozmológiával általában, továbbá az asztrológia szellemtani aspektusával. Megtudhatjuk hogyan keletkeztek az összefüggések az ókori népek hitregéi és a bolygók asztrológiai vonatkozású hatásai között. A tanító szellemek elmondták, és a médiumok ezt a tudást közvetítették, hogy az embereknek az asztrológiát a szellemek árulták el, szellemnyilatkozat révén vált közkinccsé. Ezt a szelemi kinyilatkoztatást azután a mágusok mesékbe öltöztették. Az ókori világ uralkodói tulajdonképpen a mágusok, illetve az asztrológusok voltak, mert az uralkodók mindig azt tették, amit az asztrológusok tanácsoltak nekik.
Magyarországon megindult a szellemtani fejlődés
A múlt században hatalmas fejlődésnek indult a szellemtan Magyarországon. Neves médiumok nevelődtek, mint amilyen többek között Eszter médium volt. Ő már a Névtelen Szellem közvetítéseit és tanításait ismertette és rögzítette. Több tíz könyvet írt meg a Névtelen Szellem közleményei címmel. De megtudhatjuk a második kötetből ki volt Antal médium, továbbá József és Pál. Valamennyien nagyban hozzájárultak a magyarországi szellemtan kibontakozásához és fejlődéséhez.
A harmadik kötet témája a szellemtan etikája. Abból a tézisből indul ki a szerző, hogy a felvilágosodás kora óta minden kor gondolkozását a kételkedés jellemzi, mert nem hisz az igazság létezésében. Ezért szükséges a „túloldal” megismerése, amit a médiumok útján a tanítószellemek ismertetnek.
Dr. Pataky Árpád a napjainkban működő médiumok útján ismerteti az aránylag nemrégi események-katasztrófák szereplőinek közleményeit is. Elolvashatunk egy vallomást az egyik haláltábor lakójától, aki még nincs tudatában annak, hogy gázkamrák már nincsenek, a holocaust sem létezik, és már ő is a közteslétben tartózkodik. De a Kurszk orosz tengeralattjáró katasztrófájának utolsó perceit is megismerhetjük D.R. Kolesnyikovnak, a hajó egyik parancsnokának mondataiból, valamint az 1998. szeptember 2-án lezuhant svájci repülőgép kapitányának utolsó mondatait is. Érdekessége a könyvnek az, hogy ezeket a mediális közléseket meg is hallgathatjuk hangkazettáról, amely a kötettel párhuzamosan megjelent. A vallomásokat Erzsike médium közvetítésével ismerhetjük meg, valamint még egy manifesztációt is az 1848-as szabadságharc zászlóvivőjétől akit az anyagiaknál magasabb eszme, a haza iránti hűség és a haláláig tartó kitartás jellemzett.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.11. 06:10  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Függőségeink szimbolikája

Az alábbi írás nem feltétlen tükrözi a terápiával foglalkozó szakemberek és módszerek álláspontját. Ettől függetlenül talán segít megérteni magunkat, elgondolkodni függőségeink okán és működésén.

Rossz szokás, bűncselekmény, deviancia, betegség – nagyjából ezeket a cimkéket szokta kapni a függőségben (tudományosan dependenciában vagy addikcióban) szenvedő ember.
Szokták megvetni, sajnálni vagy vállrándítással továbbmenni, lelkére beszélni, kiközösíteni, büntetni, gyógyítani – gyógyszerrel, biorezonanciával, pszichiátriai osztályokon - változó sikerrel. Van, aki azt mondja, mindenki azt csinál a testével, amit akar, arra költi a pénzét, amire tetszik, amíg másnak nem árt vele, mások társadalmi veszélyességről és felelősségről beszélnek – miközben egyre több a függő ember és egyre többféle dologtól tudunk függeni. A fogyasztói társadalom szereti, ha függőek vagyunk: így jobban lehet bennünket manipulálni. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy nem könnyű ma igazán, lélektani szempontból felnőtté válni. A függő ember pedig nem igazán felnőtt.

Mindenki betegnek tartja az alkoholistát, a drogost. A dohányost már jóval kevesebben, míg számos függőséggel kapcsolatban ez fel sem merül, sőt bizonyos közösségekben bizonyos függőségek akár szociális-kulturális minták is lehetnek. Lényeges biokémiai kutatási eredményeket tudhat magáénak az orvostudomány: egyre több szerről tudják, hogy milyen vegyi gyökökhöz kötődnek és milyen receptorokat milyen kemikáliákkal lehet blokkolni, hogy a függőség csökkenjen. Ám ott, ahol nincs szer (legalábbis exogén, külső anyag), ott receptort sem lehet keresni. Ott a lelki okokat érdemes firtatni.

Sokféle dologhoz szoktunk többé-kevésbé erősen kötődni. A buddhizmusban a létkerékhez (így az újjászületések láncolatához) kötő viselkedési formák egyike a kedvelt dolgokhoz való ragaszkodás, a másik pedig a nem kedveltek távoltartására, elkerülésére való törekvés. Leegyszerűsítve a vágyról és a gyűlöletről beszélnek, de mondhatnánk akár vonzásnak és taszításnak, centrifugális és centripetális erőnek is. Lehet, hogy a függőséget és a fóbiát is ilyen párosként kellene kezelni?
Alapvető mozgatóerők ezek, és ki mondja meg, a kedvelés, vonzódás, megszokás, ragaszkodás mikor megy át függőségbe, a viszolygás pedig fóbiába? A mennyiségi változás mikor teszi az érzéseket más minőségűvé? Hol a határ a szenvedély és a függőség között, hiszen szenvedélybetegségről beszélünk? Lehet-e mondjuk a bélyeggyűjtésből olyan függőség, mint a rulettezésből? Csak az a függőség, amikor a hiány testi tüneteket is okoz, vagy amikor a vágy olyan erős, hogy minden más érzést elnyom, minden korlátot, elsöpör? Ahogyan az életben általában nincsenek, bizonyára itt sincsenek merev határok. Ezekre a tudománynak és gyógyításnak szüksége van, hogy meg tudja különböztetni a normálist a patológiástól, az egészségest a gyógyításra szorulótól – de igaz-e ez? Csak a kialakult függőség-betegség gyógyítandó, vagy a gyógyításnak sokkal hamarabb meg kellene kezdődni? A buddhisták szerint igen, a ragaszkodások felszámolásával, ami az ön-és világismeret sajátos látásmódját és gyakorlatát követeli meg. Bizonyára igazuk van, és ott, ahol e nézetek az uralkodók, kevesebb függő ember él. De egy nyugati embernél a függéshez vezető folyamat melyik stádiumáig tud(ná)nak a buddhista tanítások használni?

Végletekig leegyszerűsítve az életet, minden cselekedetünk vagy valami hiány megszüntetésre, vagy valami felesleges, nemkívánatos kiküszöbölésére irányul. A vágy hiányállapotot jelent, a ragaszkodás pedig azt a vágyat, hogy a hiányt újra és újra a megszokott módon meg tudjuk szüntetni. De miét „termelődik” újra a hiány? Bizonyos esetekben érthető: miután szervezetünk feldolgozta a táplálékot, újra éhesek leszünk. De miért van így, ha a hiányt a lélek szenvedi el? Sőt miért kell egyre több és több a hiányt megszüntető dologból? Miért termelődik újra, sőt fokozódik a hiány? - Nyilván azért, mert nem azt kapta meg a függő ember, amiből tényleg hiánya volt! Csak valami pótszert, ami ideig-óráig segített, hogy a hiány utána még nagyobb erővel jelentkezhessen. Vagy: nem ott, nem azon a szinten történt meg a hiány pótlása, ahol keletkezett. És itt természetesen már a biokémiai megoldás szóba sem jöhet, legfeljebb kiegészítő terápiaként.

A függőség lényege a hiány pótlása és ugyanez a terápia célja is. Csak míg a szomjúságot oltja a víz, azt a szomjat, ami miatt az iszákos iszik, nincs olyan (és annyi) folyadék, amely eloltaná. Teát a „szomj” nem ott keletkezett. Mélyebb szinten, a tudattalanba süllyedt múltban. Ez az egyik szint. A másik a szimbólumoké.

Nem kell feltétlenül visszamenni az előző életekig egy függőség gyógyításánál. A pszichológia tapasztalatai szerint sok mindenről az úgynevezett korai sérülések tehetnek, az élet első éveiben, esetleg a születés előtt az anyaméhen belül elszenvedett traumák és ki nem elégített (többnyire lelki) szükségletek, például a megkapaszkodás, biztonság, szeretet, odatartozás, elfogadottság. A pszichoterápia számos olyan módszert ismer, ahol korregresszióval, a múltba való visszatéréssel megkereshető és megszüntethető a hiány. A sikeres terápia után a kliens tudatában már nincs ott a hiány, mert átélte, hogy megkapta, amire szüksége volt.

Persze ez nem ilyen rövid dolog és a gyógyításhoz nem elegendő konkrét életeseményeket keresni a beteg múltjában, egy sokkal mélyebb szintre is le kell szállni, a szimbolika szintjére, mert itt kapjuk meg a magyarázatot, hogy egy hiányt vagy sérülést miért pont azzal a függőséggel akarja gyógyítani az illető. Enélkül csak a felszínt próbáljuk elsimítani. Ezen a mélyebb szinten a függés tárgya egy szimbólum. Innen nézve a fizikai létezők is csak kivetülései, megtestesülései a mögöttük álló szimbólumoknak.

A megközelítés egyik iránya, hogy a függőség testileg hogyan nyilvánul meg. Például egyes függőségek az evéshez-iváshoz, a szájunk használatához kapcsolódnak. Freud arról beszél, hogy a gyermek fejlődősének első évében a száj (szopás) a fő örömforrás. Ezt nevezi orális szakasznak. Az ekkor történt sérülések (korai elválasztás, a tej elapadása, az anya elvesztése) feltartóztatja a fejlődést, és az egyén örömszerzésében a száj lesz később is a döntő. Ez Freud szerint az orális személyiség, ilyenek az alkoholisták, evés-függők és a dohányosok.

Más függőségek a kéz használatát, vagy a teljes test részvételét igénylik. A dohányos például mindig megemlíti a dohányzás műveletsorának fontosságát, de sok más függőség is bizonyos cselekedetekben nyilvánul meg, például a játék, a szex, a veszélyes vagy tiltott helyzetek, a másnak vagy önmagának okozott fájdalom függésszerű keresése, gyakorlása. Ezek mögött analitikus gondolkozással ki nem élt korai vágyak, tilalmak, korlátozások állhatnak. Mindig fontos szerepe van az örömelvnek, és a jutalmazás/büntetés kettősének. (Paradox módon a mazochisztikus személy számára önmaga megbüntetése örömöt jelent.)

A másik fő irány a függőség tárgyának szimbolikája. Legalább egy könyvet lehetne megtölteni ezzel, így itt csak néhány példára van helyünk. Az alkohol, mint tudjuk, kitűnő oldószer a kémiában. Nincs ez másként a lélekben sem: oldja a hangulatot, feszültséget, szorongást – ezért vált a társas szórakozások együttjárójává. A magányos ivó a félelmeit, szorongásait, kudarcait oldja vele. A folyadékok egyszersmind az asztrális szféra, az érzések, érzelmek szimbóluma is, tehát ezen a szinten van az a hiány, amit az iszákos ki szeretne elégíteni. A latin spiritus szellemet is jelent, ezért van jelen valamilyen szeszes ital számos rituáléban – de a szellemi szinthez közeledni nyilván csak akkor segít, ha a köznapibb szinten már nem nagyon vannak megoldatlan problémák, és ezért nincs ott alkoholfüggőség, ahol a szeszes italokat kizárólag rituális célra használják.

A pszichotrop anyagok mindegyikét (ide tartoznak azok a szerek is, amelyeket meglehetősen pongyola kifejezéssel drognak neveznek) az asztrológia neptunusi karakterűnek mondja. Ez azt jelenti, hogy feloldó, egyesítő jellegük van. Spirituáis szinten ez az egyetemes szeretetet, az Univerzummal való egységet jelenti. A baj csak ott van, hogy nem spirituális használatuk ehelyett csak elködösíti a tudatot, múló kábulatot vagy illúziókat okoz. A sámán a szellemvilágba emelkedik, a szerfüggő démoni „helyekre” zuhan némelyiktől. Valójában teljesen külön kellene vizsgálni a „valódi” kábító szereket a hallucinogén és a stimuláns anyagoktól. A jog ezt csak azért nem teszi, mert mindet függőséget keltőként (és büntetendőként) kezeli, holott nem mindegy, ki miért és milyen szertől válik függővé. Valószínűleg azoknak van igazuk, akik azt mondják, egy józan jogalkotás az alkoholt is bevehetné a drogtörvénybe, hiszen társadalmi veszélyessége sokkal nagyobb bizonyos anyagoknál, amelyek benne vannak, de nem is igazán hoznak létre függőséget – csakhogy ezzel százmilliárdos bevételektől esne el az állam. (Ennyit a prevenció komolyságáról.)

Eredetileg a dohány is rituális szer volt, csakúgy, mint a tudatmódosító szerek. A füst- és általában a légnemű anyagok – a mentális szintet, a tudatot, a kommunikációt szimbolizálják. Figyeljük meg, milyen szívesen gyújtanak rá a dohányosok beszélgetés közben (gyakran ital mellett)! Máskor (filmekben is gyakori) a beszéd helyett, kommunikáció-pótlék a füst. (jó példa Jarmush: Füst című filmje) Ez talán megérthető tartós magányban, de vajon mit akar elégetni (megjelenik a tűz-szimbólum is!) és elengedni a levegőbe, aki napi három doboz cigarettát szív el?

A gyógyszerfüggő az egészségéért aggódva a tablettákban vesz menedéket. Ezeknek az apró kerek tárgyaknak a lenyelésében keresi a biztonság érzetét (itt is megjelenik az orális fixáció) – és minél betegebb lesz tőlük, annál inkább kötődik a tablettáihoz és kapszuláihoz.

Sokféle függőségünk közül némelyiknél fel sem merül, hogy kóros állapot. Lehet valaki pénz-, birtoklás-, hatalomfüggő is – elég kicsit szétnéznünk a közéletben, számos függő beteget látunk magas pozíciókban. Ott van bennük a fel nem nőtt, önállóságában korlátozott gyermek, a „nem vagyok elég jó” érzés, a veszteségtől való félelem – természetesen ijesztően felnagyított formában. Inkább sajnálatra, mint irigylésre méltó, kezelésre szoruló emberek ők.

A szeretet, törődés szorosan kapcsolódik a tápláláshoz. Köztudomásúan az evési függőségek ezt jelzik. A zabálással a függő ember egy valamikori hiányt, veszteséget akar pótolni (ami lehetetlen, hiszen valószínűleg nem táplálékban szenvedett hiányt, nem a gyerekkorukban éhezők lesznek kényszeres evők később). A zabalás-függő ugyanúgy attól fél, hogy éhen hal, mint ahogy a pénzfüggő milliárdos a szegénységtől. Leginkább az édesség-függőkről gondolják ezt, pedig minden estben ez van a háttérben. A magukat éheztetők pedig a táplálék megvonásával a bűntudatukat akarják levezekelni – és ez is függő állapot lehet.

A szex-függőséget az előzőekhez hasonlóan vissza lehet vezetni a fejlődés genitális fázisában történő fixációjához (három és hat éves kor között Freud szerint). Itt az örömszerzés a nemiségben nyilvánul meg. A szex-függő ember saját örömét keresi, akkor is, ha a másikkal van: az csak az öröm megszerzésének eszköze, mellékes, lecserélhető, pótolható. Az ilyen ember nem is nagyon képes egy kapcsolat intimitását, bensőségességét megélni. Sajátos módon a huszadik századi kultúra olyan magaslatra emelte ezt a modellt, hogy sok embernek eszébe sem jut, hogy valami sokkal fontosabb hiányzik az életéből.

De létezik ennek mintegy kiegészítőjeként az a kapcsolati függőség is, ahol a szexualitás másodrendű, a lényeg a „tartozni valahová”, bárkihez, bármi áron érzése. Hihetetlenül gyakori eset és feltehetően a korai veszteségek vannak a háttérben, bár az elmagányosodás bármely életkorban bekövetkezhet. Az igazi, lelki társ megtalálása véget vethetne a párkapcsolati függőségnek, a baj csak az, hogy ezek az emberek ettől valójában félnek, és megelégszenek a kapcsolat illúziójával.

Vannak élet(érzés) pótló függőségek is. Akiket búra alatt neveltek, megkímélve őket a küzdelemtől, veszélytől, úgy érzik, nem is élnek igazán. Ahhoz, hogy ezt kompenzálják, olyan tevékenységek rabjai lesznek, ahol a veszély, a halál (vagy csak a lebukás, büntetés) leselkedik. Ők száguldoznak az utakon a sokadik büntetés után, kockáztatnak a ruletten, lopnak a boltban, mutogatják magukat a parkban (persze náluk szexuális defektusok is vannak), vagy űznek extrém sportokat, ahol az adrenalinszint emelkedésének sajátos érzésével végre úgy érzik, itt az igazi élet! Természetesen őket is csak nagyon durva közelítéssel vehetjük egy kalap alá őket. A játék, a sebesség, a tilalom áthágása, illetve a gyakorolt tevékenységek mind-mind sajátos szimbolikát hordoznak.

A sok-sok függőség közül, amelyek ott lehetnek életünkben, még egy – és e hasábokhoz illő – függőségről hadd essen szó: az ezotéria-függésről. Ilyen kifejezést hiába keresünk a pszichológia könyvekben. Most találtam ki. Kicsit az ellentéte az előzőnek. Ők a veszélyt keresik, az ezotéria-függők pedig az élet nehézségei, kihívásai elől menekülnek az ezotéria langyos vizébe, ahol nincs konfliktus, küzdelem, kudarc, mindenki szereti egymást és az élet csodálatos. Ha mégis problémánk van meditálunk egy jót, hívjuk az angyalokat vagy felrajzolunk egy tibeti szimbólumot és minden rendben lesz. Az ilyen ember drogként használja ezeket a dolgokat, és természetesen semmi köze a valódi ezotériához és spiritualitáshoz. Úgy viszonyulnak hozzá, mint a bazári giccs a művészi alkotáshoz. Egyszer egy ezoterikus klubban valaki azzal dicsekedett, hogy ő minden szabad idejét ott tölti. A foglalkozás vezetője ahelyett, hogy megdicsérte volna, visszakérdezett: És mi helyett? Sokan megorroltak rá emiatt. Ők is függők voltak.

Mint látjuk, hihetetlenül szövevényes a függőségek működése. Talán nem túlzás azt mondani, hogy tulajdonképpen érzésektől és tudatállapotoktól függünk. A függőség tárgyának kielégítése sajátos érzéseket és sajátos tudatállapotot hoz létre. Ha ezt elvesszük, hiányt teremtünk és a hiányt lehet, hogy másféle függőséggel fogja pótolni. Ha valaki megtalálja magában, megtanulja pozitív módon megélni, amit keres, vagy nem ragaszkodik tovább hozzá, többé nincs pótlékra szüksége. Önálló, felnőtt ember lett.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.10. 05:56  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A rontás

A napi- és heti sajtószerveink apróhirdetései között igen gyakran
találhatunk olyan információkat, hogy valaki rontástól, átoktól
hajlandó megszabadítani a hozzájuk fordulókat, esetleg szerelmi kötést
is végez. Ezek a tevékenységek egyébként az akaratmágia körébe
tartoznak, és az utóbbi időben igen gyakoriak lettek.
Egyáltalán milyen mágikus tevékenység tartozik a rontásoknak nevezett
fogalom-körbe? A mágiatan szerint a mások befolyásolására tett
rosszindulatú kísérletet nevezzük rontásnak, de az átok, sőt még a
rosszkívánság is beleillik a rontás fogalmába. A rontás tulajdonképpen
egyfajta mágikus támadás és azon a működési elven alapszik, hogy
minden élőlény egy közös életerőből meríti létezését és ezt az
életerőt rituális eljárásokkal irányítani lehet.
Rontáskor a manipulátor - vagy a feketevarázsló, a boszorkány -
valamilyen módon megszemélyesíti a megjelölt célpontot azzal, hogy
haja szálát, körmét, valamilyen személyes tárgyát, fényképét beleépíti
a célpontot jelképező bábúba, amely készülhet viaszból vagy rongyból,
esetleg fából. Szükséges még, hogy az a bizonyos hivatásos feketemágus
tudja összefogni és irányítani gonosz gondolathullámait. Erre
egyébként azonban sokan, - majdnem mindenki - képes!
Mielőtt még olvasóink megrémülnének, fontos előre megjegyezni, hogy az
átlagosan erős aurájúak képesek kiszűrni, sőt visszaverni az ilyen és
az ehhez hasonló gonosz gondolathullámokat. Csak az olyan emberek
kerülhetnek esetleg veszélybe, akik valamilyen okból kifolyólag
sebezhetőbb állapotba jutottak, valamilyen letargikus, vagy búskomor
állapotban vannak. Legyengült idegállapotba kerülhetnek a súlyos
szenvedélybetegek is, mint amilyenek a kábszeres emberek is.
Nemrégen már foglalkoztunk a megszállottsággal és bizony a
megszállottságról alkotott fogalmak igencsak ráillenek a rontással
sújtott emberekre is. Tulajdonképpen az eredmény ugyanaz.
Megszállottság esetén a kiszemelt ember lelki világába egy nem élő
entitás hurcolkodott be, rontáskor pedig egy élő személy
rosszkívánsága.
A legfontosabb azonban azt megállapítani, hogy ért-e bennünket valaki
részéről rontás, vagy fekete mágiás befolyás? Erről meggyőződhetünk,
ha bizonyos változásokat tapasztalunk magunkon. Ezek a változások vagy
tünetek elárulhatják, hogy ha valaki ártalmunkra tört.
A folytonos fáradtság-érzés, alacsony energiaszínt, a nyugtalanság, ha
sehol sem érezzük magunkat jól, már jelenthet valamit. Jelzésként
számít az is, ha képtelenek vagyunk a saját ágyunkban aludni,
elkívánkozunk megszokott fekhelyünkből akár sokkal kényelmetlenebb
pihenőhelyre. Olyan testi érzéseket tapasztalhatunk magunkon,
amelyeket orvosi vizsgálatokkal sem lehet magyarázni, mert szorító,
fullasztó, görcsös állapotokat tapasztalunk torkunkban, hasunkon.
Szívünk esetleg felnyilall, nagyot lódul, hő-hullámok öntenek el.
Ezekről a testrészekről mintha energiánk folyna el, vagy ellenkező-leg
idegen energia pumpálódna belénk. Elfog-e bennünket egy olyan érzés,
hogy akaratunkon kívül mintha kötődnénk valakihez, akihez korábban
nem éreztünk vonzódást és most gondolataink akörül a személy körül
forognak. Ok nélkül jó vagy rossz kedvünk támad. Nehezen tudunk
koncentrálni, nem értjük a világ eseményeit úgy, mint korábban.
Elkülönülünk-e korábbi barátainktól, egyedül szeretünk maradni, nem
kívánkozunk se-hová? Van-e valamilyen furcsa új, vagy régebben
ajándékba kapott tárgy a környez-tünkben, amely mellett elhaladva
valamilyen rossz érzés fog el bennünket? Eltűnt-e valamilyen
személyes holmink, amihez nagyon ragaszkodtunk, vagy már régóta a
tulajdnában volt? Eszünkbe jutott-e, hogy esetleg rontás áldozatává
váltunk?
Mindezek a felsorolt tünetegyüttesek jelezhetik azt, hogy fekete
mágiás támadás ért bennünket. Mert ezekről lehet valamilyen megérzése
az embernek, különösen akkor, ha a támadás erőteljes.
A rosszkívánság vagy a befolyásolás általában olyan személyektől
érkezik, akik-kel valamilyen kapcsolatban állunk, ismeretlen
embereknek általában nincs érdekük, hogy szerencsétlenségünket
kívánják, vagy lelkünk feletti hatalomgyakorláshoz jussanak.
Hogyan megy végbe a fekete mágiás támadás? A manipulátor általában
képi varázst szokott használni, vagyis viaszból, fából vagy textilből
bábút készít, ezekbe beépíti az áldozat körömdarabkáját, hajtincsét,
vagy ruhájának foszlányát. A bábú elkészülte után olyan helyen rejti
azt el, ahol az áldozat gyakran elhalad. Ilyenkor a célszemély
fizikailag beleépül a bábúba és a fekete mágus később úgy használja
azt fel, mintha a bá-bú jelképezné az élő célszemélyt. Meditációval,
irányított koncentrációval a mágus a lehető legpontosabban lesz képes
előhívni az áldozat képét, kinézését. A képmás ab-ban segíti őt, hogy
több erőt lesz képes felszabadítani gondolatainak az
összesűrítéséhez. A mágus ezután az élővé tett figurába a szándékait,
akaratát, a célszemély testére és lelkére tett hatását megfelelő
tűkkel vagy szegekkel nyomósítja. Ha szerelmi varázs-latról van szó,
szerelmi kötést vagy oldást akar végrehajtani, akkor az önálló
döntések megakadályozására meghatározott színű fonalakat teker a
bábúra, amelyekre ezután megerősítő varázsigéket jelképező csomókat
köt.
A rosszindulatú hatáskibocsátások általában éjszaka történek. Ilyenkor
az áldozat nagy valószínűséggel alszik és eleve fogékonyabb állapotban
van. Ezenkívül a zavaró hullámtevékenységek is éjjelente a
legkisebbek. A zavaró hullámtevékenységek körébe tartoznak az emberek
agyi hullámai, de befolyásolják a negatív tevékenységet a rádió- és
más hullámok is. Ne feledjük el, hogy a rádió is sokkal tisztábban és
erőteljesebben szól éjszaka, mint nappal. Így az éjszaka csendjében is
a telepátia sokkal hatásosabban gyakorolható.
Mellékesen megjegyezve bizonyos vallási közösségekben a szokásos
éjféli imát már egyre gyakrabban teszik át hajnali 2-3 óra környékére.
A mai világban ugyanis egy-re többen maradnak fenn késő estig, nézik a
tévé műsorát vagy hallgatják a rádió éjszakai adását. Így a humán
energiatér aránylag későbben csendesedik el ezért a spirituális
tevékenység is sokkal hatásosabb lehet, ha az éjszakában később
valósul meg. Egyes mágusok szerint a tudatot legmélyebben
hajnaltájban lehet befolyásolni, ekkor lehet a legtisztább
körülményeket biztosítani a szellemi létezőkkel, illetve ilyenkor
lehet a szellemi befolyásolást a legeredményesebben végrehajtani.
Igen erőteljesen és gyorsan hathat egy rontás, ha az áldozat
valamilyen módon tudomást szerez róla. Emögött a jelenség mögött az a
pszichés ok van, hogy a félelem, a rettegés, akárcsak minden negatív
érzelem belülről is épes rombolni a test védelmére szolgáló aurát,
diszharmonikus rezgéseket vált ki és ez előbb-utóbb felbontja az aura
egészséges burkát. Ezt a folyamatot a rontó személy csak gyorsíthatja,
ha a képmás csakráiba tűket szurkál. Ez az eljárás szörnyű hatással
van a valódi csakrákra, olyan, mintha összehasogatná, kiégetné őket. A
célszemély csakrája megpróbál védekezni, megváltoztatja rezgésszámát
és általános védelmi hibákat követ el. A valódi test előbb-utóbb
megbetegszik, különösen akkor, ha a rontó mágus az adott szerveket is
képzeletbeli képernyőjére vetíti és azokat manipulálja.
Egy egyszerű rosszkívánság is így működik. Amikor valaki egy másik
embernek azt kívánja: "törjön ki a lábad", akkor többnyire meg is
jelenik előtte az illető személy. Ha a rosszkívánság küldőjének
energiatöbblete van és ez el is jut a célszemélyhez, annak tudata kész
tényként fogja a kívánságot kezelni és meg is fog történni a baj. Ne
feledjük: a gondolatoknak teremtő erejük van!

FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.09. 06:16  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A Föld sebei és a betegségek
(Gaia és a pszichoszomatika)


Talán nincs hely a világon, ahol a Földet ne tisztelték volna anyaként, istennőként, hatalmas szellemként.. Élőlényként, akinek legfőbb jellemzője a végtelen termékenység. A megszemélyesítés kézenfekvő, hiszen a Föld adja az életet: befogadja a magot, életre kelti, megszüli, saját magából táplálja, neveli óvja. Eleink mind tudták, hogy valamennyien a Föld-anya és az Ég-atya gyermekei vagyunk, mert az mag-erő, ami éltet, az égből származik, de csak a földben foganhat meg. Ez a Yin és a Yang dialektikája, sok tízezer évvel azelőtt, hogy ezt bárki is filozófiába fogalmazta volna. Ilyen földi élet minden rajta élő számára, akinek még szeme van a lényeg meglátására. Ünnepekkel, áldozatokkal igyekeztek a Föld szellemét megnyerni, hogy megfoganjon a mag, gyorsan növekedjen és bőséges legyen a termés, az erdőkben a vad, a vizekben a hal szaporodjon. Őseinknek épp a Föld, a termékenység kultusza adta a "mintát" a matriarchátus, az anyajogú társadalom kialakításához. Itt valőban az élet volt a legfőbb érték, és az, aki megszüli, táplálja, neveli. És mivel a nemzetségeket a legidősebb matrónák vezették, lehet, hogy megtépték olykor egymás haját, de a háborúzás nemes férfiúi szenvedélye minden bizonnyal nem volt még feltalálva.
Aztán leáldozott az asszonyuralom kora, és az ember már nem csak ösztöneivel, de értelmével is tudta, tisztelet illeti a Föld - istennőt, hiszen tőle függ az életünk, és mindig meg kell adni a neki járó áldozatot is. Így tisztelték az ókori görögök és rómaiak Gaia (Gea) istennőt.
A középkor embere már az egy istent imádta, de együtt élt a Földdel, megköszönte a termését, és mint a Mindenható kifürkészhetetlen, de igazságos büntetését fogadta az éhinséget és a járványokat, anélkül, hogy mélyebb vagy reálisabb indokukat kereste volna.
Az újkori ember már inkább figyel a tudósokra, mint a legendákra és megtanulja, hogy az a gömb, amin élünk, nem más, mint holt anyag, ami a kozmikus porból sűrűsödött össze és folyamatosan hűlő kérgén évmilliók alatt kialakul az anyag legbonyolultabb, önfenntartó formája, az élet. A Föld talajjá és nyersanyaggá, geológiai és geográfiai stúdiummá válik. Fel lehet fedezni a hiányosságait és gondolkodni, hogy lehet többet kibányászni, termeltetni, elvenni tőle jólétünk, kényelmünk fokozására. Már nem elegendőek a természet adta anyagok, a kémia újakat tud alkotni a Föld elemeiből: műanyagot, betont, hasadóanyagokat. Hegyeket bont el, völgyeket tölt fel, ha útjában vannak, gátakat vet a folyóknak, sőt akár meg is fordítja az irányukat.
Ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzon, paradox módon épp a tudomány kellett: az űrkutatás, az, hogy gondolatban és ténylegesen eltávolodva tőle, a világűrből tudjuk nézni. A kompjuterekkel immár modellezni lehet a bioszféra fontosabb folyamatait és azok összefüggését. Univerzális összefüggések tárultak fel, a kvantummechanika, informatika, mezőelméletek egy olyan világképet alkottak, ahol minden mindennel összefügg, holografikusan leképezi, tartalmazza a rész az egészet és az egész a részeket. Hermes Trismegistostól elérkeztünk Hermes Trismegistosig, megtett a tudomány egy kört, egy emelkedőt a fejlődés spirálján. A régi - új paradigma: amint fent, úgy lent.
James Lovelock angol tudós merte több, mint két évezred múltán kijelenteni, hogy a bolygó, amin élünk, nem holt sárgolyó, hanem intelligens - sőt szuperintelligens - élő lény. Ez a Gaia - elmélet. Az elmúlt néhány millió évben a kozmikus környezeti hatások (pl. napsugárzás) jelentősen változtak, míg a földi környezeti álllandók (hőmérséklet, páratartalom, légkör összetétele stb.) lényegében azonosak maradtak. Néhány fokos hőmérséklet emelkedés például katasztrofális elsivatagosodást, kontinensek víz alá kerülését okozná. A légköri oxigén pár százalékos változása az élővilág fulladását vagy tűzhalálát jelentené, a tengerek sókoncentrációjánnak változása a tengeri életet pusztítaná el. Mivel minden mindennel összefügg, bármilyen véletlen változás leállíthatatlan láncreakciókhoz vezetne. Egy ilyen végtelenül soktényezős rendszer összehangolása nem működhet automatikusan, fizikai-kémiai reakciók által. A Föld folyamatosan érzékeli a változásokat és a legmegfelelőbb módon avatkozik be. Rengeteget köszönhetünk például az óceánokban élő egysejtűek anyagcseréjének. Ki mondja meg nekik, hogy szaporodjanak jobban, ha több metán kell éppen a légkörbe - mert például ez történik ilyenkor. A szárazföldek mikroorganizmusai, növény-és állatvilága ugyanilyen szabályzó rendszert alkotnak. Megállapították azt is, hogy az élőlények törzsfejlődését sem a spontán mutációk, hanem valamiféle "terv" irányítja (László Ervin). Az egész azt mutatja, hogy a Föld képes a homeosztázis, az állandó állapot fenntartására, erre pedig csak az élő szervezet alkalmas. A Földnek tudata van! Ezt a hívő a Gondviseléssel azonosítja, a tudós pedig egy információs- vagy tudati mezőt tételez fel, ahol a méh, vagy hangyacsaládhoz hasonlóan az egész tudata az egyedek tudatmezejéből áll össze, ugyanakkor minőségileg több, mint a részek összege. Valószínű, hogy Gaia istennő "része" a teljes bioszféra, de legalábbis szimbiózisban él vele, mint például az ember a baktériumflórájával.
Nem csak egy élő lény felszínén élünk tehát, de valami módon részei is vagyunk annak, bármennyire is különállónak érezzük magunkat. Épp ez a különállóság-illúzió vezetett a jelenkor ökológiai problémáihoz. Nem túl szép dolog, ha a vendég kirabolja a házigazdát, a gyermek megmérgezi az anyját, mi pedig ezt tesszük. Daniel Quinn Izmael című könyvében egy beszélő, bölcs gorilla az élőlényeket "meghagyókra" és "elvevőkre" osztja. A meghagyó annyi élelmet (ásványt, energiát stb.) vesz el, amennyi neki és a tőle függőknek szükséges, amennyi elég az újratermeléshez. A civilizált emberiség az elvevők fajtájából való, aki az összes gyümölcsöt leszedi a fáról, akár kell neki, akár nem, pusztán azért, nehogy másé legyen, sőt el is pusztítja, ha kellő hasznot nem húzhat belőle. Sajátjának tekinti a természetet, azt hiszi, birtokolhatja a hegyet, erdőt, tengert. A meghagyónak nincs ilyen illúziója. Az ausztráliai bennszülött igy beszél: A fehér ember azt hiszi, övé lehet a hegy, ami százezer évvel előtte is ott állt, és a halála után százezer évvel is ott fog állni. Hogy lehetne az övé? Mi tartozunk hozzá, akik itt élünk és nem ő mihozzánk (Részlet a Krokodil Dundee c. filmből.)
Abból a tévképzetből kiindulva, hogy a fejlődés egyet jelent az egyre kényelmesebb élettel, annak végtermékeivel szennyezzük földünket. Nem csak az a napi negyven tonna (!) kutyapiszok a végtermék, amit kedvenc négylábúink a fővárosi flaszteron hagynak, de az a betontörmelék, a kólás és üdítős doboz, az elhasznált elem, a kipufogógáz, a nitrát a vízben, a sav az esőben, a tenger alá süllyesztett vagy a világűrbe kilőtt atomhulladék - és folytathatnánk a sort. Amellett, amit Gaiával-magunkkal teszünk, elfeledkezünk egy fontos biológiai tényről: egy populáció nem akkor pusztul ki, amikor a legnehezebb a sorsa. Ellenkezőleg, ettől csak életerősebb lesz. Akkor támadnak leküzdhetetlen járványok, degenerálódás, amikor a legoptimálisabbnak látszanak az életkörülmények. Ahogy a népi bölcsesség mondja: a kutya is akkor vész meg, amikor a legjobban megy a dolga. Miért gondolnánk, hogy az ember kivétel? Így bukott el az eltunyult római birodalom. Vajon ez nem Gaia műve volt, ahogyan a túlnépesedést helyrebillentő járványok és háborúk is?
Igy jutunk el addig a gondolatig, hogy egészségünk sem független a Föld egészségétől, a környezet védelmétől sem. Ezt addig a szintig mindenki érti, hogy a környezetbe jutó mérgező anyagokat okolja a megbetegedésekért, ám ez csak a felszín, és amíg "csak" más beteg, ez édeskevés a változtatáshoz, kiváltképp, ha az anyagi áldozattal is jár. A ma emberének már az sem jut eszébe, hogy a betegség, degeneráció lehet - az előzőek szerint - a kényelmes élet ára. Ássunk most még mélyebbre! A pszichoszomatikus szemlélet, ötvözve a humanisztikus pszichológiával, megtanított a betegségeket jelzésként, tanulási folyamatként, végső soron a fejlődés segítőiként értelmezni. Ezt általában az egyéni élet keretein belül értelmezzük. Ha sok embert érint a betegség, feltételezzük, hogy mindnek hasonló problémái vannak. Ez általában igaz is, de az egyéni szinten túl ilyenkor globális értelmezésre is szükség van és ez új jelentéstartalmakat is hordozhat.
A Gaia-elmélet számos tanulságot kínál a természetgyógyászat számára is. Ismerjük és tudatosan alkalmazzuk azokat a terápiákat, amelyek a szervezet öntisztító - önregeneráló folyamatait hivatottak segíteni. Böjtölünk, méregtelenítünk és tudomásul vesszük, hogy a cél érdekében ez áldozatolat követel és kellemetlenségekkel jár. De vajon a Föld nem megteheti ugyanezt? Nem ezt érzékeljük mi betegségnek? Ha a mi szervezetünk igyekszik kiiktatni a rosszindulatú mikroorganizmusokat, nem teheti-e ugyanazt a föld, hiszen hozzá képest mikroorganizmusok (még hozzá olykor igen rosszindulatúak) lehetünk? Valószínűleg a streptococcus, vagy a pseudomonas is igen rossz néven veszi, ha ki akarjuk űzni a szervezetből.Talán nem lehetetlen, hogy ami az egyiknek tisztulás, betegség a másiknak?
Megkísérelhetjük a pszichoszomatikát bolygó-méretben értelmezni. Ez nem mond ellent az egyénre vonatkozó megállapításoknak, hanem egy magasabb szinttel gazdagítja azokat. A Föld-anya a Teremtő akaratát is közvetítheti számunkra. Thorwald Dethlefsen például a rák értelmezését gazdagítja ilyen árnyalatokkal. Gaia tükröt tart az embernek: őrült fogyasztási, terjeszkedési mániánkban (ezt mi fejlődésnek hívjuk) ugyanúgy eljük fel, pusztitjuk el a környezetünket, ahogyan a rákos sejt az övét. Mindkettőnek egy a vége: a fenntartó anyaorganizmus élete kerül végveszélybe. A rákos sejtnek nincs esze, hogy belássa, öngyilkosság, amit tesz, hiszen úgysem éli túl a beteget, ezért nekünk kell úgy gondolkodjunk, hogy ne legyen erre esélye. Az embernek, ésszel megáldott lény lévén látnia kellene, mi lesz a technikai civilizáció, a fogyasztói társadalom jelen szemléletének következménye. És ha mégsem venné észre, figyelmeztetni kell. Gaia nem ír levelet, analógiákkal, példázatokkal tanít, mindaddig, amíg észbe nem kapunk. Hogy addig milliók halnak meg? Földanyánk nem érzeleg, meghozza a fájó áldozatokat is a teljes élővilág érdekében. Bár azt látjuk, a rák nem válogat, mindkét nemből és minden korosztályból szedi az áldozatait, azt azért észre kell vennünk, hogy mégsem az Amazonas menti indiánoknál arat, hanem ott, ahol a legjobban veszélyeztetik a Földet. Ennek nem, hogy nem mondanak ellent, sőt erősítik azok a tények, hogy e területeket miféle rákkeltő (annak vélt, vagy most éppen úgy működő) anyagokkal szennyezzük.
Pár éve kezdődött az ózonlyuk-hisztéria. Többen rámutattak azóta )például Szőke Lajos), hogy ez is sokkal inkább figyelmeztetés mint ránk zúduló csapás, tehát értelme, haszna van. Az, hogy mi hoztuk létre, nem mond ellent annak, hogy Gaia üzenjen általa. Mi is az ózonlyuk? Nyílás a Föld védőburkán, auráján, amin át mindkét irányban megindulhat az áramlás. Beengedi az UV sugarakat, amelyektől rettegünk, mert leégünk, bőrrákot kapunk. (Természetgyógyászok szerint csak az, akinek a bőre alatt is méreg van.) Az UV sugárzást ugyanakkor mi is használjuk, például fertőtlenítésre. Lehet, hogy a Föld is fertőtleníti magát?
A lyuk ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy az a sok aurikus szenny, miazma eltávozhasson, amit mi állítottunk elő az utóbbi századokban. Legújabb jelentések alapján azonban arra is van reményünk, hogy a Föld be tudja foltozni a lyukat. Ha hagyjuk...
Valószínűleg sokkal nehezebb dolga van azokkal a sebekkel, amiket az atomrobbantásokkal ütünk a Föld auráján. Távol áll jelen témánktól az UFO-kutatás, de ide kívánkozik az a megfigyelésük, hogy állítólag a hiroshimai robbanás óta tudnak a Földre jönni rossz szándékú látogatók. (Valóban érdekes, hogy jóindulatú idegenekről a Védák kora óta vannak utalások, míg az ellenkezőjéről csak az utóbbi időben hallani.)
Hasonlókat lehetne elmondani a földsugárzásról is. Sejtjük, nem más, mint a Föld természetes energiakeringése, és ha ártalmasnak találjuk, aligha a Föld a hibás benne.
Úgy tűnik, érdeke Gaiának, hogy a rajta-vele együtt élő lények boldogan éljenek és szaporodjanak, hiszen sorsunk össze van kötve. Ha a szaporodás kerül veszélybe, ismét felemeli a szavát és üzen. Az első üzenet a nőgyógyászati betegségekben szólalt meg, amelyeket fizikai szinten magunk teremtettünk az emancipáció kierőszakolásával, és amelyek az anyajogú társadalomban ismeretlenek lehettek, mint ahogy a törzsi szervezetben élő népeknél még menstuációs rendellenességek sem nagyon fordulnak elő. Az üzenet: hagyjátok a nőket nőnek lenni! Ha a férfi vonakodik vállalni amit a természet rá osztott, vagy az egész szexualitás - nemzés tolódik természetellenes irányba és a másik nem adta, (és másféle) kiteljesedést szolgáló örömöket vegyi anyagok bódulata veszi át, megjelenik például az AIDS. A kutatók máig sem tudják, honnan ered: afrikai majmoktól, biológiai fegyvereket kutató titkos laboratóriumokból, van aki szerint a droghasználat következménye, de egyre világosabb lesz, hogy a rákhoz hasonlóan ez is életmód-betegség, ha úgy tetszik, Gaia üzenete.
Hasonló módon lehetne végigmenni korunk népbetegségein és élenjáró halálozási okain. A szív- és keringési bajok például egyértelműen egy elüzletiesedő, érzelmileg sivárodó , bal-agyféltekés gondolkodású emberiséghez szólnak, arról, hogy használjuk arra e szervünket, amire való: szeressünk...
A konfliktuskezelés kudarcairól, az agresszióról és toleranciáról szólnak az allergiák, és nem véletlen, hogy ennek egyik médiuma, a főbűnösnek kikiáltott parlagfű egyre virulensebben terjed. Hiába húzgáljuk ki, mindaddig visszanő, amíg meg nem értjük a figyelmezetését. Vajon honnan tudja szegény, hogy a világ melyik részén kell éppen elszaporodnia?
Földanyánk természetesen nem csak dorgálni, segíteni is akar és erre is éppen a növényvilág a példa. Ha nem kell a fekélyes részt kivágni, megpróbálja meggyógyítani. Az apokrif (és sokat vitatott) János békeevangélium szerint a Föld mindenütt megtermi (amíg tönkre nem tesszük), amire a rajta élő embernek és állatnak akkor és ott szüksége van. Ugyanígy megtermi a betegségeire való gyógynövényeket is. Az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb felfedezése (Béky László tette közzé), hogy az a növény terem bővebben, amire nagyobb szükség van. Sőt. a növénytársulásokat is a szükséglet irányítja. Most évek óta nálunk az orbáncfű van terjedőben, a depresszió ellenszere. Tudjuk, nem véletlenül...
Tudjuk, egy kozmikus méretű korszakváltás részesei vagyunk. Globális szelekció folyik, ki lesz a túlélő, ki lépheti át az új korszak küszöbét és kit kell kiiktatni mint veszélyes kórokozót. Ez lehet a sok-sok világvége-jóslat mögött. Lesz (sőt van) világvége, de nem mindenkinek. Hol keresnénk a gyógyszert másutt, mint a természetben? Irreális ábránd meggyógyítani az embert Gaia ellenében, esélytelen a természetgyógyászat hosszú távú művelése Gaia gyógyítása nélkül. Ebben elsősorban nem a ténylegesen elért változás számít, inkább az, mit teszünk érte. Ha az egyes emberen tudunk is segíteni a rákban és más nyavalyákban, egy új, teljességben gondolkodó paradigma fogja minden bizonnyal jelenteni a kompjuteres biokémiai, műtéti és radiológiai módszerek helyett a globális prevenciót és terápiát.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.08. 01:06  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Aki szót ért a kövekkel

Nehezen lehetne megfogalmazni hogy tulajdonképpen ki is vagy mi is Trevor. Annyit tudtunk meg róla, hogy Kanadából érkezett, városi közlekedési eszközt nem használ, görkorcsolyájával mindenhová elér- mondja ő. Annyit elárult magáról, hogy léleklátó, képes gyógyító energiát küldeni az arra rászorulóknak és hobbiból köveket rakosgat egymásra oly módon, hogy azok egyetlen pontban érintkeznek az alattuk levővel. Amikor kezébe veszi a követ, hogy rátegye az alattalevőre, mentálisan megkérdezi tőle, hogy ő e a következő, és a kő mentálisan válaszol neki, hogy „igen”. De kezdjük a parafenoménnal való ismerkedéssel.
- Két évvel ezelőtt, 34. születésnapomon hirtelen úgy éreztem, hogy életemen változtatni kell, a korábbi béklyókat le kell ráznom magamról és új életet kell kezdenem. Megszakítottam a családi kötelékeimet, meditálni kezdtem és úgy éreztem, hogy hatalmas energia áramlik ki belőlem. Látni kezdtem az emberek lelkét az utcán, láttam, hogy miben szenvednek, láttam rajtuk, hogy békeszeretők-e vagy gonoszak.
- Egy ismerősömnek a fia kórházba került, idegei a gyereknek felmondták a szolgálatot, egész testében rángatózott. Az orvosok nem tudták megállapítani, hogy mi a baja. Én elhatároztam, hogy meggyógyítom. Meglátogattam a kórházban és nagyfokú szeretethullámokat küldtem irányába. Az volt a helyzet, hogy az édesanyja roppant kapzsi asszony volt, csak a pénz érdekelte, az édesapja viszont egy roppant jólelkű vidám ember volt és a szülők állandóan marakodtak egymással. Ez a konfliktushelyzet váltotta ki a gyerekben is a betegségét. Állandóan küldtem a gyereknek a szeretetenergiámat bárhol is voltam a vároasban, és egy héttel később már kiengedték a kórházból, teljesen rendbe jött. Érdekeltek ezek a dolgok és megismerkedtem egy indián származású emberrel, aki óva intett attól, hogy emberek kezelésével foglalkozzak. Később megtudtam, hogy van neki egy természetgyógyász vállalkozása ahol több hasonszőrű barátjával foglakozik gyógykezelésekkel és meg is fizetteti szolgálatait. Én viszont kezelésemért nem kértem pénzt senkitől sem, mert ez a kialakult képességem a Teremtő ajándéka és nincs jogom arra, hogy mások megsegítéséért pénzt kérjek. Az indiánnal már nem vagyok kapcsolatban.

A fiatalember ezután elmondta, hogy léleklátása miből is áll tulajdonképpen. Az utcán, de bárhol máshol a szembejövő embereknél látja, hogy milyen betegségben szenvednek. Testükben fekete foltokat lát és erről tudja, hogy a foltok alatti szervek betegek. Megszólítani nem meri őket, mert fél, hogy azok félreértenék esetleges közeledését. Voltak esetei, hogy megkérdezték tőle az ismerősök, hogy egyik-másik rokonukról mondjon valamit, és amikor azok arra az emberre gondoltak, egyszerre láttni kezdte ő is azt a személyt. Jöttek azután emberek, akik fényképet mutogattak valakiről, hogy nem hallottak felőle már 15-20 éve, mondja meg, hogy az illető él-e vagy sem. Ő ekkor rácsokat látott a fényképen látható ember előtt, majd elmondta, nem tudja, hogy a rácsok börtönt jelképeznek-e, vagy saját lelkiviláguk börtönében élnek, esetleg a túlvilágon vannak és ez a körülmény teszi lehetetlenné a kapcsolatfelvételt az illetővel.
A beszélgetés végén társaságunk egy nőtagja is Trevorhoz fordult, hogy nézze át, mondja meg róla, hogy mit lát.
A ráhangolódás lassan ment, lehunyt szemekkel koncentrált, arca meg-meg rándult, kezei remegni kezdtek, ekkor hozzám fordult, hogy fordítsam le a nőnek, hogy az első szó, amit róla kapott: „rák”. Közöltem vele, hogy ilyesmit nem vagyok hajlandó mondani a nővek, inkább fogalmazza át látomását. Ekkor úgy fejezte ki magát, hogy deréktól lefelé nem lát a nőn semmit, olyan érzése van, mintha rajta egy fekete cicanadrág lenne és az nem engedi neki, hogy belelásson a testébe. Majd hozzáfűzte, hogy vigyázzon a szivére és a májára, a nő bal fele nem tetszik neki.

Szót értés a kövekkel
Minket rendkívül érdekelt az a képessége Trevornak, hogy szót ért a kövekkel. Bemutatója másnap kora délután volt a Duna-parton. Amikor megérkeztünk a megadott helyre, már messziről látni lehetett egy több mint két méter magas egymásra helyezett kövekből alkotott oszlopot. Trevor pedig mezitláb egy másik készülő alkotás mellett koncentrált. Kezében egy hatalmas ködarabot tartott, majd hirtelen rátette a követ az alattalevőre, méghozzá a csúcsos végével lefelé. A kő nem is himbálózott, mintha odaragadt volna az alsóhoz. Ezután kikeresett egy másik csúcsos végű követ, azzal is meditált, lehunyt szemekkel koncentrált a kőre, majd egy hirtelen mozdulattal hegyével lefelé rátette az alatta levő kőre. Ezután lehajtott fejjel térdelt egy darabig, majd meghajolt az oszklop előtt, mintha köszönetet mondott volna neki és felállt mosolyogva.
Megkérdeztük tőle, hogy mit szokott kérdezni, mit mondanak neki a kövek.
- Megkérdezem a kezemben kevőtől, hogy hajlandó-e következőnek lenni az oszlopban, és általában a kő igennel válaszol. Két kezemmel gyengéden megfogom őket és testem minden pocikája érzi, hogy mekkora melegség árad belőlük. Erről különben meggyőződhet bárki. (Meggyőződtünk mi is, a kövek lüktetően ontották magukból a melegséget. Most már értettük, hogy Trevor miért van mezitláb, pedig október vége lévén a sötéten gomolygó felhők havat jeleztek). Amikor azt a szót hallom lelki fülemmel, hogy tegyél rá, akkor gondolkodás nélkül ráteszem a követ az alatta levőre. Soha még nem fordult elő, hogy a kezemben tartott követ félre teszem és egy másikért nyultam volna.
Megkérdeztük Trevortól, hogy mit jelképeznek a kövek és miért rakosgatja őket oszlopba. Van-e ennek mélyebb értelme?
- A kövek is teremtmények, csak rezgésszámuk olyan alacsony, hogy holt tárgyaknak vesszük őket. Én szeretetet sugárzok irányukba, ők pedig ezért hálásak. Lehet, hogy egyik későbbi inkarnációjuk során majd magasabb rezgést, vagy talán életet is kapnak a teremtőtől. Én pedig bizonyítottnak látom azt, hogy szeretettel az ember mindent elérhet. Még a kövek válaszát is meghallhatja.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.07. 00:23  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Fény és lidércfény

Fény - függő lények vagyunk. Fizikai létünket a Nap fényének köszönhetjük és és a fénnnyel jellemzünk minden magasztos ideát: tudást, igazságot, szeretetet, mióta csak civilizáció létezik. A világ lételeme a világosság, a teremtés története is a fénnyel kezdődik. Az emberi lélek vagy szellem anyaga is a fény. A sötétség a halál, az alvilág képzetét kelti és irtózattal tölt el a fény nélküli lét gondolata. A barlangok, óceánok vaksötét mélye maga a tudattalan iszonyat, szem nélküli, lidércfényű lényeik mintha egy másik, alvilági teremtés produktumai lennének.
Földi életünk keretét is a Fény szabja meg: a napi és éves élet ritmusát, aktuális tennivalóit és ünnepeit a Nap, a zsigerek, az ösztönök, álmok, tudattalan működését halvány párja, a Hold - de Nap nélkül ő sem világitana.
Minden valódi vallás a Fény és a Nap vallása, istene fénybe öltözött szellemiség és a magasabb szférák lényei testetlen fénylények. Az Isten mindig fény-lényegű.
Földi világunk leganyagtalanabb, legszellemibb jelensége a fény. A fizika régen tudja, hogy a fény túlmutat az anyagon, a hullám, energia, sugárzás-természetét ismeri - de hogy mi valójában a fény, azt csak a misztikus sejtheti. Minden transzcendens megnyilatkozás fényélmény kiséretében érkezik. Valójában örülhetünk, hogy anyagelvű világunkban egyre többször jelenik meg a Fény, mint valamely pozitiv eszmeiség szimbóluma.
Ami miatt mégsem teljes az örömünk (mellesleg az örömérzés is kapcsolatos a fény kiváltotta hormonális változásokkal), az a közhellyé válás, frázispufogtatás. Figyeljük meg, mennyi mindent adnak el a mai ezoterikus-spirituális perzsavásáron a fény cimkéjével! Ha statisztikáznánk, melyek a mai közhely-ezotéria (ami épp ezért nem is lehet valóban ezotéria) leggyakrabban használt kifejezései, a listát minden bizonnyal a fény és a szeretet vezetnék.
Nem könnyű a fényről kelkendezők seregében az advocatus diaboli szerepét játszani és nyilvánvalóan hálátlanabb, mint a fénnyel azonositani saját szellemi ideáinkat vagy éppen üzleti tevékenységünket, megszentült ábrázattal ecsetelni meditációs fényélményeinket, fényt sugározni a másiknak, vagy dicsérni az aurája fényét. Igy lesz a fényből az ezotéria közhelytárának becses darabja. Azt, hogy a fény mellett ott az árnyék, ha tudomásul is vesszük, nemigen szeretjük elismerni magunkban. A közhely-ezotéria leggyakoribb tévedése, hogy csak a fényről beszél, holott nem az lenne a feladatunk, hogy tovább fényesitsük az eleve fényeset, hanem az, hogy a fénnyel az árnyékba világitsunk be. Kiméletlenebbül fogalmazva: ez a fajta “ezotéria” hajlamos kerülni a kinos kérdéseket, amikor önmagunk sötét oldalával kellene találkozni, jobb’ szeret megmaradni a felszinen, idézgetni a fénylényeket, angyalokat, mesteri kinevezéseket gyűjteni, meggyőzni önmagát és másokat, hogy minden és mindenki “oké”, szárnyalunk Fény felé. Ez egyszerűbb és felemelőbb, mint köznapi életünk köznapi gondjait megoldani és könnyebben sikerül is, hiszen akkor és annyi fényélményt imaginálhatunk magunknak amikor és amennyit tetszik - csakhogy ez májá, a káprázat fénye. Az ezotéria a köznapi életben kezdődik, ahol nehezebbb meglátni a fényt a gondok közepette, a koszban és porban - holott ott is jelen van. Teréz anya mondása: “Felismerni a Krisztust a nyomorúság álruhájában” ugyanazt jelenti, mint a tibeti tanitás, hogy Buddhát lássunk minden koldusban.
Azt sem könnyű elfogadni, hogy a fény világában sem mind arany, ami fénylik, a fény, a szellemi ragyogás mellett ott van az asztrálfény és a lidércfény is.
Lucifer, a bukott angyal is fényhozó. Ha nem is prométheuszi hérosz, de nem is a legfőbb gonosztevő. Egyszerűen az egység ellen lázadó, saját erejétől és lehetőségeitől megszédült egyéni (emberi) intellektus. Lucifer individuum egy olyan világban, amely ezt nem tűri, ezért kivet magából. A kabbala szerint ársaival együtt összetöri a mennyei fényt tartalmazó edényeket, és bár a fény nagy részét a fenti lények összegyűjtik, a lehulló cserepekből és szikrákból jön létre az anyagi világ. A fényt sár takarja, és talán épp azért élünk itt, hogy felfedezzük és letisztitsuk. Lucifer pedig bennünk is ott él, a jobb agyféltekénk mélyén, kajánul vigyorog, amint a fényt keressük és mindent elkövet, hogy képzelt fényekkel ámitson el. Hozzátehetjük, nincs nehéz dolga, hiszen a mellé a siker, pénz és rajongó hivek csábitását is felsorakoztatja. Tetszik, vagy nem, de Lucifer közelebbi rokonunk, mint az olyannyira vágyott angyalok.
A szellemtan ismeri az asztrálfény fogalmát, amelyet ugyan magas szellemi megnyilatkozásnak tekintenek egyesek, viszont tudjuk, hogy az asztrális világ még korántsem az angyalok hazája, inkább csak a túlvilág földközeli területe, ahol hosszabb ideig csak a továbbjutni nem tudó elhaltak és igen fura asztrállények serege lakozik. Az innen eredő fény legfeljebb az eredeti gyenge visszfénye, de lehet lidércfény is, az asztrális bomlás mérgező kipárolgása, amely, akár a természeti lidércfény, megtéveszti és a mocsárba vezeti a gyanútlan utazót.
Sokat irnak és beszélnek a fénylényekről, akikről mindössze annyit lehet biztosan tudni, hogy nincs fizikai testük, emellett jöhetnek valóban magasabb, de alacsonyabb világokból, esetleg még idegen univerzmokból is, és vagy jó szándékkal vannak a földiek iránt, vagy nem. Oktalan és indokoltlan hát az a vak bizalom és lelkesedés, amellyel sokan közelednek hozzájuk, esetleg meg is idézik öket. Ha látnák is, akiket, mint angyalokat meghivnak, sokan elrohannának félelmükben.
Vessünk el tehát minden fényélményt, mint eleve hamisat? Ez túlzás lenne. Mindössze csak kritikusabban és önkritikusabban kellene fogadnunk a mindenféle fényről és fénylényről szóló tudósitásokat és nem azonnal odarohanni, ahol ilyen találkozással kecsegtetnek. A szimpátia törvénye szerint ugyanis: similis simili gaudet, hasonlónak örül a hasonló. Zürzavaros személyiséggel, tisztázatlan inditékokkal nehéz a tiszta fényt megtalálni.
Ugyanakkor ne utasitsuk el az árnyékot se, hiszen az is hozzánk és a fényhez tartozik! Noha egyes “ezoterikus” körökben tilos minden, ami a sötéttel kapcsolatos, túlzás, ha minden ilyet a gonosszal, a sátánnal azonositunk. Isten ugyanis túl van a fényen! A fény csak az abszolút való legelső tükröződése. Az abszolut létezés spektrumának számunkra felfogható egyetlen tartománya a fény. Ahol a fény végződik, az Isten ott kezdődik. Isten nem fény, ő túl van a fényen, de mi ott már megvakulnánk. Ezért nem mutathatja magát magasabb formáiban. Ez a fény a mi szemünknek - fekete, azaz láthatatlan! Bármilyen döbbenetesen hangzik, de logikus, hogy nem láthatjuk a fényen túli fényt, ahogyan nem látjuk a fizikai elektromágneses rezgések magasabb tartományait sem. A régiek még tudták ezt. A kabbalában a keter - a legmagasabb megnyilvánulási szint - szine a fekete, de az alkimia is ismerte a fekete fényt, vagy fekete tüzet (ignis niger). Meditációs élményként is jelezheti magát ez a szint: a képek és élmények kialszanak (ez a Nirvána) és egy meleg, megnyugtató, boldogitó “semmi” vesz körül. A szines imaginációk egyszerre értéküket vesztik. Feledhetetlen, ha valaki már tapasztalta.
A Fényt pedig ne ezoterikus tanfolyamokon, beavatásokon, meditációs pózban ülve keressük, hanem a hétköznapokban: önmagunk mélyén, egy virág vagy táj látványában, egy emberi szóban, tekintetben! Nézzünk fel vagy adjuk át magunkat a Nap fényének - bizton kiéget belőlünk minden lidércfényt!

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.06. 05:18  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Felnőtté válni

Sokszor csodálkozom a történelem nagyjainak életén. Sokan közülük meglepően fiatalon váltak naggyá, rendelkeztek bámulatos tudással, vittek végbe nagy tetteket. Olyan életkorban, amikor mi még az iskolapadot koptattuk. Igaz, gyakorta korábban is haltak, de egy pár évtizedes földi életútba több fért, mint ma egy aggastyán életébe. Meglepően korán váltak felnőtté, ami annyit jelent, hogy önálló, gondolkodó, kompetens, önmagukért és másokért felelősséget vállalni tudó emberré, akinek az életét valamilyen központi eszme irányítja. Amikor azt mondják, hogy ma korábban érnek a fiatalok, valahogy nem fér össze ezzel. Igaz, hogy hamarabb érik el a felnőtt testméretét és (talán) biológiai érettségét, de a legkevésbé sem a szellemit, amitől a felnőtt felnőtt lesz. Fő okként azt tarják, hogy a mai embernek sokkal többet kell tanulnia, mint a régieknek, kitolódik az önálló életkezdés, munkába állás, családalapítás stb. ideje. Ez igaz, de csak részigazság.
A valóság az, hogy a mai ember sokkal később válik felnőtté a fentiek értelmében, ha egyáltalán azzá válik. Egyre több a gyerekként gondolkodó felnőtt, akit pillanatnyi indulatai, érzelmi hullámzásai irányítanak józan gondolatok vagy magasabb ideák helyett, akik elvárják, hogy irányítsák, vezessék őket, hogy a náluk nagyobbak mondják meg, mi az igaz és merre menjenek. És mivel a szülők előbb utóbb meghalnak, ezt a szerepet a társadalom veszi át. A munkahelyi főnökök, a politikai pártok, a kereskedelmi, gazdasági élet szereplői készséggel megmondják, mi a helyes, és főleg mi a jövedelmező (nekik, maguknak). Vegyük észre, a fogyasztói társadalom, egész intézményrendszerével együtt abban érdekelt, hogy sohase nőjünk fel. Maradjunk csak gyerekek. A gyermekség fő ismertetői ebben az értelemben a döntésképtelenség, másra utaltság és manipulálhatóság. Más szóval: a függőség. Majd megmondják nekünk, mi a jó. Erről szólnak a politikai kampányok, a televízió reklámáradata és még sok minden. De azt látjuk, a vezetők sem (mindig) felnőttek, őket is vezetik, egészen a csúcsokon állókig – akikről csak sejteni lehet, hogy esetleg őket is manipulálják. Őket mindig felhő takarja, akár a havasok csúcsát.
Ám ez nem minden. Minden épelméjű gyerek felnő egyszer, és a saját fejével kezd gondolkodni. Nos ez az, amit feltétlenül el akarnak kerülni. A média – ezt belátni sem nehéz – minden erejével infantilizálni akar minket. Ezt szolgálják a debilis szintet alig meghaladó csinált sztárocskák (akik persze nagy sztárnak hiszik magukat), A primitív emberek intimszféráiban kurkászó majdnem ugyanolyan szinten álló „kibeszélő” műsorok, a közönséget pergő nyelvvel, üres és értelmetlen szóözönnel elkábító showman-ek, a gagyi akciófilmek és vígjátékok, az arcátlanul hazudó reklámok. Talán maguk sem tudják, mit szolgálnak, hiszen ős sem felnőttek, ráadásul hihetetlen pénzekkel kábítják el őket.
Felnőttnek lenni persze nehéz, főleg a felelősség vállalása, ezért örömmel el is fogadjuk a manipulációt, addig se kell dönteni, gondolkodni. Aztán, ha már nem elég a média és a politika, jöhet az alkohol vagy a drog. Mindegy, csak ne kelljen felnőni, felelősséget vállalni.
A felnőtté válás, az előzőeken túl, valamiféle szellemi ébredést is jelent, illetve valójában a szellemi ébredés teszi felnőtté az embert magasabb értelemben, amikor az már túllát az anyagi lét határain. Ám ne higgyük, hogy azok, akik úgymond szellemi úton járnak, mind felnőttek. Akik jósoktól, látóktól szeretnék megtudni, mi lesz velük, hogy döntsenek, akik mágushoz, boszorkánymesterhez futnak, hogy segítsen rajtuk, vagy akik „lemennek alfába” és imaginációval akarják pótolni (nem megerősíteni!), amit a fizikai világban kellene megtenniük, szellemileg szintén gyermekek. Csakúgy, mint akik az agyonsztárolt „mesterek” tanfolyamaira özönlenek abban a reményben, hogy valami olyat fognak kapni, ami egycsapásra megoldja az életüket. Ők azok, akik a könnyen, készen megkapható dolgok felé mennek (még ha borsos is az áruk), és nagy ívben kerülik a fárasztó, erőfeszítést követelő utakat. Ugyanis gyermekség az hinni, hogy csak úgy, fáradság és szenvedés nélkül fel lehet nőni – kiváltképp, ha ezt a biológiai felnövekvés idejében nem tették meg.
A gyermek ábrándképekben bízik, és a bulvár-ezotéria ugyanúgy szállítja ezeket, mint a fogyasztói társadalom a reklám-ígéreteket. A keleti bölcselet mindkettőt illúziónak májá-nak nevezi. Mindkettő az önzésre, az ego kiteljesítésére és felmagasztalására született, csak az egyik az anyagi javak (szépség, fiatalság, biztonság, gazdagság stb.), a másik a szellemi tökéletesség ígéreteivel manipulál. Minél jobban belemerülünk, annál nehezebb felnőni belőlük. Az utóbbiból még nehezebb, hiszen sokkal szebb ábrándvilággal kápráztat el.
„Ismerd meg önmagad” – áll a dodonai Zeusz-szentély homlokzatán, „Vállald a sorsod!” – mondja Krishna Ardzsunának a Bhagavad Ghitá-ban. Azóta sincs más út, legfeljebb nehezebb rajta járni. Leszámolni az illúziókkal és felelősséget vállalni – ez a felnőtté válás útja.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.05. 05:56  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A muszlim világ
A világvallások híveinek majd húsz százaléka
Az iszlámmal kapcsolatban az utóbbi időben annyi mindent olvashat az újságolvasó, vagy hallhat a rádióhallgató, esetleg nézhet a képernyőn a mindenről tudomást szerezni óhajtó tévénéző. Talán nem is annyira maga az iszlám érdekli az embereket, hanem a különféle muzulmán áramlatok, amelyeknek fanatikus hívei különféle ellenséges-cselekményeket hajtanak végre, és amelyeknek megszállott tagjaitól retteg a világ egy része.
Ezeknek megismeréséhez azonban mégis szükség van arra, hogy tisztában legyünk az iszlám világgal, magának a vallásnak a keletkezésével. Sokan úgy vélik, hogy a manapság működő ellenséges érzületű szekták egy része tulajdonképpen az ősiszlám vallásról leszakadt szervezetek.

Az iszlám megalapítója Mohamed
Az iszlám vallást Mekkában Abu-Kaszim Mohamed alapította meg a VII. században Az iszlám szó egyébként az jelenti, hogy ők az Isten iránti odaadás hívei. Nálunk a török eredetű muzulmán szóval illetjük a vallás híveit, mások a vallásalapítójuk után mohamedánoknak nevezik őket. Ezt az elnevezést azonban a muszlimok elutasítják, pontatlannak tartják. A legpontosabban tehát muszlimoknak lehet nevezni az iszlám vallás hívőit.
A muszlimok egyébként a kereszténység után a világ második legnagyobb vallási közössége. Összlétszámuk megközelíti az egymilliárd embert.
Muhammad – a mi elnevezésünk szerint Mohamed - történetét számos legenda beszéli el, valamennyi hangsúlyozza a vallásalapító rendkívüli emberi jelentőségét. Már megszületése előtt sok csoda történt anyjával, akihez minden hónapban egy hang szólalt meg a következő szöveggel: „Üdv neked, mert közeleg az idő, amikor Abu Kaszim megszületik, te boldog áldott állapotú nő!”
Abu Kaszim ibn Abdallah (Abdallah fia) a Mohamed melléknevet (a magasztosat) később kapta. Szülei a hasim nemzetséghez tartozó kuraisi törzs elszegényedett mellékágának a leszármazottjai voltak. A napvilágot Mekkában látta meg. Apját korán elveszítette, nevelésével nagyapja foglalkozott, aki előbb egy szoptató-dajkának adta át, de a család elszegényedése miatt egy nagybácsijához került és ott életre szóló barátságot kötött Ali nevű unokatestvérével. Nagybátyja útmutatása alapján később karavánvezető lett, megtanulta ezt a fáradtságos és rendkívül kockázatos hivatást. Útjai során megismerkedett a környező, de a távolabbi országok vallásaival is, kultúráival. Megnősült egy nála 15 évvel idősebb gazdag özvegyasszonnyal, akivel boldog házaséletét élt és három korán elhalt fia valamint négy lánya is született tőle, sőt még egy rabszolgát is örökbe fogadott. Harmincöt éves korában társadalmilag annyira elismerték, hogy őt bízták meg a megtalált fekete meteorit szent kövének, a Kába sarkára való elhelyezésére. A hagyomány szerint Ábrahám ezzel a kővel jelölte meg a rituális körmenetek kiindulási pontját. Ekkortájt Mohamed már egyre gyakrabban vonult el a hegyekbe elmélkedni az isten igazságszolgáltatásáról és az emberi mulasztás kérdéseiről. Az úgy nevezett Sors éjszakáján, amely ramadán hónap utolsó éjszakája, 610-ben megjelent álmában egy lenyügöző szellem, aki közvetítette neki Allah első kinyilatkoztatását, hogy az Úr nevében hírdesse azt. Amikor reggel felébredt Gábriel arkangyal jelent meg előtte és közölte vele, hogy ő Allah kiválasztottja, küldötte. Három évig járta még a Mekka környéki hegyeket és Allah kinyilatkoztatásáról csak felesége tudott, valamint Ali unokatestvére, későbbi veje, Mekka 4. kalifája, továbbá fogadott fia, apósa és a későbbi mekkai kalifa. Csak három év múlva lépett a nyilvánosság elé, hogy hirdesse az új vallást és a profetikus üzeneteket. Saját magát a korábbi 124 próféta közül (közöttük volt Mózes és Jézus is) az utolsónak, a legnagyobbnak nevezte, önmagát az örömhírek vivőjének jelölte meg, és a hitetlenek fenyítőjének.

Az iszlám első követői
Mohamed profetikus igehirdetése az élete során a szakadatlanul kapott kinyilatkoztatásokon alapult, amelyeket a Korán szúrái tartalmaznak. Első követői Mekka külvárosának szegényei és a rabszolgák voltak. Az uralmon levő kuraisi törzs tagjai ellenséges szemmel figyelték, olykor igen erőszakosan léptek fel vele szemben. Mekka hatalmasai féltek befolyásától, mire elhatározta hogy elvándorol Medinába. A későbbi Omár kalifa ezt a 622-as esztendőt, az elvándorlás évét jelölte meg az iszlám időszámítás kezdetének.
Medinában már emirré is kinevezték, a város politikai vezetőjévé, törvénytevő és hadvezér lett. A mekkaiak megbüntetése céljából folyamatosan támadja karavánjaikat, olykor szabályos ütközetek is történnek. Kinyilatkoztatásában közli, hogy Allah az iszlám uralom háborús kiterjesztését kívánja és ezzel megszületett a szent háború, a dzsihad eszméje. Mekkában a legádázabb ellenségei az ott élő zsidók közül kerültek ki, így vált a prófétából a zsidóság kérlelhetetlen ellensége, mert szerinte a zsidók és a keresztény írásbirtokosok meghamisították Ábrahám vallását. Ekkor kiáltotta ki, hogy Jeruzsálem helyett a Kábát kell tekinteni imairánynak.
Mohamed 633-ban halt meg Medinában, ott is temették el és a mecset körüli rácson ma is a következő szöveg olvasható: Nincs más isten Allahon kívül, Mohamed Allah küldötte.

Az iszlám ősvallás irányzatai
Az ősiszlám az alapító halála után a VII. században szakadt több részre: Azok a muszlimok akik megmaradtak a rendelkezések, a hagyományok – a szunnák – szokásai mellett, szunnitáknak nevezik magukat. Ehhez az irányzathoz a muszlimok 83 százaléka tartozik. Kalifáikat az Omajjád, az Abbasszid és az Oszmán törzsek tagjai közül választják, meghatározott szabályok szerint. A szunniták magukat ortodox muszlimoknak tartják és elutasítják Mohamed tanainak és életvitelének bárminemű megváltoztatását.
A muszlim vallás második fő irányzatának hívői a siiták. Ők Siának, Ali arab nevű pártjának követői. A siiták is egy összefoglaló muszlim vallási irányzat követői, ők egyedül Alit, Mohamed unokatestvérét és vejét, illetve a próféta Fatima lányával való házásságából származó vér szerinti sarjait ismerik el a próféta jogos utódaiként és a közösség vezetőjeként. A szunniták által elismert első három jogos kalifát ők trónbitorlónak tartják. A siiták ma közel 130 millió követőt számlálnak, az összes muszlimok 16 százalékát.
Alit, a siiták vali Allahnak, Isten barátjának nevezik és tisztelik. Két fia és a próféta lányai körükben nagy tekintélynek örvendenek. Székhelyük az iraki Nedzsefben és Kerbelában van. Ali két fia közül Huszein, Nedzsefben, a másik pedig Alival együtt Kerbalában halt meg. Költők százai alkottak elégiákat és passiójátékokat a szentéletű emberek emlékére. A két város a siiták szent városai.
A siiták szerint Mohamed valamivel halála előtt beavatta Ali unokatestvérét, vejét az iszlám végső titkaiba, ő pedig továbbadta ezt az ezoterikus tudást a családjának. Vér szerinti utódai ezért imámnak, azaz a titkos tudás kalauzának és letéteményesének számítanak.
A siiták és a szunniták közti alapellentét abból fakad, hogy az előbbiek az iszlám öt alap-pilléréhez hozzácsatolták az imamátust, mint a hatodik pillért. A siitáknál az imám az egész muszlim közösség isteni gondviselése által sugalmazott igaz vezetője, akinek kiijár a tévedhetelen jelző, amennyiben a próféta vér szerinti utódaitól származik.
A szunniták a kalifátust Mohamed kuraisi törzséhez, származásra való tekintet nélkül vallási-erkölcsi tulajdonságokhoz kötik, míg a siiták Ali vérszerinti leszármazottjait tekintik a próféta jogos utódjának.
Az iszlám harmadik ága közé tartoznak a szakadárok. Ezek között számos, lehet hogy többszáz irányzat létezik, valószínűleg még a leghithűbb muszlim sem képes felsorolni őket mind, vagy meghatározni közöttük a különbségeket, ezért mi sem foglalkozunk velük. Egyik-másik irányzat hivei néhány ezertől néhány százezerig terjednek és eloszlanak a muszlim világ országai között a Közel-Keleten, Afrikában, és a Távol-Keleten.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.04. 06:25  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Gyereknevelés ezoterikusan

Az ezoterikus tanok reneszánszát éljük. Az ilyesmi iránt fogékony felnőttek jobbára már felnőttként ismerkedtek meg ezzel a világgal, de lassan felcseperedik egy olyan generáció, amely már a szüleitől ilyesmiket lát, hall, esetleg ők már eleve ebben a szellemben próbálják meg nevelni őket. És itt nincsenek könnyű helyzetben. Egyaránt találkoznak olyanokkal, akik ezt lelkesen támogatják, de olyanokkal is, akik (és nem csak a kételkedők, vagy tagadók közül), akik minden ilyesmit veszélyesnek tartanak a gyermek fejlődésére. Mivel józan érzékkel, némi pedagógiai és lélektani ismerettel gyanítható, hogy az igazság – mint oly sokszor – most is valahol félúton van az eleve tagadás és a feltétlen igenlés között, az alábbiakban a gyerekek és fiatalok ezoterikus szemléletű nevelésének lehetőségeit és korlátait szeretnénk alaposabban körüljárni.
Elsősorban három alapvető kérdéskört kell tisztáznunk:
- Mit - azaz mi az, amit ezotéria néven tovább szeretnénk adni?
- Mikor, melyik életkorban kezdjük és hogyan „adagoljuk”?
- Hogyan, milyen módszerekkel taníthatjuk, nevelhetjük ilyesmire a gyerekeket úgy, hogy az valóban hasznukra váljon?

Amit legelőször is tisztáznunk kell: nem minden ezotéria, amit ma annak neveznek, hiszen az ezotéria valaha olyan titkos tudást, beavatottságot jelentett és feltételezett, amihez eleve nem juthatott hozzá mindenki. Azt lehet mondani, hogy vagy a szó jelentéstartalma változott, vagy ma már csak hagyománytiszteletből nevezzük annak, ami valaha titkos tudásnak számított, de ma mindenki (?) számára hozzáférhető. De még ezzel a megengedő megközelítéssel is sok minden kiesik a rostán, ha az ezotériát úgy fogalmazzuk meg, hogy egy olyan, magas szellemiséget képviselő gondolkodási, szemléleti rendszer, sőt életmód, amely az ember életét a kozmosszal, a magasabb létezéssel kívánja összhangba hozni, célt, értelmet, perspektívát ad az életnek és a pozitív eszményeket állítja a középpontba. Szintetikus látásmód, amely képes minden pozitív eszmét integrálni, bármely kor, vagy vallás fogalmazta is meg azokat. (Ezért nem vallás az ezotéria.) Ugyanakkor az ezotéria megtalálja a kontaktust a korszerű tudományossággal is, sőt számos tételét épp a mai tudomány igazolta, igazolja.
Nos, ha így vizsgáljuk, sok minden nem felel meg e követelményeknek, mert ezotéria címen sokan valami rendkívül felszínes, zavaros, szinkretikus (felszínesen összezagyvált) eszmerendszert kapnak, ami megmarad valami romantikus ábrándozás szintjén és nem hogy nem segít eligazodni a világ zűrzavarában, hanem még zavartabbá, életidegennebbé teszi a jámbor halandót. Ebben az ábrándvilágban nincsenek nehézségek, nem kívánatos dolgok, csak fény és angyalok – ami meg nem ilyen, az előtt becsukjuk a szemünket (esetleg leülünk meditálni egy kicsit) - és minden rendben lesz.
Ha az ezotériát egy komoly, száraz, fennkölt és bonyolult filozófiai rendszernek tekintjük (ami azért komoly, hogy minél kevesebben érthessék), az egész biztosan nem alkalmas gyermekek szellemi táplálékául, ha csak nem akarjuk koravénné tenni őket. De a másik, a „közhely-ezotéria” sem alkalmas erre, hiszen szemlélet ide, vagy oda, a gyermeknek meg kell tanulni a valós világban élni, amelyre nem az a megoldás, hogy becsukjuk a szemünket és csak azt vesszük tudomásul, ami tetszetős. Sőt, érdemes arra is figyelni, hogy sok pszichológus eleve úgy véli, az ezotéria nem való még minden felnőttnek sem, mert a labilis személyiségeknél zavarokat okozhat és nehezíti az életben való boldogulásukat – pedig ez lenne a cél.
Ennek ellenére mi úgy véljük, hogy a helyesen értelmezett ezotéria, ha figyelembe vesszük a gyermek természetes fejlődését és magunk is tisztában vagyunk azzal, mit is akarunk átadni neki, bajt nem csinálhat. Sajnos erre viszont nem minden szülő van felkészülve, még ha érdeklődik is az ezotéria iránt, gyerekekkel ilyen módon foglalkozó iskolák, közösségek pedig elvétve vannak.
A második kérdésre, hogy mikor, melyik életkorban kezdjük és hogyan „adagoljuk” az ezoterikus nevelést, talán nem is olyan nehéz a válasz, ha ismerjük a gyermek természetes szellemi fejlődését és tudjuk, hogy amit felnőttként e téren megtanulni kell, abból sok minden a gyermeknek „vérében” van. Fejlődés alatt itt nem a materialista koncepciókat értjük, hanem azt, amit pl. Rudolf Steiner fogalmazott meg és tett pedagógiája (Waldorf- pedagógia) alapjává, illetve amit az ezotéria évezredek óta vall és tanít. E felfogás szerint a gyermek egy szellemi világból jön, ahol az előző élete óta eltelt időt többé-kevésbé teljes tudatosságban töltötte, és tudatosan kiválasztott helyre és időbe, előre elvállalt sorssal érkezik. A csecsemő tudatával még e világokban időz, és bár e világon mindent újra meg kell tanulnia, tudata korántsem az a tabula rasa, aminek leginkább hiszik, és nem is afféle kis „gyengeelméjű” akinek ezután fognak csak szellemi képességei kialakulni. Bár kommunikálni nem tud, sokkal többet érzékel, mint gondolnánk. Az élet első hét éve Steiner szerint arra való, hogy a gyermek az érzéki világgal megismerkedjen, megtanuljon a fizikai létben viszonylag önállóan élni. A szellemi világot még nem kell tanulni, spontán emlékszik rá. A gyerekek – számos tapasztalat szerint – gyakran emlékeznek előző életekre, látnak test nélküli szellemi lényeket, érzékelik az emberi aurát és gyakran olyan bölcsességeket fogalmaznak meg a maguk nyelvén, amelyen a felnőtt is csak ámul. Nem akarunk itt az „indigó gyermek” jelenségre kitérni, mert természetes jelenség és csak az ezoterikus bulvárirodalom csinál belőle akkora szenzációt. Nagy kincs egy ilyen gyermek, ám sajnos akad néha olyan szülő, aki ezt a kincset forintra akarja váltani. Sajnálatos és szomorú eset, hogy ha egy ilyen ember reklámozza, mutogatja, vagy pénzszerzésre, gyógyításra „használja” „látó” gyermekét, nem is sejtve, milyen kárt okoz neki ezzel. De az se kisebb baj, ha beleneveli, hogy ő egy csodagyerek, különb a többieknél. A gyermeknek elég, ha spontán használja ilyen képességeit, nem szabad többre kényszeríteni. Tudomásul kell venni, ezek természetes dolgok, nem szabad csodalényként kezelni az ilyen emberkét. Ellenkező esetben egy olyan elit-tudat alakul ki, amely egész életre eltorzítja a személyiségét, és ha a pubertással a „csodás” képességek eltűnnek (mert a legtöbbször ez történik), örök életére csalódott ember lehet. Ennek ellenére láttunk már olyan koravén nyolc-tízévest, aki fennen hajtogatta, hogy ő már a huszon-akárhányadik szinten van (mihez képest?), mert valami híres látnok azt mondta neki, meg hogy mi minden volt előző életeiben, és persze ez az utolsó élete (ismerjük, ugye, az ezoterikus közhely-szótárat?). A szülőnek inkább az a dolga, támogassa, adjon elismerést, mert a legtöbb gyermeknél azért is vesznek el e képességek, mert a szülő durván leszidja, megbántja a gyereket, aki olyat lát, érzékel, amit ő nem. Nincs értelme az erőszakos fejlesztésnek, és ugyanígy azt is tudomásul kell venni, ha egy idő után ezek a képességek elhalványulnak. Az élet következő hét éve elsősorban az érzelmi, míg a következő periódus az értelmi fejlődést szolgálja. A szülőnek tehát minden erőltetett fejlesztés helyett először a pozitivitás, árnyalt, érzékeny érzelemvilág kialakításra kell törekednie – és itt bizony szellemi tanításokat is átadhat, majd pedig beszélhet az intellektussal felfogható, filozofikus, szellemtani dolgokról is- de a tapasztalás, megélhetőség legyen túlsúlyban, nem az elméletek. Nincs helye semmilyen direkt oktatásnak, sem pedig annak, hogy a szülő magával cipelje a gyereket mindazokra a tanfolyamokra, amelyek őt érdeklik, gondolván, hogy az jó lesz a gyereknek is. Sajnos a gyerekek ilyen nevelése (talán a Waldorf és néhány hasonló szemléletű iskola kivételével) szinte nincs kidolgozva. Lehetnének pedig (és hellyel közzel már vannak is) táborok, gyermekfoglalkozások, ahol játékos, mesés formában lehet a nekik szóló szellemi tanításokat átadni. A magyar mesekincs (és egyáltalán a néphagyomány) hihetetlen mélységével és gazdagságával minden ezoterikus tanítást tartalmaz, mégpedig megélhető, eljátszható formában. Pedagógusainknak leginkább erre kellene indulniuk, hogy a gyermek szemléletébe igazán hasznos és értékes elemeket építsenek be. És mivel a mese archetípusai már eleve bennünk élnek, voltaképp itt nem is tanulásról van szó, hanem önmagunk örömteli felfedezéséről! Otthon pedig nem kell „ezoterikusabb” légkör egy szeretetteljes családnál, ahol a gyerek természetes kreativitása ki tud bontakozni. Ez többet ér minden direkt tanításnál.
Figyelembe kell venni, hogy a gyermek világában a mese és valóság nem válik el egymástól. Lehet, hogy amit a felnőtt elmond a szellemi világról, az beépül a gyerek tudatában a mesék közé. Ez nem baj, hiszen a mesevilág is éppoly reális a számára, mint a fizikai. Később úgyis szét fog válni és a helyére kerül. Egy dologra viszont ügyelni kell. Sem a mese, sem az ezotéria nem lehet valóság-pótlék. Ne értsük félre a pozitív gondolkodást se úgy, hogy mindenről elhitetjük, hogy szép és jó, vagy búra alatt neveljük a gyereket, hogy ne találkozhasson „csúnya” dolgokkal. Ez nem ezotéria, hanem az előbbiekben említett ábrándvilág, ami a szülőnél is csak arra való, hogy elmeneküljön, elmerüljön benne a realitásokkal való szembenézés helyett. Bűn, ha ezt teszi a szülő, azt hívén, hogy szellemi módon neveli gyermekét.
Fel kell viszont arra készíteni, hogy ha egy kicsit más világlátásra is neveljük, mint az iskola, a gyerektársak, vagy a tévében a reklámok, a Való Világ és társai, folyamatos konfliktusoknak lesz kitéve a mássága miatt. A jó szülő képes megtanítani e helyzet intelligens kezelésére akár a kisiskolást is. Ez sajnos kettős nevelés, de a végső soron a gyermek alkalmazkodó képességét, megküzdési stratégiáit fogja erősíteni.
Aztán, bármilyen pozitív és ezoterikus szellemben neveli is a szülő gyermekét, jönnek a dac-korszakok, amikor mindent el fog utasítani, amit a szülő mond. A legnagyobb ilyen periódus a pubertás, a kamaszkor, amikor a gyereknek minden más fontosabb lesz, mint a szellemi dolgok. Ez is így természetes. Ne sajnáljuk, ha úgy tűnik, minden fáradozásunk kárba veszett. Nem fog végleg elveszni. Ami beépült, mint szemlélet a gyermek lelkébe, lehet, hogy csak évek múltán, felnőtt korában, de vissza fog térni. És talán ő már magától értetődő természetességgel fogja tudni, hogy őrizze meg gyermeke született érzékenységét és hogyan nevelje szellemi lényként.
Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.03. 06:34  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az ezotéria közhelyei


Szerencsés helyzetben vannak, akik nem az utóbbi néhány évben kezdtek el ismerkedni az ezotériával. Két-három évtizeddel ezelőtt nem roskadoztak az utcai árusok pultjai (igaz, nem is voltak) a színes, magukat kellető ezoterikus könyvektől, úgy kellett azokat idősebb ismerősöktől, primitív stencilezett vagy sok példányban gépelt, alig olvasható átírópapíron megszerezni, olvasótermekben böngészni, ha egy-egy ismerős könyvtáros kihozta a tiltott listás könyveket. Amihez hozzá lehetett jutni, talán kevés volt, de (némi válogatással) minőségi. Első kézből vett tudás, évezredek hagyományai hiteles tolmácsolásban. Persze olyanok is akadtak, amelyeken ma inkább mosolygunk - mert megtanultuk, min lehet mosolyogni, és mit kell nagyon is komolyan venni. Megtanultuk, milyen csodákra képes az ember, de azt is, hogy az ehhez vezető út lemondást, kitartó, akár évtizedes gyakorlást, áldozatokat követel.
A mai felhozatal nem ezt sugallja. Ott vannak Rudolf Steiner, Hamvas Béla könyvei, a jóga, a Zen és általában a hagyományos utak, amelyek a "keskeny kapu" elvét követik, de sokkal kapósabbak azok a tanfolyamok, beavatások, könyvek, amelyek indiai, tibeti, atlantiszi mesterek legféltettebb titkait kínálják, most és itt, mindenki számára elérhetően. Az olvasó remegő izgalommal lát neki, és csakhamar rádöbben, hogy ócska közhelyeket kapott. A felszínesség, a gyorsfogyasztásra előkészített hamburger-szellemiség, a közhelyszerűség az, ami tévútra vezeti a neofitát.
A közhely szép és igaz - épp ebben rejlik a veszélye. Elandalít, azonnali érzelmi kielégülést nyújt (milyen egyszerű az egész!), és megkímél a gondolkodás fáradalmaitól. A közhely a gyengék menedéke, el lehet bújni mögé és biztos bástyája mögül lődözni lesipuskás módra. A közhelyben gondolkodó nem kell, hogy véleményt mondjon, nem vállal konfliktusokat, elevezget a szélcsendes oldalon, ahogy a legújabb közhely mondja, "elvan, mint a befőtt", egyszóval szeretetre méltó, jó ember...
Az alábbiakban az ezotéria legszebb közhelyeiből adunk közre egy csokorral.

Ezotéria, ezoterikus
Közhely, mert manapság szinte semmit sem jelent. Erdeti értelmében olyan tudást jelentett, amit csak a szellemi fejlődés bizonyos lépcsőjén kaphatott meg a jelölt, illetve a tanítványok olyan belső csoporját jelölte, akik erre érdemesnek találtattak. A mindenkinek átadható tudást az exotéria képviselte. Nem féltékenységből, hanem épp a tanuló érdekében tartották vissza azt, amihez nem voltak meg az alapok, amit nem, vagy esetleg rossz célra tudott volna használni a jelölt. Az, ami nyomtatásban megjelenik, nyilvános tanfolyamon oktatják, már exotéria a szó eredeti értelmében, függetlenül annak tartalmától. Mi sem áll messzebb az igazi ezotériától, mint a semmitmondó, "szeressük egymást gyerekek!"- szintű, ezoterikusnak cimkézett kurzusok és irományok.
Érzelmes ezogiccsek
Fény
ezogagyi
Atlantisz
Az eredeti, ősi, legnagyobb és legigazabb tudás forrása a közhelyszótárban. Minden, ami atlaniszi eredettel büszkélkedhet, maga a tökéletesség.
Voltaképp pedig alig tudunk valamit Atlantiszról. Legendák, töredékek, Platón és néhány ókori történetíró feljegyzései - ennyi a tudományos tényanyag. Az utóbbi idők nagy szellemi látói, spirituális mesterei nyomán sejtjük, hogy valóban birtokosai lehettek a teljességről szóló tudásnak, mágikus civilizációjuk volt, csodás képességeik, és olyan energiákat ismertek, fogtak munkára, amikről ma csak álmodni tudunk. Ám, ha figyelmesen olvasunk, az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy e fantasztikus tudást korántsem csak a jóra fordították. Minden beszámoló egyetért abban, hogy saját végzetüket maguk okozták, azzal, hogy a birtokolt erőket, mágikus tudásukat rossz célra, egymás ellen, pusztításra fordították. Félelmetes fekete mágusaik lehettek, tudásuk pedig igencsak kétélű fegyver volt. Ma, amikor mágusjelöltek ezrei vágyakoznak az atlantiszi tudásra, kristálybotokat készítenek, angyalokat idézgetnek, szimbólumok, beavatások után kajtatnak, vajon eszükbe jut-e, elég érett-e már az emberiség arra, hogy ne katasztrófák sorát idézze elő ismét?
Hála Istennek, bár sokak szerint számos atlantiszi lélek él ma közöttünk, a dolog azért korántsem ilyen veszélyes. Az akkori (valóban ezoterikus) mestereknek ugyanis gondjuk volt arra, hogy tudásukat elrejtsék az avatatlanok elől, így az atlantiszi eredet sokszor nyilvánvalóan nem egyéb blöffnél, reklámfogásnál.

Tibet
Hasonlóan szimbólum-értékű, mint Atlantisz, azzal a különbséggel, hogy ide fizikailag is el lehet jutni. Sajnos az is tény viszont, hogy a kínai kommunisták tibeti lámák ezreit mészárolták le, vagy kényszerítették menekülésre. Aki ott maradt, az behódolt, vagy úgy elrejtőzött a hegyek között, hogy nem a túrista, de a katonaság sem talál rá. A táj misztikuma természetesen megmaradt, annak ellenére, hogy a kínai kormány (tudatosan!) atomhulladék-lerakónak használja a tibeti hegyeket. Lehet viszont szolgáltatásaikat kínáló álgurukat és álbeavatásokat kapni egy-kétezer dollárért, ugyanúgy, mint Indiában. Azt meg végképp nem kívánnánk senkinek, hogy neadjisten’ mégis belecseppenjen egy igazi, ősi bön-vallásbeli rolang szertartásba, aligha úszná meg élve.

Pozitív gondolkodás
Nem egyéb, mint a gondolat teremtő erejének felismerése, és aktív, alkotó felhasználása. Amihez természetesen kritikus és önkritikus, reális helyzetfelismerés szükséges, különben mit sem ér. Közhellyé akkor válik, ha az aktív segítő szándék elmarad, szólammá, ábrándozássá, álomvilággá laposodik, ahol minden szép és jó. Sohasem fogom elfelejteni annak a nagymamának az esetét, aki egy tanfolyam után nem volt hajlandó unokájának olyan mesét olvasni, amiben boszorkány, sárkány, ördög van, "mert az nem pozitív dolog". Nem Voltaire Pangloss mestere gondolkodik pozitívan. A pozitívan gondolkodó nem csak úgy tesz, mintha minden a lehető legjobb lenne és elfordítja a fejét, ha nem ilyet lát, hanem igenis észreveszi a rosszat, a gonoszságot is, de pozitív gondolattal, sőt cselekedettel igyekszik kiegyensúlyozni a mérleget.

Meditáció
Manapság mindenki meditál. Hogy hogyan? Hát ahogy tanulta: becsukja a szemét és csodaszép tájakra képzeli magát. Majd felemelkedik, angyalokkal, Jézussal találkozik, tanításokat, beavatásokat kap, és mindezeket valóságnak képzelve jön vissza.
Valójában ennek semmi köze a meditációhoz. Ezek vizualizációs, imaginációs gyakorlatok, amelyek nagyon jók, gyógyító hatásuk is lehet, voltaképp mégis saját fantáziánk játékai. A meditáció ennél sokkal szürkébb, puritánabb. Az ember leül (nem fekszik, ha lehet), lecsendesíti "hazahozza" a tudatát és csendben marad. Vár - húsz percig, vagy húsz évig. Aztán egyszer csak megnyílik valami. Amit ekkor átél, az már nem a fantázia, hanem tényleges kapcsolat a felsőbb világokkal. Ilyen egyszerű az egész, csak ki kell várni.

Guru (Mester)
Valójában bálványt jelent, csak így nem lenne szalonképes.
Mindazt a tökéletességet, ami belőlünk hiányzik, kivetítjük, beleképzeljük valakibe, akit ettől kezdve imádni lehet. Majdnem mindegy, hogy színesre festett faszobor, vagy turbános keleti férfiú az illető. Ha gurunk (mesterünk) van, könnyű a dolgunk, ugyanis a továbbiakban ő biztosítja tanításaival, áldásával a további fejlődésünket, mindig ott van mellettünk, igazgatja lépteinket és megóv minden bajtól. Bölcs mosolya biztosít, hogy jó úton járunk. A guru nem tévedhet, hiszen ő egy megtestesült isten, és hálásnak kell lennünk azért, hogy kegyeiben részesít. Elnézzük neki még azt is, ha olyan botlásai vannak, ami egy átlagembertől botrányos lenne, hiszen ő már mindennek felette áll, neki már szabad, hiszen már karmája sincs. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb törekvésünk, hogy gurut szerezzünk! És ha keresünk, találni is fogunk, mivel a régiek is azt tanították, ha a tanítvány kész, megjelenik a mester is. És mostanában elég sokan is vannak hozzá, sőt menedzserük és professzionális „píár”-juk is van.

Beavatás
Ez a másik dolog, amit meg kell szereznünk, lehetőleg minél többet és minél több helyről. Úgy a biztos. Vannak ugyan okvetlenkedők, akik azt mondják, a beavatás csak lehetőség, de nem garancia semmire, sőt legalább három dolog kell hozzá, hogy működjön (megfelelő beavató, felkészült jelölt, tiszta rituálé, plusz a "fentiek" hozzájárulása), a mester garantálja, hogy nála mindez együtt van, kellőképpen érettek vagyunk és csak a hála lerovása van hátra (Eurót is elfogad, ha nincs forint). Beavatottnak lenni, olyan misztikus, szívet bizsergető érzés, hogy már az megéri! A biztonság, tévedhetetlenség érzetét adja, máris többet értünk el, mint más több inkarnáció alatt. A gonoszkodók persze úgy tesznek, mint akik nem értik, miért kell ennyi beavatás, de ez mindössze az irígység (neki kevesebb van), vagy a szellemi fejletlenség megnyilatkozása, amin már mi rég túl vagyunk.

Megvilágosodás
Sokan úgy képzelik, mint amikor felkattintják a villanyt. Eddig sötétség volt a fejünkben, ezentúl világosság lesz, tisztánlátók, mindentudók leszünk. Arról viszont megfeledkeznek, hogy e mögött hosszú évek, évtizedek munkája kell, hogy álljon, és ettől olyan népszerűek a párnapos "intenzív" megvilágosodási kurzusok. Bár számos igen komoly felismeréssel önmagunkra-találással lehetünk gazdagabbak, ez az elnevezés így legalábbis megtévesztő. A keleti hagyomány elismeri, hogy létezhet tökéletes (azonnali) megvilágodosodás valamely tökéletes mester kegyéből, ilyen mesterek azért nem sokan vannak, nem hirdetés útján szerzik a tanítványokat, sőt tanfolyamokat sem szerveznek. A Zen tanítás kétféle, egy "kis" és egy "nagy" megvilágododás-élményről beszél. A kicsi bármikor megtörténhet, amikor ráismerünk, rádöbbenünk valamire, az "igazi", a teljesség, egység tökéletes átélése (nem gondolati megértése vagy elképzelése!) viszont még a mesterekkel is ritkán esik meg, eleinte velük is csak egy-egy pillanatra, azután pedig folytatódik a mindennapi életük. Az, hogy örökké ebben az állapotban maradjanak, csak a nagyok közük is legnagyobbak osztályrésze lehet.

Karma
Minél többet beszél a karmáról valaki, annál ezoterikusabb. A karma mindenre azonnali, előregyártott magyarázat. Mindaz, amit nem értünk, karma.
Ha valaki gaztettet követ el, azért tette, mert ezt vállalta, ez volt a karmája. Innentől akár fel is menthetjük. Az áldozattal sem történt semmi más, mint a karmája teljesült, ez a dolog rendje. (Vajon menyugtatja-e ez a hozzátartozókat, még ha igaz is?)
A karma egyik ilyen tudora egy szatírt, gyermeklányok megrontóját vette igy védelmébe; voltaképp semmi mást nem tett, mint szembesítette a gyerekeket egy olyan élménnyel, amivel úgyis talalkozniuk kellett, sőt talán jó is hogy megtörtént, mert hamarabb átestek rajta. Ha nem tudnánk, hogy ez egyszerű ostobaság, hihetelen cinizmus is lehetne. Hiszen ilyen alapon Hitler is csak jót tett húszmillió zsidóval, mert teljesítette a karmájukat!
Így gondolkodik a közhely-ember, a hétvégi kuzusokon kupálódott gyógyító, ezoterikus szakember. Ezért mondhatta valaki egy beteg asszonynak, hogy azért beteg, mert előző életében egy nagy kurva volt (sic!), és most kell szenvednie érte. Hallottam egyszer olyat is, hogy amikor egy ezoterikus gondolkodású fordító elvesztette a fordításra megkapott művet, azzal érvelt, hogy nem tehet róla, nyilván ez volt a szerző karmája!
Olyanok is vannak, akik azt hirdetik, képesek levenni, megszüntetni valakinek a karmáját. Ha értenék, mit beszélnek, tudnák, ezzel korántsem biztos, hogy használnának bármit is. Az így gondolkodók semmit sem értenek a karma törvényéből. Azt hiszik, a karma a kegyetlen végzet, ami alól nem lehet kibújni. Valójában a karma cselekedeteink gyümölcse (a jó és a rossz karma egyaránt), és sokkal inkább lehetőség, mint büntetés. Senkinek sem lehet a karmikus feladata, hogy gyilkoljon, de a sors állíthatja olyan helyzetbe, amikor, ha alantas ösztönei uralják, gyilkolhat is. Az áldozat számára sincs előírva, hogy meggyilkolják, ez is csak a legvégső lehetőség. A karma semmire sem kényszerít, de nem is ment fel a felelősség alól. A szellemi fejlődés viszont lehetővé teszi, hogy urai legyünk saját karmánknak.

Angyalok
Az utóbbi években tömegesen jelennek meg angyalokról szóló könyvek. Jó érzéssel tölthet el, hogy itt vannak velünk, vigyázzák lépteinket, és sokan hiszik, hogy minden embernek van saját őrangyala. A szellemtan, a teozófia, a keresztény misztika szerint minden lénynek megvan a maga feladata. Ez az angyalok, arkangyalok esetében egy magasabb rendű, a teljes univerzumot érintő munkálkodás, ami mellett algha van lehetőségük a mi mindennapi dolgainkkal foglalkozni. Rendkívüli beképzeltség azt hinni, mi vagyunk az egész univerzum legfontosabb tényezői és ha felelőtlenségünkkel, butaságunkkal bajba sodorjuk magunkat, otthagyva más dolgukat, azonnal segítségünkre sietnek. Erre, ahogyan Leadbeater megjegyzi, akkor lenne némi reményünk, ha az alattunk lévő lényeken, például az állatokon mi is ugyanilyen önzetlenül segítenénk, ahelyett, hogy pusztítanánk őket.
Ehelyett többnyire, bár nem kizárólagosan - a similis simili gaudet elve alapján - legfeljebb a hozzánk hasonló túlvilágiak, elhalt embertársaink segítségére számíthatunk. Azokon a tanfolyamokon, ahol az angyalokkal létesíthető kapcsolatot tanítják, többnyire elhaltak megidézése folyik. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet magasabb lényiségekkel kapcsolatba kerülni, csupán azt, hogy nem mindenkinek és nem lehet ezt kierőszakolni, mert segítség helyett megszállottság lehet a vége.
Elterjedt nézet az is, hogy ha valaki elég jó ember volt, halála után angyallá válik. Egyik közelmúltban elhunyt, ismert gyógyítónkról így vélik a tanítványai, de olvashattunk egy svéd ifjúról is, aki azt hangoztatja (sokan meg elhiszik neki), hogy Michael arkangyal az ő testében a Földön él. Vajon addig üres a helye a mennyei hierarchiában, vagy az Úr ideiglenes helyettest nevezett ki? Angyallá válni - erre nagyjából annyi esélyünk lehet, mint arra, hogy a gondosan ápolt vizisikló óriáskígyóvá nőjön. At angyalok - úgy tudjuk - nem az elhaltak lelkei, hanem a test nélküli magasabb lények (dévák) fajtájába tartoznak, akiknek ráadásul igen nehéz a mi zűrzavaros rezgéseinket elviselni.

Szeretet, megbocsátás
Szeretethiányos korunkban természetes, hogy ez a legjobb csali. Gyógyítók áradoznak magukról, hogy bennük már semmi rossz nincs, kizárólag a krisztusi szeretet vezérli őket. Befektetésnek sem utolsó, mert több beteg, több tanítvány jön, jobbára lelkisérült emberek, akiknek lehet, hogy egy véget nem érő ölelkezés, egy hosszú, mély pillantás (tükör előtt jól begyakorolható) csakugyan ezt az illúziót adja. Mások, a cinikusok ezoterikus ragacsról, rózsaszín mázról beszélnek.
Ugyanilyen hatásáos varázsszó a megbocsátás. Jellemző volt egy ifjú titán megnyilatkozása egy igen komoly pszichoterápiás kurzuson:" Mit kell ezt annyit ragozni, mindenkit szeretni kell, mindenkinek meg kell bocsátani, és meggyógyul a beteg!" Nem tudni, elhitte-e, hogy ez azért nem ilyen egyszerű, hiszen mindenütt ezt olvasta, tanulta.
Hallván a sok szeretet-prófétát, nem árt azért elgondolkodnunk, miért kell nekik folyamatosan világgá kürtölniük az ő nagy-nagy szeretetüket? Aki igazán erős, sohasem érzi szűkségét, hogy a bicepszét mutogassa, aki tudja, hogy bátor, nem keres olyan kalandokat, ahol ezt ország-világ előtt bizonyíthatja. Azt szeretjük másnak bizonygatni, amiről magunk sem vagyunk meggyőződve. Talán a többiek reakciója majd meggyőz, hogy tényleg erősek, bátrak, vagy szeretetteljesek vagyunk. Ugyanígy, akiben igazán szeretet van, nemigen kell beszélnie róla. Lényéből sugárzik, jelen van a cselekedeteiben, szavak nélkül is működik.

Isteni energia, krisztusi erő
Akiben krisztusi szeretet van, természetes, hogy isteni erővel gyógyít. Manapság "snassz" dolog bioenergiát használni és a gyógyítók olykor egymásra licitálnak, bizonyítandó, az ő energiájuk a legmagasabb szintű. A szomorú valóság pedig az, hogy mindenki olyan szintű energiával gyógyít, amilyen ő maga, és ha a gyógyító "sötét", az energia sem lehet hófehér. Maga Jézus az evangéliumok szerint sohasem állította magáról, hogy ő gyógyítana. "Legyen a te hited szerint", "a te hited megtartott téged", "vedd fel az ágyadat és járj!"- efféléket mondott. A krisztusi energia krisztusi alázat, szolgálat, szerénység nélkül aligha létezhet.

Ne ítélj!
Ez a legrázósabb téma. A legjobb recept játszani a bambát, mindenre mosolyogva bólogatni, különben előbb-utóbb a fejünkre olvassák ezt a bibliai szentenciát. A "ne ítélj" ilyen hangoztatói a langyos középszerüség tipikus képviselői. A nivellálás, a "mindent el kell fogadni", "nem szabad ítélkezni" a közhelyekben gondolkodás (helyesebben nem-gondolkodás) iskolapéldája ez. Alkalmas arra, hogy saját tudatlanságunkat palástoljuk vele, de lehet egyszerűen divat, mintakövetés is. Könnyen összetéveszthető a pozitív gondolkodással. Az ilyen ember alapfogalmakkal nincs tisztában: összekeveri az ítélkezést a mérlegeléssel, megkülönböztetéssel, véleményalkotással. Míg az ítélkezés szubjektív, felülről, saját felsőbbrendűségünk érzetéből ered és indulatoktól fűtött, addig az utóbbiak objektív, tárgyilagos megfigyelésen alapuló magatartásformák. Az ítélkezés valóban kerülendő (nem a mi dolgunk, ott van rá a földi és a magasabb igazságszolgáltatás), a mérlegelés, megkülönböztetés és állásfoglalás egyenesen kötelességünk. Ugyanígy hiba a problémák elbagatellizásása is, amire az "ezoterikus" gondolkodás jegyében - a földi világ úgyis csak látszat, nem lényeges - gyakran látunk példákat. Az ember - mondja a Biblia - evett a jó és rossz tudásának fájáról. Nem játszhatja a tudatlan együgyűt. Mindenért felelősek vagyunk, magunkért és másokért is. Mivel itt a Földön élünk, nem lehet azzal sem kibújnunk ez alól, hogy majd a fentiek eldöntik helyettünk.
Nemigen lehet vita tárgya, vajon szeretett-e Jézus mindenkit, mégsem dícsérte meg a képmutatókat, álszenteket, sőt a kufárokat (milyen csúnya dolog!) tettleg zavarta ki a templomból. Vajon ítélkezett-e, saját tanítása ellenére, vagy sem? Ő mondta ezt is:" Botránkozások kell, hogy essenek (azaz tudomásul veszem, hogy "az élet nem habostorta"), de jaj annak, aki megbotránkoztat!" Itt van a lényeg, észre kell vennünk, mi helyes és mi helytelen, és eldönteni, melyiket követjük. A tudás és megkülönböztetés (vídya és vivéka) a keleti tanításokban is alapkövetelmények.
És ha jól meggondoljuk, nem is kell más ahhhoz sem, hogy a közhelyeket, közhelyszerűséget elkerüljük.
Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.02. 07:29  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A mágneses mező összeomlása

Az újságok - nemcsak a szaklapok -, tele vannak az éghajlatváltozással
kapcsolatos írásokkal. Divatos lett ez a témakör, ami nem is annyira
meglepő, mert hát előttünk zajlik le valami, ami eléggé szokatlan, az
idősebb emberek egészen másfajta éghajlati viszonyokat éltek át még
néhány évtizeddel ezelőtt.
Sok tudós kételkedik abban, hogy az éghajlatváltozás kizárólag az
emberei tevékenység eredménye. Az nem vitás, hogy a globális
felmelegedéshez az emberiség olykor esztelennek tűnő tevékenysége
járult hozzá igen nagy mértékben, de a műszeres vizsgálatok szerint a
Földnek, mint bolygónak az életében is változások mennek végbe, amik
normális jelenségnek tűnnek, ha tanulmányozzuk a Föld belső
szerkezetét, amely hozzájárult ahhoz, hogy a régmúltban, a Föld
történetében is megváltozzon sok minden.
A Föld mágneses mezejében az elmúlt másfél évszázadban figyelemre
méltó változások játszódtak le. A mágneses mező 10-15 százalékkal
csökkent, és a mérések szerint ez a folyamat egyre inkább gyorsul.
Sokáig azt hitték a kutatók, hogy ehhez minden bizonnyal a globális
felmelegedés járult hozzá, de sok szakember szerint ez a folyamat
normális jelenségnek tűnik, mert a Föld életében már megtörtént
többször is, amely előidézte a póluscseréket is többek között.
Tulajdonképpen ilyen póluscserének köszönhetjük egyes vidékeken a
kőolaj- vagy a földgáz-tartalékokat. Egy pólusváltozást megelőzően a
Föld felszínén és a tengerekben jelenlevő állatvilág ugyanis már
érezni kezdett valami különlegeset, nagy számban összegyűlt, majd a
pólusváltozás következtében lejátszódó talajmozgások következtében a
föld felszíne alá kerültek és évmilliók folyamán fosziliás
nyersanyaggá változtak.
A kutatók most azt állítják, hogy a Föld mágneses mezejének a
gyengülése a kezdődő pólusváltást jelezheti. A váltás folyamata alatt
több ezer évig a Földet majd kozmikus sugarak fogják bombázni - bár
lehet, hogy az élőlények most képesek lesznek alkalmazkodni ehhez.
A pólusváltás látványos jele lehet például az, hogy az iránytűk dél
felé fognak mutatni, de ennél nagyobb bajok is származhatnak. Ez a
váltás tönkre teheti a földi elektromos hálózatokat, az űrben keringő
műholdakat, megnövelheti a Föld légkörében az ózonlyukat, sarki fény
jelenik meg az Egyenlítő tájékán, az élő világban pedig
összezavarhatja a költöző madaraknál a tájékozódást, de ugyanígy
megzavarhatja a halaknál is a tájékozódást, amelyek a mágneses mező
alapján úszkálnak a tengerekben és az óceánokban. Persze a pólusváltás
nem történik meg máról holnapra, a folyamat évszázadokig vagy
évezredekig tarthat, de tény az, hogy már elkezdődött a váltás
folyamata. Hogy ez mennyire komoly problémát jelent a tudományos
világban, az is jelzi, hogy az Európai Űrhivatal az idei év folyamán
három műholdat is felbocsát az űrbe, ezeknek az lesz a feladatuk, hogy
precízen mérjék a mágneses mezőt, hogy a tudósok előre is megtudhassák
milyen változások várhatók az elkövetkező időszakban. A műholdak
néhány száz kilométeres magasságban fognak dolgozni 2015-ig.
A pólusváltást a kutatók 1979-től kezdve tanulmányozzák. 2002-ben
kezdték összehasonlítani a az amerikai Magsat műhold 1979-es mérési
adatait a dán Oersted műholdnak 1999-ben jelzett adataival.
Tulajdonképpen ekkor fedezték fel, hogy a Föld mágnesessége jelentősen
csökkent az Északi-sarknál és Dél-Afrikától délre.
Számítógépes szimulációkat készítettek arról milyen jelenségek
játszódhatnak le a pólusváltást megelőzően. Később azután
megállapították, hogy a szimuláció folyamán szerzett tapasztalatok
megegyeznek a valós adatokkal. Dél-Afrikától délre például a mágneses
mező harminc százalékkal gyengébb, mint máshol, emiatt azok a
műholdak, amelyek ezen pont fölött haladnak át, komoly károkat
szenvedtek. A Napból származó töltött részecskék így ellenállás nélkül
voltak képesek áthatolni a meggyengüld mágneses pajzson. A Föld
mágneses mezejének összeomlása esetén a Napból kiinduló részecskék
ugyanis mélyebben fognak behatolni a Föld légkörébe. Az élő világ ezt
meg fogja érezni, az embereknél különféle bőrbetegségek fognak
fellépni, az állatvilágnál pedig tájékozódási problémák fognak
jelentkezni. A mágneses tér tehát alapvető fontosságú az élet védelme
szempontjából, mivel pajzsként véd bennünket a világűrből érkező,
különféle mutációkat okozó részecskeáradattól.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért következik be időnként a mágneses
pólusváltás? A jelenleg érvényes tudományos elméletek szerint a
világűri testeknél, tehát a Föld esetében is a pólusváltásokat az
úgynevezett dinamóhatás okozza. A laboratóriumokban végzett kísérletek
szerint ennek a dinamóelvek a lényege az, hogy ha egy fémkorong
mágneses mezőben pörög, akkor az így keletkezett erő az elektronokat a
korong középpontja felé taszítja. Ez figyelhető meg a Föld esetében
is. A Föld középpontjában egy belső mag létezik, ez vas-nikkelből áll,
ekörül egy külső folyékony mag is létezik, amely mozgásban van. A
dinamóhatás tehát úgy jön létre, hogy a Föld belső magját tekinthetjük
a dinamó "állórészének", amely körül a külső mag forog. Természetesen
ez mélyen a föld felszíne alatt van, a mozgásban levő külső magot a
köpenynek nevezett réteg borítja még, és efölött van bolygónk szilárd
kérge is.
Mágneses pólusátfordulás már számos alkalommal bekövetkezett a
földtörténet során. Ilyenkor az északi és a déli mágneses pólus helyet
cserélnek.. A geológiai mágneses pólusátfordulás átlagosan 250 ezer
évenként történik, a geológiai ősmaradványok tanulmányozása szerint az
utolsó mintegy 750 ezer évvel ezelőtt volt, így most "bármikor"
várható a jelenség lejátszódása.
A népszerű tudományos írások arról számoltak be néhány évvel ezelőtt,
hogy létezik egy, az emberiséget segíteni akaró világűrből érkező
emberszerű faj, a zéták. Ők jelezték először, hogy a Föld nevű bolygó
kataklizma előtt áll, nagy változások esedékesek rajta. Mélységi
földrengéseket jósoltak nekünk, amik előidézik majd bolygónk
forgásának mágneses eltolódását. Szerintük ez a jelenség néhány földi
nap alatt fog lejátszódni. A mágneses mező átrendeződése végbe fog
menni az atmoszférában is - viharok keletkeznek benne, amelyek eddig
soha nem látott pusztításokat fognak végezni. Tapasztalható lesz a
változás a földfelszín vizeiben is, mert megmagyarázhatatlan áradások
alakulnak ki és a tengerek szintje gyorsan fog emelkedni. A Föld
mélyében lejátszódó ingadozások és változások következtében nagy erejű
földrengések várhatók, és ha a kéregtörések a tengerek fenekén
keletkeznek, a víz felszínén hatalmas szökőárak lesznek, amelyek akár
20 kilométeres távolságra is becsapódnak a partvonalon túlra. Nagy
vulkánkitörések is várhatók nemcsak a felszínen, hanem a tengerek
mélyén is, ennek következtében szárazföldek tűnhetnek el vagy újabbak
emelkedhetnek ki. A zéták szerint villámok fognak cikázni a felső
légkörben és vad szelek fognak fújni a Föld felszínén. Az égen képződő
éghető anyagok tűzesők formájában fognak hullani, és miután a pólusok
eltolódnak ezért kontinentális szakadások, hegyképződések lesznek
süllyedő és emelkedő földrészekkel. Tény az, hogy az utóbbi időben az
emelkedett vízszint már kezdi ostromolni a partokat különösen a Föld
déli részén és a vízmozgások már megindultak az Északi-sark felől déli
irányba, a Déli-sark felől pedig északi irányba. A zéták szerint egy
új földrész is ki fog alakulni az Antarktisz közelében. Bolygónk
néhány évtized alatt fog megnyugodni, a felszínén új sarkok lesznek,
az egyenlítő vonala pedig egészen máshol lesz, mint most. A Föld egy
újjászületést fog megélni.
A zéták elmondása szerint az ő szülőbolygójuk a Zeta Reticuli
naprendszerben van, bolygójuk egy kettős csillagrendszer, két bolygó
kering egymás körül. Létezésükről csak a tudományos-fantasztikus
irodalomban van tudomásunk.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.01. 07:01  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 995
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
- És te ki voltál?

- természetesen előző életedben. A kérdés manapság meglehetősen gyakran elhangzik különböző úgynevezett ezoterikus érdeklődésű társaságokban. A válaszokból pedig olykor az derül ki, hogy a jelenlévők között a történelem, vallás, mágia és misztika szellemóriásait kell (vagy legalábbis kellene) tisztelnünk. Olyan is van, aki mind a huszonnyolc (!) életére emlékszik, a jelenlévők őszinte csodálatára, és ha előző életeinkre vagyunk kíváncsiak, minden hétvégén tucatnyi tanfolyamra elmehetünk, nem is beszélve az efféle szolgáltatást reklámozókról. Igen, sok más mellett divat lett a reinkarnáció, az előző életek kutatása. Brit zsurnaliszták szerint Magyarországon az okkultizmus és misztika "húzóágazattá" vált (The Times, 1994. dec. 28.). Némi malíciával hozzátehetnénk, bizony ide is "húzott" jónéhány szerencsevadász "mestert" a volt Szovjetuniótól Indiáig. Természetesen a marxizmus-leninizmus kötelező ideológiája alatt is voltak baráti körök és magányos farkasok egyaránt, akik effélével foglalkoztak, könyvekhez is hozzá lehetett jutni idős ismerősök házikönyvtárából vagy némi ismeretséggel a könyvtárak "indexes" polcairól. Az ideológiai diktatúra jótékonyan korlátozta a túlzásokat. Azután eljött a szabadság, a nyitás, megcsapott a Vízöntő-kor szele. Az asztrológus azt mondaná, a Szaturnusz gátló hatását felváltotta az Uránusz korláttalansága. Bárki bármiről tarthat előadást, tanfolyamot, akkor is ha az előző hétvégén tanulta az egészet. Felszabadult a könyvkiadás és a legnagyobb keleti és nyugati misztikusokon, antik és mai gondolkodókon túl folyamatosan jelennek olvasmányos és könnyen emészthető írások, az ezotéria könnyű műfajából. Ez önmagában még nem baj, hiszen a laikusok sokkal nagyobb táborát érinthetik meg, de megjelennek nyilvánvaló félreértésekből, meg nem értésből született művek is, némely szerzőt pedig szívünk szerint leginkább pszichiátriai vizsgálatra küldenénk el. Megjelent a lényeg információt alig adó, szenzációhajhász „ezo-gagyi” és a felszínes érzelmekre apelláló „ezo-giccs” irodalom, sőt kiadók szerveződtek rájuk. Főként a New Age amerikai szerzőire jellemző, hogy megállnak a felszínen, a jelenségekre való rácsodálkozásnál, a dolgok mélyebb értelme - és főleg a gyakorlati, mindennapi életbe való átemelés fontossága - sajnos elsikkad, vagy közhely-szinten reked. Mindmáig lankadatlan érdeklődés kíséri az újjászületéssel foglalkozó könyveket.
Nem áll szándékunkban e helyen a reinkarnáció igaz vagy hamis voltát bizonygatni. Ezt sokan megtették már előttünk - pro vagy kontra - és az ezotéria épp az a terület, ahol semmiféle világnézeti diktátumnak sincs helye. Igen visszatetsző dolog, amikor ezoterikus vagy életreformer közösségek kinézik maguk közül, akik nem úgy élnek, gondolkodnak, táplálkoznak, mint ők. Rudolf Steiner is arra figyelmeztet, hogy a szellemi fejlődés egyik alapfeltétele a tolerancia, a más nézetek elfogadása. Ha valaki keresztény megközelítésben csupán egyetlen földi testetöltésben tud hinni, semmivel sem alábbvaló, mint aki másként gondolja. A Biblia – amelynek úgy negyven helyét szokták citálni a a reinkarnáció mellett - sem azt nem jelenti ki egyértelműen hogy vannak, sem azt, hogy nincsenek előző és következő életek. Meghagyja nekünk az értelmezés lehetőségét. Ha pedig valaki elutasítja, és a jungi kollektív tudattalannal magyarázza a reinkarnációs élményeket, e közelítésnek is helye van, bizonyított a gyakorlati alkalmazhatósága - és ez a lényeg. Az, hogy ne puszta filozofálgatás, szellemi kaland legyen, hanem segítsen könnyebben, jobban, egészségesebben élni, megérteni magunkat és másokat. Ha ez sikerült, vajon érdemes-e elveken vitázni csupán azért, hogy a mi érveink győzedelmeskedjenek?
Mindazonáltal - és talán ez az egyetlen igazán nyomós érv - az újjászületés tana valójában semmi misztikumot nem tartalmazó, józan, logikus és racionális rendszer, ugyanakkor személyesen megtapasztalható élmény lehet, túl a hiszem-nem hiszem dilemmán.
Mivel az előző állításunk - a reinkarnáció logikai megközelítése - sokak számára meredek állításnak tűnhet, engedtessék meg erről néhány szó. Yongden, egy tibeti láma a század elején így magyarázta Alexandra David-Neel kutatónőnek: "Az ember élete folyamán fizikai és pszichikai energiákat halmoz fel, és ezek (a halál után) újabb fizikai és pszichikai megnyilvánulást (értsd: újabb születést) hoznak létre". Íme a reinkarnáció misztikum nélkül. Tiszta fizika, az energia megmaradás törvénye az emberi sorsra alkalmazva. A karma pedig? Akció-reakció, hatás és ellenhatás törvénye, a kiegyenlítődés (energia-minimum, entrópia-elv, homeösztázis) megvalósulása. Informatikai megközelítésben pedig a karma nem más, mint az élet folyamán felhalmozott információk, adatok összessége rólunk, cselekedeteinkről, szavainkról, gondolatainkról, amelyek, mint a számítógépben tárolt adatok, módosítják az élet (a jelenlegi és a következők) programját. Természetesen ezt csak akkor látjuk így, ha elfogadjuk, hogy bizonyos fizikai törvényszerűségek nem csak a holt anyagra érvényesek, illetve valamennyi megnyilvánulásunknak (érzelmek, gondolatok stb.) objektív létet, energiatartalmat tulajdonítunk. Az alapelvek tehát egyszerűek, csak a megvalósulás az, ami végtelenül bonyolult, hiszen ezeknek az energiáknak nincs objektív mértékegységük, mindenkit a saját, hozott lehetőség-rendszerében lehet csak mérni és ehhez képest alakulnak a következmények is. Sok-sok szál, egyéni életsors emberi szemmel, de még a legmodernebb számítástechnika számára is végtelenül bonyolult egyeztetése szükséges ahhoz, hogy alkalom nyíljon a rendezetlen konfliktusok lezárására, a szereplők újbóli találkozására. Az egészhez - tenné hozzá a buddhista - az energetikai bázist, utánpótlást a vágy, a fizikai megtestesülés, a lét szomja adja. A végső mozgató elv pedig maga a fejlődés, tökéletesedés, a haladás az anyagitól a szellemi létezés, az embertől az Isten felé. Ezért vonják sokan kétségbe azt a tanítást, hogy az ember felváltva születhet vágyai által hajtva hol emberi, hol állati - sőt egyesek szerint növényi - létformába. Valóban, igen nehéz elképzelni, milyen fejlődésre van egy emberi léleknek lehetősége egy meghaladott létformába való visszazuhanással, hacsak nem "büntetésként" fogjuk fel az egészet.
Azoknak, akik az újjászületés tényét bármilyen verzióban is elfogadják, természetes igénye lehet, hogy a hitet a tudás szintjére emeljék, személyesen is megtapasztalják, megismerjék előző inkarnációikat. Erre több módszer is létezik. A kérdés csupán az, szükséges-e (szabad-e) betekintenünk előző életeinkbe, nem lehet-e ez káros vagy veszélyes, és egyáltalán mennyire megbízhatók az így nyert tapasztalatok?
A kérdés első felére teljesen egyértelmű a válasz: Általában semmi szükségünk sincs ezekre a tapasztalatokra. Drasztikusabban fogalmazva: semmi közünk ahhoz a hajdan élt emberhez, akit tévesen saját magunk előző megjelenésének gondolnánk. A személység ugyanis - amelyet köznapi szinten képesek vagyunk magunkból megismerni és önmagunk lényegének gondolunk - egyszeri, halandó és soha nem tér vissza. Folyamatosan feloszlik a halál után. Nem ugyanaz az ember "támad fel" újra, nem ugyanaz az élet folytatódik másféle környezetben, ahogyan sokan gondolják. Ez a reinkarnációban hívők leggyakoribb tévedése. Az a valami, ami valójában halhatatlan, messze efölött áll, mint az ember legbelsőbb lénye, magja, túl a tulajdonságokkal leírható világokon. Olyan, mint egy kiterjedés nélküli fénypont, szikra. Énségi szikrának, egyéni szellemnek, nagy Én-nek, isteni lényegnek is nevezik. A személyiség, és minden más, amit egy emberből megismerünk, csak időről-időre felvett ruhája ennek. Kérdésünket úgy is fogalmazhatjuk, kell-e tudnia a jelenlegi ruhámnak, milyeneket viseltem előzőleg? Ha kellene, úgy lennénk megalkotva, hogy emlékezzünk is rájuk. Ez a tudat önvédelme, hogy felesleges kacatokat nem cipel magával. Itt és most élünk, a múlt és a jövő közötti pengeélen, a jelenben, feladataink is most és itt érvényesek. Ezekre kell figyelnünk, hiszen ezzel egyben jövendő karmánkat irányítjuk és ehhez felesleges a múltba révülni. Ami az előző életeinkből fontos tapasztalat, úgyis itt van a jelenlegi személyiségünkben, ami előttünk álló feladat, elkerülhetetlenül megjelenik a sorsunkban. A többi a jelenlegi személy számára lényegtelen.
A rózsakeresztes filozófia az embert olyan „mikrokozmosznak” fogja fel, amelynek központja a benne élő ember, a halál után pedig a mikrokozmosz kiürül és a beköltöző új lénynek már tényleg semmi köze az előző lakóhoz. Még messzebb megy a buddhizmus, amikor egyenesen azt állítja, nincs bennünk semmi állandó, minden csak a változó feltételek (szamszárák) ideiglenes összekapcsolódása. A világon semmi sem állandó, az előző, és a jelen inkarnáció embere semmiben sem azonos – kivéve, hogy az előzőekben létrehozott karmát kell folytatnia. A keleti filozófiában lehet valami egyszerre azonos és nem azonos önmagával – enélkül nem tudjuk megérteni, mi a kapcsolat az előző és a jelen életünk között. Nem könnyű lecke nekünk, nyugatiaknak, akik számára a világ szilárdan elhatárolt kategóriákból áll. Vagy nincs reinkarnáció és egyszer élünk a földön, vagy van, és mi magunk, ugyanaz a lélek voltunk az előző, vagyunk a jelenlegi, és leszünk a következő testünkben. Valami folytonosságot feltételezünk fel ott, ahol az nincs is. Tévedünk, ha azonosnak véljük magunkat előző inkarnációinkkal, és tévedünk, ha teljesen függetlennek. Az egyetlen összekötő szál a karma – ami a valójában nem csak a mechanikus ok-okozati összefüggés, hanem a cselekedetek erkölcsi vonzatát is tartalmazza.

Semmiképpen sem javasoljuk tehát, hogy puszta kíváncsiságból keressük előző inkarnációinkat, és főleg nem, hogy mindent magunkra vegyünk. Megrázó, feldolgozhatatlan élmény lehet például valaki számára, hogy míg a jelenben becsületes, jó emberként él, egyszer csak rablógyilkos szerepben látja önmagát. Egy gyenge önértékelésű, frusztrált embert egy ilyen tapasztalat végképp a „padlóra vinne”, az önmagát túlértékelő egoizmusát pedig a mennyekbe emelné (emeli is gyakran), ha önmagát nagyszerű, híres ember bőrében találja.
Más a helyzet az előző életek terápiás célból történő feltárásánál. A betegségek pszichoszomatikus felfogása szerint minden baj oka gondolkodásunkban, cselekedeteinkben, negatív viszonyulásainkban és érzelmeinkben keresendő. Sok esetben ez nem korlátozódik a jelenre, réges-régi életekben is gyökerezhet. Számos könyvben, cikkben olvashattunk már arról, milyen hatékony segítség lehet a múltéleti traumák feltárása, hogyan szolgálhatja a jelenben a gyógyulást. Segítség lehet egy múltbeli utazás olyan egzisztenciális-szociális-identitási problémák megoldásában, amikor valaki arra nem találja a választ, miért olyan, amilyen, miért jutott épp az a (többnyire nehéz, tragikus, betegséggel terhes) sors osztályrészéül, miért épp azok vannak körülötte, akikkel annyi problémája van. Sokan úgy vélik, segítheti az ember spirituális fejlődését, ha konkrétan megtudja, honnan jött és milyen feladatokat kell itt teljesítenie. Ez valóban lehet segítség, de csapda is, ahogyan a továbbiakban erről szólunk is. Annyi viszont bizonyos, hogy a fejlődés során teljes természetességgel, keresés és erőltetés nélkül is feltárulnak az előző életek, amint szükség van rájuk.
Fennmarad még a kérdés: mennyire megbízhatóak, igazak az előző életekből felidézett képek? Ez az alkalmazott módszertől, a vezetőtől és az alanytól (kérdezőtől) egyaránt függhet. A jelenleg legelterjedtebben használt relaxációs-vizualizációs utazási technikák nem kapcsolják ki teljesen a felszíni éber tudat zavaró vagy korrigáló hatását. Komolyan befolyásolják az eredményt az alany indítékai, elvárásai és félelmei. A félelem, vagy az, hogy olyan eseményekkel kellene szembenézni, amelyekre az illető nincs felkészülve, eleve meggátolhatja az utazást, és ezzel komoly traumáktól kíméli meg a jelöltet. Ez is önvédelmi reakció, nem szabad erőltetni. A prekoncepció, az elvárások viszont teljesen hamis képet festenek. Aki becsvágyát szeretné kielégíteni, vagy meg van győződve arról, hogy ő csupa nagyszerű személyiség volt valaha, meg is teremti magának az erről szóló képeket, történeteket, amelyekből természetesen semmi sem igaz! Tudatuk olyan képeket vetít eléjük, amilyenre vágynak. A vezetőnek sem lehetnek elvárásai, sőt észre kell vennie, ha a kísérleti alany fantáziál vagy hazudik (ilyen is van). Lelkisérült, frusztrált, sikertelenséggel, önértékelési zavarokkal küzdő emberek gyakran épp azért vesznek részt reinkarnációs utazáson, hogy jelenbeli kudarcaikat nagyszerű előző életekkel kompenzálják. Csapda ez a javából, hiszen egy ilyen tréning nem csak hogy nem segíti az illetőt problémáinak megoldásában (ami az egész célja lenne), hanem súlyosbítja a helyzetet azzal, hogy egy irracionális álomvilágba menekíti a beteget. Ez is a vezető felelőssége, a módszerek egyszerűsége ugyanis felkészületlen, pedagógiában, lélektanban járatlan embereket gyakorta csábít arra, hogy az előző hétvégén ellesett módszerrel ők is tanfolyamot, tréninget hirdessenek.
A nagyszerű előző életekről szóló képzelgés - amelyet, lám a vezető is megerősített - súlyos téveszmerendszer, paranoid elmebaj elindítója is lehet! Se szeri, se száma azoknak a szerencsétleneknek, akik azzal kérkednek, hogy ők voltak Attila, Jézus, Keresztelő Szent János, Buddha, Saint-Germain, Rudolf Steiner, vagy hasonlók. Zavarba ejtő bőség van a kiváló személyiségekből, mintha mindenki, aki valamit is számít, itt tolongana. (Vajon mi marad a többi országnak, ha mindenki Magyarországra jön?) Napóleon most éppen kiment a divatból, Nérót és Hitlert senki se vállalja, a Keresztelő Jánosoknak például viszont egész találkozót lehetne rendezni, döntsék el ők maguk között, ki a legigazibb. Régebben ilyetén meggyőződését valaki többnyire csak a kezelőorvosának vagy a zártosztályos betegtársainak mondhatta el, most tanfolyamokon, csodálók százai előtt hirdetheti saját nagyszerűségét. Arról nem is beszélve, hogy egy hajdani uralkodó vagy próféta számára mindenképpen bukás, ha egy mai átlag-sorsot kell vállalnia, úgyhogy melldöngetés helyett inkább azon lenne érdemes gondolkodni, hogy a jelenlegi élete nyilván áldozat, próbatétel, amelyben az akkori hibáit kellene jóvátennie. Természetesen nem kizárt, hogy valamely egykori kiválóság épp itt, közöttünk öltsön testet, viszont aki érti a reinkarnáció lényegét, sohasem kérkedik ilyesmivel. Tudja, ma nem érdem, ha előzőleg fáraó volt és nem bűn, ha rablóvezér. Kizárólag a jelenbeli élete számít. Példa lehet erre éppen Keresztelő János is. Nyilvánvalóan tudta, ki ő, és mi a feladata. Ez utóbbit hirdette is (de főleg cselekedte), ám soha nem nevezte magát Illésnek. Ezt Jézus mondta el róla, de ő is csak a tanítványok kérdésére. ( Máté 11,14 és 17,10-13 )
Mivel az emberiség legnagyobb része nem a nagy hírességekhez tartozik – ami semmit sem von le az egyén értékéből és egyediségéből! – a legtöbben egyszerű előző életekből jövünk. Ezeknek, ha megértjük a tanulságaikat, legalább akkora tanító értékük van, mintha mindig császárok és főpapok lettünk volna. És igazából ez a lényeg.
Az is kizárt, hogy azok a nagy tanítók, akik már a személyes karmájukat megszüntetve önként vállalják, hogy lejönnek közénk, hivalkodjanak a pedigréjükkel. Azoktól az emberektől sem hallunk soha ilyet, akik még itt élnek közöttünk, de már tudják, hogy nem kell visszajönniük. Nagyon kevesen vannak ilyenek, sokkal kevesebben, mint ahányan biztos forrásból - talán személyesen Istentől - tudják, és mindenütt hirdetik is, hogy a jelenlegi az utolsó életük, és nem kell újra testet ölteniük. Ennél hiúbb, önteltebb kijelentést tenni sem lehet, és képtelenség ennél nagyobb tévedéssel (hazugsággal?) hitegetni valakit.
Gyakori melléfogás az is, amikor valaki tudni véli, hogy a jelenlegi élete már például a harminckettedik, következésképpen ő egy igen fejlett lélek. Buddha azt tanította, nincs olyan lény, amely ne lett volna már anyánk is, gyermekünk is. Ha ezt jelképesen értjük is, szinte megszámlálhatatlan testetöltés áll mögöttünk és még igen sok előttünk...
Visszatérve a reinkarnációs technikákhoz, a legegyszerűbb a relaxációban "utaztatás" módszere. A jelentkezők nagy részénél sikeres is, de az elmondottak miatt nem szabad százszázalékosan igaznak vennünk. Meghatározó a vezető személye és mindenképpen kerülendő az, hogy valaki pusztán kíváncsiságból vegyen részt egy ilyen tréningen. Az egyénenként történő "utazás" mindenképpen jobb, mint a csoportos forma.
A hipnózisban történő regressziós terápia mindenképpen megbízhatóbb az előzőnél, mivel itt az alany éber tudata, így elvárásai és félelmei is ki vannak kapcsolva. Míg az előző módszernél a nem feldolgozható, sokkoló élmények általában homályban maradnak, itt a legborzalmasabb emlékek is felszínre kerülhetnek. Ezek feldolgozása, megoldása pedig már nem laikusnak, hétvégi tanfolyamvezetőnek való. A sebet ugyanis könnyű feltépni, de sokkal nehezebb begyógyítani. E sorok írója is találkozott már olyannal, akinek épp egy reinkarnációs kísérlet után lettek szörnyű rémképei, fóbiái. Jó tudnunk, hogy bár a törvények nem egyértelműek, a hipnózis hozzáértést, gyakorlatot és felelősségtudatot igényel. A sok természetgyógyász, bioenergetikus, aki nyakra-főre hipnotizálgat, nagyon sokat árthat, és emiatt felelősségre is vonható, büntethető!
Vannak egyedül végezhető reinkarnációs kísérletek is. Ez megkísérelhető egyszerűen agykontrollal is, de a Reiki második fokozatának szimbólumaival is "betájolható" egy elmúlt élet, előhívhatók azok a képek, amelyekre szükségünk van. Erőltetni viszont semmit sem lehet. Sokan használják a templomos lovagrend ránk maradt vizualizációs módszerét is. Természetesen itt is igaz, hogy semmit sem szabad készpénznek vennünk.
Mindenképpen a legtökéletesebb módszer a tudatosság fokozatos fejlesztése, az emlékezet kibővítése. Wictor Charon önmagán dolgozott ki egy ilyen eljárást. Lassú és fáradságos út, de elvezet önmagunk tökéletes megismeréséhez. A bátor vállalkozó elkezdi felidézni saját múltját, feldolgozni konfliktusait. (A puszta emlékezés enélkül nem sokat ér.) Kezdi a tegnapnál, igyekszik mindent a legpontosabban felidézni. Azután napról-napra halad visszafelé, göngyölíti a sors fonalát. Ahogyan a memória agypályái és szellemi erői megerősödnek, felidézhető lesz minden régi esemény a csecsemőkorig, azután a születés, a méhen belüli élet, a köztes lét, sőt az előző életek végtelen sora is. Sajnos ez nem elintézhető egyetlen hétvégén, akár egy élet is kellhet rá. De az önismeret útja vezet a megvilágosodáshoz.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Következő

Vissza: Karsay István fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég