Ezoterika

Kép
Karsay   Ma, 00:55  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Üzengetések a túlvilágról
Túlvilági üzenetvivők is léteznek

A túlvilággal való kapcsolatok lehetséges megteremtése előtt szükség van egy nagyon fontos mozzanatra, mégpedig arra, hogy az érdeklődő hisz-e egyáltalán a túlvilág létezésében. A túlvilággal kapcsolatosan ugyanis vannak nagyon régi feljegyzések, a Szentírásban például szó van arról, hogy Enok „elragadtatott” a Földről, nem halt meg, hanem fizikai lényként került át a túlvilágra.
Sokan természetesen kételkednek a bibliai leírás hitelességében, de nemrégen James J. Hurtak nevű doktor-professzor is jelentkezett, hogy ő is még 1963-ban el lett ragadtatva, sok túlvilági helyen járt Énok-mesterrel, és azóta, a földi világon ő gondoskodik az Énok-kulcsok lefordításáról és közzé tételéről. Énok ugyanis 64 kulcsban ismerteti az emberiség feladatát, magyarázza a számunkra elkövetkező idő titkait, stb. A 64 kulcs közül 12 már tíz évvel ezelőtt megjelent magyar nyelven, de a könyv kifogyott. Hogyan is írja le Hurtak professzor élményeit és elragadtatásának történetét? Erről egyébként 2006. januárjában több napig tartó előadást tartott Budapesten, mert előkészületben van valamennyi Énok-kulcsnak a megjelentetése magyarul.


Egy túlvilági utazás története
Hurtak professzor elmondta, hogy annak idején imája közben szobáját fény árasztotta el és egy fenséges alak bontakozott ki ebből a világosságból. Közölte vele, hogy ő Ophanin Énok mester és megkérdezte a professzortól, hogy készen áll-e, hogy elmenjen vele az Atyához. Miután a professzor beleegyezését adta a túlvilági utazásba, egy fénymező vette körül és felragadtatott a Mennyek országába.
Először a Muscida és a Merak csillagok tartományába mentek, itt elmondták neki, hogy a földi hatalom jelenlegi birtokosai magasabb mennyekből buktak alá. Ők most a Nagy Medve csillagképként ismert határmezsgyén tartózkodnak, és innen ellenőrzik a bejáratot, amely a magasabb szintű Mennyből a helyi jellegű világegyetemükbe vezet. Látta, hogyan taszították le a korábbi korszakok mestereit ezekre a csillagokra, ahonnan most ők irányítják az alacsonyabb szinten létező bolygóvilágokat. Innen Hurtak professzor az Arcturus nevű csillagra került, ahol a Kilencek Tanácsa székel, és itt hozzák a mi bolygótartományainkra vonatkozó döntéseket.
A földi professzor fizikai teste ezután átkerült különböző fénysűrűségű rétegeken és így jutott el az Orionra. Az Orion ködben a Saip csillagra került, ott találkozott Metatronnal, aki az isteni Atya elé vezette. Itt közölték vele a feladatát, küldetésének a célját, utasították, hogy a Föld nevű bolygón mindenkit meg kell győznie arról, hogy az „idő elérkezett” és az üzeneteket a Kulcsok formájában a harmadik szemébe vésték. A kulcsok ugyanis feltárják a magasabb rendű fejlődés irányvonalát és az emberek fejlődésének az irányát.
Megmutatták neki az Atya házát, majd megismerkedett a Csillagrendszerek Tanácsának rendjével, uralkodásának hatásköreivel, majd közölték vele a Messiás eljövetelének idejét is.
A Kulcsok célja, hogy az emberek megismerjék a tudományok fejlődésének irányát. Mert az emberiségnek rá kell ébrednie arra, hogy nemcsak az embereknek kell együttműködniük egymással, hanem az értelem többi megnyilvánulási formáival is. A Kulcsoknak rendeltetése az, hogy megvalósítsák a Föld nevű bolygó népeinek egységét a Melkizedek Testvériség 144 000 mesterének megérkezéséig, felkészítse őket arra, hogy befogadhassák a mestereket. A Testvériség célja az, hogy megváltsa a szelídeket és az igazakat, hogy felvigye őket az értelem magasabb szintjeire, ahol majd egy új életet kezdhetnek.



A Kulcsok mindenkire érvényesek
Énok hangsúlyozta Hurtak professzornak, hogy a Kulcsok nem vonatkoznak csupán a Föld nevű bolygó lakóira. Célja a Kulcsoknak az, hogy felkészítse az embereket arra, hogy más bolygókon is munkálkodhassanak, és hogy munkájuk összhangban álljon a magasabb szintű tanításokkal és szellemi igazságokkal. Az emberek megismerhetik nemcsak a bukott lényeket, akik a Fölre látogatnak olykor űrhajóikkal, mert a világűrben léteznek soha el nem bukott élőlények is.
Az Énok-Kulcsok meglehetősen összetett tanulmány, fizikai világunk lakói számára talán zavarosaknak tűnnek helyenként. Viszont J.J. Hurtak professzor tevékenysége rámutat arra, hogy a szellemvilág olykor jelentkezik és üzeneteket is tartogat számunkra.. Már amennyire létezőnek fogadjuk el ezeket az üzenethordozókat.
A sámánok, varázslók, spiritiszták, halottlátók, szellemidézők, médiumok, sőt a próféták is azt állítják magukról, hogy kapcsolatot tudnak teremteni a túlvilággal. Vannak olyan emberek is, akik képesek arra, hogy egy rövid kirándulást tegyenek a túlvilágon és utána visszatérjenek fizikai testükbe. Tibetben ezeket az embereket delokoknak nevezik. Ők üzenetvivők és igen népszerűek hazájukban. Tibeti nyelven a de-lok annyit jelent, hogy a halálból visszatért. Olyan ember a delok, aki látszólag belehal valamilyen betegségbe és a bardóban, a túlvilág átmeneti régiójában találja magát. Meglátogatja túlvilági barangolása során a pokol régióit, ahol tanúja lesz a halottak feletti ítélkezéseknek és szenvedéseiknek. Néha a delok ellátogat a paradicsomba is, vagy a buddha-mezőkre, olykor egy istenség kíséretében, aki a delokot utazása során védelmezi és ugyanakkor magyarázza is a látottakat. Egy hét elmúltával a magasabb rangú szellemi lények a delokot visszaküldik fizikai testébe, hogy a Halottak Urától üzenetet vigyen az élő világba, hogy szellemi gyakorlatra és jótékony életre sarkallja őket.
A delokok létét a nyugati világ emberei nehezen hiszik el, ő viszont egész további életét azzal tölti, hogy újra és újra elmesélje élményeit, hogy másokat is elvezesse a bölcsesség ösvényére. A híres delokok életrajzát a szerzetesek leírják és Tibet-szerte énekesek adják elő.



Egy delok vallomása
Lingza Csökju híres delok, aki életrajzában elmondja mi, és hogyan történt vele. Egy napon, észre sem vette, és máris halott volt, Arra eszmélt, hogy testén kívül van és látta, saját ágyát, sőt a ruháit is felismerte a halotton. Hiába igyekezett minden erejével családjának üzenni, hogy ő él, azok semmit sem észleltek, csak végezték a halotti szertartást. Emiatt nagyon haragudott. Az is felbőszítette, hogy rokonai nem adtak neki semmit sem enni és inni. Csakhamar elhagyta házát és halotti ágyát, és mérhetetlen boldogság árasztotta el, amikor mestere elé érkezett. Annak meditációjára meg is nyugodott. Egy bizonyos idő elmúltával hallotta, hogy valaki szólítja, felismerte apja hangját, aki hívta őt, és ő örömmel követte. A bardoba, a túlvilág átmeneti régiójába érkeztek, amely éppen olyan volt, mint bármelyik földi, vidéki táj. A bardo a tibeti buddhizmusban egy olyan vidéknek a neve, amely a földi lét és a túlvilág között helyezkedik el. Onnan egy hídon át lehet eljutni a pokol régiójába, oda, ahol a Halál Ura a halottak jó és rossz cselekedeteit mérlegeli. Itt különféle emberekkel találkozott, akik elmesélték neki történetüket, sőt találkozott egy jógival is, aki azért látogatott el a pokolba, hogy megmentse a lelkeket. Végül Lingza Csökjit vissza küldték a földi világba, mert az égiek észre vették, hogy hiba csúszott a nyilvántartásukba, nevét és családját rosszul jegyezték be, és számára az idő még nem érkezett el, hogy meghaljon. Ezért visszakerült fizikai testébe, amelybe már felgyógyultan ért vissza. Magával vitte azonban a Halottak Urának az üzenetét és élete további részét azzal tölti, hogy az élőknek túlvilági tapasztalatait meséli.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   Tegnap, 05:51  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az angyalok munkája
Tanításuk központi része a Bibliának

A múlt héten e sorok írója megemlítette, hogy levelezési listáján az elmúlt hetekben igen sok írás, hozzászólás és tudományosan alátámasztott vélemény jelent meg az angyalokról, ezeket összevonva szeretné megismertetni most a Családi Kör olvasóival is. Adós maradt azonban azzal, hogy milyen szolgálatot töltenek be egyáltalán az angyalok?
Egy írótárs szerint az angyalok szolgálata a bűneset utáni pillanatoktól kezdve az idők végezetéig tart, és számtalan területen folyik. Így például a Sínai-hegyen a mózesi zsidó törvények kinyilatkoztatásában is angyalok segédkeztek, a próféták is angyalok segítségével kapták, illetve értették meg az Úr üzeneteit, de az angyalok hozták tudomására a jövendöléseket is, amelyek a János jelenésekben vannak foglaltatva.
A bibliai jövendölésekben hangsúlyt kap, hogy Jézus Krisztus második eljövetelekor angyalok töltik ki majd a „harag poharait”, segédkeznek az igaz emberek egybegyűjtésében, majd részletekbe menően fogják közölni, hogy maga Krisztus ugyan nem száll alá a bűnök végső következményeinek csapásaitól sújtott Földre, hanem az ő hatalmának angyalai végzik el az egybegyűjtés munkáját.
Az angyalok munkája tehát rendkívül kiterjedt és felelősségteljes, mert az Úr az angyalok révén váltja be számtalan ígéretét. Azt is, hogy „nem hagy feljebb kísérteni annál, mint amit az ember elszenvedhet”, de azt is, hogy ha törvényei útján jár az ember, akkor „hite által biztosítja útját az üdvösségre”
Nem lenne az angyalokról alkotott kép teljes, ha a végrehajtó szerepükön túl figyelmen kívül hagynánk az angyalok megismerő, érző szerepét, mert ők bizony tanulékonyak, fejlődő lények, akiknek betekintésük van az Isten megváltási tervének egészébe és részleteibe is. Isten kedvét leli a jó angyalokban, akár a mennyből induljanak el, akár itt a Földön végezzék küldetésüket.
A Bibliának majdnem minden lapja tanúsítja az angyalok létezését. Ezzel szemben, még a választott nép (a zsidók) történelmében is vannak különféle vitatások és torzítások az angyalokkal kapcsolatban, de a kereszténység történetében is megtalálhatók a végletes következtetések.
Az angyalok imádatát tulajdonképpen a II. niceai zsinat (787-ben) tiltotta meg, de megengedte tiszteletüket az emberek részéről. Ezért alakult ki később a Mihály-, a Gábriel-, a Szent György-kultusz. A kilenc angyali rend felállítása is középkori kitalálás. Minden valószínűség szerint azért alakulhatott ki, mert hát az ember földi életében sokat jelenthetett az a hiedelem, hogy „többen vannak velünk, mint ellenünk”. Sokan imádkoznak is azért, hogy az emberekről gondot viselő Isten küldjön angyalokat a maga és mások megoltalmazására, segítsen utazásainak alkalmával, nehéz helyzeteiben, családi és közösségi problémáinak megoldásában.
Sokat jelenthetett a bölcs Salamon hittapasztalata is, amely megörökítette, hogy Istenen kívül, az emberhez hasonló teremtmények feszült figyelemmel kísérik az élet minden lépését. Ők, az angyalok, elviselhetetlennek tartják egykori társuknak, a Sátánnak rosszindulatú lelkületét és az ember ellen irányuló cselekedeteit. Az angyalok, az ember a rossz feletti győzedelmes életében vállaljanak és nyújtsanak messzemenő segítséget, ezért mindenkinek illik megbecsülni munkásságukat.
Végül, e sorok írójának egyik társa a Sprituális Baráti Körből gyakorlati tanácsot is ad ezen a téren. Ő már évtizedek óta levelezik az őrangyalával. Minden este levelet ír neki, elmondja milyen tevékenységet folytatott, kivel miről beszélgetett. De búját-bánatát is leírja, olykor tanácsát kéri problémáinak megoldására. Az őrangyal – szerinte – segít is neki. Megálmodja a megoldás módját, vagy egy más kötetlen beszélgetés alkalmával elejtett kulcsfontosságú szó elhangzása világít rá, hogy mit is kell tennie.
Mivel szívesen használja kerékpárját nagyobb bevásárlások alkalmával és barátnőinek meglátogatását is gyakran kerékpárra pattanva intézi – annak ellenére, hogy már nem tartozik a fiatal korosztályhoz. Egy nagyobb bevásárlásra is kerékpárral ment, de az áruház bejáratánál hagyott és lezárt biciklijét valaki ellopta.
Otthon elmélkedni kezdett ezen, az is megfordult a fejében, hogy talán őrangyala részéről figyelmeztetés volt ez a lopás, talán már az ő korában túlságosan veszélyes vállalkozás a kerékpáron való közúti közlekedés. Ezt meg is írta szokásos esti levelében és köszönetet is mondott a veszélyre való ilyen utalásra.
Néhány nappal később, egy park melletti bozótos mellett elhaladva észre vett egy ügyetlenül elrejtett tárgyat és megközelítve azt állapította meg, hogy ott bizony az ő elkötött biciklije hever. Fogta és kerékpáron folytatta útját haza felé. Szerinte az őrangyala meghallgatta panaszát és úgy intézte a dolgot, hogy rátaláljon elkötött vasparipájára. Aznap este levelében meg is köszönte őrangyalának segítségét. „Ez váljon kötelezővé mindenki számára, hogy az őrangyalának mindig köszönje meg tevékenységét, legyen ez a probléma pozitív megoldása, vagy esetleg a megoldás elutasítása” – mondogatta történetének elmondása után.
Az angyalokról szóló történeteink lezárása előtt azonban hangozzék el az is, hogy az angyalok csak úgy és csak ott és akkor végezhetik el küldetésüket, amikor az emberek is hajlanak az angyal akaratának követésére. Erről egy szép történet szól Bálámról, a szamaráról és az angyalokról.
Bálám eredetileg Isten igaz prófétája volt, aki Mezopotámiában élt és híre a Krisztus előtti 15. században elterjedt az egész világon. Követséget küldtek hozzá a moábiták és a midiániták, hogy megfelelő mennyiségű aranyért és ezüstért rávegyék, mondjon átkot Izrael népére, amely a honfoglaláshoz készülődve veszélyeztetni kezdte a pogány, bálványimádó népek érdekeit.
Bálám a kérés hallatán megingott hitében, Isten azonban angyalt küldött a próféta feltartóztatására, aki már szamárháton ment megbízói után a Jordán és a Moáb hegyei felé.
A felkínált kincsektől elvakult Bálám nem látta meg az angyalt, a szamara viszont igen, és az angyal intésére letért az útról. Miután Bálám agyba-főbe verte szamarát, amely nem arra ment, amerre ő akarta, hanem sövényhez, kerítéshez húzódott. A szamár engedelmeskedett az angyalnak. Miután Bálám kitombolta magát, végre meglátta ő is az angyalt, de sajnos a sorozatos csodás megnyilvánulások már nem voltak elegendők, hogy Bálám engedelmeskedjék. Dicstelen küldetését ugyan elvégezte, bár átok helyett áldást mondott a zsidó népre. Így lett egyike Bálám a Biblia jelképpé vált személyeinek egyikévé, akit a Jelenések könyve a hatalmi kereszténység eltorzulásának példájául is felhasznált. Leszögezi: az angyali megjelenés nem elegendő ott, ahol az ember mást akar.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.16. 08:22  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Angyalok
Körülöttünk létező lények

Az elmúlt hetekben, szinte izzott e sorok írójának ezoterikus levelezési listája a sok hozzászóló írásától. Valaki ugyanis felvetette az angyaltémát, és erről a felvetésről küldtek a lista tagjai érdekesnél érdekesebb hozzászólásokat. A sok levélből ismertetünk néhány érdekes összevont hozzászólást, amelyekből kitűnik, hogy a levélírók igenis jól ismerik a Bibliát.
Egy olyan álláspont kristályosodott ki a levelekből, hogy az angyalokról szóló bibliai tanítás megismerése fontos tényező, mert ennek kettős jelentősége van. Egyrészt megmutatja, hogy egyáltalán nem mellékes az angyalokról szóló eszmefuttatás. Az angyal-téma a megváltásnak, az emberi bűnöktől való szabadításnak központi üzenetében foglal fontos helyet. Ugyanakkor lelepleződnek azok a csalások, ál-tanítások, amelyek elárasztották a világot különféle angyali megjelentetések formájában.
De felvetődhet sokunkban a kérdés, hogy egyáltalán kik is azok az angyalok? A Biblia szerint Isten sokféle értelmes lényt teremtett az ember, illetve az emberiség mellett. Vannak mennyei uraságok, fejedelmességek, hatalmasságok, de hogy ezek mit jelentenek, arról keveset tudunk. A Szentírás szerint a Föld megteremtésének idejében már értelmes lények is „örvendeztek” (Jób 38,4-7), és ezek a lények sohasem fogadták el az önzés elvét, a Sátán törvényét. Megoszlás csak az angyali és az emberi világban támadt később, a lázadókon kívül minden értelemmel rendelkező lény hűséges maradt teremtőjéhez.
Az angyalok éppen olyan értelmes, teremtett lények, mint az emberek. A Biblia tiltja imádatukat, ahogyan az emberimádatot is. Az angyalok testi felépítésükben hasonlítanak az emberre. Tévhit az, ha az angyalokat testetlen, sziluettszerű lényeknek gondoljuk, „göndör hajú pufók gyermekeknek” képzeljük, ahogyan meg vannak mintázva a templomokban vagy kegyképeken. Tény azonban, hogy az angyalok láthatatlanná is válhatnak, sőt többnyire láthatatlanul vesznek részt a földi eseményekben. Hogy láthatatlanok is lehetnek, az nem bizonyítja láthatatlan voltukat, csupán egyik képességükről tanúskodik, amellyel Isten ruházta fel őket. Az ember csak képletesen tud láthatatlanná válni -. Ha szerény, visszahúzódó teremtés, nem a saját érdekeit, hanem például egy jó ügyet képvisel, vagy titokzatosságba burkolózik. Az angyaloknak azonban eleve adott a láthatatlanná válás képessége, amelyről a Biblia egyik igen tanulságos története szól, amikor beszámol Elizeusról és a szíriraikról.
Amikor Elizeus próféta elfogatására a szíriai király csapatokat küldött Izraelbe, Géházi, a próféta segítője megrettent a Dóthán városát körülzáró ellenséges erők láttán. „Jaj, jaj, édes uram! Mit cselekedjünk?” – kérdezte megrémülve a szolgáló. Elizeus ekkor Istenhez fohászkodott, kérte az urat, hogy nyissa ki Géházi szemét, hogy megpillanthassa a védelmükre sereglett láthatatlan angyali sereget „tüzes lovagok és nagyszámú szekerek” formájában.
Felvetődhet az olvasóban a kérdés, hogy miért adta meg Isten teremtményei egyik csoportjának a láthatatlanná válás képességét. Az emberi, a fizikai világban az igazi érték a láthatatlan, tapintatos segítőkészség. A héber nyelvben a malák, a görögben az angelosz (innen ered a magyar angyal szó is) követet, küldöttet jelent. Isten szolgáló lelkeknek, szolgatársaknak teremtette az angyalokat, akik a háttérből végzik fontos küldetésüket, akik mindig tudatában vannak annak, hogy „a szolgák alázatával segédkezzenek akkor is, ha a dolgok menete a főszerepet osztja rájuk”.
Fontos különbség az angyal és az ember között még az is,.hogy az angyaloknak nincs nemiségük. A Biblia szerint az emberek egyik meghatározó jellegzetessége az, hogy Isten „férfiúvá és nővé teremtette” őket.
A láthatatlanná válás képességén és a nemiség hiányán túl még egy harmadik különbség is van az angyalok és az emberek között: az angyalok hihetetlen sebességgel tudnak közlekedni. A szellemi síkon ugyanis nem létezik téridő, mivel az csak az anyagi síkra jellemző, így a szellemi lények a gondolat sebességével változtatják helyüket. Ennek jelzésére szolgált már az Ószövetségben is a szárnyakkal való ábrázolásuk. A frigyláda fedelén megformált két kerubot két szárnnyal ábrázolták. Ézsaiás pedig amikor a szeráfokról tesz említést, ő már háromszor két szárnyról beszél. Ennek a gyorsaság mellett az volt a jelképes értelme, hogy a szeráfok két szárnyukkal a lábukat fedték be, hogy mások ne ezeket nézzék, hanem Istennek adjanak hálát, a másik két szárnyukkal arcukat takarták el, hogy a szeráfok se tekintsenek másokra, csak Istenre, végül pedig a harmadik két szárnnyal helyüket változtatták, mert minden teremtményi cselekvés az első négy szárny nyomán lehet helyes és erőteljes.
Sokan morfondíroztak azon, hogy mennyi lehet az angyalok száma. Dániel próféta szerint az angyalok száma felmérhetetlen, amit az „ezerszer ezer és tízezerszer tízezer” hebraizmussal fejezett ki, ezt végtelennek, megszámlálhatatlannak lehetne ma fordítani.
Az angyalok rendjében még a Föld teremtése előtti időben megoszlás következett be. Erről négy helyen olvashatunk a Bibliában. Ennek nyomán a Bibliából tudhatunk Isten angyalairól, akik hűségesek maradtak az Úrhoz, és Sátán angyalainak munkájáról, akiket hol gonosz angyaloknak, hol démonoknak nevez a Szentírás.
Pontosan nem lehet tudni, hogy mikor történt az angyalok lázadása, rendjük mikor oszlott meg. Arról viszont van tudomásunk, hogy az Isten ellen fellázadt főangyal a Sátán (Sataniel) nevet kapta, őt az angyalok harmadrésze követte. A Föld megteremtése után a Sátánt és a gonosz angyalokat az ember engedte be a földi szférába. Azóta bolygónkon e két angyali rend között szakadatlanul folyik a harc.
A fellázadt angyalok vezetője tehát a Sátán nevet kapta, ami „ellenséget” is jelent. Ezután a vezetői tisztséget az angyalok rendjében Gábriel vette át, nevének fordítása: „Isten erős lénye”. Az Ó- és az Újszövetség több történetében Gábriel csak a megváltási terv döntő pillanataiban jelenik meg. A Bibliában a Sátán és Gábriel angyalokon kívül más angyalnév nem található. A Sátánnak más elnevezéseit is jelöli a Szentírás, így megtalálhatjuk a Beliál, vagy Belzebub illetve az Abaddon (Apollion) név alatt is.
A Mihály név nem angyalnév, hanem Jézus egyik jelképes elnevezése. Ezt a nevet a Szentírás kivétel nélkül akkor alkalmazza, amikor Krisztus közvetlen küzdelembe bocsátkozik a Sátánnal. A héber Mikáél jelentése is erre utal: Ki olyan, mint Isten?. A Bibliában összesen ötször fordul Mihály neve.
Más angyalnevek, mint amilyen Rafael, Számáel, Uriel, stb. mitologikus nevek, bibliai előfordulásuk nincs.
A héber merkaba – szekér – szó 80-szor fordul elő az Ószövetségben, a Biblia-fordítók ezt kerub elnevezésnek fordították. Itt az angyalok különleges csoportjáról van szó, szemléletes leírásuk Ezékiel leírásaiban találhatók meg. Az angyalok rendjében rendkívüli szolgálat az övék, a bukott emberiség érdekében tevékenykednek.
A szeráf – többes számban szerafim – csak egy helyen jelenik meg a Szentírásban, Ézsaiás látomásában történik róla leírás, sok fordító úgy véli, hogy a szeráfok talán azonosak lehetnek a kerubokkal.
Az angyalok küldetése az, hogy szolgálatot töltsenek be azok érdekében, akik örökölni fogják az üdvösséget. Járnak a Föld egyik végétől a másikig, hogy erőt adjanak a szenvedőknek, védelmezzék a veszélyben levőket, és szíveket nyerjenek meg Krisztusnak. Senkit sem hanyagolnak el, senkit sem mellőznek, az Isten ugyanis nem válogat az emberek között.
Az angyalok további küldetéséről majd a következő héten.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.15. 06:03  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Szellemek között élünk
Lények vesznek körül bennünket

Minden ember tisztában van azzal, hogy egyszer meg kell halnia. Azt viszont kevés ember tudja, hogy mi is történik velünk halálunk beállta után. A keleti vallások úgy tartják, hogy halála után minden élőlény újjászületik. De hogy ez az újjászületés mikor következik be, arról nincs tudomása egyetlen vallási vezetőnek sem. Nyugaton is mind inkább teret hódit a hit, hogy a halállal nem fejeződik be minden, az örökéletű lélek előbb-utóbb testet kap valakitől és új lényként kerül vissza az élők közé. Mi történik azonban akkor, amikor a lélek nem jut azonnal testhez, egy ideig még itt bolyong körülöttük, olykor zaklatja az élőket, vagy ki is használja őket, vagy esetleg csak tudatja az élőkkel, hogy ő még létezik

Ne éljünk velük együtt
A szellemtan hívei szerint a szellemek együttélése a fizikai világban élő emberekkel roppant káros. Igen gyakran ezek a szellemi lények közönséges energia vámpírok, mert leszívják energiánkat, rátelepednek éterikus testünkre, onnan vonnak le energiát, életkedvet. Ezek a szellemi lények képtelenek eltávozni a fizikai síkról, vagy a fizikai sík közelségéből, mert valamilyen okból kifolyólag itt ragadtak, de az is lehet, hogy az ember tartja vissza őket. Szeretett halottjának tekinti az eltávozottat, aki idővel az élő ember vitális rendszerére telepszik, tőle von el energiát, megbetegíti és a végén őt el is pusztítja.
Angliában úgy mondják, hogy minden valamirevaló várnak vagy várkastélynak van szelleme, és ha az a régi építmény még vendégfogadásra is be van rendezve, akkor a szellem gondoskodik arról, hogy lánccsörgetéssel, ajtók nyikorgatásával vagy egyéb furcsa megnyilvánulással mindenkinek tudomására hozza létezését. A gyenge idegzetűeket általában szeretik riogatni a szellemi lények. Ezek a szellemek nem tartoznak azok közé, akik rátelepszenek a rövid időre odalátogató turista életrendszerére, ezeket a lényeket a ház, vagy a vár, vagy a hely szellemének hívják a szakemberek.
De nemcsak az angliai várkastélyokban léteznek szellemek, akik csak azért maradtak régi, megszokott helyeiken, mert valamilyen sérelem érte őket fizikai létükben, vagy hátrahagytak valamilyen elintézetlen ügyet, vagy haláluk túlságosan gyorsan következett be, és tulajdonképpen nincsenek tudatában annak, hogy ők már nem ebben a világban léteznek, hanem valahol máshol. Ezeknek neve szenvedő szellem, mert ő nagyon szeretne tovább menni olyan szférába, ahonnan megvalósulhat a cél, az újabb leszületés, az elkövetett hibák esetleges kijavítása az elkövetkező életben a fizikai síkban, jóvátétele az elkövetett bűnöknek.
E sorok írója néhány hónappal ezelőtt Lengyelország egy régi várkastélyában járt. Az idegenforgalmi hivatal fiatal gondnoknőjétől meg is kérdezte, hogy a várkastélynak van-e szelleme. A hölgy, nem kis meglepetésére azt a választ adta, hogy természetesen ennek az épületkolosszusnak is van szelleme, ő nem fél ettől a lénytől, de nem szívesen éjszakázna itt, ha esetleg felettesei erre utasítást adnának.

A Fehér Hölgy legendája
Általában minden szellem létezését egy szomorú történet előzi meg. A lengyel várkastély szellemét Fehér Hölgynek hívják, aki valamikor régen a vár falai között élt, mint a várúr hosszú, szőke hajú lánya. A várúr szigorú, ellentmondást nem tűrő atya volt, a lánya viszont igen csökönyös, vagy inkább önfejű lehetett. Halálosan beleszeretett egy komornyikjába, a várkastélyhoz tartozó falu egy legényébe, de ezt a viszonyt az apa nem engedélyezte. Lányának kiszemelt egy gazdag fiatalembert a szomszédos megyéből, akinek gazdag hozománya is volt. Sokat vitatkozhatott az apa és a lánya, mígnem a bősz várkapitány úgy döntött, hogy a lányát büntetésből befalazza a kastélyvár falába, azzal a zsáknyi arannyal, amit neki hozományul adott volna.
Az esemény utáni több száz év történései nem tudósítanak arról, hogy mi lett a befalazott lánnyal, egészen 1946-ig, amikor a várkastélyt kőműves mesterek el nem kezdték renoválni. Felfedeztek ugyanis egy üreget a vastag falban és amikor kibontották, egy szú rágta székben felfedeztek egy csontvázat, amelynek hosszú szőke haja árulta el, hogy élő korában nőnemű lény lehetett. Persze azon nyomban kiderült, hogy a csontváz csak az egykori Tarlowie nemzetségbeli szépség földi maradványa lehet. Az odasereglett régészek sajnos a zsák aranyat nem találták meg, ami talán bizonyíték is lehetett volna a régi történet valódiságára.
A később Fehér Hölgynek elnevezett szellemi lény hatvan évvel ezelőtti felfedezése óta most már rendszeresen bolyong a várkastély falai között. Egy időben a frászt hozta a kastélyba elszállásolt rendőrökre, akik még géppisztolyból is lövöldöztek rá – , de kárt nem tettek benne. Most már jól érezheti magát az ódon falak között, mert a várkastélyt korabeli bútorokkal és tárgyakkal rendezték be a muzeológusok. A pincében látható a szögekkel kivert vallató szék, nemcsak az ülőkéjéből állnak ki arasznyi hosszúságú vasszögek, hanem a szék támlájából is, de még a szék előtti zsámolyból is. A sarokban egy kalodába zárt torzonborz, hosszú szakállú bábú mutatja, milyen lehetett a középkori várbörtön. A földszinten a konyhát és a különféle kamrákat láthatja teljes felszereléssel nemcsak a szellemi lény, hanem az odalátogató idegen is. Az első emeleten a szépen berendezett nappali szobában korabeli zongorán is lehet játszani, és ha kéznél lenne egy szolga is, aki a fujtatót kezelné, akkor még az orgonát is meg lehetne szólaltatni.


Meddig bolyong a szellem
Sok emberben már felmerült a kérdés, hogy meddig szoktak bolyongani egy bizonyos helyen a szellemek. Mikor kapnak, ha egyáltalán kaphatnak elégtételt sérelmükre vagy lerótták büntetésüket, ha erre valamikor rászolgáltak, és többé nincs semmilyen indoka annak, hogy ott maradjanak, ahol bolyongani szoktak éjszakánként, az úgy nevezett szellemek órájában. Erre azonban csak egy válasz lehet: a szellemi szférákban az idő, mint fogalom, nem létezik. A szellemi lényekkel egy mediális kapcsolat során a következő magyarázat hangzott el:
- Az idő lényegében nem más, mint illúzió. Az időt tulajdonképpen egy magasabb rangú intelligencia alkotta meg, mint az agy és a testi funkciók fölötti ellenőrzés egy formáját. Így védi az anyagot az idő előtti lebomlás ellen, viszont az idő valójában nem is létezik. Példa erre a gondolat, mert ugyanis a gondolati világban időtlenség van. Az idő, mint mechanizmus, csak az anyagra vonatkozik és az elme működésében jut kifejezésre. Az idő, csak a háromdimenziós létben van, kizárólag a Földnek nevezett kis bolygó határain belül.
- Az idő a földi világban számokban jut kifejezésre. A számoknak és az időnek azonban nincs jelentőségük, ezek csak az emberi tudatba vannak beprogramozva, hogy védjék a Földön élő emberiséget, és hogy az idő és a tér korlátain belül tartsa őket. Vannak ugyanis olyan funkciók, amelyek nem az emberi elmére vonatkoznak, hanem csak az agy működésére. A feladata ennek a beprogramozott funkciónak az, hogy az embereket a három dimenziós fizikai világhoz kösse. Mint ahogy azok a viszonylagosságok is, mint amilyenek a számok világa, az idő fogalma vagy a tér képzete. Az ember jelenlegi elméje foglyul tartja az emberiséget a térben, az időben és az anyagi és fizikai világban, és az ember ezt realitásként értelmezi.
A tudósok többsége kételkedik a szellemek létezésében, közönséges hallucinációknak tartják azokat a meséket, amelyek a szellemi lények esetenkénti megpillantásáról vagy megnyilvánulásairól szólnak. Többen kutatják a szellemjárások megalapozottságát és egyértelmű bizonyítékokat keresnek. Ha felfednék ezeket, akkor talán megmagyarázhatnák vagy megcáfolhatnák a halálközi élményeket is, bár ezeket már egyre többen tartják valós eseményeknek. Az újraélesztési technikák tökéletesedésével egyre több beteget képesek visszahozni az élők táborába, akiknek – orvosi kutatások szerint -, mintegy harminc százaléka emlékszik milyen volt a „túloldalon”, mi történt vele a hirtelen halál beállta után.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.14. 02:54  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Válságban a világ!
Egy médium üzenete

Válságban van a világ – mondja egyebek között Zita médium, aki az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Clevelandban működik a Magyar Szellemkutatók Társaságában. Rendszeres kapcsolatot tart fenn a szellemvilág képviselőivel és látomásait megosztja a magyar szellemkutató egyesületekkel, köztük e sorok írójának csoportjával is. Szerinte a Föld lakossága válságban van, mert válságos állapotban vannak az emberi társadalmak, a vallások és az emberi életek.
A földi ember már sem hinni, sem reménykedni nem tud és a szeretet parancsolatában sem képes meglátni azt a nagy értéket, amire neki és másoknak is szüksége lenne – mondja a Zita médium által közvetített tanítás. – Az emberek csak csűrik-csavarják a bűn fogalmát, és többnyire rosszul értelmezik azt. Nincsenek tisztában önmagukkal, a maguk bűnös természetével, és egész életük azzal telik el, hogy a feketét fehérre mossák, hogy ami tévedés, rossz és bűn, az ha felszínre kerül lelkükből, arról bebizonyítsák, hogy az nem is olyan rossz, mint amilyennek az látszik.

Nem hiszünk a világ vezetőinek
Az emberek már nem tudnak hinni a világ vezetőiben sem, és nem hisznek az egyház vezetőinek sem. Mert az egyikben és a másikban is csalatkoztak. Mindegyik ígéretekkel próbálja őket a maga érdekeinek megnyerni. Mint az egyházak, mind az állam a társadalom tagjaitól csak kapni akarnak, holott mindkettőnek az lenne a feladata, hogy felkarolják az emberi lelkeket és adjanak nekik hitet és reménységet.
Az önzés még soha ilyen mértékben nem fogta be az emberi lelkeket, mint manapság. Mivel az erkölcsi korlátokat lerombolták, ezért az erkölcsi törvényeket figyelmen kívül hagyva mindenki a maga hasznát, a maga előnyét keresi és mindent hajlandó megtenni azért, hogy gazdagsághoz, hatalomhoz, befolyáshoz jusson, ha pedig ahhoz eljutott, akkor azt minden áron meg is tartsa magának.
Az egyén élete is válságban van, és válságban van a férfi és a nő kapcsolata is. A házasságok 40-50 százaléka válással végződik, azoknál pedig, akik együtt maradnak, sok esetben mindazok a kellékek, amelyek a házasságot megszentelhetnék, és azt a célt szolgálnák, amiért Isten szerette volna a házasságot törvényesíteni, ha nem is mindkét fél részéről, de egyik fél részéről biztosan hiányoznak. Így a házasság nem azt a célt szolgálja, amiért adatott, tudniillik, hogy a családi közösségen belül a szeretet gyarapodhassék, hanem ott pont az egymástól való eltávolodás, elhidegülés tapasztalható.

Minden válságos állapotban van
Önmagával is válságban van az ember. Nem tudja miben higgyen, nincsenek támpontjai. Amíg fiatal, amíg egészséges, amíg a társadalomban fennálló lehetőségek kedvezőek számára, addig úgy gondolja, jól éli az életét. Mihelyt ezek közül bármelyiket bármilyen okból kifolyólag elveszti, nem tud mit kezdeni magával, mert nincs támasztéka, nincs hite, nincs reménysége.
Az emberek többsége lehangolt, mert sokan betegek, és még többen kedvetlenek. Többnyire jó kedvet csak úgy képes előidézni magának sok ember, ha alkoholt vagy kábítószert fogyaszt, ha fetreng különböző bűnökben, vagy ha másvalakit képes maga alá gyűrni.
A vallások új és új ágazatokra bomlottak. Az ember azt hitte, hogy ha a régit elhagyja, vagy megreformálja, vagy azt új elgondolás alapján rendezi be, akkor az jobb lesz. Megreformálták a külsőségeket, de a lélek szükségleteivel továbbra is adósak maradtak az újonnan keletkezett vallások és még inkább a szekták. A vallások csak akkor tudnak összefogni, amikor megjelenik valami újabb, amitől mindegyik a hatalmát félti, attól félnek, hogy tőlük ez az új híveket vesz el, ezért összefognak az új ellen anélkül, hogy megnéznék, hogy abban mi a helyes, mi a jó, és mi az elvetendő.
A 20. században elszabadult a pokol. Nem tanultak az emberek a két világháború borzalmaiból, kegyetlenségeiből, amikor ez embermilliók földönfutóvá váltak, amikor sok nép az erkölcsi törvényeket lerombolta.. Nem tanultak a sok-sok véráldozatból, hanem továbbra is azt képzelik, hogy fegyverek egyre nagyobb mennyiségéből és ezeknek gyártásából, a hadseregek fejlesztésével és növelésével, új háborúk kirobbantásával majd egy jobb, boldogabb, békésebb állapotba jut a világ. Amikor az ember látja a rombolást – úgy az emberi lelkekben, mint a hit világában, és az anyagi világban a Föld különböző részein, - akkor még elképzeli azt, hogy mindezeken keresztül lehetséges egy jobb, békésebb, boldogabb világot felépíteni. Nem lehet. Az ember anyagi javait nem arra adja, amire az emberiségnek szüksége lenne: hogy tanuljon, hogy szellemi értékekhez jusson, hogy senkinek ne kelljen nyomorban élnie, hogy elérjen egy olyan életszínvonalat, amikor minden érzését és gondolatát ne a mindennapi kenyér keserves megszerzésére kösse le, hanem legyen elegendő szabadideje, hogy feltekintsen az égre és onnan várjon segítséget. Nagy szüksége lenne az embernek arra, hogy megtanuljon és tudjon gondolkozni, és végre megértse, hogy e Föld lakói mind az ő testvérei, akik mindannyian egy célért, egy feladat érdekében születtek erre a bolygóra azért, hogy minden ember jobbá váljon és ezáltal jobbá és magasabb rendűvé váljék maga a Föld is.

Érdekcsoportok uralják a világot
Ma azonban a különböző érdekcsoportok azon vannak, hogy lehetőleg mindent elvegyenek onnan, ahol van. Így viszont, akik a Nap hevét állták, akik egész életükben dolgoztak, azok idős korukra az utcára kerülnek és nem lesz betevő falatjuk sem. Hol vannak most a vallások?
És az emberekben, akik ezt látják, még inkább megnövekszik a hitetlenség, vagy elfordulnak a vallásoktól, vagy egy másik csoporthoz csatlakoznak, amelyik majd vakhitre neveli őket. Vannak, akik mindent elfogadnak, amit csak felkínálnak nekik, és vakon követik az új vezéreket. Némely esetben a fanatikus vallások vezetői megkövetelik híveiktől, hogy családjukat elhagyják, anyagi javaikat odaadják, a világ bármely részébe, akár még a halálba is kövessék őket.
Ezért ma már senki senkiben nem bízhat, nem hihet, mert a hazugság hatalma olyan nagy lett, hogy még az úgy nevezett vallásos emberek, még az úgy nevezett társadalom vezetői is mást ígérnek és mást mondanak és mást cselekszenek. Látszat szerint elítélnek egy dolgot, amiről később kiderül, hogy az ő kezük is benne volt, hogy azokhoz a dolgokhoz bizonyos szálak fűzik őket és azokra a dolgokra engedélyt adtak.
Zita médium által közvetített szellemtani intelem bizony ráillik mindennapjaink eseményeire, ezért igencsak megfontolandók. Még azok számára is, akik kételkedve fogadják a mediális közlések valódiságát.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.13. 02:37  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Korszakváltás vagy világvége?
Változások előtt vagyunk

Már évek óta tartja magát az a hit a határtudományok képviselői között, hogy bolygónkon egy korszakváltás következik be. A forgatókönyv szerint hamarosan véget ér a 26 000 évig tartó Nap- és Fiastyúk csillagrendszerek egymáshoz viszonyított keringésének ciklusa, ezért bekövetkezik egy kataklizma. Ezután a naprendszeren belül természetesen a Föld keringési pályája is megváltozik. Ezenkívül lezárul még a galaktikus középpont körüli keringés 230 millió éves periódusa is, továbbá a nagy központi Nap körüli végtelen hosszúságú körpálya két végpontja közötti keringési útvonal is lezárul.
Bonyolultak ezek a csillagászati megfogalmazások, minket azonban talán jobban érdekel mi fog esetleg történni szűkebb környezetünkben, például anyabolygónkon. A jóslatok szerint először egy pólusváltás fog lezajlani, ami elő fogja idézni a Földnek a Naphoz viszonyított helyzetének megváltozását. A Föld felszínén hatalmas változások történnek, amelyeknek előfutárait már tapasztaljuk. Bolygónk felszíne és szűkebb környezetünk már egyre melegebb, elmúlt az az időszak, amikor télen hideg volt, nyáron meg meleg. Az átmeneti évszakok ma már megszűntek jelképezni az átmenetet egyik éghajlati ciklusból a másikba. Az általános felmelegedés folytán még vidékünkön is gyakoribbak lettek a szélviharok, az orkánjellegű légmozgások, egyre gyakrabban mozdul meg a föld, szigetek tűnnek el a tengerben, nemcsak azért, mert tektonikus erők következtében elnyeli őket a víz, hanem mert az óceánok felszíne is emelkedik. Nincs kizárva, hogy néhány évtized múlva nemcsak a holland partvidék települései, hanem New York és London is víz alá kerülnek.

Mi okozta a klímaváltozást?
A tudósok a klímaváltozást az ember meggondolatlan cselekvésének tudják be. Az ember irtja a nagykiterjedésű erdőket, emiatt fokozódik az üvegház-hatás, olyan üzemanyagokat használ, amelyek szennyezik a légkört, de más tevékenysége is igen káros, mert kiváltja a globális felmelegedést.
Az ezotérikusok ezzel szemben az emberiség letisztulását emlegetik, mint az okok eredőjét. Az emberiség egy része, amely nem kíván megmaradni a Földön, a világmindenség egy másik bolygójára kerül, ahol majd folytatni fogja karmikus leckéinek gyakorlását ugyanolyan háromdimenziós evolúciós környezetben, mint amilyen anyabolygónkon van most. Az emberiség másik része, amely itt akar maradni, annak el kell viselnie a Földön bekövetkező rezgésszínt-változást.
Azok az emberek, akik a távozás mellett döntöttek, azok tulajdonképpen a természeti katasztrófák által bekövetkezett halált választották maguknak, mert felismerték, hogy emberi megtestesülésük túlságosan mélyre süllyedt ebben a látszatvilágban és más módon már képtelenek kitörni innen. De előfordulhat az is, hogy fizikai testük már nem alkalmas arra, hogy az átlépéshez szükséges változásokat meg tudják valósítani a Földről való távozás által.
Más emberi lények, akiknek tudata már elért egy magasabb fejlettségi szintet, éljenek akár olyan területen, ahol hatalmas földrengések temetnek maguk alá mindenkit, vagy a mindent elsodró árvizek pusztítanak minden útjukba kerülő építményt és élőlényt, ők mégis túl fogják élni a katasztrófát. Egyszerűen megemelkedik rezgésszintjük és a halál helyett egyfajta szellemi felemelkedést tapasztalnak meg.

A Föld felszíne nagy változások előtt áll
A tudósok és az éghajlat-kutatók elismerik, hogy a Föld felszínén nagy változások előtt állunk. Igaz, a változásokat nem kötik valamilyen dátumhoz. A folyamat nem új keletű, mert a felmelegedés már évtizedek óta tart. Azt tudjuk már, hogy bolygónk felszínén már több hőmérséklet-ingadozás játszódott le, a legutóbbi a középkorban volt. Ez a periódus nagyjából 500 évig tartott 800-tól 1300-ig. Ekkor olyan meleg volt, hogy a vikingek letelepedhettek Grönlandon és eljutottak az amerikai kontinensre is. A meleg periódust „kis jégkorszakként” emlegetett időszak követte 1850-ig, amikor kemény és hosszú telek voltak. 1780-ban például olyan hideg volt a tél, hogy befagyott New York kikötője is.
Paleoklimatológusok szerint a „kis jégkorszaknak” nevezett időszakot az okozta, hogy az Európában dúló pestisjárványok miatt az erdők nagy területeket visszahódítottak. A növényvilág által kilélegzett gázok megtisztították a légkört, és így nem jött létre üvegház-hatás. A helyzet hasonló volt, mint jelenleg a Mars bolygón van. Ott is az üvegház-hatás csak elhanyagolható mértékű, a felszíni átlaghőmérséklet pedig mínusz 50 fok körül ingadozik.
A 19. század második felétől kezdve a Föld felszíne és az óceánok átlaghőmérséklete 0,75 Celsius-fokkal emelkedik évente. A vélemények erről a felmelegedésről megoszlanak, sok tudós úgy véli, hogy az iparosodás váltotta ki ezt a hőemelkedést. Az is igaz, hogy a felmelegedés felgyorsult a 20. században, különösen az utolsó negyedben. Az elmúlt 30 évben évente nagyjából 0,8 fokkal nőtt a földfelszín átlaghőmérséklete, az óceánoké pedig 0,4 fokkal. Egy NASA jelentés szerint a Föld évtizedenként 0,2 Celsius fokkal melegszik
A szakértők véleménye szerint az elkövetkező években egyre melegebb esztendők jönnek. Azt nem lehet majd mondani, hogy minden év forróbb lesz, mint az előző, de az átlaghőmérséklet az utóbbi évtizedekben felfelé ível. A meteorológusok szerint az 1998. és a 2005. esztendő volt a két legmelegebb év az elmúlt néhány évben, de az idei 2007. esztendőre még melegebb időt jósolnak. Az ENSZ kormányközi éghajlatkutatással foglalkozó bizottsága (rövidített nevén az IPCC) szerint az átlaghőmérséklet a föld felszínén az elkövetkező időszakban 1,4 – 5,8 fokkal fog emelkedni, és ez már katasztrofális következményeket hoz magával.

Az üvegház-hatás okolható mindenért
A szakemberek a globális felmelegedésre fogják ezt a jelenséget és a tudósok úgy vélik, hogy az elmúlt 50 évben tapasztalt klímaváltozásért leginkább az üvegházhatást fokozó emberi tevékenység okolható. Persze más szakemberek más véleményt képviselnek. Nemcsak az emberi tevékenységet okolják. Természetes körülmények is közrejátszhatnak az üvegház-hatás fokozódásában. Egyes tudósok a felmelegedést a korábbi „kis jégkorszak” utóhatásának gondolják. Az sem lehet kizárható ok, hogy a fokozódó vulkanikus tevékenység és a naptevékenység is hozzájárult a körülmények kialakulásához. Mások idézik a Milankovics-elméletet is, aki a Föld keringési pályájában beállt időszakos változásoknak tulajdonítja az éghajlatváltozást. Csak mellékesen jegyezzük meg, meg Milankovics matematika és fizika szakos professzor a mi Starcevic professzorunkkal, aki a hosszú távú időjárás-előrejelzést készíti lapunk számára, a belgrádi egyetemen a szomszédos tanári szobában dolgozik.
Milyen következményekkel jár majd a globális felmelegedés, azt csak jósolgatni lehet. Nagyon is elképzelhető, hogy a sarkokon a jégsapkák csökkenni fognak. Bár a jégsapkák vizsgálata tudományos körökben még nem annyira kiterjedt, mint a hőmérséklet mérése, ezért szakkörökben nagy a bizonytalanság ebben a kérdésben. Tény az, hogy a sarki jégtakarók olvadnak, méghozzá sokkal gyorsabban, mint azt még néhány évvel ezelőtt gondolták volna. Bár nem lehet kizárni, hogy egy erős és hosszan tartó klímaváltozás már ebben a mi századunkban teljesen eltüntetheti a sarki jeget, de a jégsapkák vékonyodása nemcsak azért probléma, mert emelkedik a tengerek vízszintje, hanem azért is, mert a víz több hőt képes elnyelni, mint a jég, ami további felmelegedést eredményez.
A klímaváltozásnak a hatása már most megfigyelhető. Egyre gyakoribbakká válnak a szélsőséges időjárási események, a hőhullámok, a rekord színtű árvizek, a belvizek súlyos kártételei és a szokatlanul erős viharok. A klímaváltozásnak közvetett gazdasági-társadalmi hatása is van. Fokozódik a népek vándorlása, ez kulturális és etnikai konfliktusokat vált ki, fokozódik a harc az energetikai erőforrásokért és az újabbak feltárásáért. Ez mintha alátámasztaná a nemrégen megjelentetett írásunkat, amelyet egy kristálykoponyának mediális úton való megszólaltatása kapcsán tettünk közzé. A koponya őrzőszelleme figyelmeztetett, hogy a Föld lakói nagy változások elé néznek. Primitív tudósainkat okolja, akik játszadozni kezdtek a hang-és fényhullámok rezgésével, beavatkoztak a légkör összetételébe, emiatt pusztulás vár ránk. A mi civilizációnk teljesen félre értette a fénnyel, a hanggal és az anyaggal kapcsolatos felfedezéseket.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.12. 06:18  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Rendszerek az Arvisurában
Az időszámítás hasonló volt, mint a mai


Az Arvisurában, elődeink sámánhite alapján megírt és a világhónapok cserélődése során a rokon törzseknek átadott feljegyzések sokasága egy bizonyos fajta időszámítást követ. Elődeinknek ugyanis is különálló időmérő rendszere volt, amely a természet ritmusát követte. Az évenkénti holdtölte számítást Ordoszban és Magyarkán, ahol a hun törzsek vándorlásaik során letelepedtek, ünnepélyeken határozták meg az évek múlását, figyelembe véve a havazások beindulását és a csillagok járását. Az Arvisurában egy év 12 holdhónapból illetve a kézművesek havából állott, amely során minden négy évben egy tárkány-napot (istenfiak napját) tartották és minden 100 évben, a legalkalmasabb időben a Nagyszala napot. Így billent helyre a csillagászati babiloni év a holdhónapok számlálásakor mutatkozó különbséggel. A feljegyzések 365 nappal számoltak, míg minden negyedik évben megtartották a tárkányok (istenfiak) vizsganapját, és ezt a napot minden alkalommal megünnepelték, és az elmúlt évhez adták. Minden 100 évben a beavatottak megtartották a Nagyszala napot és ilyenkor az év nem 365, illetve 366 nap, hanem 367 nap volt. Ilyenkor helyreállt az állatkép szerinti világhónap rendje, amely minden 2160 évben változott.
A hónapok nevei
Érdekesnek számítanak a hónapok elnevezése is a Hun Törzsszövetségbe tömörült népek időszámításában.. Így a Medvetor hava volt a mai január, Szarvastor hava a február, Bölénytor, illetve a Fák hava volt a március, Báránytor, illetve a Rügyezés hava volt az április, Borjútor, illetve a Virágzó élet hava volt a május, Gödölyetor, vagyis az Eper hava volt a június, Tehéntor, illetve az Aratás hava volt a július, Aranyasszony, illetve a Bőség hava volt az augusztus, Tigris hava, illetve az Almaszüret hava volt a szeptember, az Oroszlán hava, illetve a Szüretelés, vagyis a Begyűjtés hava volt az október, Disznótor hava volt a november és Istenfiak, illetve a Tárkányok hava volt a december.
Mit is jelképez egyáltalán az Arvisura? Az Arvisura szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy az „igazat mondott szó”, azaz igazszólás. Íródott azért, hogy bemutassa a hun és a magyar rovásírásos krónikákba foglalt regéket. A manysi fősámánok ugyanis rejtegetnek egy régi kincset, amely a hunfajta népek rovásírással feljegyzett őstörténete. Ezt nevezik Arvisurának, Igazszólásoknak, ahogy a régiek nevezték. Ezer évvel ezelőtt Magyarországon még őrizték ezeket a krónikákat, amelyeket agyagtáblákra, fára, bőrre, kőtáblákra és egyes fejezeteket aranylapokra róttak. A krónika írása 14 280 évvel ezelőtt kezdődött, egy páratlan tudású nő vetette az első jeleket, akit Arvisura-Anyahitának neveztek. Ő kezdett bele az események írásába. Anyahita egyébként tanítója volt a hunoknak és az anyahit és a szeretet törvénye ettől fogva vert gyökeret az ősmagyaroknál és ebből a hitből származik a magyarok máig is élő Nagyboldogasszony tisztelete is.

A régi emlékeket ki kellett menekíteni
István király azonban, amikor kiadta szigorú rendeletét, hogy a pogányságra emlékeztető rovásokat mind meg kell semmisíteni, ezek a régi emlékek is veszélybe kerültek. Endre, Béla és Levente, a megvakított Vászoly fiai kimenekítették a rovásírásos ősi emlékeket a baskírokhoz. Amikor azonban ott is megnehezültek az idők, a baskír sámánok átadták azokat a manysi fősámánnak. Azóta ez a sok drága emlék fősámánról fősámánra száll.
Az Arvisura eredetileg hitvilági leírás volt, később egészült ki a földművelés, az építészet, a csillagászat és egyéb hasznosítható tudományok eredményeivel és leírásaival. Legvégül kaptak helyet benne a történelmi események.
A vízözön után Anyahita már nem élt a hunok között, de az Igazszólások leírása nem szűnt meg. Rovósámánok tanulták meg az írást a kijelölt beavató központokban és Krisztus előtt 4040-től kezdődően rendszeresen rögzítették a hunok és a rokontörzsek vándorlásait, és a velük kapcsolatos minden fontosabb eseményt.
A krónikában leírt regéket és történéseket lemásolva küldték a beavató központoknak, amelyek az egykori Magyarkánban, a mai Grúzia területén voltak, továbbá az Élet Templomának nevezett helyen, a Góbi sivatagban levő Shamballában volt.
Felmerülhet a kérdés, hol volt az Arvisurában emlegetett Ordosz, ahol megalakult a Hun Törzsszövetség. A legendák szerint a mai északkelet Kínában található területen volt Ordosz és itt újult meg egy törzsszövetség azon népek vezetésével, akik Mú-Ataiszról, a csendes-óceáni hun őshazából menekültek el a tengeráradat miatt. Itt találtak újra egymásra. Az új törzsszövetség hivatalos nyelve az úz volt, amit ma magyarnak ismer a világ.
Izgalmas olvasmány az Arvisura, amelyben sok őstörténelmi adat is van arról, mikor kezdték építeni az első sumér városokat, mikor jártak a Földön a Szíriusz csillag lakói, mikor került a Hold a Föld szomszédságába, illetve vonzáskörébe, mikor alapították Úr városát Mezopotámiában, mikor kezdték építeni az egyiptomi piramisokat, mikor merült el végleg Atlantisz, mikor alakult meg a Magyar Törzsszövetség Álmos sámánfejedelem fennhatóságával, stb


Az Arvisura kezdetben hitvilági leírás volt
Anyahita kezdetben hitvilági leírásnak szánta jegyzeteit, tanításképpen az emberiségnek, tudván, hogy akinek él az égi szála, akinek megvan a tudása, hogy elhelyezze magát, azaz a mikrokozmoszát a nagy mindenségben, a makrokozmoszban, annak az élete meg van mentve. Az évezredek során ezek a leírások az ős-Tenről, (istenről vagy őstanúról) és világáról kiegészültek olyan praktikus dolgokkal, mint az állattenyésztés, a szakrális építészet vagy az öntözéses földművelés. Ezekre a hitvilági tanok mellett nagy szükség volt. A jegyzetek idővel tovább bővültek a tengerekről érkező jelentésekkel, a csillagászati megfigyelésekkel, a bölcsek titkos beszélgetéseinek összefoglalóival, nagy emberek halálának pontos körülményeivel és az égiek látogatásainak eseményeivel.
Az Arvisurát az eddig ismert források alapján Anyahita kezdte jegyezni. Valószínűleg az is közrejátszott nála, hogy ezt a munkát elkezdje és egy ideig folytassa, hogy gyermekszülésben lebénult és tolószékbe kényszerült. Amikor jegyzetelésre már képtelen volt, a tanok másolását Van fiának adta át, akit a történelem beavatott nevén Atonnak ismer. A tanokat ő kőoszlopokra másolta, de Ataiszon több más beavatott is dolgozott a jegyzetek megörökítésén.
5038-ban, a szigetországot elpusztító vízözön után a szigetlakók szétrajzottak a Föld számos pontjára. A beavatottak Agaba (Agg apa) vezérrel Japán és Kína irányába mentek és Ordoszban később újra egymásra talált több törzs és 4040-ben létrejött a Hun Törzsszövetség. Az Arvisura rovások hagyományát onnantól kezdve rovók és a fősámán intézte. Ez a láncolat máig sem állt meg. Az Arvisura rovások stafétája látástól-vakulásig, vagy élethossziglan tartott. Ezt a megbízatást szó szerint kell értelmezni, mert amikor a fősámán megvakult, akkor a rovásokat egy ideig segédekkel oldották meg, de azután ő is átadta feladatkörét egy fiatalnak, aki még képes volt látni mindent.
Valamennyi fennmaradt jelentés szerint az Arvisurákat rovással írták. A rovások a Föld különböző pontjain és különböző évezredekben különböztek egymástól. Agaba fősámán egységesítette a különböző rovásokat és Krisztus előtt 4040-től kezdve egy elfogadott rendszerben íródtak a jegyzetek. A rovások zömét leginkább a székely rováskészletben lehet felismerni.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.11. 08:32  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A gondolatok ereje
Kívánságteljesítő szolgálat

A gondolatoknak erejük van. A gondolat ugyanis energia, és Einstein óta ma már majnem mindenki tudja, hogy az energia nem vész el, csak esetleg átalakul. Az átalakulással most ne foglalkozzunk, inkább azzal, hogy ha valaminek ereje van, akkor az meg is teremthet valami. Már foglalkoztunk azzal, hogy az ember képes elementárokat alkotni, rossz szokásai élősködőkké válnak és képtelen, vagy csak nagy nehezen tud megszabadulni tőlük. Ha viszont sokan alkotnak gondolatukban vagy képzelnek negatív energiát, az valóságos felhővé alakul át és befolyásolni képes az emberek fizikai világát.
Sok ezoterikus tanító állítja, hogy fontos önmagunkban békét teremteni, és ha sok ember alkot magában békét, akkor környezete is békéssé válik. Erre pedig nagy szükség van. A béke ugyanis a szeretet érzését váltja ki és a szeretet a legnagyobb erő, ami létezik a világmindenségben.
Ellenkező dolgokra is sok példát találunk. A tévé képernyőjén szinte sorozatban nézhetünk úgy nevezet katasztrófa-filmeket. A filmek alkotói katasztrófákat teremtenek a nézők szórakoztatására, hogy egy kicsit izguljanak a képernyő előtt. Láthattunk repülőgépeket elrabló terroristákat, lángoló felhőkarcolókat, földrengéseket, amelyek városokat söpörtek el a föld felszínéről, történeteket valós és valótlan szőkőárakról, vulkánkitörésekről, gátak leomlásáról. De vannak a világűrből érkező gonosz idegenek, üstökösök, aszteroidák.
Nemrégen olyan katasztrófa-filmet is láthattunk a tévé képernyőjén, amelyben az életben maradottak fosztogatták az üzleteket, az életben maradottak vagy az elköltözöttek otthonait, és a fosztogatók ellen bevetették a nemzeti gárdát, katonákat, stb.
És akkor megtörténik a valóság. Egy aszteroida valóban közeleg bolygónk felé, még nem lehet pontosan kiszámítani pályáját, de minden valószínűség szerint az ütközés elkerülhetetlen lesz a Földdel. Nem most, valamikor a jövőben. A terroristák vérfagyasztó tevékenységéről már majdnem, hogy meg is csömörlöttünk, de a legutóbbi szélvihar utóhatásaként láthattuk az üzletek fosztogatását, a katonaság bevetését a rabló bűnözők ellen. A Rita hurikán után a fegyveres nemzetőrök már parancsban kapták, hogy akit rabláson kapnak, felszólítás nélkül lelőhetik.
Gondolatban, leírva, filmre véve megteremtettük azokat a gondolatokat amelyek egy bizonyos idő elteltével valóra is váltak.
Az év vége felé azonban szórakoztatóbb témával kellene foglalkozni, nem a negatív, sötét gondolatok következményeivel. Kellemesebb dolgokról is elmélkedhetünk, mert a gondviselésnek kívánságteljesítő szolgálata is van. Ha kigondolunk valamit és ezt kérjük, akkor meg is kaphatjuk.
A világmindenségben minden embernek létezik egy segítője. Ezt a segítőt lehet gondolatban kérni, hogy tegye lehetővé valamilyen kívánságunk teljesítését, problémánk megoldását. Elképesztő, hogy olykor nagyon gyorsan meg is érkezik a segítség. A kívánság teljesül, vagy problémánk megoldására sugallatot kapunk. Megálmodjuk, vagy egyszerűen eszünkre jut, hogy esetleg, ha így és így megpróbálnánk rendezni a dolgot, akkor… És a dolog rendeződik.

Történet a Szolgálat működéséről
Egy ismerősöm mesélte történetét a kívánságteljesítő szolgálatról. Elmondta, hogy ha életünket a gondolatok szabják meg, akkor gondolatok erejének konkrétan is működnie kellene. Ő azt tervezte ki, hogy a szolgálattól kér egy olyan partnert, aki hozzá illik. Legyen az a fiatalember vegetariánus, antialkoholista, foglalkozzon valamilyen keleti harcművészettel, ne dohányozzon, stb. Kilenc pontot határozott meg és a kívánság teljesítését három hónapban szabta meg.
Három hónap letelte előtt megismerkedett egy fiatalemberrel, akire pontosan ráilletek listájának pontjai. Sajnos azonban más dolgokban nagy volt az eltérés, így a kapcsolat nem lett tartós, de a barátnő megállapította magában, hogy a rendelési technika bizony működik! Később egész sor ”rendelést” adott le és valamennyi sikerrel teljesült. Még pénzrendelése is volt, de ennek megvalósulását saját maga kétkedése gátolta meg. Nem hitt a megvalósítás lehetőségében, ezért a kívánság nem is valósult meg.
A legjobb eredményeket a partner-kapcsolatok esetében könyvelte el a barátnőm. Elkészített egy 15 pontos listát, majd egy 25 pontosat, megszabta a határidőket is, és a szállítmányok minden alkalommal „megérkeztek”. A partnerkapcsolatok azonban valamennyi esetben „megbuktak”, leginkább valamilyen apróságon.
A problémáját megvitatta egy az ezotériában jártasabb barátunkkal, aki azt tanácsolta neki, hogy ne állítson össze kívánságlistát. Hanem bízza az Univerzumra a választást, az pontosan tudja milyen partner kell neki. Ha megalkotja kívánságát, akkor fűzze hozzá, hogy „pont olyan társat szeretnék, aki most nekem a legjobb”. És az ilyen kívánság megvalósítása is működött. Úgy látszik a Világmindenség illetékese nagyra értékeli a kívánság beterjesztőjének bizalmát.
Ismerősöm ekkor állást kért a kívánságteljesítő szolgálattól. Rövid időn belül két állásajánlatot is kapott. Sikerrel járt az autóvásárlása is, mert régi kocsiját korábbi barátja összetörte, és az most fizetett, így vehetett magának egy kis hozzáfizetéssel jobb kocsit.
Megkérdeztem tőle, hogy a rendeléseket hogyan kell leadni?
- Kezdetben nagy feneket kerítettem. Kiültem a holdfénybe, gyertyát gyújtottam, halk zenét kapcsoltam be. De mindez már a multé. Most már teljesen kötetlenül, normális formában „adom le” kívánságaimat, mintha mellettem ülne a teljesítésért felelős ügyintéző. De azért bizonyos komolyságra szükség van. Egy kissé magunkba kell szállni, mert hát azt kapjuk meg, amit rendelünk. Végig kell gondolni a rendelést. Bár sorsdöntő kérdésekben a Világmindenségé a döntő szó, az illetékes erő pontosan tudja mire lehet szükségünk, mit nem kell teljesítenie.
Vigyázni kell és el kell kerülni az olyan megfogalmazásokat, hogy „remélem ez és ez nem történik meg velem”. Általában ez meg is történik. Rendeléskor el kell felejteni a „nem” és a „semmi” szavakat. Végezzünk csak el egy kis kísérletet: Üljünk a lakás egy csöndes sarkába, és szólítsuk fel magunkat arra, hogy két percig ne gondoljunk az elefántra. Minden vaószínűség szerint soha olyan intenzitással nem látunk magunk előtt elefántot, mint azon a két perc alatt. Tehát ha gondolatban megfogalmazunk egy kívánságlistát, akkor ne tűzzük ki magunk elé, hogy az ellenkezőjét annak a dolognak nem akarjuk, mert egész idő alatt pontosan annak a dolognak az ellenkezője fog gondolataink között kószálni.
Persze csüggedni sem szabad, ha valamilyen nagy horderejű kívánság nem valósul meg. Biztosak lehetünk abban, hogy a felsőbb vezetés pontosan tudja, hogy nekünk valamilyen oknál fogva az a rendelés nem tenne jót. Lehet, hogy később ki is derül, hogy mi lett volna, ha azt a lakást, állást vagy partnert megkaptuk volna. Lehet azonban, hogy a világmindenség valami sokkal jobbat tartogat számunkra, mint azt, amit elképzeltünk. Kezdetben, első lépésként kérjünk csak kis dolgokat, ezzel bizalmunk is növekedni fog, miközben kis kívánságaink teljesülnek. Kezdetben talán azt fogjuk hinni, hogy véletlen az egész, véletlenségből teljesült valamilyen óhajunk, de amikor már az ötödik kívánságunk is „bejött”, akkor valószínűleg bizalmunk is megjön és kezdünk hinni a kozmikus kívánságteljesítő szolgálatban. Segíthet talán, ha egy naplót vezetünk kívánságainkról és a véletlenül teljesült óhajokról.
Krizis helyzetekben megoldást is rendelhetünk és az hirtelen, intuitív módon meg is érkezik. Megálmodjuk a tennivalókat, vagy éppenségben eszünkbe jut egy megoldási lehetőség, amire korábban nem is gondoltunk…
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.10. 07:53  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Zűrzavar és útkeresés
Az ezredforduló szellemisége

“Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém”

Csaknem hétszáz éve írta le e sorokat Dante az Isteni Színjáték első énekében és ma sem lehetne találni ennél találóbb összefoglalást az ezredvégi ember életérzésére. A mai pszichológia ezt életközépi válságnak nevezi: az ember megáll - “visszanéztem félutamból”, ahogy a népdal mondja - és látván, hová jutott, mit ért el, mi lett hajdani álmaiból, vágyaiból, csak azt érzi, zsákutcába jutott. Tudja, változtatni kellene, de a sötétlő erdőben nem leli a kivezető utat. Ám, ha eddig eljutott, jó jel - azt jelenti, felnőtt lett…
Sajnos a legtöbb mai ember későn, vagy sohasem lesz felnőtt. Nem akar felnőni és nem is akarják, hogy felnőjön. Ő is az erdőben bolyong, de meg van győződve arról, jó úton jár, hiszen mindenki - tömegkommunikáció, divat, reklám, politika és más hozzá hasonló tévelygők folyamatosan biztosítják erről. Ez a kisdedként tartás, manipulálhatóság a fogyasztói társadalom legfőbb célja. A gyermek felnőttnek gondoskodó felnőttre van szüksége, aki gondolkodik, cselekszik, felelősséget vállal érte és helyette, táplálja és cserébe az engedelmességért minden bajtól megóvja, legalábbbis ezt igéri. Biztosítás - ez a kulcsszó. Figyeljük meg, mennyi mindent “biztosítanak” manapság: nyugdíjat, egészséget, üde leheletet, tiszta, száraz érzést - egyszóval boldogságot. Egész intézményrendszerünk az államtól az egyházig erre épült fel. Amikor az ember erre rájön - ha rájön - önállósulni akar. Csakhogy egyénivé, lázadóvá válni is csak az erről tanult szabályok, minták szerint tudunk. A példaképek, idolok a popsztároktól a polotikusokig éppoly manipuláltak, mintakövetők, mint mi magunk, csak erről még kevésbé tudnak. A hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmai a legjobb példái ennek - ezért tudtak és tudnak minden kor lázadói a legkomformistább módon besimulni abba, amit másnak szeretnének látni.
Felnőtté válni talán a legnehezebb dolog az életben. Az első születésen - amikor a világra jöttünk - túl vagyunk, és most magunkat kell újjászülnünk. Ezt az eddigi biztonság elvesztéseként éljük meg. Van, aki szembenéz ezzel és van, aki elhiteti magával, hogy továbbra is biztos menedékben van. És közben játszik tovább az eddigi - és egyre veszélyesebb és költségesebb - játékaival, környezeti mérgekkel, fegyverekkel, génmanipulációval és lélekromboló szórakozásaival.
A ma embere ugyanazt érzi, mint Dante, sőt nem csak egyénileg, de tömegesen, világméretben is. Lehet, hogy a homo sapiensnek most kell felnőtté válni? Csak itt nem jön Beatrice, hogy kalauzolja, így kénytelen egyedül, vagy hozzá hasonló eltévedtek seregével vándorolni új és ismeretlen utakon és zsákutcákban. Ami egységes volt, szétesett, ami erős, elgyengült, ami világos, elhomályosult. Ez a zavar és útkeresés jellemző a mai ember szellemiségére, világképére.
Dante nem az utat, hanem az igaz utat nem leli - jelentős a különbség, hiszen éppen az utak sokasága nyílik előttünk. Ez minden útvesztő csapdája - túl sok az út, de csak egyetlen a jó. Aki mindeddig az anyagi világban kereste a sikert és boldogságot, most gazdasági, üzleti vagy politikai válságban találja magát, amelyből újabb, előnyösebb üzletekben, biztositásokban, vagy újabb pártharcokban, esetleg svindlikben, manipulációkban keres kiutat. Aki emberi kapcsolataiban vallott kudarcot, újabb és újabb - rendszerint ugyanolyan zűrös - kapcsolatba menekül. A felelősség-átháritás, bűnbakképzés mechanizmusa akár egész életén át képes elhitetni vele, minden baj a külvilágból származik és hatékony külső eszközökkel elháritható. A gyengébbek egy olyan hatalom védőszárnyai alá menekülnek, amely erős atyának vagy óvó anyának tűnik.
Dantét egy nő, Beatrice vezeti - ez annyit jelent a ma nyelvére forditva, hogy egy maszkulin világból - és a mi világunk szélsőségesen maszkulin lett az utóbbi századok során - csak a női, feminin oldal tudja megmutatni a kiutat. “Ha a yang elérte a maximumát, visszavonul, hogy átadja a helyét a yinnek” - mondja a taoista bölcsesség. Csakhogy most a legkevésbé sem tűnik úgy, hogy például az erőszak szélsőségei önként el akarnának tűnni - csak valami pusztitó megrázkódtatás veheti el az erejüket. Vagy paradox módon valami krisztusi erejű szelídség. Ma pedig a hívő kereszténynek is fel kell tennie magának a kérdést: mennyire használható napi életstratégiaként az evangéliumi tanitás, hogy ha az egyik arcodat megütik, tartsd oda a másikat is? Képesek vagyunk-e kenyérrel visszadobni, ha kövel dobnak meg, miközben azt látjuk, mások géppisztollyal vagy bombával válaszolnak?

Korunk jellemzője, mondhatnánk a kor szelleme, hogy egyre többen megérzik azt, amit a tudomány úgy fogalmazott meg, hogy egy rendszer problémáit csak egy magasabb rendű rendszerben gondolkodva lehet megoldani. Ilyen, magasabb szintű - de mindenesetre nagyobb rálátást kínáló - rendszernek tűnik a benső mélységek kutatásán nyugvó önismeret, a filozófia, vallás, ezotéria és minden spirituális irányzat. De vajon valóban magasabb rendűek-e ezek, megoldási lehetőségek, vagy csak a problémákat odázzák el? A válasz: ez is, az is lehet. Ha a reális élet, a való világ dolgaiban való eligazodást segitik, csökkentik a félelmet, szenvedést, kiszolgáltatottságot, megtanitják egymásra figyelni, közelebb hozzák egymáshoz az embereket, felébresztik a felelősség érzését mindazért ami a Földön történik, tökéletesen mindegy, hogy nevezik magukat, miben hisznek és mit csinálnak. Ilyen irányzatokból is sok van és az intellektuális mérlegeléshez szokott elme újabb útvesztőben érzi magát. Egyszerű volt a helyzet szinte egy teljes évezreden át: a kereszténység megtéritett vagy kiirtott mindent maga körül, így a hiszek - nem hiszek fekete-fehér világában nemigen volt választási lehetőség. A huszadik században viszont varázsütésre kitágult a világ, az ókor mitikus világképe és a legújabb tudományfilozófiák, a távoli tájak vallási, világnézeti sokszinűsége a délamerikai sámánoktól a buddhizmusig egyszerre csak itt volt. A nagy nyugati vallások még ma is többnyire neurotikusan reagálnak e sokszínűségre, sokan pedig arra jöttek rá, hogy épp a kereszténység tett neurotikussá egy egész civilizációt a félelemre, tilalmakra, bűnre és bűntudatra épített tanításaival. Sok újonnan megismert eszme a szabadságot, felszabadulást igéri - amiből aztán az elfojtáshoz szokott nyugati világ gyakran szabadosságot csinál. A miszticizmus, ezotéria, szellemtudományok azt kinálják, segitenek a dolgok legmélyére látni, személyesen megélni, amit eddig csak elhinni lehetett - miközben olykor képzelt világok lidércfényét vetitik elénk. A pszichológia és az elméleti fizika pedig ugyanazt bizonyitja - a misztikum kiiktatásával - az emberről és a világról, amit a régi vallások hittek - vagy csak az önmaga gyökereit kereső ember magyarázza bele a védákba az atomfizikát - ki tudja biztosan? A marxizmus radikális valláskritikájáról is kiderült menet közben, hogy nem más, mint a materializmus nevű vallás téritőhadjárata az összes többi ellen.
Közben keressük saját nemzeti gyökereinket is és megpróbáljuk végre mi magunk értelmezni őstörténetünket, hagyományainkat, miután mindeddig idegenek tették meg ezt saját vallási, politikai, gazdasági érdekeik mentén. Vajon csodálkozhatunk-e, hogy a nemzeti öntudat több évszázados elnyomása után az inga most a másik irányba leng ki: egyre több kutató bizonygatja, hogy Isten magyar szóval teremtette a világot, Jézus törzsökös szittya sarj, mi vagyunk a kiválasztott nép és szent István királyunk Jézus Krisztus egyenes ági leszármazottja? A sok logikusnak tűnő okfejtés mellett is bizony sok türelem kell hozzájuk és sok idő, hogy a túlzások lecsengjenek.
A bináris, igen-nem logikához szokott nyugati elme az egybeesések és azonosságok ellenére is kételyek között vergődik: lehet-e két (vagy több) egyszerre igaz nézete a világnak? Lehet-e egyszerre elfogadni Jézust és Buddhát, Lao-cét és a sámánizmust? Kötelező-e a választás, és ha igen, mi szerint válasszunk? A szimultanteizmust, szinkretizmust többnyire kritikák érik, lassan-lassan formálódik az ökumenizmus, a teljes szintézis pedig már a jövő évezredre marad.
A kételyeket természetesen fokozzák a csalódások. A jelenkor spirituális perzsavásárán sokan szeretnének jól keresni, nyájat gyűjteni, prófétává válni. Mások egyszerűen csak nem azt adják amit igértek: megszabadulás helyett akolba terelnek, megvilágosodás helyett pszichózist terjesztenek. De mielőtt belemelegednénk az ostorozásukba, vegyük észre, hogy a legreálisabb igény van a szektákra, prófétákra, csodadoktorokra, gurukra és nyájaikra! Ne őket szidjuk azért, hogy vannak! (A pejoratív ízű “szekta” kifejezés helyett lassan itthon is terjed a külföldről átvett “új vallási mozgalom” kifejezés, amely a sommás elítélés helyett azt a nyilvánvaló tényt rögzíti, hogy terjedőben van egy, az eddigitől eltérő, úfajta vallásosság)
A nagy vallásokat sokan érzik kiüresedettnek, erőtlennek, formálisnak és nem tesz jót a hírüknek a valahai vagyonért való mai tülekedés sem. Mindenképp pozitív törekvés az új keresése, a ma is használható világkép, hitrendszer, szintézis igénye. A kis közösségek barátibbak, emberközelibbek is, mint a nagy gyülekezetek. Tény az is, hogy újszerű, személyes lelki-szellemi élményekre is több lehetőség nyilik az új vallási közösségekben. A baj ott kezdődik, amikor egy ilyen társaság segitség helyett akadályozza tagjai személyiségfejlődését, kiszakitja természetes közegeikből, fizikailag korlátozza és kizsákmányolja, lelkileg megnyomoritja, manipulálja őket. Lélektani szempontból guru a mitikus atya, a nyáj az anya archetipusát testesiti meg és tagadhatatlan, mindkettőre szükségünk van. Csak az nem mindegy, hol találjuk meg és kire vetitjük ki ezt az igényünket. Ma jószerrel nem tudjuk, milyen az igazi lelkiatya, szellemi vezető, hamis guruból pedig végtelen a felhozatal. Hajlamosak vagyunk a közösséget is összetéveszteni a nyájjal. A közösség szabad, gondolkodó emberek önkéntes társulása, mig a nyájat összeterelt egyedek alkotják. A közösség segít tagjainak abban, hogy felnőjenek, míg a nyáj (és vezetője) minden erejével akadályozza ezt. A közösség megtart, a nyáj begyűjt és megtorolja az egyéni akciókat, főként pedig a kiválást. A legfontosabb pedig talán az, hogy mig a közösség erősiti a tagjait, a nyáj a saját erejét a tagoktól vonja el.
Sokan kérdezik, hogyan lehet elkerülni, hogy valaki egy veszélyes, destruktív társaság hálójába kerüljön. A megoldásnak két útja van: a kellő információ begyűjtése, illetve az érdeklődők felvilágosítása ezekről - a gyakorlat sajnos azt mutatja, a fiataloknak igen homályos elképzeléseik vannak arról, mit akar és mit csinál az adott közösség - másrészt a személyiségfejlesztés: az érett és független személyiségnek nincs szüksége a szélsőséges csoportokhoz való csatlakozásra. Túl ezen, egy valódi, meleg családi légkörben felnövő ember számára ezek csábítása is lényegesen kisebb.
A gurukba, a most és itt testet öltött megváltókba, vagy a csodálatos űrlényekbe vetett hit még legalább két fontos feladatot ellát. Az anyagelvűségtől még elszakadni nem tudók számára nyújt kézzel fogható istent - gondoljunk bele, mennyivel könnyebb, mint egy testetlen istent szeretni! Másrészt, egy ilyen guru személyébe bele lehet vetiteni mindazt a tökéletességet, amit magunkból hiányolunk, és mindezt majd az ő kegye és áldása fogja nekünk megadni - nekünk nem is marad más dolgunk, mint imádni. A recept ősi és fölöttébb egyszerű: jobb a saját problémáinkat másra testálni, mint magunknak küszködni velük - és ez megér némi megalázkodást és javadalmazást.
A csodavárás mindig is jellemzője volt az emberi nemnek. Sokaknak épp csodákra van szükségük, hogy megingó biztonságérzésüket visszaszerezzék- számos vallásos közösség pedig tömegesen szállitja a csodákat. Hivek sugallatokat kapnak, eldőlnek, nyelveken szólnak (valójában inkább önkivületben kiabálnak), azonnal gyógyulnak - nem is sejtve, hogy ez nem Isten műve, mindössze ügyesen manipulált tömeglélektani hatás.
Gyakorta sorolják a szélsőségekhez a magukat ezoterikusnak nevező irányzatok, csoportok, mesterek ténykedését. Itt is gyakori az információhiány, és az ezotéria cim sokszor csak reklámfogás. Az ezotéria eredeti értelme, a titkos tudás birtoklása, mára elveszett, de legalábbis átértelmeződött. Ma a filozófiák, vallások sokszinűségéből leszüremlett olyan szintetikus ismerethalmazt - és ami fontosabb - erre épülő gondolkodási, életértelmezési és életviteli rendszereket értünk alatta, amelyek a régi kultúrák tradicióira épülnek, leginkább olyan tanitásokra, amelyek akkor sem a tömegekhez szóltak. Ezt a tudást próbálja integrálni a mába - rendkívül fontos, a realizálás, hogy mindez ne csak intellektuális játék legyen. A valódi ezotéria a hagyományok ismeretét és aktualizálását, tudásvágyat, segitőkészséget, felelősségérzetet és magas erkölcsiséget kiván meg és fejleszt ki. Ebben a tradicionális vallási, meditációs, testi - lelki gyakorlatok és a mai önismeret, személyiségfejlesztés módszerei tökéletesen megférnek egymással. A valódi ezotéria egy következetes szellemi út, amely mentes a hamis miszticizmustól és mindennemű szélsőségektől is. Ezek vadhajtások és nem tartoznak a vvalódi ezotériához, bár a külső szemlélő természetszerűen ezekről hall többet.
Sok vitát vált ki napjaink szellemiségének egyik legjellegzetesebb jelensége, a New Age mozgalom. Megszállott hivei és elvakult üldözői egyaránt vannak. Mielőtt kiöntenénk a fürdővizzel együtt a gyereket is, jó szétválasztani, mit is akart ez a mozgalom, attól, ami lett belőle. Jó negyedszázada brilliáns elmék a jövő számára vallások, filozófiák, köznapi élet és tudomány szintézisét akarták megvalósitani - és nagyszerü dolgokat találtak ki. Ügyes üzletemberek pedig azonnal startoltak, tömegtermelni, palackozni kezdték a misztikumot és ezotériát, mint a Coca Colát, a nagyközönség számára gyorsan fogyasztható közhelyhalmazt, szines giccset, Disneyland-világot csináltak belőle, ami nem megoldja, hanem letagadja és elbagatellizálja a problémákat, és hamis illúziókba ringat szellemi fejlődésről, szépségről, szeretetről, Istenről. Ugyanolyan veszély ez, mint a drog, vagy a számitógéppel csinált virtuális valóság, és szép számmal vannak szenvedélybetegei is. Az általános vélekedés ellenére ennek a New Age-nek nem sok köze van az ezotériához.
A napjaink szellemiségét képviselő valamennyi új, vagy újjászülető szellemi irányzat velejárója lehet egyfajta elittudat, kiválasztottság-érzés, a “mi tudjuk az igazságot” vakhite, amely a többiek lenézésével vagy téritő szándékkal, prófétizmussal párosulva bizony sok türelmet kiván a környezetétől. Ezeken a gyermekbetegségeken szinte mindenki, személy vagy csoport átesik. Ahol ez marad a jellemző, ott egyértelműen megrekedtek a személyiségfejlődés alacsony szintjein, és előbb-utóbb deviánssá, destruktivvá válnak. Sajnálatos, de ez a helyzet sok mai mesterrel, és alternativ gyógyitóval. A pozitiv szellemiségű csoportok és vezetőik nem csak hogy nem tűrik meg ezt a mentalitást, de tudatos leépitésükre törekszenek.
Akik életmód-életreform, gyógyitó, vagy bármilyen spirituális közösség vezetésére vállalkoznak, nap mint nap találkoznak ezekkel a dilemmákkal. Könnyebb helyzetben vannak azok a közösségek, amelyek szigorúan egy irányra szakosodnak, bár őket a beszűkülés fenyegeti. Igény sokkal inkább a nyitott közösségekre van - a túlzott nyitás viszont olyan, mint a huzat, mindent behoz és kivisz, ha nincs valami eszmei- etikai stabilitás, stabil közösség sem alakul ki, legfeljebb felszines érdeklődők átjáróháza. Bármennyire is szeretnénk nyitottak maradni, kénytelenek vagyunk egyes bekérezkedők, (sőt inkább befurakodni akarók) előtt bezárni az ajtót. Hogy ki előtt - egyeránt függhet a józan belátásunktól, vagy a megérzéseinktől.
Sokan azt várják tőlünk, segitsünk: mi igaz és mi nem, hová menjenek és mit kerüljenek - és sokszor nem tudjuk, mit mondjunk. Mitől óvhatunk meg valakit és mitől nem, és ha megóvjuk, nem fosztjuk-e meg valamitől, amit magának kellett volna megélnie? És vajon tévedhetetlenek vagyunk-e, a legjobb tanácsunkkal vajon nem problémák özönét zúditjuk rá a tanácsot kérőkre? Tehetünk-e valamit a kétkedőkkel, a hitüket vesztettekkel, kiszolgáltatottakkal, sodródókkal, azokkal, akik mindezt alapvető létélményként élik meg? Ezek azok a kérdések, amelyekre szintén nincs recept.

Ugyanezeket a problémákat - és még sok mást is - körül lehetne járni még az értékrendek átalakulására, társadalom- és családszociológiai szempontokra, vagy érzelmi viszonyainkra koncentrálva, ám ez nyilvánvalóan túlmutatna jelen kereteinken, így be kell érnünk a fenti, laza ecsetvonásokkal felfestett impresszionisztikus és szubjektív tablóval, ahol a kellően ki nem dolgozott részleteket ki-ki a saját ízlése szerint pótolhatja ki.
Korunkat nem csak az áltagember, de a legtöbb elmélyült elemző is válságosnak látja. Ezt a tudománytól a kultúráig, vallásig, a bioszféra állapotáig minden alátámasztani látszik, és nem gondolom, hogy kétségbe kellene vonnunk. De vajon volt-e valaha is olyan kor, amely saját problémáit nem válságként élte meg? Mi lenne, ha válság helyett egyszerűen csak változásról beszélnénk? Ami közös a két szóban és a két szituációban: valami mássá vált körülöttünk, mint azelőtt volt. Ami nem mindegy: hogyan reagálunk rá. A válság mindig erősebb, mint mi vagyunk: maga alá temet, elsodor, tehetetlenné, kiszolgáltatottá tesz. A válságnak áldozatai vagyunk, míg a változást irányíthatjuk, kézben tarthatjuk. A változásban benne van a választás is: a bifurkációs pont, ahogy a tudomány nevezi. A változás mindig veszteséggel is jár. Ez Siva tánca, ahogy az indiaiak vevezték, míg egyik mozdulata pusztit, a másik teremt. Nem lehet egyszerre megtartani a régit és elérni az újat. Sajnos el kell engedni az eddigi kapaszkodókat. És ha nincsenek újak, bizony el is eshetünk. A jelenkor változásai sokszor az anyagi biztonság megrendülését hozzák - és aki az anyagban vett menedéket eddig, támasz nélkül marad. De meginognak a társadalmi eszményekbe, a tudomány, technika mindenhatóságába, vagy a vallások, egyházak üdvözítő útjába vetett hitek is. És ahol e század újakat nem tudott felmutatni, marad a régiek újraértelmezése, megerősitése, vagy leginkább a szintézis, az egység keresése. Dante Beatricéje pedig mégis ott van mellettünk: az elmélyülés és a belső utak, érzékenység, érzelmek és megérzések, intuició, a belső hang, lényünk elnyomott yin oldala, agyunk kihasználatlan jobb féltekéje. Ezek vezethetik ki az ezredvég emberét a sötétlő erdőből - természetesen a bal féltekével, a yang erőkkel egységben. Ez látszik ma a továbblépés- továbbélés legszilárdabb lehetőségének. Aztán, ha majd ezer év múlva visszanézünk, látni fogjuk, jól döntöttünk-e?
Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.09. 08:06  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A Vízöntő-kor első pápája

Most, amikor e sorokat írom, a világ II. János Pál pápát gyászolja. Még nem tudjuk kit fog köszönteni a bíborosok gyülekezetének „Habemus papam!” felkiáltása, ki, és milyen ember lesz az utódja. Annyi biztos, nem lesz könnyű dolga: az egyháztörténet nagy egyéniségének kell nyomdokaiba lépnie. Azt sem tudjuk megjósolni, de gyanítjuk, hogy szentté fogják avatni, bár megítélésében a megjelent nekrológok és értékelések olyan ellentmondásokat tartalmaznak, amelyeket – az elemzők szemléletének megfelelően – egyaránt lehet pozitívan és negatívan minősíteni. Nem feladatunk, hogy a katolikus egyházfő hivatásbeli vagy egyházpolitikai ténykedését megítéljük, inkább az vizsgáljuk meg, mennyiben felelt meg e nagy formátumú személyiség a kor szellemiségének.
A történelem valamennyi ármeneti korszaka nehéz. Még ott van az előző kor szelleme teljes súlyával, tudatosan vállalt és megőrzendő örökségével (ez egy vallás esetében meghatározóan fontos), de ott van az a tehetetlenségi erő is, amely a továbblépést megnehezíti. Jelentkeznek az új kor inspiráló impulzusai is, és nehéz, hosszú, feszültségektől és katasztrófáktól terhes az átmenet. Ahogy Hamvas Béla bölcsen megjegyzi, még nem tudjuk, milyen lesz a Vízöntő kora, csak azt, hogy milyen az átmenet, amiben élünk. Bár abban, hogy mikor is zárul(t) le a Halak kora, az asztrológusok sem értenek egyet, és minden valószínűség szerint azoknak van igazuk, akik nem látják olyan fontosnak egy pontos pillanat meghatározását, az átmenet ténye nem szorul bizonyításra.
A korszakváltás azért fontos a kereszténység történetében, mert Jézus és tanítása indította és határozta meg a Halak korszakát: a szemet szemért, fogat fogért szemléletű kemény, megengesztelhetetlen ószövetségi istenkép és törvények után a szerető és megbocsátó Isten, az ember számára az ember- és istenszeretet lettek a legfőbb követendő eszmények. (Más kérdés, hogy mennyiben sikerült ezt a gyakorlatban követnünk.) Míg például a hinduizmus több korszakváltás után is rendíthetetlenül él tovább, a keresztény egyházak életében ez az első ilyen megpróbáltatás, nagyobb minden eddigi teherpróbánál. Nyugodtan értékelhetjük úgy, hogy II. János Pál történelmi és kozmikus hivatása volt, hogy egyházát – legalábbis részben – átvezesse e változásokon. Nem tudjuk, ő személyesen hitt-e a precessziós világkorszakok tanításában, hiszen ez nem tartozik a kereszténység által hivatalosan elismert dolgokhoz, de egész munkássága azt mutatja, tudatosan vagy tudattalanul, de ebben élt, mélyen vallásos és spirituális emberként (ezt horoszkópja is mutatja) a kor minden rezdülésére így vagy úgy, de reagált.
Wojtyla atya lengyel emberként sem elégedett meg azzal, hogy a szószékről hirdesse a humanitást, vezető egyénisége volt az antifasiszta ellenállásnak és nem fogadott el semmilyen zsarnokságot és gyűlölködést. Idegenként került a Vatikánba, és nyilván nem kis ellenállást kellett legyőznie, hiszen századok óta ő volt az első nem olasz egyházfő Szent Péter székén és mindig megmaradt lengyelnek. Személyisége sajátos vegyüléke volt a konzervativizmusnak és haladásnak, vagy ahogy a lapok írták, egyszerre volt kemény vezető és a fiatalokkal együtt éneklő „sztár-pápa”. E kettősséget megértjük, ha tudjuk, hogy a Vízöntő jegyének két ura van: a Szaturnusz és az Uránusz bolygók, illetve a velük meghatározható tulajdonságok. Míg a Szaturnusz a keménység, hajthatatlanság, a kötelességek és korlátok jelképe, az Uránusz a minden korlátot átlépő újítás, haladás, spirituális fel- és megvilágosodás, földi szinten pedig az olyan változások elindítója, amely a társadalmi forradalomtól a technikai újításokig és az informatikai robbanásig minden ilyesminek erőt ad.
A pápa számos kérdésben kérlelhetetlenül konzervatív volt: Nem volt hajlandó foglalkozni a feminizmus által felvetett kérdésekkel, ellenezte a válást, nem csak az abortuszt tiltotta, de a fogamzásgátlást is. Az egyházon belüli sok évszázados jelenléte ellenére nem nézett szembe a homoszexuálisok problémáival, megmaradt az ószövetségi elítélő szemlélet mellett.
Nem reagált az AIDS kihívására sem. Az egyházon belül az utolsó években kipattant szexuális visszaélések ellenére ellenállt annak, hogy a papi nőtlenség dogmáját felülvizsgálja. Bár sokan a konzervativizmus megnyilvánulását látják abban is, hogy mint Isten és ember ellen való dolgot, elutasította a klónozást, ez inkább a spirituális ember ellenérzése azzal szemben, amikor az ember istent akar játszani. Gondoljunk arra, hogy az ezoterikus felfogásban az ember eredendő bűne és bukása ugyanez volt, a szembeszegülés a világ isteni rendjével!
Első éveiben úgy tűnik, tehetetlen volt azzal a széthullási folyamattal szemben, ami az egész kereszténységet jellemezte: a materialista világszemlélet sok embert elfordított az Istentől. Generációk nőttek fel így: a szocialista országokban a hivatalos ideológia volt a fő ok (a lengyelek ennek ellenére hívők maradtak), a nyugati országokban pedig a fogyasztói szemlélet hitette el az emberekkel, hogy az anyagi javak birtoklása az ember legfőbb célja. Bár a folyamat megállítása nem egy élet műve, vezetése alatt változott, emberközelibb lett a liturgia, olyan közösségek alakultak ki, amelyek érdeklődési kör és korosztály szerint meg tudták érinteni és közösségbe szervezni az emberek egy részét egy-egy nyitottabb szemléletű pap körül, sőt emlékszünk a beat-misék próbálkozásira is, amikor a zene révén szerették volna a fiatalokat a templomba csalogatni.
A kor szellemét érezte meg a pápa, amikor megkezdte a közeledést más vallásokhoz. A Vízöntő kor szellemisége az Egyetemes Létező/Létezés egyetemes tisztelete, nem pedig elszigetelt egyházak küzdelme a hívekért és egymás ellen a kizárólagosan birtokolt nagybetűs „igazság” jegyében. Nem fordult eddig elő, hogy a pápa belépjen egy mecsetbe vagy zsinagógába, sem pedig az, hogy elzarándokoljon a Siratófalhoz, (sokak prüszkölése ellenére) -a keresztények idősebb testvéreinek nevezze a zsidókat-, vagy együtt misézzen a Dalai Lámával! Ezek az ökumené, sőt az egyetemes szellemiség felé tett óriási lépések voltak. Ez a pápa fejet hajtott azok emléke előtt, akiket a katolicizmus, Jézus és a hit nevében üldöztek, kínoztak és megöltek az előző századokban. Ezzel, bár nem lett kimondva, lényegileg majdnem kétezer éves dogma dőlt meg: a pápai csalhatatlanság és tévedhetetlenség hite. Nem csak elismerte egyháza bűneit, de személyesen szenvedett miattuk. Talán ezért is „vállalta” az évekig tartó lassú haldoklás terhét, engesztelésül – és tanításul a világnak. Tény, hogy amikor az együttérzés és összetartás érzése annyira hiányzik, a pápa szenvedése össze tudta kovácsolni az együttérzésben nem csak a keresztényeket, de a más hitet vallókat is. Sajnos eltávozását nehezítette, hogy míg sokan azért imádkoztak és meditáltak, hogy békében el tudjon menni, hívők milliói azért imádkoztak, hogy felépüljön, még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy elhasznált szervezete erre már nem képes. Fizikailag úgy halt meg, mint minden beteg, öreg ember, de nagy lelki békével. Halála bizonnyal natália volt abban a keresztény értelemben, ahogy a szentek halála megszületésüket jelenti egy szellemi világban.
Talán túlságosan szeretett szentet avatni (több mint négyszázat avatott és mintegy félszáz embert nyilvánított boldoggá), de nyilván tudta, hogy egy olyan világban, ahol minden vulgarizálódik és profanizálódik, mekkora szükség van az eszményekre. Jellemző módon nem olyanok lettek szentté, akik a világtól félrehúzódva aszkézisben imádták Istent, hanem olyan emberek, akik másokért tettek és vállaltak áldozatot.
A spiritualitás felé tett nagyszerű gesztus volt, amikor mintegy tíz éve kinyilvánította, hogy van az emberek egy, a halál után azonnal továbbélő, intelligens lelki- szellem lényege, amivel nem csak a klinikai halál-kutatások, vagy az elhaltakkal való kapcsolatteremtés valóságát igazolta, de a keresztény teológiában lényegileg mindeddig elhallgatott a túlvilági létezést is elismerte. Halála előtt néhány hónappal jelentette be, hogy a katolikus egyház megkezdte az ördögűző papok kiképezését. Valójában inkább elismerte, hogy ilyen van, hiszen sokan tudtuk ezt eddig is. Erre azért volt szükség, mert világszerte egyre több megszállottság-szerű eset fordul elő, amelyekkel a materialista pszichiátria semmit sem tud kezdeni, szellemi úton pedig jól kezelhetők. Számos lépésével a pápa milliókat győzött meg nem csak a saját emberi nagyságáról, közvetlenségéről és szeretetteljességéről, de arról is, hogy a katolicizmus él, és keresi a továbblépés lehetőségét egy korszerű, a mai ember által elfogadható hit felé – amely valóban az Isten- és emberszeretet alapjain nyugszik, ugyanakkor elismer minden ilyen törekvést bármely egyház részéről. Élete és működése hívő és ateista számára egyaránt példaértékű.
II. János Pál nem hagyott lezárt életművet maga után, és ez így jó, hiszen a kor, amiben ő élt, és mi élünk, szintén a nyitottságról szól. Nyitva maradt az egyház további fejlődésének és változásának lehetősége. Utódjának kell dönteni azokban a kérdésekben, amelyekben ő már nem tudott, például a papi nőtlenség és a világiak házassági-válási kérdései, a nemiséggel kapcsolatos gondok és elhallgatások, az egyház viszonya a természettudományok egyes új felismeréseihez, vagy a spiritualitással és ezotériával foglalkozókat érintő reinkarnáció (újbóli) elfogadása vagy elutasítása. Csak remélni tudjuk, hogy az új pápa nem a restauráció híve lesz, hanem vállalja Karol Wojtyla örökségét, és egy korszerű egyház korszerű vezetőjévé tud válni.
.


Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.08. 07:04  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A szellemvilág útján
Merre tart a lélek a halál beállta után

Mi értelme van az életnek, ha a halál pillanatában az ember teste és tudata megsemmisül és többet már semmi sem marad belőle? Sokan elmélkedtek ezen és a materialista világnézet szerint a halállal megsemmisül minden, az élet befejeződik. Az élet után nincs semmi. Pedig az emberi élet folytatódásáról a Bibliában is sok kijelentést találhatunk. Jézus, amikor haldoklott a keresztfán, az egyik gonosztevő mellette arra kérte, hogy emlékezzen meg róla, amikor megérkezik a királyságába. Krisztus válasza a következő volt: „Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban”. (Lk 23,43) Pál apostol a következőket írja a korintusiaknak: „…mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol vagyunk az Úrtól…De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz”.
Az idézetek sorolását folytathatnánk, de térjünk vissza dr. Michael Newton könyvéhez, aki mélyhipnotikus álomban levő pácienseit faggatta létükről, amikor a tényleges halál állapotába kerültek.

A lélek hamar útnak indul
A tudósítások szerint a lelkek általában hamar eltávoznak arról a helyről, ahol fizikai testük megszűnt élni. Akadnak azonban olyan lelkek is, akik a halál helyszínén maradnak még néhány napig, rendszereint a temetésig. Ezek a lelkek olyan emberekhez tartoztak, akiket meggyilkoltak, vagy akik váratlan balesetben haltak meg. Ezek nem akarnak elmenni. Ezek a lelkek általában dühösek, sok befejezetlen tennivalót hagytak hátra. Gyakori ez az eset fiatal emberek halála esetén is.
Amikor azonban megszabadulnak fizikai testük iránti vágyódástól akkor úgy eltölti őket a földi testtől való szabadság újra felfedezett élménye, hogy alig várják már, hogy nekivágjanak a spirituális utazásnak. De hogyan is mesélik ezt a hipnotizált emberek:
- Az alagút olyan, mint egy öblös szellőzőcső… egy kis fénykör látszik a végén. Gyengéd húzást érzek, a fényes kör egyre növekszik előttem…felszólítanak, hogy haladjak tovább…. Kikerültem és körülöttem pontosan tudják, hogy ki vagyok és miért vagyok itt. Úgy tűnik, hogy átlebegek egy felhőszerű dolgon, ami különbözik a földi felhőtől. Gondolatomban a Föld közel van, de azt is tudom, hogy egy másik térben vagyok.
Az alagútban történő áthaladással lelkünk átlépi a szellemvilág küszöbét. A legtöbben eddigre már pontosan értik, hogy nem haltak meg igazán, csupán elveszítették földi testük terhét.. A meghipnotizált emberek szerint a szellemvilág egy nagy, vízszintes irányban árnyékokkal rétegezett tortának képzelhető el. A rétegek a fehér valamilyen vátozatai. A lélek oldalirányban halad és hangokat hall. A zene visszhangját, bizsergését, a szél harangjátékát. Harangok búgnak, nyugalmat árasztanak. Mintha egy hangvilla pengésének a rezonanciáján utaznának. Sokan erről úgy meséltek, hogy olyan hangokat hallanak, mint amilyent a telefondrótok közelében hallani. Ez a zene az univerzum energiájának a hangja, mert erővel tölti fel a lelket.


Látványok a szellemvilágban
Vannak emberek, akik jégpalotaként látták a szellemvilágot, mások olyan képeket láttak, amelyek a földi életükben is fontos szerepet játszottak. Otthonokat láttak, iskolát, kertet, hegyeket és tengerpartot. A jóakaratú szellemi erők megengedik, hogy az ismerős képek kellemes érzésekkel töltsék fel az odautazókat. A lelkekben a földi világ emlékei sohasem múlnak el teljesen, a szellemvilág kápeivé alakulva az álmok képei fuvallatként érintik meg az emberi értelmet és lelket. Persze vannak lelkek, akik dühösek a megváltozott helyzet miatt. Ha a lélek nem tudta befejezni megkezdett ügyeit, akkor a halált nagy megrázkódtatásként éri. Ezért az első entitás, akivel találkozik, rendszerint a vezetője. Ezek magasan fejlett szellemi tanárok és csak azért jönnek a lelkek elé, hogy segítsenek cipelni az idő előtti halálból eredő terheket. A többség azonabn túláradó érzésekkel nyilatkozik a szellemvilág újra felfedezéséről. Ez az érzés rendszerint eufórikus, mert megszabadultak testi fájdalmaiktól, gondjaiktól. A szellemvilág tökéletes csöndet jelenti számukra, nyugalmat. A túloldalon vezetőink mellett lélektársaink, barátaink, rokonaink várnak ránk, hogy kifejezzék elismerésüket, ragaszkodásukat és biztosítsák az érkezőt arról, hogy minden rendben van. Miről lehet felismerni ezeket az entitásokat? Megtartják azokat a külsőségeket, amilyenek az életben voltak? A felismerésnek mérhetetlenül sok lehetősége van. Leginkább olyan kinézésben jelentkeznek, amilyenek a legutóbbi életformában voltak. Ez a találkozás gondolati úton történik, az ismerős vagy a szeretett rokon gondolatban mutatja meg magát, hogy megnyugtassa az odaérkezőt és vezesse tovább az úton, amin haladnia kell.
Az egyik megkérdezett elmesélte, hogy a lelkek egy kerékagyhoz hasonló hatalmas helyre érkeznek és a küllők irányában távoznak. Mindegyik lélek tudja, hogy milyen irányba kell haladnia. A küllők mentén látni lehet más lelkeket, akik szőlőfürt-szerűen vannak egymáshoz kapcsolódva. Minden lélek egy egy szőlőszem azon a fürtön. Hogy hány szem van egy-egy helyen? Nem sok, talán 30-40.
A szerett rokon vagy szülő, aki vezeti a lelket ezen a spirituális utazáson a lélekkel van egy ideig, de amikor elérkezik a saját „fürtjéhez”, otthagyja az újonnan érkezőt és az tovább sodródik végcélja felé. Az érkező lelket fogadó entitások ugyanis lehet, hogy nem tagjai az érkező megfelelő tanulócsoportjának, mert nem minden entitás áll egyforma fejlettségi szinten.


A lélekre tanulás vár
De mit is tanulnak a lelkek, hogy magasabb fejlettségi szintre jussanak? Először megtisztulnak egy energianyalábban, amely olyan, mintha gőzként lágyan fogná körül a lelket, elnyelődik benne és minden fájdalom kimosódik belőle. A lélek úgy érzi, mintha a napi kemény munka után egy frissitő fürdőben járna. Ezután vezetőjével találkozik, akivel megbeszéli elmúlt életét. A vezetőt tanárként kell elképzelni, aki kíméletesen és nagyon következetesen megbeszéli vele az elmúlt eseményeket, rámutat a rossz döntésekre. Az érkező lélek-diák semmit sem tud elrejteni szellemi tanára elől. Nincsenek kibúvók, kifogások, itt lehetetlen csalni. A lélek pedig beszél a véget ért életének boldog és szomorú eseményeiről. Tudatára ébred hibáira, megérti, hogy mit nem tett meg, bár megtehetette volna. Előfordul, hogy a lélek önpusztítással érkezik a szellemvilágba. Megbeszélik az okokat, amelyek az öngyilkosságba kergették és közösen sajnálkoznak azon, ahogy a célkitűzéseit nem valósította meg, idő előtt feladta a nehézségek megoldását. Egy másik életében azonban újra meg kell küzdenie ugyanazon problémákkal, amelyekkel elbukott. Ezért sajnos szellemi fejlődésében sok időt pazarol el..
A meghallgatás után a lélek egy újabb testület elé járul, ahol ismét mérlegelik tevékenységét, amig fizikai testben élt, majd elrendelik neki, hogy elindulhat végső célja felé, ahol fejlettéségi szintje szerint megbeszélik következő életének feladatait, majd megtörténik az elkövetkező életében a leendő családjának kiválasztása.
A lelkek nagyjából három fejlettségi szinten léteznek a szellemvilágban, mielőtt még elérkeznének a mindentudás világába. Ide jutni nagy felkészítést követel meg. Ez a hely az elmélkedés helye, a tervezés és az elgondolás végső mentális világa. Ez a szféra minden gondolat végső állomása. Itt minden élő dolog érzékelhetővé válik és itt is koordinálódik. A mindentudás világa a legmagasabb fokú absztrakció, ahol elvegyül a tartalom a formával, a ráció az ideákkal. Itt minden remény és álom megvalósul.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.07. 09:01  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A lélek útja
Mi történik a fizikai test halála után?

Az elmúlt tizenöt-húsz évben sok kutatóorvos foglalkozik a halál témájával. Kórházakban tanulmányozzák mi történik az emberrel a hirtelen bekövetkezett halála után, és aközött az időszakban, amikor - hála az egyre tökéletesebb újraélesztő gépeknek -, az embert visszahozzák az élők közé. Ezt az időszakot hívják a szakemberek halálközeli állapotnak.
Halálközeli élményük sok embernek volt. Hollandiában, Ausztráliában és Indiában végzett felmérések szerint az életbe visszahozott pácienseknek körülbelül 30 százaléka képes visszaemlékezni arra az időszakra, amikor a műszerek kimutatták nála a klinikai halál beálltát. Az ilyen újraélesztett betegek száma ma már eléri a világon a többmilliót. A szakemberek még nem tudják, hogy a többi 70 százaléka az újraéleszetteknek miért nem emlékszik a test halála alatti időszakra. Bizonyára megvan az oka, az ezotérikusok szerint, ezeknek a pácienseknek a tudata, lelki felkészültsége még nem eléggé érett arra, hogy megfelelő módon értelmezze a fizikai halált és a visszatérést az életbe. Nem szabad szembesíteni valakit arra, amire még nem készült fel.
Mi is történik a fizikai halál bekövetkezte után? Az ember – nevezhetjük emberi léleknek is -, egy ideig jelen van, ott, ahol a test halála bekövetkezett. Közlekedési baleseteknél ott van az utcán, a kórházi szülőszobában vagy a műtőben. Általában a test fölött lebeg, felülről lát mindent. Egy eset alkalmával észre vette például, hogy amikor a testet elütötte egy autó, cipője felrepült az utca egyik közeli házának tetejére, megakadt az ereszcsatornában. Később, amikor újraélesztették a kórházban, a vizsgálatot lefolytató rendőröknek megmondta, hogy a cipőjét hol keressék, ahol később meg is találták.


A szemtanú mesél
De nézzük, hogy miként meséli egy újraélesztett ember mély hipnotikus álmában az eseményeket:
- Ó, Istenem! Nem haltam meg igazán…Vagy mégis? Úgy értem, hogy a testem ugyan halott – látom magam alatt -, de én lebegek…Le tudok nézni és látom a testemet, kiterülve a kórházi ágyon. Körülöttem mindenki azt gondolja, hogy meghaltam, holott ez nem igaz! Kiáltanék, hogy: „Hé! Valójában nem vagyok halott!” Olyan hihetetlen…az ápolónők lepedőt húznak a fejemre… Az ismerőseim sírnak. Halottnak kellene lennem, és én mégis élek! Furcsa, mert a testem teljesen halott, miközben én felülről körüllebegem azt. Élek!
Amikor egy időszak elmúlik, a test lelke egy alagúton eltávozik az eset színhelyéről. A halálközeli állapottal kapcsolatos ellenvélemény hangoztatói szerint, az alagút nem más, mint a tudat emlékezete a test megszületésére, amikor a szülőcsatornán a világra jött. Most az utat visszafelé teszi meg.
Az alagút végén a test lelkét egy küldöttség várja, egykori rokonai, barátai, ismerősei, akik nagy szerettel üdvözlik. A lélek ezután egy magasabb rangú lélek elé kerül, aki levetíti előtte életét. Az elhunyt lelke látja élete fontos eseményeit, a felsőbbrangú entitás rámutat jó és rossz döntéseire, majd egy kellemes helyre kerül. Sodródik is, majd elérkezik egy válaszvonalhoz. Sokan ezt kerítésnek, folyónak, határnak írták le, amit már nem léphetnek át, mert valaki közölte velük, hogy feladataik vannak még a Földön, ezeket kell teljesíteniük. És ezután az ember érzi az újraélesztés fájdalmas pillanatait és visszahuppanását fizikai testébe, amelyben korábban már élt.
De mi történik az emberi lélekkel, ha netán átkel azon a bizonyos határon? Vagy kerítésen, folyón?
Dr. Michael Newton klinikai pszichológusként dolgozik. Munkája során sok páciensét hipnotikus kezeléssel rávezette arra, hogy visszemlékezzen a mostani élete előtti időszakra. Majd egyszer teljesen véletlenül úgy fogalmazott meg egy kérdést, hogy „hiányzik-e ismerőseinek egy konkrét csoportja?” Páciense elsírta magát, majd úgy válaszolt, hogy csoportjából néhányan még hiányoznak, de a többiek ott állnak mellette. Kiderült, hogy páciensének a tudata visszakerült a szellemvilágba.



Milyen az elme
Dr. Newton leírja, hogy kutatásai során megállapította, az elmét három egymásban elhelyezkedő, egyre kisebb sugarú, koncentrikus körként kell elképzelni. Ezeket a köröket egymástól csak a hozzájuk kapcsolódó tudatállapot rétegei választják el egymástól. A legkülső réteg a tudatos elmének felel meg, amely elemző és ítéletalkotó, okfejtő, gondolkodásunk forrása. A következő réteg a tudatalatti szintje, ahová hipnózis elején érkezünk meg, hogy hozzáférhessünk az abban raktározódó mostani és korábbi életeinkre vonatkozó emlékekhez. A harmadik, legbelső magot manapság tudatfölötti elmének nevezik. Ezen a részen lehet hozzáférni lényünk legmagasabb szintű központjához, ahol már egy magasabb erő kifejeződései vagyunk.
A tudatfölötti ad otthont valódi lényünknek, amelyet kiegészít a tudatalattink, ahol a számos, korábbi életünkbéli alteregónk emlékei tárolódnak. A tudatfölötti valószínűleg már nem is egy különálló színt, hanem a lélek maga.
Mennyire lehet megbizható eszköznek tekinteni a hipnotikus állapotot az igazság kiderítésekor? Szakemberek szerint a hipnózisban levő személyek a tudatalattijukban látott képekről és hallott beszélgetésekről tényleges megfigyelésként számolnak be. A föltett kérdésekre az alanyok nem tudnak hazugsággal válaszolni, de előfordulhat, hogy félreértelmezik a tudatalattijukban látottakat, ahogy ez tudatos állapotban is előfordul olykor. Hipnózisban az ember nem tud mit kezdeni azzal, amit nem tart igaznak.
Az előző életekbe visszavívő hipnotikus regresszió kezdeti fázisaiban adott leírások összhangban állnak azokkal az információkkal, amiket a néhány percre meghalt, halálközeli élményt átélők adnak. A két csoport között az a különbség, hogy a hipnotizáltak nem emlékeznek vissza az átmeneti halálukban átélt élményekre. A mély hipnózisban levő emberek azt tudják elmondani, hogy milyen is a lét a végleges testi halált követően.
Közös élmények azért vannak. Mindkét csoport arról számol be, hogy furcsa módon lebegnek a testük fölött és megpróbálnak megérinteni szilárd tárgyakat, amelyek az orruk előtt válnak semmivé. Mindkét csoportbeliek átélik azt a bosszantó élményt, hogy eredménytelenül próbálnak élő emberekhez beszélni. Jellemző viszont mindkét csoport tagjaira, hogy olyan erőt érzékelnek, ami elhúzza őket haláluk helyszínéről. Az is közös vonás, hogy sokkal inkább nyugalom és kíváncsiság járja át őket, mintsem félelem.



Hol távozik el az ember lelke
Valamennyien beszámolnak a szabadság lelkesítő érzéséről és az őket körülvevő fényességről. A lélek gyakran már a halál tényleges beállta előtt elhagyja gazdatestét, ha az nagy fájdalmat érez. Mindenesetre nem megy messzire, végig a haldokló test közelében marad. És amikor bekövetkezik a vég, a lélek úgy érzi, mintha levedlette volna a bőrét, egy lehámozott banán lesz belőle. A következő pillanatban már el is veszíti a testét.
Az elmondottak szerint a haldokló lelke a feje búbján keresztül távozik a fizikai testből. Valamilyen erő húzza, később taszítja a testtől.
Dr. Newton szerint, aki a hipnotikus kezeléseket végezte, a lelkek egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a halál után mi lesz a testükkel. A lelkek számára ez nem a hátrahagyott emberek iránti érzéketlenségből ered, hanem a halál egy folyamat befejezettségének a felismeréséből. Sokan sietni akarnak, hogy mielőbb meglássák a szellemvilág szépségét.
Erről az izgalmas utazásból azonban a jövő héten többet fogunk megismerni.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.06. 08:01  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Titkok, tanok, társaságok

Úgy vagyunk megalkotva, hogy ösztönösen vonzódunk minden titokhoz. Úttörő korunkban (már aki volt) őrsi búvóhelyet kerestünk, legjobb barátunkkal, esetleg első szerelmünkkel titkosírással leveleztünk, és igyekeztünk elkapni mások rejtjeles üzeneteit, kitudni titkait. Akkori titkainkon pár év múlva csak mosolygunk. Izgultunk a kémfilmeken, ahol a zseniális felderítő az ellenség legféltettebb titkait is kifürkészte. Eltelt pár év, és ha kiküldetésbe utaztunk nyugatra, kioktattak, hogyan lehet felismerni az ellenséges ügynököket, akik államtikokat akarnak kiszedni belőlünk (!). Egymásnak adogattuk tovább a Ceausescuról titokban készült videót, vagy a „KGB titkos dokumentuma” című stencilezett irományt arról, hogy kell a leigázott (értsd: testvéri szocialista) országok gyanús elemeit kiiktatni, a zsarolhatókat beszervezni, és a legtehetségtelenebb elvtársakat pozícióba juttatni. Ez persze hamisítvány is lehetett, mindenesetre igaznak tűnt. Talán ez a kiszivárogtatott titok fő vonzereje.

Titkok mindig voltak és mindig is lesznek. Vannak magán-titkok és vannak közösségiek. Kell is, hogy legyenek titkaink, ezek nélkül nem létezne intim szférája az életnek. A titok lehet valami szégyellni való (vagy amit annak tartunk), és lehet olyasmi, amiről egyszerűen csak úgy érezzük, nem tartozik másra. Valójában nehéz határt vonni a titok és az egyszerű magánügy között, a között, amit mi tartunk, és amit mások vélnek annak. Olykor azt játsszuk, hogy nincsenek titkaink - ami hazugság, mert még aki a legközelebb áll hozzánk, az se tud mindent rólunk. Különben csakhamar ránk is unna. Máskor meg rájátszunk, hogy érdekesebbnek tűnjünk mások szemében. Elejtett félszavak, jelentőségteljes utalások kapcsolatokra, fontos személyekre, megbizatásokra. – és lessük a hatást. Persze könnyű túljátszani, nevetségessé válni, vígjátéki szituációkba kerülni. „Mindenkinek van valami rejtegetnivalója, kivéve engem és a majmomat” – énekelte Lennon egyik dalában, de ő sem mondott igazat. Legalábbis saját magáról.

Titkaik voltak már az ókori uralkodóknak, hadvezéreknek, ellenségeiknek és az ellenük lázadó rabszolgáknak is. Titkos összejöveteleket tartottak a szövetséges vezérek. Ők semmi olyat nem tudtak, amit más elvileg nem tudhatott volna – csak éppen nem akarták másokkal megosztani. Egészen másfajta titkokat őriztek a vallási és okkult közösségek. Az ő tudásukat nem beavatott meg se érthette, illetve beavatás nélkül hozzá sem juthatott. A beavatás, beavatottság a kulcs. A nagy ókori misztériumokban hosszú évekig is tarthatott a beavatásra való felkészülés, akárcsak a papi rendekben. A megszerezhető tudás a materiálison túli világ és lényeinek ismerete, különleges képességek és okkult erők birtoklása, a világra és másokra való (pozitív vagy negatív) ráhatás volt. A titok megsértőjére többnyire halál, de legalábbis számüzetés, kiközösítés várt. Olyannyira sikerült megőrizni a titkaikat, hogy évezredek múltával is csak sejteni, találgatni lehet, mit tudtak. Igaza volt Guénonnak a XX. század elején, amikor azt mondta, a titkos társaságok addig voltak az igazi tudás letéteményesei, amíg a titkosságot meg tudták őrizni.

Teltek-múltak az évszázadok. Újabb és újabb titkos társaságok alakultak, régi és új tanításokkal, Idővel és bizonyos társaságoknál a szabályok enyhültek, egyszerűbb volt bekerülni, a beavatások formálisabbá váltak, könnyebb volt hozzájutni egykor titkos ismeretekhez, praxisokhoz. Volt, ahol az okkultizmus feladták és tudásukat világi célok szolgálatába állították. Vagy a világi – politikai, gazdasági – hatalom emberei szivárogtak be ezoterikus körökbe, vagy ők „nyitottak” materiális célok felé, nehéz mindig tisztán látni, annyi bizonyíthatatlan feltételezés, vád, rágalmazás fűződött és fűződik máig is néhányukhoz. Az összefonódás olykor nyilvánvaló, máskor csak sejthető. Számos politikus és gazdasági nagyság vonzódott okkult páholyokhoz, ki jó szándékkal (mint például Kossuth a szabadkőművességhez Amerikában), ki a zsarnoki ambíciói valóra váltásáért (mint Hitler és bizony Sztálin is a fekete mágus rendekhez). Utóbbi aztán titkos szerveződéseket, ellenségeket látott mindenütt, mindenkiben – tipikus paranoiás tünet, amit remek hatásfokkal sikerült átplántálnia valamennyi későbbi kommunista vezetőbe.

Titkos társaságok ma is vannak. Vannak, akik valóban okkult tudományokkal foglalkoznak – kik a fehér, kik a fekete úton – de ha valóban titkosak, nem reklámozzák magukat, nem adják ki a tudásukat, nem is lehet megtalálni őket, ők találják meg, akikre szükségük van. Léteznek persze afféle félig-meddig titkos, inkább csak zártkörű társaságok, amelyek kívülállók számára nem adnak ki információt, de elvileg bárki a tagok sorába léphet. És sajnos titkos (de legalábbis informális) társaságaik vannak azoknak a hatalmi köröknek, akik ma a világ gazdasági elitjét képezik (Bilderbergiek, Bohemia klub, Római klub, Külügyek Tanácsa, Essexi közösség, Trilaterális Bizottság és még páran), de a maffiát, a Cosa Nostrát, vagy a kínai Triádokat is nyugodtan ide lehet sorolni. Bár divat azt hinni, hogy ezek egytől-egyig cionista körök, a valóság az, hogy a pénz-és hatalomvágy vallási felekezettől függetlenek. Néha, egy-egy botrány, politikai gyilkosság kapcsán reflektorfénybe kerül egy-egy társaság neve, (mint például az olasz P-2), de csakhamar ismét eltűnnek. Az évezredek folyamán kifinomult rejtezkedési és dezinformációs módszereket dolgoztak ki. Ilyen például, hogy egy legális, sőt humanitárius célokat szolgáló szervezet mögé húzódnak, máskor nyilvánosságra hozzák a feloszlásukat, hogy aztán más néven működjenek tovább (feltételezések szerint ilyen lehet a közelmúltban Brown regényeiből elhíresült Sion-rend vagy az Illuminátusok társasága is). A manipulatív célú titkos társaságok felépítésének, működésének iskolapéldája volt a német Thule Társaság, amely alsóbb fokozataiban „egyszerű” okkultizmussal, spiritizmussal fogalakozott, vallásos, jóindulatú misztikusok gyülekezete volt, akik maguk se tudták, hogy létezik egy belső kör, ahol sátánista fekete mágiát űznek. Mint ismert, Hitlerrel együtt a náci legfelsőbb vezetők mind a Thule (és azon belüli még titkosabb) csoportok tagjai voltak. Hasonló elveket követ például az amerikai Ku Klux Klán is. Bevált trükk, hogy a titkos társaságok a tényleges információk nyilvánosság elé kerülését megelőzendő, önmagukat járatják le, és teszik hiteltelenné a közvélemény előtt, olyan túlzó és fantasztikus „kiszivárogtatott” információkkal, amelyek minden józan ember számára őrültségnek tűnnek. Magas rangú beépített embereik gondoskodnak sérthetetlenségükről és gazdasági mindenhatóságukról. Nem kell közgazdász zseninek lenni, hogy lássuk, a globalizáció is az ő malmukra hajtja a vizet.

Úgy tűnik, a pozitív célokat szolgáló szervezetek jobban működnek. Nincsenek botrányaik, őrült, zsarnok tagjaik, nem lepleződnek le, szerényebbek, jobban konspirálnak – van is miért, hiszen a „másik oldal” nyilván szívesen elpusztítaná őket, és velük ellentétben az előbbiek nem szívesen folyamodnak erőszakhoz. Jó hír az emberiség javáért aggódóknak, hogy ilyen spirituális tárasaság(ok) is van(nak), évezredek, de legalábbis századok óta, tagjaik között zseniális tudósokkal, művészekkel, pápákkal és főpapokkal, szellemi vezetőkkel. Erejük a névtelenség, hatásukat közvetlen jelenlét nélkül, szellemi eszközökkel fejtik ki.

Tény, hogy nagy divat összeesküvés-elméletekkel előállni – a napi politika is bőven szolgál ilyesmivel. Többségük nyilvánvalóan „kacsa” rágalom, manipuláció. Jellemzően mindig válsághelyzetekben szaporodnak a titkos összeesküvésről szóló „bombabiztos” értesülések: a bűnbakkeresés, felelősség-áthárítás unalomig ismert módszerei ezek – mégis mindig „bejönnek”. A másság el nem fogadása is hasonló gyanúsításokhoz szokott vezetni – talán felesleges példákkal előállni. A valóság az lehet, hogy aki bejutott egy valóban titkos társaságba, az többnyire nem fecseg, aki pedig nem (bár esetleg szeretett volna) az szokott összeesküvést gyanítani, híresztelni. Féltékenységből, bosszúból, őszinte aggodalomból, felelősségtudattal – ki tudja?

Az ezotéria világában a dolog természetéből fakadóan mindig ott lebeg a titkosságnak némi nyoma, érzése. Bár – ahogyan sokan és sokszor megírtuk, elmondtuk már – valójában nem lehetne ezotériáról beszélni nyilvánosan meghirdetett előadások tanfolyamok, boltban kapható könyvek esetében (legalábbis a szó eredeti értelmében nem, vagy megjegyezve, hogy átértékelődött a szó jelentése és nem titkos, belső tudásról van szó). A titkosság mindig nagy vonzerő. Könyvek, tanfolyamok, előadások címe ígér titkos tudást a legkülönbözőbb tájakról és korokból. Holott, ha valami nyilvánosságra kerül, már nem titkos. A régiek úgy őrizék titkaikat, hogy az sírba szállt az utolsó beavatottal, ha kihalt az átadási vonal, vagy olyan „rejtjelezett” tanítások maradtak fenn, amelyhez a kulcs veszett el. Voltaképp ilyen tanítások az indiai Upanishadok, a szútra-formában átadott tanítások, amelyek értelmezése a külön kommmentár-irodalom, vagy a guru szóbeli tanítása nélkül nehéz, vagy félrevezető. Nagy valószínűséggel számos, ma már lefordított keleti tanítással is ez a helyzet: a jelentés valamely rétegét értjük, de a lényegibb üzenetek rejtve vannak előlünk. Az ezoterikus hagyomány szerint az egyiptomi hieroglif írásnak is több értelmezési szintje van. A ma ismert olvasat csak a kívülállóknak szól, de van egy – sokak szerint két – titkos értelmezési szint, amelyet a beavatás adott szintjén állók ismerhettek csak meg. A Kabbala nyíltan beszél arról, hogy a szent iratoknak négyszintű olvasata van, a konkrét cselekménytől az erkölcsi tanításon át a szimbolikus és misztikus szintig, mely utóbbi a Mindenség működésének titkait rejti, és csak a legmagasabb beavatott számára tárja fel értelmét. Így közelítve titkos tanítás a Biblia is, amelyből a hétköznapi hívő (de még az egyszerű klérikus számára is) jobbára csak az alsó két szint érthető, felsőkhöz misztikusnak kell lenni.

A titkos tanításról sokaknak azonnal H.P. Blawatsky asszony azonos című főműve jut eszébe, amely beszédes példája annak, mi történik, ha valaki nem érti, félremagyarázza a tikos tanokat. A Teozófiai Társaság egykori nagymesterének (sajnos teljes terjedelmében magyarul nem olvasható) könyve a nácik számára bátorítást és igazolást jelentett a fajelmélethez és sok millió „alsóbb fajokhoz” tartozó ember legyilkolásához, holott a teozófusok a „nem ártani” elve alapján a világ legbékésebb emberei közé tartoznak.

Ha valaki egy létező titkos rend tagja, az ma se fog fecsegni. Amit a kívülálló tudhat, az semmiképp se titkos tudás. Korrekt lehet esetleg „egykor titkos” ismeretek átadásáról beszélni, hiszen idővel változhatnak a titkosság határai is. Inkább arról lehet szó, hogy valaki egyébként meglévő tudását szeretné egy hajdan létezett, vagy talán egy hangzatos nevű, de sohasem volt társaság, páholy, rend nevében átadni. Egy közkézen forgó – és nagyon igaz iromány, eredetileg talán Popper Pétertől – szerint a hamis tanító ismérve, hogy híveit csodákkal és titkokkal „fizeti ki”.

A „Fehér Páholy”, Nagy Fehér Testvériség” „Fehér Lótusz Rendje”, „Shamballa Szerzete”, „Melchizedek Rendje” „Kilencek Társasága” olyan, mindenütt ott lévő, mégis sehol sem megtalálható társaságok, amelyek minden bizonnyal léteznek, talán évezredek óta, szerte a földkerekségen, valószínűleg nem is különálló, hanem egyetlen, az emberiség egyetemes üdvét szolgáló szervezetként. Aki kapcsolatban áll velük, netalán tagjuk, az hallgat, vagy csak általánosságban beszél, fogadalom köti, nem tehet másként. Aki bennfentességével kérkedik, szinte bizonyos, hogy semmi köze hozzájuk.

Kövesi Péter
www.spiritualterapia.hu
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.05. 03:15  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Test - lélek - szellem egészsége - egysége

A téma rendkívüli veszélyeket rejt: könnyű megragadni a közhelyszerű felszínességnél, ezért a fogalmak alapos körüljárásával kell kezdenünk.
A test egészsége az orvos és nem orvos gyógyítók dolga, viszonylag objektiv, mérhető állapot. A lélek és szellem esetében még az sem bizonyos, vajon ugyanazt értjük-e alattuk. Ha valamennyi közös egészségéről beszélünk, és nem gyógyászati vagy szigorúan pszichológiai, esetleg mentálhigiénés megközelítésben, az egészség nem jelenthet mást, mint egész - séget, egészleges állapotot, egységet, harmóniát. Az egység a lét, az Univerzum alapvető állapota, szentség, ahogyan a német a heilige (szent) - heilen (gyógyítani) szóképzéssel utal rá, minden részlegesség, széttagoltság csak a tudatunk műve, a nem tudás (avidjá) állapota, amely a nyugati gondolkodást hozzávetőleg Descartes óta uralja.
Az egység nem frázisok dolga. Szeretnénk elkerülni a “minden és mindenki egy”, “Te is én vagyok”, “szeressük egymást gyerekek”-szintű, manapság mindent elborító maszlagját, amelynek egyetlen baja a közhelyszerűség. Bár a közhely szép és igaz, de csak a felszínt érinti. Az efféle szólamok csupán betanult frázisok, mélység, a valós tapasztalás nélkül, mert aki valóban éli ezeket, már nem látja szükségét, hogy hangoztassa, illetve tudja, hogy a lényeg túl van a szavakon.
Ha a fogalmak körüljárásával akarjuk kezdeni, fel kell tennünk a kérdést, mi a lélek és mi a szellem, illetőleg az ember test és lélek egysége, ahogy a kereszténység tanítja (dualitás), vagy test, lélek és szellem, ahogy a gnoszticizmus és ezotéria látja (trichotomia, azaz háromosztatúság)?
A dualitás a filozófiai gondolkodásban folyamatosan jelen van, hol úgy, hogy a világot teremtményekre és tőlük különálló teremtőre osztja, hol úgy, hogy a valóságot bipolárisnak látja, mint a taoizmus, hol pedig etikai szempontok alapján különít el egy jó és egy gonosz princípiumot.
A háromságok ugyanilyen ősiek, akár a hindu teremtő-fenntartó-pusztító, akár a keresztény atya-fiú-szentlélek háromságra gondolunk. A kozmosz (Isten) képére teremtett ember tehát ugyanolyan jogon lehetne kettősség, mint háromság. Úgy tűnik viszont, hogy a stabilitás, kiegyenlítettség igényli a három princípiumot, akár a suszter széke a három lábat. “Omni tritum perfectum” - minden háromság tökéletes - mondja a latin. A három-személyű isten képére lehet a három-tagú embert is elképzelni. A különböző kultúrákban és korokban ez a következőképpen fest:

TEST LÉLEK SZELLEM
corpus anima spiritus - latinul
szoma pszüché pneuma - görögül
tetem lehellet szél - magyar megfelelőik
ka ba ah - 3 lélek (egyiptom)
nirmánakája szamboghakája dharmakája - a buddhizmusban
nefes nesema ruach valamint
Mem Daleth Aleph - a Kabbalában

Ez utóbbiak összeolvasva adják az ADM, héberül Aleph, Daleth, Mem, összeolvasva “Ádám” szót, amely nem személynév, hanem az Ember archetipusa: Aleph az első megnyilvánulás, amelyből minden ered: a szellem, Daleth az összekötő, az ajtó, a lélek és Mem a kivitelezés., beteljesítés, a test. Zárójelben: a Kabbalában az ADM számértéke 144. Erre utal a Jelenések Könyvében szereplő szám, Nem száznegyvennégy vagy száznegyvennégyezer kiválasztott lesz a végső időkben, ahogy számos mai próféta hirdeti, hanem az EMBER a kiválasztott!

A mai ezotériában, természetgyógyászatban ugyanez a felosztás, mint fizikai és éteri - asztrális és mentális - szupramentális vagy spirituális síkok, szintek, aurarétegek rendszere jelenik meg. Bár sokféle más felosztás is közkézen forog, másféle elnevezésekkel és akár 49 elkülöníthető szinttel is, de a lényegük azonos.
A kereszténység első századaiban az ember még corpus, anima és spiritus (pneuma) volt, 869-ben a VIII. ökumenikus zsinat nyilvánította csak corpus és anima, szoma és pszüché összetételűnek.
A kereszténységet ez után felvett népeknél, így nálunk is ezért jelenik meg az egyházi irodalomban a Szent Szellem (néhány korai írásban még, mint “Szent Szellet”) helyett a Szentlélek kifejezés. Ez tehát nem Károli Gáspár hibája, ahogyan sokan vélik, más fordítás eretnek lett volna. Viszont sok helyen találkozni a kis- és nagybetűs változattal (lélek és Lélek) aszerint, hogy az emberről, vagy az Istenről van-e szó.
A kereszténység máig is “lelkiség”-ről beszél és “lelki gyakorlatokat” végez, holott esetleg jobban illene rájuk a “szellemi” kifejezés, hiszen, ha a szellem az a lény-tagunk, amely Istenhez legközelebb áll (azonos vele, tükörképe stb.), akkor leginkább ennek a tudatosítása, lenne a fő cél – amihez persze elengedhetetlen az érzelmi élet fejlesztése.
Az ezotéria mindhárom princípiumot objektív és szimbiózisban létező valóságnak tekinti. A materialista pszichológia nem ismer semmiféle magasabb rendű létezőt, amihez a szellem kapcsolódhatna, sőt a (testtől függetlenül létezhető) lelket is tagadja és úgy beszél szellemről, szellemiségről, hogy az alatt az intellektust érti (mentális szint), a lélek, lelki jelenségek alatt pedig az érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, érzelmek, motivációk stb. jelenségeit, azaz a némileg önkényesen saját vizsgálódási tárgyául kiszemelt emberi viselkedési és viszonyulási módokat. A szellemi és lelki jelenségeknek szerinte objektiv létük nincs, mivel csak a fizikai organizmus biokémiai-biofizikai változásainak szubjektiv érzékelései. Ez a dolgok éppolyan feje tetejére állitása, mintha azt mondanánk, azért lettem dühös, mert felemelkedett az adrenalin-szintem.
Az elmúlt században a fogalmi zavart még tetézte, hogy a spiritizmus a köztudatba ugyanezen nevek alatt csempészte be az elhalt ember túlvilágról megidézhető, vagy éppen itt kísértő maradványait, így a lélek és a szellem is a “kísértet” szinonimája lett. Ezek után nem csoda, ha a szocialista rendszerek enyhén szólva nem túl művelt ideológiai vezetői szemében ezek, de még a lélektan is üldözendő burzsoá demagógiának számítottak évtizedeken keresztül. Sajnos az elutasítás, de legalábbis a fogalmi zavar mindmáig kísért.

A mai test-lélek-szellem egység gondolatkörének forrásai és geneológiája

Az ember és az univerzum egységét, melynek leképződése az ember belső egysége az indiai a “Tat twam asi”- Te is Az vagy, Hermes Trismegistos az “Amint fent, úgy lent” aforizmáival fejezte ki. Az európai gondolkodásban a monista ás panteista világnézet fogalmazza meg Isten és a világ egy-ségét.
Ezzel szemben hagyományos keresztény gondolkodás szerint Isten a világtól független és semmilyen, a világban létező dologgal nem azonos, és nem vezethető vissza semmilyen elvre vagy fogalomra sem.
Az ezotéria szerint azért már csak ezért sem, mert azonos az őselvvel, és azért nem kell visszavezetni a világhoz, mert szét sem vált tőle, azonosan egyenlő a világgal.
Mellesleg könnyű belátni, hogy isten lét-módját badarság emberi értelemmel, racionális fogalmi gondolkodással firtatni. Hamvas Béla szerint az Isten létét tagadóknál csak a bizonygatók balgábbak, Karl Jaspers szerint pedig egy természettudományosan bizonyítható isten nem lehet isten.
A gnoszticizmus mindezeken túl a teljes megismerhetőséget tanitja, megpedig a belső átélés és egyesülés által. Ez egyben az önismeret, valós önmegélés útja is, a kettő nem elválasztható egymástól. A meditáció és általában a belső utak egyszerre szolgálják a belső és a mindenséggel való egység megtalálását, és mesterkélt dolog a szétválasztás, mivel belső és külső, mint ellentétek, csak a tudatunkban léteznek. Megtalálásról és nem létrehozásról, megteremtésről beszélünk, mert az egység meg sem szűnt. A felismerés azonos a megvalósítással, mint ahogyan a buddhizmusban buddhává válni annyi, mint felismerni a saját buddha-természetünket, a nirvánát elérni annyi, mint rájönni (nem racionálisan megtanulni!), hogy mindig is ott voltunk.
Meg kell mindamellett jegyeznünk, hogy egyes gnosztikusok szerint igenis elvesztettük az egységet, mégpedig a bűnbeesés által, amikor kiszakadtunk az eredendő egység állapotából. Ezért az addig tökéletes szellemi lényünk is kiszakadt belőlünk, vagy egyetlen fény-szikrává zsugorodott, melyet újra fel kell éleszteni. Ez a gondolat lehetett (volna) egyébként a reális oka annak is, hogy az egyház megtagadta az emberi szellem létét.
Hamvas Béla, korunk nagy gnosztikusa, túllép Hermes Trismegistoson, mondván, az ember nem mikrokozmosz, hanem mikrotheos (kis isten).
Az apokrif Tamás - evangélium szerint Jézus így szól: “Én vagyok a fény, amely minden fölött van. Én vagyok a mindenség és a mindenség tőlem jött ki és hozzám tér vissza. Hasítsatok fát, én ott vagyok. Emeljétek meg a követ, ott találtok engem.” Ez az a panteisztikus egység-gondolat amely a legobjektívebb formában a mai elméleti fizikában jelentkezik.
Isten valóban minden megnyilvánulásában fény-lényegű és minden transzcendens élmény fény-köntösben érkezik. Csak éppen tudni kell megkülönböztetni az asztrális világ hamis fényétől, amelyet mi magunk tetszésünk szerint hívhatunk elő saját alvilágunkból, vagy fantáziánkból. Ez az ál-meditáció, amely bizony gyakorta vezet elmebajhoz.
Ha az ember valóban az Istentől, fénytől, egységtől ered és eredetileg a teljességet biró szellemlény volt, az anyagba szállás útját a szellem - lélek - test sorrend jelzi, a visszatérését pedig a test - lélek - szellem irány. (Nincs igazuk azoknak a természetgyógyászoknak akik az aurát a test valamilyen kisugárzásának veszik, az előbbiek szerint ugyanis a test a magasabb aurarétegek folyamatos besűrűsödésének végállomása).
A mai embernek a teste a legfejlettebb, egyben legnehézkesebb tagja. A felemelkedés, egység útján ezért a legelső lépés a test uralása. Ez jelenti a betegségek meggyógyítását, a rendellenességek kiküszöbölését, a test folyamatos jó karban tartását mindazon módszerekkel, amit az orvoslás és természetgyógyászat ismer, majd a testnek a tudat (szellem) engedelmes eszközévé alakítása következik. Ez a hatha jóga-út, bármilyen formában vagy néven is jelentkezzen. Eszközei a lemondás (önfegyelem) és folyamatos gyakorlás. Az előrehaladást a test feletti uralom és különleges képességek megjelenési kísérik, amelyek akár a test súlytalanná válásáig és eltűnéséig fokozódhatnak. A következő a lélek nemesítése, erkölcsi kvalitások megszerzése (a klasszikus jógában megelőzi a testtel foglalkozást). Ez a bhakti jóga-út, a szeretet, önfeladás, áldozatkészség, együttérzés határtalanná válása. Ide tartozik a pozitív gondolkodás és minden mentálhigiénés és pszichológiai módszer is. A Rádzsa jóga- utak már közvetlen a végső célra, a külső-belső egységre, Istenre, a megvilágosodásra irányulnak. De ehhez a másik két utat is be kell járni. Nem lehet a legmagasabb meditációnál kezdeni. Enélkül nincs egység, egység nélkül nincs megvilágosodás.
Összességében azt mondhatjuk, sajátunk a test-lélek-szellem egysége, csak éppen végig kell járni az útját, hogy tudatossá tegyük, mint ahogy eredendő állapotunk is az egészség, csak éppen időnként eltávolodunk tőle, és helyre kell állítani, hogy ismét élvezhessük. Hermes Trismegistos csak az egységet megvalósított lényt nevezi Embernek. Eszerint mi inkább csak lehetőségei vagyunk az Embernek, jócskán a tudatlanságba szakadt ember- csirák, akiknek még ki kell bújni a föld alól, a fényre. Az “Ehess. ihass, ölelhess, alhass” ideáinak élő embernek (József Attilával szólván) túl kell lépni “e mai kocsmán, az értelemig és tovább” és eljutni a “mindenséggel mérd magad” szintjére.

Egy új emberkép felé: a New Age és a Vizöntő-kor

Mindezek az eszmék és felismerések a Vízöntő kor szellemét hordozzák. Csakhogy e felismerések különböző formákban és különböző szinteken öltenek testet. Kristálytisztán a legnagyobbaknál mint Steiner, Krishnamurti vagy Hamvas, tömegmozgalmakban az átlagember szintjén, és olykor sok-sok tévelygéssel, zsákutcával. Az egység keresését, a testi-lelki-szellemi egészséget tűzték ki célul az életreform-mozgalmak, ezt szolgálja mindenféle vallásosság terjedése (szektás formáiban sajnos pont az ellenkező irányba, nem az egység, hanem az elkülönülés felé haladva), mindenféle ezoterizmus és miszticizmus. Sajátos tükörképe korunknak, vegyüléke magasztosnak és zavarosnak, szelleminek és üzletinek a New Age mozgalom is. Megalapítói nemes eszméket tűztek ki:
- ember és Isten egysége
- ember és az Univerzum egysége
- ember és ember egysége
- ember és a Föld, a bioszféra, az élőlények egysége,
illetőleg mindezek tudatosítása, gyakorlati életelvként való alkalmazása. Más szavakkal ez egy szerves gondolkodást, egy szerves kultúra és társadalom megvalósítását jelenti. Csodálatos gondolatok, megvalósításuk valóban az emberiség, a Föld túlélésének záloga.
Csakhogy a mozgalom kritikusai már a kezdetben figyelmeztettek arra, hogy ez a “szelíd összeesküvés” könnyen “szelíd elhülyüléssé” válhat. Aggodalmuk jócskán bevált. Azzal, hogy a New Age hívei közül sokan egyfajta csoportszellemet és (jobbára csak vélt) elvárásokat követve kialakítottak egy álnaív, szépelgő, mindenre bólogató, közhelyekkel takarózó, a tudást és megkülönböztetést egy mindent nivelláló hamis szeretettel helyettesítő mentalitást. Jóllehet szembeszálltak a materializmus földhözragadtságával a fogyasztói társadalom embertelenségével, de egyúttal talajtalanná és életidegenné is tették magukat. Gyakorlatilag az egységtől szakadtak el ismét: ezúttal nem a matéria, hanem a szellemiség felé. A Vizöntő- kor emberének feladata az egység megvalósítása abban az értelemben is, hogy a létezés valamennyi aspektusát kell tudnia integrálni.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.12.04. 07:13  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1162
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Tanuljuk újra a meditációt!

Örvendetes dolog, hogy egyre nagyobb helyet kapnak életünkben a belső csend, elmélyülés, meditáció módszerei. Gyakorta halljuk, hogy valaki valahol meditációt vezet. Ez általában a következőképpen történik: csukják be a szemüket... virágos réten (patakparton, hegycsúcson, tisztáson, kedvenc pihenőhelyükön stb.) vannak... menjenek tovább (előre, felfelé, lefelé, befelé stb...) emelkedjenek fel a felhőkbe.... lépjenek be (valahová)... ott látják maguk előtt... (Jézust, belső mesterüket, az angyalokat, kis szürke lényeket, elhalt hozzátartozóikat stb)... kérdezzék meg tőlük... csinálják ezt vagy azt... menjenek még tovább és tovább.... majd jöjjenek vissza és nyissák ki a szemüket. A menetrend a vezető fantáziájától és az elérendő hatástól függ. Néha úgy vannak vele, mint a falusi plébános: annál jobb a gyászbeszéd, minél jobban zokog a rokonság. (Extrém véglet, de hallottunk már olyan meditációról is, amelyet úgy vezetett a “mester”, hogy közben ki sem vette a rágógumit a szájából…)
Nem tagadható, hogy ezek a gyakorlatok igen hasznosak lehetnek. Érzelmeket, elfojtásokat szabadíthatnak fel, problémákra adhatják meg a választ, katarzist okozhatnak - csak éppen nem túl sok a közük az eredeti értelemben vett meditációhoz. Ezek vizualizációs - imaginációs gyakorlatok, ahol mi magunk teremtjük, épitünk fel a képeket és a célunk is az, hogy újabb képzetek jelentkezzenek. Ebbe a kategóriába tartoznak napjaink ún. vezetett meditációi, amelyekkel a legtöbb helyen találkozunk, akár kazettán is megvehetjük őket.
A félreértések oka, hogy a meditáció pontos fogalma mind a mai napig nincs nyugaton körülirva, egybemosódik a relaxáció, vizualizáció, imaginácó, alfa állapot, önhipnózis fogalmaival és technikáival. A köznapi nyelvben egyszerűen elmélkedést, gondolkodást értenek meditáció alatt, és amikor a keleti tanokból a meditáció fogalma átkerült Európába, egy olyan szóval jelölték meg, amelyet már másra használtak. A középkori keresztény lelkigyakorlatban például a lectio (bibliai szövegek olvasása) után a meditatio a szöveg fölötti (diszkurziv) elmélkedést jelentette, ezt követte a contemplatio, a szemlélődés. A latin meditatio gondolkodást, ellmélkedést jelent és a medium, medius: középső, középen lévő kifejezésekkel rokon. Ha az újonnan megrögzült szóhasználattal nem is tudunk szembeszállni, mégis jó, ha tudjuk, milyen is a meditáció klaszikus formájában. Meggyőződésünk, hogy bár használhat bárki bármilyen módszert, a klasszikus módszerek adják meg alapot az igazi meditációhoz. Bár ezek első közelitésre olykor unalmasabbnak tűnnek (de csak első közelitésre), mert nem céljuk, hogy vizuális vagy emocionális élményt nyújtsanak, célszerű ezekkel kezdeni.

Vissza az alapokhoz
A koncentráció, kontempláció, meditáció (magyarul összpontosítás, szemlélődés, elmélyedés) egyazon tudati folyamat lépcsői. A kontempláció annyi, mint jelen lenni. Szemlélődni, anélkül, hogy bármit is akarnánk - és hagyni hogy bármi megtörténjen. Minden, ami van, azért van, mert szabad lennie - és ez az orrunkra szálló légytől az istenélményig mindenre igaz.
Koncentráció: egy pontra irányulni. A jóga a trátaká gyakorlatával megtanit arra, hogy tekintetünket (igy tudatunkat is) egy pontra rögzitsük. A szem könnyezni kezd, elfárad, a gondolatok el-elkalandoznak, de mindinkább sikerül “egyhegyűvé” válni. Ha ez nem megy, meditálni sem tudunk a gondolatok csapongása miatt. Tehát egyik lépcsőfok sem kihagyható.
Amit Patanjali a Jóga -szútrákban a jóga céljaként igy fogalmaz meg: “csitta vritti nirodha”, az minden meditáció célja is. Magyar forditásban: “Az elme (tudat) változásainak megszüntetése.” A jóga hagyományában ugyanakkor a tanitvány nem a meditációval kezd, hanem a helyes erkölcsiség kialakitásával (jama-nijama), a test feletti uralom megszerzésével (ászana és pranajama), majd az érzékszervek és a tudat ellenőrzésével (pratjahara), ezután jön a koncentráció (dháraná), a hetedik a meditáció (dhjána), amit majd a cél, az egység elérése, a szamádhi tetőz be. A meditáció a belső csend, béke. A jóga-aforizma szerint: "a lélek csendjében, az érzékek nyugalmában megpillantjuk Isten fenségét". Egy ószövetségi passzus szerint: “Légy csendben és tudd, hogy én vagyok az Úr!” Ez természetesen nem csak az izgága halandó rendreintését és a “ki a főnök” megmutatását jelentheti, sokkal inkább felszólitás az elcsendesedésre és az Isten felé fordulásra. “Fecseg a felszin, hallgat a mély” - mondja a költő, de az elmélyedés állapotában a mélység is megszólal. De ehhez először el kell érni a tökéletes csendet és befejezni a gondolkodást, fantáziálást!
Ez a csend a régiek szerint a tudat alapállapota, a hazatérés annak igazi természetéhez. A buddhisták szerint a tudat alaptermészete az üresség. Üresség, amely mindent magába foglal, amelyben ott van minden, ha nem töltjük meg fantáziaképekkel és a boldogság érzetét kelti, de a meditáló számára ez is csak egy tapasztalat, és nem cél. Számunkra paradox módon ők ezt nevezik tiszta éberségnek. Az igazi meditációban a személyiség hallgat, ekkor jelenik meg a közvetlen belső megismerés, tudás (vidja). Meditálni annyi, mint egyszerűen jelen lenni, a létet önmagában, a létezőktől (még saját magunktól is) függetlenül megélni. Ez természetesen nagyon nehéz. Még olyan (mai) keleti tanitók sem mindig képesek erre, akikat a nyugat feltétlen autoritásként kezel. (Más kérdés, hogy számos keleti jól megél abból, hogy a misztikumvágyó nyugatival mint megvilágosodott tanítót tudja elfogadtatni magát.)
A meditációban a tudat függetlenül az érzékelés tárgyaitól. A meditáló megtapsztalja az éntelenséget, amit a buddhizmusban anattának neveznek, de nem állhat meg e negációnál, ezt pozitiv tapasztalás, az egység kell kövesse. Ez a satori a japánoknál, a samadhi a hinduknál, a felébredettség a buddhizmusban - de a keresztény, vagy akár a muszlim is ismeri ezt az állapotot. “Atman brahman tad ékam”, azaz atman és brahman, emberi szellem és Isten: egyek. Az énhatárok meditáció alatti feloldódása közvetlen tapasztalássá teszi a világ én-re és nem én-re felosztásának illuzórikus voltát, azt, hogy mennyire kisszerű amikor szembeállitjuk magunkat, családunkat, népünket vagy országunkat a másik emberrel, az ő családjával, az ő népével, országával és pillanatnyi indulataink vagy érdekeink szerint tekintjük őket barátnak vagy ellenségnek.
Hogyan meditáljunk?
A kezdő meditáló azért is zavarban van, mert annyiféle meditációs formával találkozik (még a hagyományosan meditációnak nevezhető módszerek között is), hogy képtelen választani. Pedig azért van sokféle módszer, mert alkatilag és kulturális gyökereinket tekintve is különbözőek vagyunk. Múltból hozott emlékeink is befolyásolják, melyekhez vonzódunk és melyektől idegenkedünk. A ma embere - hála a vizöntő kor hozta informatikai forradalomnak - olyan helyzetben van, amilyenben egyetlen előző kor embere sem volt: mindaz, amit az előző korok és távoli kultúrák kidolgoztak, egyszerre vált elérhetővé. Ezt bizony igen hatékony segitségnek kell tekintenünk. Akik hajlamosak a puritán dolgokra, vagy a zavaró tényezőket a legdrasztikusabban szeretnék száműzni, azoknak a zen meditáció, a zazen a legjobb. A zen "csak ülés" módszerénél semmit se kell csinálni, csak, üldögélni, lélegzetünket figyelve és tekintetünket nyitott szemmel magunk előtt megrögzitve, lenni, hagyni, hogy bármi megtörténjen, és mindennek csak tanúja, külső megfigyelője lenni. A rendszerező, racionális hajlamú emberek számára a jóga adja a legjobban kidolgozott utat. A jógában a koncentráció, az egyhegyűség (ékagratá) elválaszthatatlan a meditációtól, a gondolkodás leállításától. A koncentráció gyakorlata, a megfelelő gyakorlatokkal (trátaká, megfelelő légzésmód, mudrák stb.) együtt előkészítői a meditációnak. Vannak olyan technikák is, ahol valamely meghatározott tárgyra irányul a meditáció, vagy imaginációs elemek is vannak bennük, ám a lényeg ott sem a fantáziáláson van, és nem az érzelmi kielégülés a cél. Azért van rájuk szükség, hogy a tudat kalandozását megszüntetve azt a kivánt irányba tereljék, egyben bizonyos erőket, energiákat ébresszenek. Ezekkel a módszerekkel, pl a tibeti buddhizmus néhány meditációjával a kereszténység hagyományos lelkigyakorlatai (Loyola Ignáctól vagy Keresztes Szent Jánostól kortársunkig, Anthony de Melloig) igen szoros rokonságot mutatnak. Itt a szent jelképek, istenségek, szent történetek minél érzékletesebb elképzelése, sőt átélése történik. Ezeket a gyakorlatokat imaginativ meditációnak is nevezik, megkülönböztetve az üresség-meditációtól. Meditációs lehetőség a mantrázás, mantrameditáció is (természetesen akkor az igazi, ha nem egyéb tevékenység közben, gépiesen, hanem a mantra rezgésére koncentrálva csináljuk). Mindenképpen célszerű hagyományos, sokmillió-milliárd ismétléstől már erőteljessé vált mantrákat használni, személyes mantrát pedig csak hiteles mestertől és nem az előző héten trénerképzőt végzett oktatótól elfogadni - más essetben akár még zavart is okozhatnak. Egy mantrát “illik” legalább százezerszer elmondani, hogy igazán megérezzük a hatását.
A buddhista meditáció alapgyakorlatait a hinayana adja. Feladatként a tudat megismerését, átalakitását, majd felszabaditását tűzi ki. A négy szemlélődés nevű gyakrorlatsor minden meditáció alapja, a nyugati ember számára is elengedhetelen. Az első lépés a test tudatositása. Tudatba kell vonni a test, a testhelyzet, testérzetek, szervérzetek, légzés jelzéseit - hogy később elengedhessük és függetlenülhessünk tőlük. A hinayana gyakorlatban (de a tibetieknél is) ezután a test romlékony, mulandó voltán meditálnak, imaginálva saját testük pusztulását és felbomlását. A következő fázisban az érzetek és érzések tudatositása, majd elengedése szerepel. Ezután a tudat állapotára (tompa, zavaros, éber, fáradt, koncentrált stb.), majd tartalmára (gondolatok, inditékok, vagy üresség) irányul a szemlélődés. Külön megfigyeljük amikor egy gondolat keletkezik, de nem gondoljuk tovább, konstatáljuk és elengedjük. A tudatosság gyakorlatait nem csak ülés közben, de az élet minden trületén, minden ténykedés közben lehet végezni, és akkor az igazi, ha spontán tudatosak is vagyunk mindenkor.
A másik végletet talán a tibeti meditácók képviselik, ezek a legszinesebbek, legimaginativabbak, de célja sem a látványosság. Az ősi, sok ismétléssel megerősitett imaginációik sohasem konkrét istenalakokkal, mindig azok energia (fény-) formáival történnek. Energetikailag fontos a tibeti nyelv rezgése is a mantrák ismétlésénél. (A kereszténység is vesztett a nemzeti nyelvek bevezetésével szakrális erejéből!) A tibeti meditáció az ún. négy alapgondolattal kezdődik. Ezzel alapozza meg a meditáció célját és aktualitását, majd menedéket vesz eszményeiben, a Buddhában, dharmában, szahghában és a lámában, majd valamilyen buddhaformát invokál. Az imaginációt a megfelelő mantra kiséri, azután a buddhaformából áradó energiát fogadja be. Végül magába olvasztja a Buddhát, majd a megkapott energiát megosztja, kisugározza minden lény felé. Ezek is olyan lépések, amelyeket mindenki gyakorolhat, vallási meggyőződésétől függetlenül - hite szerint választott magasztos lényen vagy eszményen meditálva.
A meditáló általában ülni szokott (az ülésmódok is sokfélék), a fekvést komoly helyen nem ajánlják, mert ilyenkor hajlamos az ember elszunyókálni vagy fantáziálásba átcsúszni. Ritkábbak a mozgásos meditációk. A japán kin-hin lassú, séta közbeni tudatosság-gyakorlat, de ismert a dervisek forgó, extatikus tánca is. A New Age mozgásmeditációi között vannak olyanok is, amelyeket klasszikus értelemben talán nem meditációnak kellene nevezni. Nagy gyakorlattal (ez alatt évtizedek értendők) bárhol, bármilyen körülmények és tevékenység között lehet meditálni. Sokfelé olvasunk több évig folyamatos meditációban ülő jógikról és remetékről - a kezdő gyakorló viszont pontosan tartsa be a kapott utasitásokat - ezek napi egy-két, húsz-harminc perces gyakorlásnaál többet nem javasolnak. Sajnos ezek ellenére találkozni olyanokkal, akik a gyors megvilágosodás reményében, napi öt-hat óra gyakorlással a zártosztályra meditálják magukat.
Fontos a légzés szerepe is. Lehet a légzést bevezetésként használni. A tibetiek az orrhegynél koncentrálnak a levegő áramlására, a japánok csak a kilégzésre figyelnek (“a belégzés majd gondoskodik magáról”). A samatha meditáció az elmélyedésre (jhnana) törekszik, miközben a légzést egyre simábbá, észrevehetetlenebbé teszi. Ébersége kiterjed a teljes folyamatra, anélkül, hogy különös figyelmet szenetlne neki, inkább együtt úszik az áramlattal. A vipassana meditáció a belátás közvetlen útjára törekszik és kifejezett figyelmet fordit a légzés folyamatára. (Furcsa, hogy nyugaton önálló módszerként tanitják a vipassanát, holott az csak a hinayana meditáció egyik oldala.) A jóga légzésformái között a kevali gyakorlata először a ki és belégzések merev határiait mossa el, majd az egész légzést észrevehetetlenné teszi - ekkor kerül a gyakorló a mély meditáció állapotába.
A tiszta, fogalmi gondolkodás nélküli üresség (súnjata) elérése nem könnyű feladat, mert a tudatunk folyamatosan tárgyat, kapcsolódási pontot keres és határozott tárgy híján céltalan csapongásba kezd. Az első gondolatot követi a második, harmadik, majd egész asszociációs lánc alakul ki és azon kapjuk magunkat, hogy már percek óta nem meditálunk, hanem fantáziálunk. Ez természetes dolog, ilyenkor vissza kell térni a csendhez. Komoly segítséget jelent valamilyen "vezető ingert" választani a tejes üresség elérése előtt. Ez lehet a légzés, gyertyaláng, valamilyen szent szimbólum, kép figyelése, mantrázás stb. Egy másik jól bevált módszer szerint tudatosítani kell testhelyzetünket, környezetünk ingerei, és ha valami megzavar, akkor sem a tiltakozás, elhárítás, hanem a zavaró hatás tudatosítása és elengedése segít. Az alapgyakorlatok közé tartozik a test kellemetlenkedő jelzéseinek és a bal agyfélteke fontoskodó, előnyomuló gondolatainak, kételyeinek és kontrolljának kezelése is. Meg kell tanulni elengedni az önkontrollálást is (nem könnyű), amikor a meditáló folyamatos visszajelzéseket akar, tudni akarja, meditativ állapotban van-e már, jól meditál-e, milyen szinten tart stb. Ha viszont ezekre figyel, nem meditál, ha pedig valamilyen érzés, kép, fény megjelenését hiszi a meditativ állapot jeleinek, minden további nélkül elő is tudja állitani őket magának - de ekkor megint kiesett a meditációból. A keletihez képest alapvetően extraverált nyugati ember a tudatát, a gondolat- akarati énjét éli meg valódi énjeként. A tudata ahhoz szokott, hogy folyamatosan csinálnia kell valamit. Önmaga elvesztéseként, halálként éli meg, ha ezt nem teheti. A fogyasztói társadalom és a mai életritmus ezt még tovább fokozta. A taoizmus igazsága viszont, hogy ha a yang elérte a tetőpontját, visszavonul és átadja a helyét a yinnek. Bár a külső világban éppenhogy nem látszanak a yang erői visszavonulni, a meditáció (és a belső utak) nyugati megjelenése mégis ezt jelzi.

A meditáció élettani hatásai
Mivel a nyugati elme nem elégszik meg belsõ tapasztalással, ahhoz, hogy elhiggye, tényleg történnek változások a meditációban, orvosok és pszichológusok sereg foglalkozott és foglalkozik a kutatásukkal. Ime néhány életteni és pszichológai eredmény:
A meditatív állapotban számos élettani funkció változást mutat. Nõ a bõrellenállás, lassul a légzés, csökken az oxigénfelhasználás. Lassul a pulzus, sõt egyes jógik dokumentált eseteiben a pulzus és a légzés hosszabb idõre kimutathatatlanná válik. Ilyenkor nincs légzõmozgás (errõl is fel lehet ismerni a mély meditációban lévõ embert), gyakorlatilag elegendõ a nyugvó tüdõk (és a bõr!) felszinén játszódó gázcsere. A légzés idõnként még kezdõ meditálóknál is spontán szüneteket mutat, fõleg ezekben a periódusokban jelentezik az EEG-n erõs frontális alfa tevékenység, elõször nagy amplitudójú théta lökésekkel, az agyféltekék egyre javuló szinkronja mellett. Késõbb egyre több théta, majd delta hullám jelentkezik. A külvilág érzékelése ekkor már teljesen szünetel, de ez abban különbözik a patológiás állapottól, például a kómától, hogy bármikor tudatosan visszaállitható. Az igazság az, hogy a mûszeres méréseire oly büszke nyugati tudománynak fogalma sincs arról, mi történik ilyenkor a pszichében, hol jár a meditáló tudata és egyáltalán mi tartja életben a testet? A keleti történetekben nem ritkán évekig megszakitás nélkül meditációban ülõ jógikról olvasunk. Erre csak az lehet a válasz, hogy olyan energiák, amelyek az éber tudatállapotban nincsanek jelen.
A biokémiai vizsgálatok a csökkent anyagcsere, csökkent szimpatikus tevékenység számos jellemzõjét mutatják, de ezek sem azonosak a patológiásan csökkent anyagcsere jellegzetességével. A máj és vese vérkeringésében kb. 30%-os csökkenést találtak, viszont 70-75% javulást az agyban és a harántcsíkolt izmokban. Javul a teljes szervezet önregulációja és regenerációja, ami hosszabb távon az öregedés erõteljes lassulását okozza. Ezért hallunk olyan fantasztikus életkorokról a keletieknél. A rendszeresen meditáló személyeknél megfigyelhetõ a kreativitás, intelligencia, mentális és fizikai teljesítõképesség, megfigyelõ- és koncentrálóképesség és memóriakapacitás növekedése. Diákok iskolai teljesítménye nõ, szenvedélybetegeknél csökken a drogfüggõség. Bár a meditáció nem specifikus gyógymódja egyetlen betegségnek sem, számos esetben javulás figyelhetõ meg pl: asztma, allergia, migrén, diabetes, depresszió, fóbiák, dadogás, alvászavar, evési kényszer stb., de még daganatos betegeknek is erõsen ajánja minden szalkember. A meditáló személyek szociális képességei is javulnak, sõt több kísérlet eredménye szerint ahol számosan és sokat meditálnak, az egész környék bûnözési mutatói javulnak. (Akkor is, ha ez nem ezt a határozott célt elképzelõ és projektáló imagináció, pl. agykontrollal!) Néhány ellenjavallat ismert csak pl.: epilepszia, fokozott görcskészség, skizofrénia és más pszichózisok.
Néhány, valamilyen meditációt tanító szervezet szponzorált már hasonló eredményeket produkáló klinikai vizsgálatokat. Közleményeikben az szerepel, hogy mindezek csakis az ő módszerükkel érhetőek el. Ez nyilvánvaló túlzás, „csúsztatás”. Valószínűleg vannak kisebb különbségek a mért eredmények között, de alapvetően sokkal több a közös hatás.
A buvársajtó másfél évszázada közöl szenzációs híreket meditáló szerzetesekről, jógikról, fakírokról. Ők azok, akik képesek leállítani akár a szívműködésüket (?). légzésüket, érzéketlenek a fájdalomra, sebeik pillanatok alatt gyógyulnak, képesek eltűnni, vagy a levegőbe emelkedni. A közelmúltban egy buddhista tanító tréfás kedvében olyan diagnosztikai „eredményeket” produkált, amelyek teljesen összezavarták az orvoscsoportot, egy másik idős tanító pedig évekig élt, sőt utazott, tanított, beavatásokat adott olyan szívbetegséggel, ami egy átlagos embernél már rég halált okozott volna. És még sorolhatnánk a nagy gyakorlatú meditálókkal, vagy közelükben tapasztalható parajelenségeket. Mindezek nem voltak ismeretlenek a nyugati világban sem. Szentek csodái között mindez ugyanúgy előfordul, de ide tartozik a stigmatizáció (Jézus sebeinek megjelenése a hívő testén) is.

Sokan azért kezdenek meditálni, hogy különleges képességeket nyerjenek, amelyekkel mások csodálatát, vagy önmaguk nagyobb elismerését, értékelését tudnák elérni. Általában nem járnak sikerrel. Ahogyan Patanjali, a nagy jógi tanította, ezek a különleges képességek szükségszerűen megjelennek a haladás bizonyos fokain, de valójában csak „melléktermékek”. Nem szabad őket célnak tekinteni, erőltetett fejlesztésük pedig kifejezezzen ártalmas.

Élmények és káprázatok
A folyamatos tevékenységhez szokott nyugati ember nehezen szán időt a tétlenségnek tűnő meditációra. Ha mégis, akkor sem könnyen mond le az eredményesség, siker kényszeréről, igy szeretné, ha meditációja “eredményes” lenne. Pedig itt nincsenek azonnali visszajelzések, az eredmények is később és máshol jelentkeznek, ami pedig azonnal jelentkezik, az nem eredmény. Sokan megdöbbenten fogadják, ha egy (igazi) tanitó egyáltalán nem kiváncsi a meditáció közben átélt élményekre, vagy egyszerűen annyit mond: jó. De ha nem láttál volna semmit, az is ugyanilyen jó lenne. A hinayana (Sattipattana Sutta) egyértelműen megfogalmazza, hogy a spontán jelentkező viziók, képzetek nem a haladás jelei, tudatositsuk, majd ejtsük el őket! A zen gyakorló még szidást is kap értük, az egyik buddhista tanitó pedig úgy mondja, ilyenkor nem meditálunk, hanem Disneyland-eket épitünk magunknak. Ez igy egyfajta spirituális és érzelmi önkielégités, mert bár igaz, hogy a meditációban bármi megtörténhet, de nem nekünk kell megcsinálni vagy kiprovokálni. Meg kell tanulni különválasztani, ami magától jön, spontán élmény, attól, amit magunk imaginálunk hozzá.
Bizony nehéz ezt elfogadni annak, aki úgy tanulta, ezek az “élmények” a fejlődést jelzik és annál jobb, minél magasztosabb viziói vannak, és elhitte, hogy meditációjában személyesen neki jelenik meg Isten, Jézus és más magasztos lények. Ekkor mondják a buddhisták: “Ha Buddha jön veled szemben az úton, öld meg!” Mert ha transzcendencia nem mint belső lényegünk jelentkezik, az nem más, mint illúzió, hallucináció, projekció. A legtovább a transzperszonális pszichológia megy, szerintük egyértelműen komoly spirituális válságot és nem ritkán pszichózist jeleznek az ilyen élmények, vagy amikor valaki úgy érzi, folyamatosan “kapja fentről a tanitásokat”. Az ilyen élményekre törekvő meditáció sajnos mellőzi a meditáció minden előnyét és egyértelműen pszichopatogén, romboló és betegitő hatású! Még az egyértelműen pozitivnak értékelt fényélmények is elgondolkodtatóak. Az isteni lényeg ugyanis még fény formájában sem látható, ugyanis túl van a fényen. A fény ugyanis a transzcendens valóság legelső tükröződése az anyagvilágban. A kabbalában a legfelső (Keter) szint szine ezért a fekete, és a mély meditációban a csendet nem fény, hanem teljes üresség kiséri, amelyet talán puha, meleg, mindent betöltő békességként és boldogságként lehet leirni. A fényt, Lucifer, a bukott angyal hozza, de ott van az asztrális túlvilág hamis fénye, az asztrálfény is.
Meditálni mindenki tudna, ha nem félne a belső ürességtől és el tudná engedni a gondolatok csapongását. (Ez az előbb említett néhány sajátos technikával könnyen elérhető.) Spontán élik át a meditáció pillanatait a játszó gyerekek, a természeti népek, a falusi kispadon az öregek, és valamennyien, mikor például egy szép látványban elmerülve teljesen megfeledkezünk magunkról. Ön-feledtség szavunk is az Ego-nélküliséget jelenti. A meditációt nem kell akarni, egyszerüen hagyni kell és csendben maradni. Amikor bármit is akarunk, az már nem meditáció. Lehet segítségül hívni kezdetben zenét és tárgyakat, azután ezek se kellenek. Lehet meditálni úgy is, hogy kezdők számára a test ellazítását relaxációs gyakorlatokkal kezdjük. A meditáció egyszemélyes dolog, magánügy, még akkor is, ha csoportban történik. Aki helyesen meditál, nem éli bele magát hamis illúziókba, nem járkál utána megszentült ábrázattal a világban, ugyanúgy éli napi életét, mint bárki más, mégis minden megváltozik benne és körülötte. Bár lehet, hogy a meditáció klasszikus módszerei és technikái a gyors sikert igérő New Age technikák mellett lassúnak és unalmasnak tűnnek, évezredek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy mégis inkább így érdemes csinálni.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Következő

Vissza: Karsay István fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron