Ezoterika

Kép
Karsay   2018.10.20. 07:14  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Megszentelni az életet

Megszentelni az életet annyi, mint megállni olykor a rohanásban, tudatosan átélni a pillanatot és megadni a neki a méltóságot, tisztességet. És ekkor megérezzük benne egy szellemi létezés állandó jelenlétét és áldását. A szeretet, a boldogság, a szépség és az élet szentsége a legszorosabban összetartoznak.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy az életet szakrális és profán részekre, eseményekre tagoljuk. Éljük hétköznapi életünket, dolgozunk, eszünk, pihenünk, családot alapítunk, gyereket nevelünk, családi és társadalmi kapcsolatokat ápolunk. A szakrális oldalt az ünnepek és szertartások képviselik. Mindkettő megteremti a maga alkalmait, helyszíneit és eseményeit, terét és idejét. Az életnek ahhoz, hogy emberinek lehessen nevezni, feltétlen szüksége van a szentség pillanataira, alkalmaira. Enélkül az élet a létfenntartás biológiai szintjére, ember alattivá süllyed. Szürke, jellegtelen és gépies lesz. Ami ebből kiemeli, az az Ünnep – így, nagy betűvel is írhatjuk, annyira fontos. Az ünnep nem csak annyit jelent, hogy abbahagyjuk a napi munkát, hogy kikapcsolódással és a családdal tölthessük az időt. Az igazi ünnep valahogy mindig egy magasabb lét- és rezgésszintre emel.
A hatalom birtokosai ezt mindig nagyon jól tudták. Az ókortól kezdve a család és a társadalom életének forduló- és csomópontjai voltak az ünnepek, ezekhez igazodtak a vallási ünnepek is. Biztosították a hétköznapi élet rendjét, az emberek biztonság-érzetét, közösséghez tartozását, bizalmat adtak, hogy a transzcendens erők is figyelnek rájuk, és reményt az élet testen túli folytatásához, az örökléthez.
A materializmust hirdető rendszerek megszüntették a régi ünnepeket, de tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy újakat kell adni az embereknek. Amellett, hogy a vasárnap (és később a szombat) szimpla munkaszüneti nap lett, a lehetőségükhöz mérten megszüntették, vagy legalábbis profanizálták az egyházi ünnepeket (így lett például a karácsonyból „fenyőünnep” a Szovjetúnióban). Helyettük új, mondvacsinált politikai ünnepeket próbáltak kreálni, amelyeket valójában senki sem vett soha komolyan, hiszen az ünnep igazi lényege, a szakralitás hiányzott belőlük, és ezt semmiféle forradalmi pátosz nem tudta pótolni. Nem csoda, hogy pár év múltával már eszébe sem jutnak senkinek.
Mára a helyzet talán még nehezebb lett. A társadalmi ünnepek rangjában egyre kevesebben hisznek, a vallási ünnepek sokak számára kiüresedőben vannak, a hozzájuk tartozó szertartásokról nem is beszélve. Egyedül a családi ünnepek maradtak meg. Sőt ezek fényben, külsőségekben még emelkednek is, hiszen egyre fényesebb bankettekről, esküvőkről, tűzijátékkal feltupírozott születésnapi partikról hallani. Az nem tudjuk, vajon a tartalom, ahogyan a résztvevők ezeket megélik, hasonlóan emelkedett-e? A fogyasztói társadalom meglehetős hatékonysággal sivárítja az életet egyszerűen fogyasztássá, és ebben az ünnepek eltűnése és kiüresedése is egyre nagyobb veszély.
Szerencsére egyre többen észreveszik ezt, és igyekeznek újjáéleszteni az ünnepeket, visszahozni a szakralitást az életbe. Ha nem is mindig a hagyományos keresztény formák között, de többen és jobban figyelnek a karácsonyra, a húsvétra, a zsidóság ünnepeire vagy akár a buddhista év szent alkalmaira. Sokan – igen bölcsen - az ünnepek kozmikus összefüggéseire összpontosítanak. Őseink szerte a földön az égitestek mozgásához igazították az élet időbeli ritmusát. A Nap mozgása jelölte ki az évet és annak négy nagy ünnepét: a két napfordulót és a két napéjegyenlőséget, amelyek közül valamelyik (hol a téli napforduló, hol a tavaszi napéjegyenlőség) egyben az évkezdet ünnepe is volt. Később az egyházi ünnepek is ezekhez igazodtak. A Hold adta a kisebb egységeket, a hetet és a hónapot, és volt, ahol ezek is szakrális jelentőséget kaptak. A kelta- druida hagyományban például a Hold a női ciklussal és a termékenységgel kapcsolódik össze, és mai női követői ennek megfelelően ünneplik a Holdat és saját havi tisztulásukat. A magyar hagyományok őrzői inkább a Nap járásához kapcsolódó ünnepek újraélesztésén ügyködnek. Rendkívül fontos dolgok ezek, fontosabbak, mint sejtenénk.
A régiek azt is tudták, hogy a szent idő (voltaképp ezek inkább az időből való kiemelkedés, az időtlenség pillanatai) és a szent hely összetartoznak. Képesek voltak megtalálni azokat a helyeket, amelyek energetikailag a legjobban megfeleltek a szertartások helyszínéül. Építményeik máig is fennállnak, vagy eredeti formában, vagy a helyükre épített újabb szent helyek formájában. Így teljes az ünnep: szent hely, szent idő és szent cselekedet: szertartás, áldozat, rítus, azaz a transzcendens felé forduló lélek.

Nem akarjuk kisebbíteni az ünnepek fontosságát, de voltaképpen mégis mesterséges felosztás az élet szent és profán dolgairól elkülönítve beszélni. A keresztény világban nem ritka az ilyen hasítás. Ilyen, ahogyan a világot az „Isten fenn, ember lenn” képletre egyszerűsítjük, holott a gnosztikus és ezoterikus kereszténység (sőt rajtuk kívül is egyre többen) a mindenütt, mindenben jelen lévő, panteisztikus, vagy „a világgal azonosan egyenlő Isten” (dr. Tóthmartinez Béla kifejezése) hitét vallják. Ilyen hasítás a szerelem és a nemiség szétválasztása, vagy a szent és profán elkülönítése is. Valójában az élet egy és egységes. Csak rajtunk múlik, hogy az egész életünket megszenteljük. Ez nem kevésbé fontos, mint a „nagy” ünnepek megülése – kevesebb külsőséggel és több közvetlen érzelmi élménnyel.
Az ünnepek sora a születéssel kezdődik. Nem sokkal utána a keresztelés (vagy ennek megfelelő szertartá
s más vallásoknál) a felvételt jelenti egy spirituális közösség erőterébe – amit később meg kell erősíteni a bérmálás, konfirmálás, első áldozás során. Ünnep (lenne) a gyerek első közösségbe való bekerülése (nem annyi, hogy „bevágjuk” a kicsit a bölcsibe, mielőtt elrohanunk dolgozni), és az onnan való elbúcsúzás is. Lehet, hogy a felnőtt mosolyog rajta, de az óvodai ballagás talán nagyobb ünnep a kicsinek, mint az érettségizőnek a gimnázium utáni búcsúszertartás.
A törzsi társadalom nagy ünnepe a férfivá – nővé válás, felavatás. A lányoknál az első menses jelenti az érett nők közé kerülést, míg a fiúknak erejükről, bátorságukról, illetve hagyományaik ismeretéről kellett bizonyságot tenniük, próbákat kiállniuk, és erről valami jelet (pl. tetoválást) kaptak. Felnőtté válni több, fontosabb, mint személyi igazolványt kapni, és hogy nagykorú kísérete nélkül is lehet dohányt venni és szeszesitalt rendelni.
Ezzel szorosan összefügg, hogy nagy ünnep lehetne az első szexuális aktus is. Mennyivel több kiegyensúlyozott felnőtt ember lenne, ha nem elkapkodva, méltatlan körülmények között lehetne együtt először két fiatal! Sajnos ehhez még mindig túl prűdek és álszentek vagyunk. Ünnep lenne az iskolák befejezése és az első munkába lépés is. A házasságkötésnél, esküvőnél is félő, hogy a külsőségek fontosabbak, mint annak megélése, hogy két ember összeköti az életét. A szakemberek szerint a házasságok nagy részénél nem igazán tudatosul, hogy két „én”, vagy az „én és te” helyett a „mi”-ről van szó.
A gyermekek születésével (lehetőleg nem kórházi körülmények között, hiszen sem szülni, sem megszületni nem betegség!) újra kezdődik mindez. Az ő életük jelentős eseményeinek megünneplésén túl megérne egy családi ünnepet a kirepülésük, önálló életkezdésük is.
A házasságok nem mindig „holtomiglan – holtodiglan” köttetnek, és ahogyan ünnep a házasságkötés, megérne egy bensőséges kis szertartást az elválás is. Végtére két ember megosztotta egymással ágyát-asztalát, nagy csinnadrattával egybekeltek, és méltatlan befejezés a bírósági tárgyalóteremből köszönés nélkül jobbra-balra kisétálni. Szebb lenne, ha a két ember egy pohár ital mellett megköszönné egymásnak, ami jót kaptak a másiktól, bocsánatot kérne a hibákért, és egymásnak további boldogságot kívánva mennének külön utakon tovább. Csak kicsit több emberség és tolerancia kellene hozzá.
Számos templom falai tele vannak köszönő táblácskákkal, vagy (kissé groteszkül ható) testrészeket ábrázoló relikviákkal, amelyekkel beteg emberek gyógyulásukért adtak hálát az égieknek. Vajon ma - a nagyon vallásosokon kívül - hányan gondolják azt, hogy egy súlyos betegségből való felgyógyulás valódi ünnep, és a professzor zsebébe dugott borítékon kívül magukba is kellene fordulniuk, újraértékelniük az eddigi életet és a gyógyulással kapott új lehetőségeket?
Az öregedést általában veszteségként, értékcsökkenésként élik meg a legtöbben, holott ennek is meg lehetne adni a rangját, tisztességét. Mindkét nem számára törés a nyugdíjazás, hiszen kikerülnek egy olyan közösségből, ahol évtizedeket töltöttek, és most azt érzik, hogy feleslegessé váltak. Az öregség tisztességet, és ha nem is feltétlen bölcsességet, de mindenképp nagyobb élettapasztalatot jelent (ezt a régiek így élték meg) – és azt, hogy végre idejük van mindarra, amit alkalmaztatásuk alatt nem tudtak megtenni. Nem utolsó sorban pedig (szerencsés esetben) többet foglalkozhatnak az unokákkal, ami szintén rendkívül fontos lenne.
A nők életében a változás kora többé-kevésbé lelki válságokkal is együtt jár. Ha nem is nagy családi ünnepséget, de egy csendes magába fordulást megérne tudatosítani, hogy most az életnek egy olyan szakasza következik, amikor az élet más feladatokat ad neki. Abba a korba érkezik, amikor a női bölcsességére és élettapasztalatára a fiatalabbaknak lesz szüksége.
Egy méltósággal élt élet után már csak egy méltósággal elfogadott eltávozás van hátra. Sajnos ahogy az eddig felsoroltaknak, úgy ennek sincs kultúrája. Az életet inkább csak elszenvedjük, inkább tárgyának, mint alanyának érezzük magunkat. Az életfordulók megszentelése, megünneplése nem csak abban segít, hogy saját életünk középpontjába kerüljünk, hanem az egész ittlétünket egy magasabb, szellemibb és emberibb dimenzióba emelné.

Az élet megszentelése lehet a mindennapok kis történéseinek, rituáléinak tudatos megélése is. Például az, hogy úgy keljünk fel reggel, hogy köszönetet mondunk az éjszakai nyugalomért, és hitünk szerint erőt, segítséget, áldást kérjünk az előttünk álló napra. Ez segít abban, hogy ne kábán, kedvetlenül, bosszúsan kezdjük a munkát. Az az energia, ahogy a napot kezdjük, egész nap elkísér bennünket.
A tisztálkodás nem csak testi, lelki és energetikai tisztulás is lehet. Ezt tudatosítva a zuhanyzással minden szinten képesek vagyunk megtisztítani magunkat. Ez természetesen minden percre igaz, amit a fürdőszobában töltünk.
Hasonlóan lehet szertartássá emelni a reggelit (és minden) étkezést, ha időt szánunk arra, hogy ne futva dobjuk be a kávét és az ételt, hanem lehetőleg családi körben, nyugodtan, felelevenítve (és tetszés szerint aktualizálva) a talán csak nagyszüleinktől ismerős asztali áldás szokását. Nem véletlenül ünnepelnek minden jeles magán- és közéleti eseményt közös étkezéssel. Kicsiben ilyen lehetne minden reggeli, ebéd, vacsora is. Minden étkezés egy kis áldozati szertartás, akár tudunk róla, akár nem: azt, ami külső, és a világ külső energiái, erői testesülnek meg benne, egyesítjük a belsővel, változtatjuk át saját magunkká, épülünk, töltekezünk, gyógyulunk általa. Legalábbis, ha igazán táplálékról van szó, és nem csak a bendőt kitöltő holt és mesterséges anyagról.
A napi munkában talán az segít a legtöbbet, ha nem kényszerként éljük meg, hanem úgy, hogy azzal valami hasznosat teszünk. Ha valamit nem akarunk, keressük a kifogásokat, mit miért nem lehet megtenni. Sokkal inkább a megoldásokra kellene figyelnünk, mint a problémák elkerülésére. A nehéz emberek sokkal inkább együttérzést érdemelnek, mint haragot, hiszen nekik talán saját magukat a legnehezebb elviselni. És még egy tanács: Bátran kérj segítséget! Egy angol közmondás szerint egyszer mindenki istenhívővé válik – legkésőbb akkor, amikor süllyed alatta a hajó. Akkor biztosan tud segítségért könyörögni. De miért várnánk meg, amíg a hajó süllyedni kezd?
A szeretet, boldogság, a szépség és ez a fajta szentség a legszorosabban összetartoznak. Minden önfeledt pillanat, minden rácsodálkozás az élet apró szépségeire megtisztít és megemel. Sokkal nagyobb szerepet kellene, hogy kapjanak életünkben, hiszen a harag, gyűlölködés, elégedetlenség, irigykedés pillanatai önmagunk szintje alá nyomnak és ezek szítása csak azoknak használ, akik a negatív erőket akarják saját érdekükre felhasználni.
Az életöröm (és minden érzés) úgy működik, mint a zoom-optika a kamerában: Amikor észreveszünk valamit és ráfókuszálunk, egyre nagyobb lesz és teljesen betölti a képernyőt, ha közömbösen elmegyünk mellette, kicsi és észrevehetetlen marad. Azt pedig legfeljebb a középkor különösen sötét elméi hihették, hogy az öröm nem Istenhez, hanem az ördöghöz tartozik.
A nap szent pillanatai közé tartozik, amikor együtt van a család. A legtöbb helyen ez csak este történik meg. A nap megbeszélése, az egymásra figyelés, a közös étkezés a család legfontosabb pillanatai. A meghitt együttlét akár a tévé előtt is folytatódhat – egészen addig, amíg nem a tévé lesz a főszereplő a családban.
Eljön a lefekvés ideje, és ez (a testi együttlétet kivéve) ismét a befelé fordulás ideje. A (rituálisnak is nevezhető) tisztálkodás után elalvás előtt megér pár percet a nap végiggondolására, befejezésére szánni annak is, aki nem szokott imádkozni ilyenkor. A lezáratlan problémák, negativitások eltávolítása, köszönetmondás a nap élményeiért és tanulságaiért azért is fontos, mert ezeket a tudati energiákat magunkkal visszük az álomba, és befolyásolni fogják a holnapi napunkat is.

Szent Ágoston majd’ kétezer éve sokat törte a fejét, vajon mit jelentenek Pál apostol következő szavai: „Szüntelenül imádkozzatok!” (1.Thessz. 5, 17) , hiszen ha szó szerint így tenne, nem lenne ideje enni, aludni, csakhamar meghalna, és Isten aligha akarhatja ezt. Rájött, hogy meg lehet élni az egész életet úgy, hogy minden pillanata imádság legyen, anélkül, hogy akár egyetlen imát is elmondana. Erről van szó - de lehetőleg szemforgató ájtatoskodás, szenteskedés nélkül. Loyolai Szent Ignác óta a keresztény lelkigyakorlatok fontos eleme: megérezni mindig és mindenben Isten (vagy a dharma, egy transzcendens erő, törvény) jelenlétét. És ez nem is túl nehéz, egy idő után pedig teljesen természetes életérzéssé válik. Így tudjuk az egész életet, annak minden pillanatát ünneppé tenni, megszentelni.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.19. 07:40  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A rémület napja
Retteg a világ a tizenegyes számtól?

A New York-i Világkereskedelmi Központ épületei ellen elkövetett merényletsorozat új fejezetet nyitott a népek közötti viszonyokban. A bizalmatlanság légköre vette kezdetét, mert bolygónkon azóta mindenki fél e nap emlékétől és úgy látszik mintha egy világraszóló gyűlölethullám bontakozna ki a világ két vallásának követői között. A muszlim világ mintha leszámolásra készülne a keresztény világgal. A szeptember 11-ei merénylet óta már számos kisebb-nagyobb terrortámadást jegyeztek fel a világ különböző pontjain, ahol főleg ártatlanok haltak meg.
Az ezotéria hívei azóta is törik a fejüket, hogy vajon a nap, a célpontok vagy az időpontok kiválasztása a merényletek szervezője részéről véletlen volt-e, vagy szándékos időzítés. Szeptember 11-ével összefüggésbe hozható több világesemény is a múltból, talán nem számít túlságosan véletlenszerűnek, hogy 60 évvel ezelőtt éppen ezen a napon kezdték meg a Pentagon épületeinek az építését, és ezt a napot jelölték meg az afganisztániak is – ahol egyébként az al-Kaida vezéregyénisége is bujkál - , a nemzeti egységük megvalósításának napjává. De nézzük, mi minden történt szeptember 11-én, az elmúlt évek folyamán:
Szeptember 11-én történt
- 1609-ben Henry Hudson felfedezte Manhattant, ahol később a Világkereskedelmi Központ ikertornyai felépültek
- 1922-ben kezdődött Palesztína fölött a brit mandátum
- 1941-ben megkezdték annak az ötszögletű épületkolosszusnak az építését, amely később Pentagon néven az amerikai hadügyminisztérium székháza lett
- 1948-ban ezen a napon halt meg a pakisztáni iszlám köztársaság alapítója
- 1952-ben Konrad Adenauer német kancellár aláírta a zsidók jóvátételéről szóló megállapodást
- 1964-ben elhatározták Afganisztánban, hogy ezen a napon ünneplik a nemzeti egység létrehozását.
De érdekes egybeesése a dátumnak az, hogy New Yorkban – akárcsak sok amerikai nagyvárosban -, a tűzoltók, a mentők és rendőrség hívószáma 911.
Elemezzük azonban a fönti számokat a számmisztika szempontjából. A támadás dátuma szeptember 11, azaz a 9. hónap 11. napja a számjegyek összege 9+1+1=11. Ugyanez a helyzet a tűzoltók hívószámával is. Ez a dátum egyébként az esztendő 254. napja, vagyis 2+5+4=11. Szeptember 11-e után már csak 111 nap van hátra az évből. Tudjuk azt is, hogy az első becsapódó repülőgép az American Airlines 11-es járata volt, a fedélzetén 92 ember tartózkodott. Ha ezeket a számokat összeadjuk, akkor 11-et kapunk. További érdekesség az, hogy a repülőgép egy 110 emeletes épület 90. emeletébe csapódott be. Ha ezeket a számokat elosztjuk tízzel, akkor 11-et és 9-et kapunk. Lehet, hogy véletlennek számít az a körülmény, hogy a második repülőgép 18 perccel később csapódott a második épületbe. Itt is a két szám öszege 9. Ezen a gépen 56 ember utazott, 5+6=11. A becsapódás ideje 9 óra 2 perc 54 másodperc volt, tehát itt is az összeadások után a 11-et kapjuk. De még a másodpercek számainak az összege is 9-et ad. A déli torony 65 perccel a becsapódás után omlott össze (6+5=11). A Pentagonra zuhant repülőgép utasainak a száma 65 volt, ezeknek a számoknak az összege is 11.
A nevek számmisztikai érdekessége
További számmisztikai érdekességnek számít, hogy New York állam 11-ikként lett az amerikai Egyesült Államok tagállama és New York City neve 11 betűből áll. De a nevek elnevezéseinek elemzése is érdekes. Afganisztán (angolul Afghanistan), továbbá a The Pentagon, George W,. Bush, valamint a merénylők Mohamed Atta, Ramzi Yousef nevek is 11 betűsek. A világkereskedelmi Központ két ikertornya is, ha távolból nézzük (több amerikai filmben még láthatók) két 1-esként hatnak, tehát 11-et jelképeznek.
A számmisztika szerint a számok Sors jelképei, ezek szabják meg mindenki és minden tárgy útját időtlen idők óta. A beavatottak úgy határozzák meg a számokban rejlő varázslatokat, hogy a számokat összeadják és a végösszeget elemzik. A 11-es számot kettesként kell értelmezni, mert a két egyes szám összege adja a 2-őt.
A 2-es szám a Holdat jelképezi. Ez a szám birtokolja a Nap nőies tulajdonságait, ezért emberi viszonylatban a kettes számú emberek gyengéd természetűek. Ugyanakkor a kettes szám képviselői – legyenek azok élőlények vagy tárgyak – szellemi síkon fejtik ki működésüket, nem fizikain. Jellemző még rájuk a nyugtalanság, az izgatottság és a kitartás hiánya.
A 9-es szám a Mars bolygó jelképe. Azok a lények vagy tárgyak, amelyek a kilences szám befolyása alatt vannak létük minden vállalkozásában küzdőknek mutatkoznak. Sikerüket erős akaratuknak és elszántságuknak köszönhetik. Emberi viszonylatban a kilences számúak hirtelenek, heves vérmérsékletűek, impulzivak, függetlenek és a maguk urai akarnak lenni. Amikor a kilences szám az általánosnál jobban uralkodóvá válik életük során, akkor megfigyelhető, hogy nagy ellenségekre tesznek szert, viszályt és ellentéteket szítanak, gyakran megsebesülnek vagy meghalnak, akár háborúban, akár az élet küzdelmeiben. Sajátos módon hajlamosak rá, hogy tűzvészből és robbanásokból származó baleseteket szenvedjenek, ritkán élik le életüket ilyen eredetű károsodások nélkül. Ezek a jellemvonások ráillenek a tornyokra is.
Az okkultisták szerint a 9-es szám az embert képviseli és mindazt, ami az anyagi, illetve a fizikai síkhoz kapcsolódik, tehát az erőhöz, az energiához, a pusztításhoz és a háborúhoz.
Baljós a 11-es szám?
Az okkultisták számára egyébként a 11-es baljós szám. Figyelmeztet a rejtett veszélyekre, az árulásokra. A számnak a szimbóluma az „ökölbe szorított kéz” és a „fátyolos oroszlán”. A 11-es azám viselője olyan ember, akit roppant nehéz legyőzni.
A harmónia és a rezgések törvénye alapján érdekes megfigyelni azokat a számokat, amelyek egy bizonyos dátum számainak az összege. Ha a Világkereskedlmi Központ fatális napjának számait összeadjuk (2001. 9. 11) akkor 14-et kapunk, illetve további összeadás után 5-öt.
Az 5-ös számú teremtményekre jellemző, hogy rendkívüli feszültségben élnek, jellemző még rájuk, hogy mintha kívánnák az izgalmakat. Gyorsan gondolkodnak és döntenek, cselekedeteikben impulzívak, hajszolják a pénzcsinálás lehetőségeit. Született spekulánsok, hajlamosak a tőzsdei tranzakciókra, tudatosan vállalnak kockázatot mindenben, amire csak vállalkoznak. Ha ezeket a jellemvonásokat ázvisszük a két ikertoronyra, akkor, mintha rájuk lenne szabva a számmisztikának erre a számra vonatkoztatható minden jellemvonása. De a számok szimbolikája azokra az emberekre is vontakoztatható, akik szerepet játszottak abban a drámában, ami lezajlott ezen a napon néhány évvel ezelőtt.
Minden esetre sorsforuló ez a nap, egy boldogabbnak hitt világfelfogásnak az utolsó napja volt és egy új világ született ezután, amely tele van rettegéssel félelemmel, kilátástalansággal.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.18. 07:48  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Média és érzelem

Konrad Lorenz, akit a világ leginkább az állati magatartás kutatójaként ismer, több mint negyedszázada írt egy könyvecskét „A civilizált emberiség nyolc főbűne” címmel. Ebben az érzelmek fagyhalálát említette az egyik legveszélyesebb jelenségként. Talán pesszimista a kijelentés, de korántsem alaptalan, sőt az azóta eltelt évek sem sok pozitív változást hoztak.
A szigorú erkölcsű polgári társadalomban, amelyben szüleink, nagyszüleink felnőttek, nem illett érzelmeket túlságosan kimutatni. Ifjúkorban természetes volt a romantikus szerelem, később viszont a házasságnak leginkább gazdasági és utódnemző-nevelő közösségnek illett lennie, és volt is sokak számára. A férfi és női szerepek meglehetősen behatároltak voltak és devianciának számított, ha valaki átlépte az illem és szokás megszentelt határait. A gátlások, tilalmak, elfojtások és neuróziusok sora nyomorította az embereket. Nem csoda, hogy Freud, aki e kor gyermeke volt, a szexuális problémák köré építette fel egész lélektanát.
A paraszti társadalom nehéz munkára kényszerítette mindkét nemet, nem sok idejük maradt az érzelmekre, a puritán szemlélet sem engedett meg ilyesmit. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak meghitt, szeretetteljes családok és kapcsolatok, csak éppen nem tárták ezt mások szeme elé.
A szocializmus alatt sem javult semmi. „A család a társadalom legkisebb egysége” – mondta Marx, akinek a gondolkodásában - mint tudjuk – vajmi kevés szerepet kaptak az érzelmek, vagy a spirituális dimenziók. A szerelemre, mint „humanizált nemi ösztönre” tekintett. A szocializmus fő ideológusai az emberi kapcsolatoknál mind fontosabbnak tekintették az ipari termelést és a „jövő társadalmának” építését. Egy sajátosan hazug, álszent és prűd világ volt ez, amelyben nem csak a szexualitásról, de a meghitt érzelmi kapcsolatokról sem illett túl sokat beszélni, mintha mindez magától értetődően rendben lenne. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized alatt nemcsak pozitív változás nem volt, hanem egy teljesen hamis világ kezdett kialakulni.
A fogyasztói társadalom nemi szerepeit és érzelmi életét leginkább a média és a szórakoztató ipar irányítja. Megteremtette azokat az idolokat, amelyekhez fiatalok és idősebbek egyaránt hasonlítani szeretnének. Első sorban a mozi, a szórakoztató zene, majd a televíziós személyiségek adták a követendő eszményképeket. A huszadik század elején a mozibálványok erőteljes, mégis mélyen érző férfiak voltak, mint Clark Gable vagy mondjuk Jávor Pál, akik feltétlen lovagiassággal és tisztelettel viszonyultak a nőkhöz. Tudtak udvarolni, érezni, boldognak lenni és szenvedni. A western kemény cowboyai persze nem sok érzelmet árultak el, de a nők mindig meglágyították a prérin edzett szíveket. Aztán, mielőtt a szerelemből tartós kapcsolat lett volna, menetrendszerűen nyeregbe pattantak és elügettek újabb hőstettet keresni. A nőkkel való erőszakoskodásra csak a rossz fiúk vetemedtek, de ők mindig megkapták méltó büntetésüket a főhős coltjából. A hölgyek romantikusak, ábrándozók és gyámolításra szorulók voltak. Marlene Dietriech izzik a visszafogott érzékiségtől, Marilyn Monroe szoknyája is sokat ígérően lebben, de sokkal több nem történik.
A hatvanas-hetvenes évek „sármos” csábítói – Alain Delon, Belmondo, vagy az „angyal”, Roger Moore, már korántsem állnak ellen romantikus csábításnak, amelynek Sophia Loren, Claudia Cardinale, „Bébé” (Brigitte Bardot az ifjabbak kedvéért), vagy az „isteni Lollo” (Gina Lollobrigida) oly nagy művészei, akik úgy is szex-szimbólummá tudtak válni, hogy jobbára még a keblüket sem tárták fel a filmvásznon.
Aztán jött az akciófilmek kora és a kemény öklöket felváltották a halálos karateütések - rúgások, Tulipános Fanfan kardját pedig a nagy tűzerejű automata fegyverek. Stallone, Schwarzenegger, és társaik már nem sokat törődnek az illemmel, udvariassággal és az udvarlás sem kenyerük, leginkább csak az ágyra dobják a kiszemelt nőt, aki szemlátomást ennél többre nem is vágyik. Megjelenik Bruce Willis „férfiasan” ápolatlanul, szakadt és piszkos atlétában, és csak hálásak lehetünk a filmiparnak, hogy a szagos mozi még nem született meg – de szemlátomást épp ettől vonzó a filmbéli hölgyek szemében. Hol van már Humphrey Bogart visszafogott eleganciája a „Casablanca”-ból? És a „gyengébb” nem? Trinity, G. I. Jane, Lara Croft a legkeményebb harchoz is parányi bőrbikinit vesz fel és éppoly bravúrosan lő, amilyen hidegvérrel vágja el bárki torkát. Az ember fia pedig elgondolkodik, bármilyen remek munkát is végeztek rajtuk a plasztikai sebészek, vajon hány férfinak lenne kedve egy ilyen jelenet után magához ölelni őket?
Úgy tűnik, az érzelemmentesség jött divatba. Az erőszak, nyílt kultusza valóban nem tűri a gyöngédséget. Egy ilyen világban halálos hiba lenne. A dolgok, cselekedetet végletesen lecsupaszodtak és lepusztultak. Nincsenek árnyalatok, a szereplők vagy gonoszak, vagy jók – de ők is épp úgy gyilkolnak. Sőt, a legtöbbször a jó fiú sokkal többet robbant és öl, mint a gazemberek. A szerelemre nincs idő, elég helyette a nemi aktus. A nemek egyenjogúsága teljes, legalábbis abban, hogy mindkettő egyformán agresszív. A nővel nem kell feleslegesen udvariaskodni, meg lehet ütni, rúgni, lőni, hiszen ő is ugyanezt teszi. Az, hogy mindez gyakran egy nem túl távoli jövőben játszódik, (általában valami nagy civilizációs katasztrófa után), nem nyújt túl biztató perspektívát a meghitt érzelmi kapcsolatok számára.
A divat követői megpróbálnak példaképeikhez hasonlóvá válni, konditermekben gyúrnak, fekete bőr szerelést hordanak kopasz fejhez és borostához, a lányok pedig szívesen büszkélkednek plasztikázott kebleikkel. A lélektan ismerői persze tudják, hogy ez a mesterkélten kemény férfiasság korántsem biztos, hogy igazi férfias lelket takar, sokszor inkább valami hiányt hivatott leplezni és aligha van rendben azok nőiessége is, akik akcióhősnőkhöz szeretnének hasonlítani.
Igazságtalan lenne viszont, ha nem vennénk észre, mekkora igény, kiéhezettség van a romantikára és az érzelmekre is. A Rómeó és Júliától a Titanic-ig teltházzal mennek a melodramatikus, vagy igazán drámai szerelmes filmek is, nem elégít ki mindenkit a brutalitás. Más kérdés, menyire őszinte és mély, ami a vásznon megjelenik. Van erre is szerencsére példa, de a filmipar ontja az olcsó, szirupos giccset, amerikai „remeklésekben” stadionnyi néző tombol, mikor két órányi „vekengés” után a film középiskolás (?) hősei végre eljutnak az első csókig, virágszirom-eső és pomponos lányok kalimpálása közepette. Sajnos az ilyen infantilis szereplők infantilis történetei nem a valódi meghittségről szólnak (ahhoz nem kell ünneplő közönség), hanem mintha a nézőt szeretnék infantilissá tenni. Piac kell ugyanis az egyre alacsonyabb szintű „kultúrszemét” eladásához, befogadásához. Erre pedig a tévé a legjobb eszköz, csak gondosan kell ügyelni arra, hogy valódi értékek lehetőleg csak a legkevésbé nézett időpontban kerülhessenek képernyőre. Nem mentség azt mondani, hogy „erre van igény” és nem kellett volna kiselejtezni az „átkos szocializmus” azon nézetét, amely szerint a médiának nevelő, ízlésformáló feladatokat is el kell(ene) látni.
Megdöbbentő az úgynevezett „valóságshow”-k érzelmi sivársága is. Talán a műfaj képes lenne valódi emberi kapcsolatok megmutatására, ha nem működne valami rejtélyes kontraszelekció már a szereplők kiválasztásánál. Bár az is lehet, hogy érzelmileg felnőtt és az intelligencia-átlag alsó határát meghaladó ember aligha vállal részvételt effélében. Szomorú látlelet érzelmi kultúránkról, hogy épp innen kerülnek ki a média új „sztárjai”, akik érzelmi sivárságánál csak önteltségük nagyobb. Ők mellesleg cseppet sem hasonlítanak az akcióhősökre, sőt jobbára a férfiasság minden jellegzetességét nélkülözik, ahogyan társnőik is legfeljebb küllemükben hordoznak némi nőiességet. Hadd ne említsünk neveket – nem érdemelnek még itt is reklámot!
Valami sajátos ellenpólusai az akciófilmek nyers macho-inak a popzene úgynevezett „fiúcsapatai” is: cingárok, férfiatlanok, nyafogósak, érzelmesnek szánt „nyálas” dalaik valójában híján vannak az igazi érzéseknek, nem adnak egyebet sablonoknál. Ahhoz pedig gyengék, kevesek, hogy valami valódi hiányt pótolhassanak. Nem érzelmeket, csak érzelem-pótlékokat kapunk tőlük.
Elvileg érzelmi problémákat dolgoznának fel az úgynevezett „kibeszélős” műsorok, de itt az agresszív, lebuktató, megalázó, intim dolgokat kiteregető stílus eleve kizár minden pozitív megnyilvánulást, és aki csak egy ilyet is megnézett, megdöbbenhet a szereplők – na és a műsorvezetők! – primitívségén, érzelmi analfabetizmusán. Még csak kinevetni sem, legfeljebb szánni tudjuk a szerencsétleneket, miközben egész más érzésekkel gondolunk azokra, akik mindezt jó pénzért kitalálják és elénk kitálalják.
Összességében azt mondhatjuk, nagyon nagy, alapvető bajok vannak mind a férfi, mind a női szerepek megélésével. Hogy válhatna valódi férfivá vagy nővé, aki torz mintákon nő fel? Honnan is tudhatná, neki hogyan kellene megélni saját nemiségét, és mit kellene keresnie – találnia a másik nemben? És hogyan lehetnének megértő, gyengéd társai egymásnak? Sok házasságban is azt látjuk a felek csak egymás mellett, de nem egymással élnek, sőt mintha az együtt járó fiatalok is leginkább csak együtt unatkoznának.
A probléma megoldása nyilvánvalóan nem a sekélyességben érdekelt média és szórakoztatóipar dolga lesz (bár az előbbié akár lehetne is!). A felnőtteknek, a családnak kellene példát adni a fiataloknak. Ebben nagyon sokat tud segíteni, ha a gondolkodásunk az ezotéria, spiritualitás, vagy a modern lélektan felé is nyitott. Ekkor megértjük, sőt átéljük, hogy a „tai-csi” jel köre csak akkor teljes, ha a jin és jang fele teljesen össze képes simulni. Az egyik emitt húzódik kicsit össze, hogy elférjen a másik, a társa pedig amott. Azaz: kölcsönös alkalmazkodással. Mindegyik beengedi magába a másikat, kicsit azzá válik: ez a sötét pötty a világos részben, a világos a sötétben. Más kifejezéssel: ez a férfi rész (animus) a nőben, a női (anima) a férfiban. Az igazi férfi nem akar mindig hős, erős lenni, megengedi magának a gyöngédséget, sőt akár időnként a gyöngeséget is (ami alatt nem a nyafogós sztárocskákat értem). Az igazi nő pedig így, sőt ettől fogja igazi férfinak tartani, és ezzel tud ő is viszont-gyöngédséget ébreszteni párjában. Nincs olyan nő ugyanis, akiben egy vérfoltos ruhájú, dzsungelharcos Rambo gyöngéd érzelmeket tudna ébreszteni – sőt egy igazi nő aligha vágyhat ilyen társra. De nem létezik olyan „kőkemény” férfi sem, aki ne vágyna időnként egy nő dédelgetésére.
A kínai bölcsesség szerint amikor a jang elérte e tetőfokát, visszavonul, hogy átadja helyét a jinnek. Nos, jelen világunk épp eléggé agresszív, jang már, épp itt az ideje, hogy beengedjünk egy kis jin gyöngédséget!

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.17. 06:44  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A kelta numerológia
Számok misztikája


Az Élet a Titok gyermeke – mondják a misztikusok. Az életnek nem ismerjük az eredetét, a célját, csak homályosan látjuk a végzet szálait, amelyben az ismert dolgok összefonódnak az ismeretlennel, és a legtöbbször nem is értjük, hogy miért. A számok misztikája ősi tudomány és fejlődését mindig az a kérdés serkentette, hogy létezik-e a Sors vagy a Végzet, mi is az, amely meghatározza az ember életét. De nemcsak magának az embernek az élete homályos, mert nemzetek emelkednek fel és buknak el, az emberiség tanítói jönnek és mennek, és az Idő végeredményben beleszövi a Sorsot az Isteni Tervbe, majd pedig az idők végén a Tökéletesség fog átragyogni rajta és ílymódon fog napvilágra kerülni minden dolog mögött rejtőző isteni gondolat.
A történelem folyamán élt népek, közöttük a druidák is ismerték a világ rendjét, megértették és igyekeztek fenntartani a kozmikus egyensúlyt és tisztában voltak azzal, hogy a Sors csak lehetőségeket nyújt, a Sorsot olykor lehet befolyásolni pozitív vagy negatív irányba.
Életünkön csak olyankor tudunk változtatni, ha megértjük a számok misztikáját, megértjük azt a kulcsot, amely képes változtatni a saját életünkön. A numerológia lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjük a számok mágiájának alapjait, a mágia megismerésével pedig változásokat indíthatunk el életünkben. Mert olyan sok a kudarcba fulladt, összetört élet, pedig ha az emberek csak csekély ismeretekkel rendelkeztek volna saját hajlamaik felöl, megmenthetők lettek volna.

A számrendszer felosztása
A numerológia a számok alapján megismertethet bennünket az ember jellemével, hajlamaival, megkönnyiti boldogulását az életben. Minden számrendszerben az 1-től 9-ig terjedő számok jelentik azt az alapot, amelyre építeni kell. Az emberiség történelmében több számmisztika létezett, így volt hindu, kínai, egyiptomi, görög, zsidó, kelta vagy a jelenlegi modern. Most megkísérlejük röviden ismertetni a kelta numerológiát, amely némileg különbözik a ma is használatos modern számmisztikától.
Mit is jelképeznek a számok a kelta számmisztika szerint?
Az egyes az ember és a bot jelképe. Ez a kezdet és az isteni megnyilvánulás jelképe, a mágikus hagyományokban a Nap száma.
A kettes szám a kiegészülés, a mozgás, a dualitás és a harmónia jele és a Hold száma.
A hármas az egyik legfontosabb szakrális szám. Az egyes, vagyis az ég és a kettes, mint a föld egyesülése, az ember megteremtése. A kelták egyik legfontosabb száma. Mitológiájuk bővelkedik a mágikus hármasságokban. Luchtaire, Creidne és Goibniu, a három ír mesterségisten, akik három mozdulattal készítettek el egy-egy varázstárgyat, ők maguk is egy hármasságot képeztek. A kelta hagyományok szerint, amit háromszor elvégeznek az emberek az mágikusan olyan erősen létrejön, hogy csak a náluknál nagyobb hármasság kerekedhetett föléjük. Ha ez nem töténik meg, akkor a dolog a világ végezetéig ki fog tartani.

A páratlan számok a kiegyensúlyozottak
A druidák egyébként csak a páratlan számokat tekintették kiegyensúlyozottnak, a páros számokat nem használták mágikus célokra. A hármas az eget, a földet és a tengert is jelképezte számukra. Rendszerükben az ég (levegő) a felső, a föld (fém) a középső és a tenger (víz) az alsó régió volt. Ezek egységéből jött létre a fizikai sík és vált láthatóvá az anyagi világ a tűz szikrájának a segítségével, ami már a négyes számra utal.
A négyes a teremtett világ, az alapelemek, az égtájak és az évszakok száma. A modern numerológiában az Uránuszhoz tartozik. Íroroszág négy tartománya (Ulster, Lenster, Connaught és Munster) megfelel a napkerék négy szeletének, az atlantiszi város alaprajzának. Ahogyan a nép csak a főkirály összefogó erejével élhetett bőségben és termékenyen, úgy a négyes is csak az ötössel, a középponttal lehet harmonikus.
A négyes nem elég kiegyensúlyozott szám, önmagában nem elég szilárd, középpont nélkül nincs megtartó ereje. Kell egy ötödik, kiegészítő elem, ami maga köré rendezi és összefogja a többit. Ez az ötödik elem, a Tér, az indiai tradició akashája. Az indiai mellett a kínai és a kelta tradició is öt elemet különböztet meg, amelyek a világ alapját képezik. Minden ebből az öt erőből épül fel. A druidák szerint ezek a víz (tenger) a föld (fém), a tűz meg a levegő (szél, ég) és a természet (fa). Az ötös szám a mikrokozmosz és az ember jelképe is. Az írországi tartomány-felosztás ötödik tartományában van a királyi vár és az uralkodó székhelye, aki innen suhint a négy égtáj felé, hogy hatalmát biztosítsa és megadja az alapot az uralkodásra. Az ötös megfelelője a modern mágiában az ötágú csillag, a pentagramm.
A hatos számnak nincs középpontja. A nyugati tradicióban ezt a számot a Vénusz uralja. A keltáknak nem volt szerelemistenük, nem tartották szükségesnek, hogy egy ilyen természetes dologhoz isteni segítséget kérjenek. A középkori mágiában a végzet számának tartrották a teremtő és a teremtett közötti különbözőség és ellentét megnyilvánulásának. Az ötös szám az elv, a hetes szám a megvalósulás. A kettő között foglal helyet a hatos, maga a teremtés, mert Isten is hat nap alatt teremtette meg a világot. A zsidó nép által használt szimbólum, a hexagram két egymásba tolt háromszögből áll. Ez az ég és a föld harmóniáját szimbolizálja, a makrokozmosz jelképe. Az idők folyamán a hatos szám a Fenevad, az antikrisztus és a kísértés számává is vált.


A hetes szent szám
A hetes számot minden kultúrában szent számként tisztelik. Hét foka volt a sámánlétrának, hét mennyországot, hét bolygót és a világfának hét ágát különböztették meg. A mesebeli sárkánynak is ennyi feje volt, a zenei hangsorban ennyi hang található és a szivárvány is ennyi színből áll. Egyiptomban a hetest az örök élet szimbólumának tartották. A magyaroknak hét vezére és hét törzse volt, ami szakrális jelentőségű és isten által való küldöttekre utal.
A nyolcas a világmindenség rendjét és a kozmikus egyensúlyt szimbolizálja. A hindu Visnunak ennyi karja volt és Sivának ennyi alakja létezett. A buddhizmusban nyolc küllője van a Tan kerekének. Az ókeresztény tanítások és a Biblia szerint Krisztus a nyolcadik napon támadt fel, így ez a szám az újjászületés jelképévé is vált. A boszorkány-mozgalom, a modern természetvallás, azaz a Wicca nyolc szakrális ünnepet különböztet meg. Az évet nyolc részre osztja, a két napfordulóra, két napéj-egyenlőségre és ezek felezőpontjaira.
A kilences a háromszorosan szent hármas számból vezethető le. A druidáknak kilenc beavatási fokozatuk volt és a hármashoz hasonlóan ezt is szent számnak tartották. Néhány mitológiában, többek között a germán népeknél is nem hét, hanem kilenc égi vagy alvilági szférát különböztetnek meg. Ennyi angyali szféra van és kilenc hónapig tart a terhesség az embernél.
A keltáknak volt még egy szimbólumuk is, ez a kör, azaz a nulla. Ez volt a kozmikus tojás, a meg nem nyilvánult isten és a kozmikus egység jelképe. Ebből a jelképből fakad minden, ami élő, a nulla a lét alapja.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.16. 08:27  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Istenhit és karma

Az európai gondolkodásban a tizenkilencenik század vége felé kezdtek el terjedni a keleti gondolkodásmód elemei. Ekkor érkeztek az első indiai guruk, jógamesterek, majd valamivel később buddhista tanítók is. Sokan az indiai gyarmatokon ismerkedtek meg a világ hindu elképzeléseivel, így született meg például a teozófiai iskola. Innen kezdve lassan bekerültek a közgondolkodásba olyan elemek, amelyek ha nem is voltak ismeretlenek filozófusok, írók, művészek és utazók körében, de rajtuk kívül nem sokakat foglalkozattak, mint például a reinarnáció és a karma elképzelései. Mai népszerűségük természetesen nem azt jelenti, hogy annyian hisznek is ezekben, de azt mindenképpen, hogy egy mai átlagos műveltségű ember minden bizonnyal valamit tud róluk és talán állást is foglal ellenük vagy mellettük. Ezoterikus közösségekben pedig már szinte belépőnek számít az élet körforgására vonatkozó keleti elképzelések (többnyire felszínes) ismerete.
Sokak számára mindmáig kérdés maradt, hogy miként lehet (ha lehet) ilyen elemeket a mi életünkbe, gondolati- és hitvilágunkba beilleszteni, ezért a továbbiakban ezekkel a kérdésekkel fogunk foglalkozni. Tiszteletre méltó elképzelés, hogy elegendőnek kellene lenni az európai ember számára az európai gondolkodásmódnak, ám az eltelt évezredek annyi megválaszolatlan és talán megválaszolhatatlan kérdést halmoztak fel, amelyek sokakat más irányba indítottak. Míg a materialista embert köbbnyire kielégíti, hogy a dolgok véletlenszerűen, emberi vagy fizikai okok következtében történnek, a legtöbb hívő keresztény számára ha kimondatlanul is probléma, hogyan engedheti meg a szerető és gondviselő Isten ártatlanok szenvedését, nyomorát és halálát, a természet katasztrófáit és hasonlókat – egyáltalán a Rossz olyan mértékű eluralkodását, aminek ma tanúi vagyunk. „Isten kifürkészhetelen akarata”, vagy a túlvilági előnyök ígérete valójában igen kevés ember számára elég meggyőző.
A Vízöntő-kor szellemisége pedig épp azt jelenti, hogy miként az áradás a fizikai gátakat, úgy mossa el a gondolkodás, nyitottabb szemlélet a gondolati, ideológiai korlátokat. Az informatika korában lehetővé vált, hogy messze tájak és letűnt korok gondolatiságát egyaránt megismerjük. Ez persze zavarokat is okoz, várni kell, amíg a felkavart víz lecsendesedik, és ehhez sem árt némi útmutató segítség.
A lélekvándorlás gondolata nem ismeretlen Európában sem. Az ókori rómaiak hittek benne, de a karma, az ok-okozati összefüggés felismerése nélkül. A dialektika, a dolgok önmagába visszatérő változása pedig Hérakleitosztól Hegelig ott van a filozófiában, még ha a marxisták saját értelmezését nem is számítjuk.
A legtöbb ember számára talán Isten létének, működésének és a karmával való összeegyeztethetőségének kérdései a legnehezebbek. Rövidebben fogalmazva: akkor most Isten, vagy a karma az irányító, a mindenható, a „főnök”? A mi logikánk a kizárólagosságot helyezi előtérbe, a vagy-vagy döntéseket, míg a keletieké elfogadja az is-is, a sem-sem, sőt a „sem ez, sem az, sem valami más” megoldásokat is. Itt valóban döntő, és feloldhatalannak tűnő ellentmondásba ütközünk. Az egyistenhívő vallások, a zsidóság, kereszténység és az iszlám szerint a világot Isten teremtette és irányítja egészen a legapróbb részletekig (hegyi beszéd). Isten figyelmét semmi sem kerüli el, és ő dönt az ember evilági és halála utáni sorsáról. Az egy isten léte voltaképp nem zárja ki az újjászületést, hiszen Isten elvileg ugyanúgy elrendelheti a vég nélküli jutalmat vagy szenvedést a túlvilágon, mint a lélek új testbe költözését. A karmára ezek szerint semmi szükség, tökéletesen megoldja a gondokat Isten személyes gondviselése. (érdekes, hogy ennek ellenére a keresztény közgondolkodásban a Gondviselés olykor mint egy személytelen erő látszik megjelenni, ami már-már a karmához hasonlít.)
A karmát a keletiek egy személytelen törvénynek tekintik, amely mellett állnak ugyan istenségek (a hinduknál), de voltaképp magától működik, a cselekedet megteremti saját következményét. A fő istenségek, (Brahma, Vishnu, Shiva), (akik voltaképp nem különálló lények, hanem az egyetlen transzcendens Isten megnyilvánulási formái) el vannak foglalva a teremtéssel, fenntartással és megújítást szolgáló lebontással, és nemigen érnek rá az egyes embereknek büntetést és jutalmat osztogatni. A buddhizmusban pedig még ennyi szó se esik isten(ek)ről. (Ebből vonják le sokat azt a következtetést, hogy a buddhizmus „istentagadó vallás”, holott mindössze arról van szó, hogy a buddhizmus inkább a helyes élet gyakorlati megvalósításval foglalkozik és nem transzcendens fogalmak értelmezésével. A mai buddhizmus Isten kérdését leginkább nyitva hagyja, a részletek eldöntését a gyakorlókra bízva.)
Van az előzőeknek még néhány következménye. Ha az ember sorsa Isten ítéletén múlik, akkor talán „jobb belátásra”’ lehet bírni bűnbánattal, imával, esetleg az egyház támogatásával – és Isten a halálos bűnök kivételével ezt a jogát gyakorolja is, bár a katolocizmusban nem közvetlenül, hanem a papok közvetítésével. A karmát viszont nem lehet megengesztelni, legfeljebb a rosszat kiegyenlíteni jó karmát hozó cselekedetekkel.
A keresztény etika egyik alapja a bűntől való tartózkodás. De az ember a lesben álló Gonosz csábításának gyakran nem tud ellenállni, ezért élete vagy bűntudattal vagy a bűntől való félelemmel terhelt. Ez kiszolgáltatottá és manipulálhatóvá teszi. A karmikus gondolkodás ezt nem így látja. Nem szívesen használják az ítélkező bűn kifejezést, inkább helyes és helytelen cselekedetekről beszélnek. A helyesek jó karmát és jobb következő életeket hoznak létre, a helytelenek nehéz helyzetbe juttatják az embert. A rosszat nem külső csábításra, hanem saját negativitásaink hatására követjük el és a következmények alól se ad senki felmentést. Igy az ember, ha tudja cselekedeteinek súlyát és következményét, kevesebb bűntudatot vesz magára és kevésbé válik kiszolgáltatottá mások felé.
Mindezt sokan úgy élik meg, hogy a karma létezése megfosztaná Istent egyik legfontosabb ténykedésétől, a gondviseléstől. Ezzel a súlyos kérdéssel először talán a teozófusok szembesültek, akik (filozófiai szakszóval) panteisztikus, vagy deisztikus istenképet vallottak, és ezek szerint a mindenütt jelenlévő Istennek nem dolga külön-külön intézni mindenki sorsát. A teozófia változtatás nélkül fogadja el az indiai karma- és reinkarnációs tanításokat. A XIX-XX. századi spiritiszta-okkultista körök is magukává tették a reinkarnáció tanait, hiszen médiumaikon keresztül erre vonatkozó tanítások ezreit kapták, de ők (kiváltképp az ún. evengéliumi spiritizmus) nem szakadnak el a katolikus tanítástól, és leginkább össze szeretnék egyeztetni a Gondviselést a karmával.
Mindezeken túl, a keresztény ember számára talán még nagyobb dilemmát jelent Jézus szerepe és a megváltás. A karmikus gondolkodásban a megváltás és üdvözülés helyén a megvilágosodás és a lét körforgásból való megszabadulás áll, ehhez pedig mindenkinek a saját munkája kell, azaz csak önmegváltás létezik. Felesleges lett volna Jézus áldozata? A keletiek nagy világtanítónak, bodhiszattvának, arhatnak, avatárnak tartják őt, nem megváltónak és sok nyugati is ezt vallja. Rudolf Steiner antropozófiájában egy szintetizáló megoldás mellett tör lándzsát: elismeri mind a karmát, mind a megváltást, olyan módon, hogy Jézus áldozata addig nem járt utat nyitott mindenkinek az üdvösség (megvilágosodás és megszabadulás) felé, de a jó karmáról emellett is magunknak kell gondoskodnunk. És így ez már a keresztény eszméktől sem áll túl távol, annak ellenére, hogy a keresztény egyházak nem fogadják el Steiner tanait. A mai ezotéria ugyanígy nem vall egységes elveket, de nagyjából az előzőeket gondolja.
Egy új, szintetikus felfogás van tehát kialakulóban. Ezt problémaként értékelik azok, akik valamelyik oldalról túl mereven ragaszkodnak régi elvekhez, lehetőségként azok, akik az élet jobb megértését keresik. Végtére is hitbéli dolgokról van szó, ahol nem állíthatjuk soha biztosan, hogy a mi oldalunkon áll az igazság: azt választjuk, amelytől jobb és szeretetteljesebb életet remélünk.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.14. 23:45  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A spontán égés

A jelenség lényege nincs megfejtve

Néhány évvel ezelőtt egy vajdasági faluban furcsa események zajlottak le. Egy házban napokon keresztül megmagyarázhatatlan módon elégtek bizonyos tárgyak, anélkül, hogy valaki meggyújtotta volna őket. Ruházati cikkek, bútordarabok lobbantak lángra. A házbeliek este lefekvéskor szinte rettegve hunyták le szemüket, attól tartván, hogy körülöttük is meggyullad valami és ők is megégnek.
Az ezotéria ezt a jelenséget spontán égésnek nevezi és bármennyire meglepő, már többszáz éve lejegyzett jelenség, de a szakemberek még nem találták meg rá az elfogadható magyarázatot. A feljegyzések azonban nemcsak tárgyak elégésről tesznek említést, hanem arról is, hogy a spontán égés folyamán emberi testek égnek el. Erről a jelenségről egyébként kiterjedt történeti dokumentáció létezik, de ennek ellenére a tudományok eddig elutasították, hogy szembenézzenek vele és megmagyarázzák az okát.
A spontán égés gyorsan zajlik le
A spontán emberi égés jellemzője, hogy az esemény fantasztikusan gyorsan zajlik le. Sok áldozatot kigyulladása előtt néhány perccel még életben látták és egyszerre a tűz lecsapott a semmiből és az áldozat percek alatt hamuvá égett. Egy olasz orvos lejegyezte Bertolli apát furcsa halálát 1789-ben. A szerzetes a sógoránál lakott, éppenhogy visszavonult a szobájába, hogy egy imádságoskönyv olvasásába merüljön. Néhány perc elmúltával felkiáltott és az odafutó emberek már a földön találták, halvány láng vette körül, amely, ahogy közeledtek a szerencsétlen emberhez, elenyészett. Az apát vezeklő ruhát viselt öltözéke alatt. Felsőruhája elégett, alatta a zsákruha érintetlen maradt, a férfi törzse azonban teljesen szénné égett.
A halottkém megállapítása szerint a tűz rendkívül gyorsan alakulhatott ki, mert az áldozatot nyugodt testhelyzetben találták, mintha még fel sem fogta volna, hogy mi történik vele. Sok évvel később, 1960-ban, az amerikai Kentucky állambeli Pikeville közelében egy kiégett autóban öt elszenesedett holttestet találtak. A vizsgálatot végző rendőrök szerint a holttestek úgy ültek a kocsiban, mint amikor az emberek beszállnak az autóba. A hőség igen magas lehetett, de az autó utasai láthatólag egy sem próbált elmenekülni.
Az esetekben a legkülönlegesebb még a hőhatás. Normális körülmények között az emberi test csak nagyon nehezen kap lángra, különösen a még élő test. A tűzhalált halt emberek is csak részleges vagy felszíni sérüléseket szenvednek. A szakértők szerint egy emberi test szénné égése órákon át tart és akkora hőfokot igényel, amelyet csak külső fűtőanyagokkal lehet biztosítani. A krematóriumokban a holttesteket huzamosabb ideig 1100 fokon égetik, de hogy a csontok is elégjenek, a hőfokot 1650 fokra kell növelni. Ezt egy híres törvényszéki antropológus szakértő is megerősítette egy spontán emberi égés után. Egy Mary Reeser nevű asszony ugyanis spontán égés következtében hunyt el, és a törvényszéki antropológust a Pennsylvania Egyetem Orvosi Karáról kérték meg, hogy vizsgálja felül a nyomozást. A 67 éves özvegyasszonyból megmaradt hamu annak a széknek a maradványával keveredett, amelyen halála pillanatában éppen ült. A környező tárgyak épen hogy csak megpörkölődtek. A szőnyeg a szék körül kis körben megégett, de egy közeli papírköteg érintetlen maradt. Az antropológus kijelentette, nem tudja felfogni, hogy egy test hogyan hamvadhatott el, anélkül, hogy a szoba maga is megégett volna. Tulajdonképpen a szobának és mindennek, ami csak benne volt, el kellett volna porladnia - mondta. A rendőrségi vizsgálatot végül azzal zárták le, hogy az áldozat valószínűleg dohányzás közben elaludt, ruhája lángra lobbant, ő meg elégett.
Az alkoholizált test könnyebben ég meg?
A spontán emberi égéseket Justus von Liebig (1803-1873) vegyész is tanulmányozta. Véleménye szerint az alkoholos állapot is hozzájárulhat a spontán emberi égés jelenségéhez. Ismertet is egy esetet Thaurs nevű kisasszony haláláról. Egyes tanúk szerint a már 60 fölött járó hölgy nem vetette meg az alkoholt és a kérdéses napon három üveg bort és egy üveg borpárlatot ivott meg. A holttest a kandalló előtt hevert, a testből nem maradt más, csak egy kupac hamu. Még a legszilárdabb csontok is deformálódtak és elvesztették állagukat. Bár hideg nap volt, a kandalló rostélyán nem volt más, mint egy-két félig átégett fahasáb. A lakás egyetlen bútora sem sérült meg. A széket, amelyben a nő ült, 30 centiméternyire találták, teljesen épségben.
A spontán emberi égésről dokumentált ismereteinket Charles Fort kutatásainak köszönhetjük, aki a XX. század első felében az újságokban és orvosi folyóiratokban ismertetett eseteket tanulmányozta. Bár a szakemberek hivatalosan nem létezőnek tartották a spontán égést, ezért minden furcsa tűzhalál alkalmával csak olyan magyarázatot adtak, amely összhangban állt a fizika törvényeivel vagy az általánosságban elfogadott orvosi felfogással. Így a furcsa tűzesetek kirobbanását mindig felfordult tűzhellyel, kipattanó szikrákkal, gondatlan dohányzással vagy gyermekek esetében gyufával való játékkal indokolták.
A spontán égések titokzatosságát növeli az a körülmény, hogy az eseteknek nincs szemtanújuk. Néhány krónikás meg is jegyzi, hogy furcsamód az áldozatok nem kiáltanak segítségért és nincs nyoma semmilyen küzdelemnek sem. Charles Fort szerint a jelek arra mutatnak, hogy a spontán égést valamilyen lelki ernyedtség előzi meg, amely tehetetlenséget vált ki az áldozatokban, és a ritka túlélőket pedig megakadályozza abban hogy elmondják, mi is történt valójában. Erre példa a hulli Daily Mail című újság egy beszámolója Elizabeth Clark halálával kapcsolatban. A hölgyet egy reggel súlyos égési sérülésekkel találták ágyában, miközben az ágyat meg sem pörkölte a tűz. A lakás közvetlen szomszédai nem hallottak semmilyen segélykiáltást, nem volt küzdelemre utaló nyom sem a szobában. Az áldozat képtelen volt elmondani értelmesen hogy mi is történt vele és nem sokára meg is halt.
A spontán égés gyakran fordul elő
A spontán emberi égés jelensége nem is olyan ritka, mint gondolnánk. Egyre több esetről számolnak be az orvosok és a patológusok, számuk talán még nagyobb is lenne, ha nem félnének a nevetségessé való válástól. Maxwell Cade és Delphine Davis, a gömbvillámok jelenségének szakértői megállapították, hogy ők sem hitték volna el a spontán égés körüli meséket, ha egy orvos barátukkal nem vettek volna részt egy előadás-sorozaton, amelyet a Massachusetts-i Orvosi-Jogi Társaság tartott amelyen a jelenlevők megvitatták a jelenséget. A vitázó orvosok szerint négyévente legalább egy spontán égési esettel találkoznak.
A mai kutatók elvetik a korábbról fennmaradt magyarázatokat, hogy az áldozatok főleg iszákos emberek akik dohányzás közben elalszanak, továbbá idősebb magányos emberek, akiknek közös jellemvonásuk, hogy terebélyesek és olyan asszonyságok, akik ülő életmódhoz szokottak. Sokan korábban azt is vélték, hogy az iszákosokat azért fenyegeti nagyobb veszély, mert az alkohollal átitatott test gyúlékonyabb és a hirtelen lángra lobbanás Isten büntetése az iszákosságért. A későbbi kutatások bebizonyították, hogy az alkohollal átitatott hús csak addig ég, amíg az alkohol nem bomlik fel. A zsíros szövet is ugyanígy viselkedik, ha egyáltlán meggyújtható.
Egyes kutatások ma a testben található foszfogén anyagok felhalmozódásával magyarázzák az emberi test spontán elégését. A foszfogén a nitroglicerinhez hasonló hőelnyelő vegyület, amely néhány mozgáshiányos emberben olyan mértékben felhalmozódhat, hogy testük robbanóképessé válik és úgy ég el, mint a lőpor. Ez talán megmagyarázhatja egyes testek hajlamát a heves égésre, de nem magyarázza meg, mitől gyullad meg az emberi test.
Mindennapi életünkben még nagyon sok az ismeretlen és megmagyarázhatatlan jelenség. Ezek között van a spontán égés is.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.13. 05:22  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Hogy hol is van Ezotéria?
A térképen ne keresd.
A templomokban se keresd.
A tudományos akadémiákon se keresd.
Ezotéria benned van, az az érzés, az az őstudás, lassú eszmélés, vagy villámként hasító rádöbbenés, amelyet Hamlet így magyaráz: „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”
Ezotériában rend van, ezotériában békesség uralkodik, ezotériában szeretet honol.
Ezotéria a bölcsek kövének lelőhelye.
Paracelsus írja: „A szegénynek több van, mint a gazdagnak, a bolondnak több, mint a bölcsnek…
Az emberek rajta taposnak, de nem veszik észre...
Az értékes részét kidobják, az értéktelent megtartják.”
Ezotéria a titkok földje.
Nem azoké a titkoké, amelyeket önjelölt guruk árulnak szabott áron.
Azoké, amelyeket önmagadban lelhetsz csak fel.
Ezotéria határa mindenki előtt nyitva áll, mégsem mehet be mindenki.
Ott áll a három határőr, a hatalomvágy, mohóság, önteltség.
De akár többen is lehetnek.
Állhat ott az ostobaság, a félelem, vagy a kishitűség is.
Vagy bármi más, mi visszahúz.
Le kell győzni őket, legalábbis döntetlenre, különben elállják az utat.
„Nil nisi parvulis” – csak az alázatos szívűeknek.
Ezotéria mindenütt ott van.
Az ünnepekben és a hétköznapokban.
Az örömben és a gyászban.
A haragvásban és a megbocsátásban.
A találkozásban és az elválásban.
Az önmegtartóztatásban és a szeretkezésben.
De ott van a szupermarketben és az utcai hangoskodásban is.
Csak éppen kevesek képesek meglátni.
Ezotéria földje végtelen, kiismerhetetlen, mindenkinek más és más.
A könyvekben is csak szikrákat, pillanatképeket találsz, igaz, vagy csak igaznak vélt gondolatokat.
Hogy melyik melyik, neked kell eldöntened.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.12. 06:07  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A spiritológia története
Egy könyv megjelenése kapcsán

Néhány héttel ezelőtt a szellemtan iránt érdeklődők egy érdekes könyvet vehettek a kezükbe. Dr. Pataky Árpád tollából megjelent a Bevezetés a spiritológiába című könyv harmadik kötete.
Az első kötet tavaly tavasszal hagyta el a nyomdát és a szellemmozgalom történetét dolgozza fel a világon és Magyarországon. Tudni kell ugyanis, hogy a Szellemi Búvárok Pesti Egylete 1871-ben alakult meg, ezt az időpontot lehet tekinteni a magyar szellemtudományi mozgalom kezdetének. Alapító tagjai voltak Vay Ödön, édesanyja Vay Katalin és Ödön felesége Vay Adelma. Az egylet célja volt, hogy dolgozzon a szellemek általi sugalmazás értelmezésén, a velük való közlekedés lehetőségeinek kidolgozásán, értelmezze a szellemek minden megnyilvánulásait a manifesztációkban, tanulmányozza a szellemeknek a mindenségben való viszonyát, létét, szenvedéseit és örömeit, vizsgálja a delejességet és a villamosságot, tanulmányozza az emberek betegségeinek, de különösen a fejgörcsök, az elmebaj, ördöngöség tüneteit (megszállottságokat), és a médiumitás minden nemét, valamint a szomnanbulizmust.
A XIX. század derekán a szellemtan még gyermekcipőkben járt az egész világon. Habár a spiritualizmus előfutárának a XVIII. században élt Swedenborgot tartják, maga a mozgalom az 1800-as évek elején indult el Németországból. Friderika Wanner, akit a prevorsti látnoknőnek is neveznek, szenzitív természetével és gyakori delejes állapotával – szomnanbulizmusával, amely alatt alvajárást, látóképességet kell érteni -, a rendestől eltérő tudatállapotban érdekes kijelentéseket tett. Látta távoli otthonában történő dolgokat, elhunytakat, beszélt velük, megtudott tőlük történéseket, amikről élő emebereknek nem lehetett tudomása.
Amerikai kezdet
Ebben az időben Amerikában Andrew Jackson Davis, az éppenhogy olvasni tudó fiatalember olyan médiumi írásokkal lepte meg a tudományos világot, ami sokak kiváncsiságát keltette fel. Transzállapotában valóságos lelkilátó-gyógydiagnoszta lett, számára az emberi test átlátszóvá vált csak a beteg szervek sötétültek el. Nemcsak a jelenlevők anatómiáját tudta Davis tanulmányozni, hanem szelleme és asztrálteste a delejesség hatása alatt el tudott válni testétől és távoli helyekre volt küldhető, ahol ugyancsak diagnózisokat tudott meghatározni.
Davis szellemi tanítói révén sok tudományos dolgot megjósolt. Többek között a Neptunus bolygót a csillagászok felfedezése előtt fél évvel már leírta. Megjósolta a spiritizmus eljövetelét, a hydesville-i kopogó szellem megjelenését, az írógépet és a repülőgépet. Huszonnyolc könyvet írt meg 84 évig tartó élete során.
A hydesville-i kopogó szellem 1847-ben jelentkezett (erről már írtunk két évvel ezelőtt). Az esemény lényege az volt, hogy a Fox család házában kopogások hallatszottak az ajtón, a falon, a székeken, a mennyezeten. A kopogásoknak értelme volt, a család két leánytestvére erre rájött majd rákérdezéssel megtudták, hogy egy szellemi lény jelentkezését hallják, ezután megállapodtak vele abban, hogy a kérdésekre a válaszkopogás alkalmával egy koppantás „nemet”, kettő „nem tudomot” három pedig „igent” jelent. Így megtudták, hogy a kopogó szellem, amikor fizikai valóságban élt a házban, kirabolták, meggyilkolták, és a pincében elásták. Kopogásával nem bosszút akart állni, hanem azért jött, hogy a gondolkodó emberek figyelmét felkeltse és nekik az emberek és a szellemvilág közötti közlekedés új érájának megérkezését hírül hozza.
A spritizmus létrejötte Franciaországban
A szellemkopogás híre ezután eljutott Franciaországba, ahol 1854-ben Allan Kardec megalapította a Spiritiszta Tanulmányok Párizsi Társulatát. Ő adta a mozgalomnak a spiritizmus nevet is, azt hirdette, hogy ez a mozgalom ellentéte a materializmusnak, mert az anyagon túl van valami láthatatlan más is, továbbá a lélek és a szellem teszi az embert, az embernek hinnie kell a szellemeknek a látható világgal való kapcsolatában és a velük médiumi úton történő párbeszéd lehetőségében.
Kardec szerint a spiritizmus az az új tudomány, amely az embereknek feltárja kétségbevonhatatlan bizonyítékok által a láthatatlan világ létezését és természetét, valamint a látható világhoz való viszonyát.
Megtudhatjuk a könyvből, hogy a két világ közötti kapcsolatok a médiumok révén ismerhetők meg. A médiumitás egy született adomány, feladata a médiumnak hogy a szellemek közvetítő eszközei legyenek, ílymódon oktassák az embereket, megmutassák nekik az igaz utat és elvezessék őket a hithez. A magasabb szellemek nem jelennek meg hívásra, hanem kinyilatkozási hajlandóságuk megnyerésére az alázatosság szükséges, valamint a szerénység, önmegtagadás és a feltétlen erkölcsi és anyagi érdektelenség.
Ilyen előfeltételek után indult el Magyarországon a szellemtani mozgalom, amely követte a francia Kardec által hirdetett vallásos irányzatú és a reinkarnációt valló nézeteket. A pesti Egylet komoly és mély tanulmánynak tekintette a szellemtant, amin többek között a médiumok és minden rajtuk mutatkozó tünemények tanulmányozását értette, tagjai nem akartak a spiritizmusból rajongó vallási felekezetet alapítani, mert szerintük az emberiségnek már van több világvallása is.
A Bevezetés a spiritológiába című könyv második kötete már a médiumok által közvetített tanításokkal foglalkozik. Az olvasó Adelma és Ágoston médiumok révén megismerkedhet a Föld és a Nap közötti szférákkal, naprendszerünk bolygóival, a kozmológiával általában, továbbá az asztrológia szellemtani aspektusával. Megtudhatjuk hogyan keletkeztek az összefüggések az ókori népek hitregéi és a bolygók asztrológiai vonatkozású hatásai között. A tanító szellemek elmondták, és a médiumok ezt a tudást közvetítették, hogy az embereknek az asztrológiát a szellemek árulták el, szellemnyilatkozat révén vált közkinccsé. Ezt a szelemi kinyilatkoztatást azután a mágusok mesékbe öltöztették. Az ókori világ uralkodói tulajdonképpen a mágusok, illetve az asztrológusok voltak, mert az uralkodók mindig azt tették, amit az asztrológusok tanácsoltak nekik.
Magyarországon megindult a szellemtani fejlődés
A múlt században hatalmas fejlődésnek indult a szellemtan Magyarországon. Neves médiumok nevelődtek, mint amilyen többek között Eszter médium volt. Ő már a Névtelen Szellem közvetítéseit és tanításait ismertette és rögzítette. Több tíz könyvet írt meg a Névtelen Szellem közleményei címmel. De megtudhatjuk a második kötetből ki volt Antal médium, továbbá József és Pál. Valamennyien nagyban hozzájárultak a magyarországi szellemtan kibontakozásához és fejlődéséhez.
A harmadik kötet témája a szellemtan etikája. Abból a tézisből indul ki a szerző, hogy a felvilágosodás kora óta minden kor gondolkozását a kételkedés jellemzi, mert nem hisz az igazság létezésében. Ezért szükséges a „túloldal” megismerése, amit a médiumok útján a tanítószellemek ismertetnek.
Dr. Pataky Árpád a napjainkban működő médiumok útján ismerteti az aránylag nemrégi események-katasztrófák szereplőinek közleményeit is. Elolvashatunk egy vallomást az egyik haláltábor lakójától, aki még nincs tudatában annak, hogy gázkamrák már nincsenek, a holocaust sem létezik, és már ő is a közteslétben tartózkodik. De a Kurszk orosz tengeralattjáró katasztrófájának utolsó perceit is megismerhetjük D.R. Kolesnyikovnak, a hajó egyik parancsnokának mondataiból, valamint az 1998. szeptember 2-án lezuhant svájci repülőgép kapitányának utolsó mondatait is. Érdekessége a könyvnek az, hogy ezeket a mediális közléseket meg is hallgathatjuk hangkazettáról, amely a kötettel párhuzamosan megjelent. A vallomásokat Erzsike médium közvetítésével ismerhetjük meg, valamint még egy manifesztációt is az 1848-as szabadságharc zászlóvivőjétől akit az anyagiaknál magasabb eszme, a haza iránti hűség és a haláláig tartó kitartás jellemzett.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.11. 06:10  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Függőségeink szimbolikája

Az alábbi írás nem feltétlen tükrözi a terápiával foglalkozó szakemberek és módszerek álláspontját. Ettől függetlenül talán segít megérteni magunkat, elgondolkodni függőségeink okán és működésén.

Rossz szokás, bűncselekmény, deviancia, betegség – nagyjából ezeket a cimkéket szokta kapni a függőségben (tudományosan dependenciában vagy addikcióban) szenvedő ember.
Szokták megvetni, sajnálni vagy vállrándítással továbbmenni, lelkére beszélni, kiközösíteni, büntetni, gyógyítani – gyógyszerrel, biorezonanciával, pszichiátriai osztályokon - változó sikerrel. Van, aki azt mondja, mindenki azt csinál a testével, amit akar, arra költi a pénzét, amire tetszik, amíg másnak nem árt vele, mások társadalmi veszélyességről és felelősségről beszélnek – miközben egyre több a függő ember és egyre többféle dologtól tudunk függeni. A fogyasztói társadalom szereti, ha függőek vagyunk: így jobban lehet bennünket manipulálni. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy nem könnyű ma igazán, lélektani szempontból felnőtté válni. A függő ember pedig nem igazán felnőtt.

Mindenki betegnek tartja az alkoholistát, a drogost. A dohányost már jóval kevesebben, míg számos függőséggel kapcsolatban ez fel sem merül, sőt bizonyos közösségekben bizonyos függőségek akár szociális-kulturális minták is lehetnek. Lényeges biokémiai kutatási eredményeket tudhat magáénak az orvostudomány: egyre több szerről tudják, hogy milyen vegyi gyökökhöz kötődnek és milyen receptorokat milyen kemikáliákkal lehet blokkolni, hogy a függőség csökkenjen. Ám ott, ahol nincs szer (legalábbis exogén, külső anyag), ott receptort sem lehet keresni. Ott a lelki okokat érdemes firtatni.

Sokféle dologhoz szoktunk többé-kevésbé erősen kötődni. A buddhizmusban a létkerékhez (így az újjászületések láncolatához) kötő viselkedési formák egyike a kedvelt dolgokhoz való ragaszkodás, a másik pedig a nem kedveltek távoltartására, elkerülésére való törekvés. Leegyszerűsítve a vágyról és a gyűlöletről beszélnek, de mondhatnánk akár vonzásnak és taszításnak, centrifugális és centripetális erőnek is. Lehet, hogy a függőséget és a fóbiát is ilyen párosként kellene kezelni?
Alapvető mozgatóerők ezek, és ki mondja meg, a kedvelés, vonzódás, megszokás, ragaszkodás mikor megy át függőségbe, a viszolygás pedig fóbiába? A mennyiségi változás mikor teszi az érzéseket más minőségűvé? Hol a határ a szenvedély és a függőség között, hiszen szenvedélybetegségről beszélünk? Lehet-e mondjuk a bélyeggyűjtésből olyan függőség, mint a rulettezésből? Csak az a függőség, amikor a hiány testi tüneteket is okoz, vagy amikor a vágy olyan erős, hogy minden más érzést elnyom, minden korlátot, elsöpör? Ahogyan az életben általában nincsenek, bizonyára itt sincsenek merev határok. Ezekre a tudománynak és gyógyításnak szüksége van, hogy meg tudja különböztetni a normálist a patológiástól, az egészségest a gyógyításra szorulótól – de igaz-e ez? Csak a kialakult függőség-betegség gyógyítandó, vagy a gyógyításnak sokkal hamarabb meg kellene kezdődni? A buddhisták szerint igen, a ragaszkodások felszámolásával, ami az ön-és világismeret sajátos látásmódját és gyakorlatát követeli meg. Bizonyára igazuk van, és ott, ahol e nézetek az uralkodók, kevesebb függő ember él. De egy nyugati embernél a függéshez vezető folyamat melyik stádiumáig tud(ná)nak a buddhista tanítások használni?

Végletekig leegyszerűsítve az életet, minden cselekedetünk vagy valami hiány megszüntetésre, vagy valami felesleges, nemkívánatos kiküszöbölésére irányul. A vágy hiányállapotot jelent, a ragaszkodás pedig azt a vágyat, hogy a hiányt újra és újra a megszokott módon meg tudjuk szüntetni. De miét „termelődik” újra a hiány? Bizonyos esetekben érthető: miután szervezetünk feldolgozta a táplálékot, újra éhesek leszünk. De miért van így, ha a hiányt a lélek szenvedi el? Sőt miért kell egyre több és több a hiányt megszüntető dologból? Miért termelődik újra, sőt fokozódik a hiány? - Nyilván azért, mert nem azt kapta meg a függő ember, amiből tényleg hiánya volt! Csak valami pótszert, ami ideig-óráig segített, hogy a hiány utána még nagyobb erővel jelentkezhessen. Vagy: nem ott, nem azon a szinten történt meg a hiány pótlása, ahol keletkezett. És itt természetesen már a biokémiai megoldás szóba sem jöhet, legfeljebb kiegészítő terápiaként.

A függőség lényege a hiány pótlása és ugyanez a terápia célja is. Csak míg a szomjúságot oltja a víz, azt a szomjat, ami miatt az iszákos iszik, nincs olyan (és annyi) folyadék, amely eloltaná. Teát a „szomj” nem ott keletkezett. Mélyebb szinten, a tudattalanba süllyedt múltban. Ez az egyik szint. A másik a szimbólumoké.

Nem kell feltétlenül visszamenni az előző életekig egy függőség gyógyításánál. A pszichológia tapasztalatai szerint sok mindenről az úgynevezett korai sérülések tehetnek, az élet első éveiben, esetleg a születés előtt az anyaméhen belül elszenvedett traumák és ki nem elégített (többnyire lelki) szükségletek, például a megkapaszkodás, biztonság, szeretet, odatartozás, elfogadottság. A pszichoterápia számos olyan módszert ismer, ahol korregresszióval, a múltba való visszatéréssel megkereshető és megszüntethető a hiány. A sikeres terápia után a kliens tudatában már nincs ott a hiány, mert átélte, hogy megkapta, amire szüksége volt.

Persze ez nem ilyen rövid dolog és a gyógyításhoz nem elegendő konkrét életeseményeket keresni a beteg múltjában, egy sokkal mélyebb szintre is le kell szállni, a szimbolika szintjére, mert itt kapjuk meg a magyarázatot, hogy egy hiányt vagy sérülést miért pont azzal a függőséggel akarja gyógyítani az illető. Enélkül csak a felszínt próbáljuk elsimítani. Ezen a mélyebb szinten a függés tárgya egy szimbólum. Innen nézve a fizikai létezők is csak kivetülései, megtestesülései a mögöttük álló szimbólumoknak.

A megközelítés egyik iránya, hogy a függőség testileg hogyan nyilvánul meg. Például egyes függőségek az evéshez-iváshoz, a szájunk használatához kapcsolódnak. Freud arról beszél, hogy a gyermek fejlődősének első évében a száj (szopás) a fő örömforrás. Ezt nevezi orális szakasznak. Az ekkor történt sérülések (korai elválasztás, a tej elapadása, az anya elvesztése) feltartóztatja a fejlődést, és az egyén örömszerzésében a száj lesz később is a döntő. Ez Freud szerint az orális személyiség, ilyenek az alkoholisták, evés-függők és a dohányosok.

Más függőségek a kéz használatát, vagy a teljes test részvételét igénylik. A dohányos például mindig megemlíti a dohányzás műveletsorának fontosságát, de sok más függőség is bizonyos cselekedetekben nyilvánul meg, például a játék, a szex, a veszélyes vagy tiltott helyzetek, a másnak vagy önmagának okozott fájdalom függésszerű keresése, gyakorlása. Ezek mögött analitikus gondolkozással ki nem élt korai vágyak, tilalmak, korlátozások állhatnak. Mindig fontos szerepe van az örömelvnek, és a jutalmazás/büntetés kettősének. (Paradox módon a mazochisztikus személy számára önmaga megbüntetése örömöt jelent.)

A másik fő irány a függőség tárgyának szimbolikája. Legalább egy könyvet lehetne megtölteni ezzel, így itt csak néhány példára van helyünk. Az alkohol, mint tudjuk, kitűnő oldószer a kémiában. Nincs ez másként a lélekben sem: oldja a hangulatot, feszültséget, szorongást – ezért vált a társas szórakozások együttjárójává. A magányos ivó a félelmeit, szorongásait, kudarcait oldja vele. A folyadékok egyszersmind az asztrális szféra, az érzések, érzelmek szimbóluma is, tehát ezen a szinten van az a hiány, amit az iszákos ki szeretne elégíteni. A latin spiritus szellemet is jelent, ezért van jelen valamilyen szeszes ital számos rituáléban – de a szellemi szinthez közeledni nyilván csak akkor segít, ha a köznapibb szinten már nem nagyon vannak megoldatlan problémák, és ezért nincs ott alkoholfüggőség, ahol a szeszes italokat kizárólag rituális célra használják.

A pszichotrop anyagok mindegyikét (ide tartoznak azok a szerek is, amelyeket meglehetősen pongyola kifejezéssel drognak neveznek) az asztrológia neptunusi karakterűnek mondja. Ez azt jelenti, hogy feloldó, egyesítő jellegük van. Spirituáis szinten ez az egyetemes szeretetet, az Univerzummal való egységet jelenti. A baj csak ott van, hogy nem spirituális használatuk ehelyett csak elködösíti a tudatot, múló kábulatot vagy illúziókat okoz. A sámán a szellemvilágba emelkedik, a szerfüggő démoni „helyekre” zuhan némelyiktől. Valójában teljesen külön kellene vizsgálni a „valódi” kábító szereket a hallucinogén és a stimuláns anyagoktól. A jog ezt csak azért nem teszi, mert mindet függőséget keltőként (és büntetendőként) kezeli, holott nem mindegy, ki miért és milyen szertől válik függővé. Valószínűleg azoknak van igazuk, akik azt mondják, egy józan jogalkotás az alkoholt is bevehetné a drogtörvénybe, hiszen társadalmi veszélyessége sokkal nagyobb bizonyos anyagoknál, amelyek benne vannak, de nem is igazán hoznak létre függőséget – csakhogy ezzel százmilliárdos bevételektől esne el az állam. (Ennyit a prevenció komolyságáról.)

Eredetileg a dohány is rituális szer volt, csakúgy, mint a tudatmódosító szerek. A füst- és általában a légnemű anyagok – a mentális szintet, a tudatot, a kommunikációt szimbolizálják. Figyeljük meg, milyen szívesen gyújtanak rá a dohányosok beszélgetés közben (gyakran ital mellett)! Máskor (filmekben is gyakori) a beszéd helyett, kommunikáció-pótlék a füst. (jó példa Jarmush: Füst című filmje) Ez talán megérthető tartós magányban, de vajon mit akar elégetni (megjelenik a tűz-szimbólum is!) és elengedni a levegőbe, aki napi három doboz cigarettát szív el?

A gyógyszerfüggő az egészségéért aggódva a tablettákban vesz menedéket. Ezeknek az apró kerek tárgyaknak a lenyelésében keresi a biztonság érzetét (itt is megjelenik az orális fixáció) – és minél betegebb lesz tőlük, annál inkább kötődik a tablettáihoz és kapszuláihoz.

Sokféle függőségünk közül némelyiknél fel sem merül, hogy kóros állapot. Lehet valaki pénz-, birtoklás-, hatalomfüggő is – elég kicsit szétnéznünk a közéletben, számos függő beteget látunk magas pozíciókban. Ott van bennük a fel nem nőtt, önállóságában korlátozott gyermek, a „nem vagyok elég jó” érzés, a veszteségtől való félelem – természetesen ijesztően felnagyított formában. Inkább sajnálatra, mint irigylésre méltó, kezelésre szoruló emberek ők.

A szeretet, törődés szorosan kapcsolódik a tápláláshoz. Köztudomásúan az evési függőségek ezt jelzik. A zabálással a függő ember egy valamikori hiányt, veszteséget akar pótolni (ami lehetetlen, hiszen valószínűleg nem táplálékban szenvedett hiányt, nem a gyerekkorukban éhezők lesznek kényszeres evők később). A zabalás-függő ugyanúgy attól fél, hogy éhen hal, mint ahogy a pénzfüggő milliárdos a szegénységtől. Leginkább az édesség-függőkről gondolják ezt, pedig minden estben ez van a háttérben. A magukat éheztetők pedig a táplálék megvonásával a bűntudatukat akarják levezekelni – és ez is függő állapot lehet.

A szex-függőséget az előzőekhez hasonlóan vissza lehet vezetni a fejlődés genitális fázisában történő fixációjához (három és hat éves kor között Freud szerint). Itt az örömszerzés a nemiségben nyilvánul meg. A szex-függő ember saját örömét keresi, akkor is, ha a másikkal van: az csak az öröm megszerzésének eszköze, mellékes, lecserélhető, pótolható. Az ilyen ember nem is nagyon képes egy kapcsolat intimitását, bensőségességét megélni. Sajátos módon a huszadik századi kultúra olyan magaslatra emelte ezt a modellt, hogy sok embernek eszébe sem jut, hogy valami sokkal fontosabb hiányzik az életéből.

De létezik ennek mintegy kiegészítőjeként az a kapcsolati függőség is, ahol a szexualitás másodrendű, a lényeg a „tartozni valahová”, bárkihez, bármi áron érzése. Hihetetlenül gyakori eset és feltehetően a korai veszteségek vannak a háttérben, bár az elmagányosodás bármely életkorban bekövetkezhet. Az igazi, lelki társ megtalálása véget vethetne a párkapcsolati függőségnek, a baj csak az, hogy ezek az emberek ettől valójában félnek, és megelégszenek a kapcsolat illúziójával.

Vannak élet(érzés) pótló függőségek is. Akiket búra alatt neveltek, megkímélve őket a küzdelemtől, veszélytől, úgy érzik, nem is élnek igazán. Ahhoz, hogy ezt kompenzálják, olyan tevékenységek rabjai lesznek, ahol a veszély, a halál (vagy csak a lebukás, büntetés) leselkedik. Ők száguldoznak az utakon a sokadik büntetés után, kockáztatnak a ruletten, lopnak a boltban, mutogatják magukat a parkban (persze náluk szexuális defektusok is vannak), vagy űznek extrém sportokat, ahol az adrenalinszint emelkedésének sajátos érzésével végre úgy érzik, itt az igazi élet! Természetesen őket is csak nagyon durva közelítéssel vehetjük egy kalap alá őket. A játék, a sebesség, a tilalom áthágása, illetve a gyakorolt tevékenységek mind-mind sajátos szimbolikát hordoznak.

A sok-sok függőség közül, amelyek ott lehetnek életünkben, még egy – és e hasábokhoz illő – függőségről hadd essen szó: az ezotéria-függésről. Ilyen kifejezést hiába keresünk a pszichológia könyvekben. Most találtam ki. Kicsit az ellentéte az előzőnek. Ők a veszélyt keresik, az ezotéria-függők pedig az élet nehézségei, kihívásai elől menekülnek az ezotéria langyos vizébe, ahol nincs konfliktus, küzdelem, kudarc, mindenki szereti egymást és az élet csodálatos. Ha mégis problémánk van meditálunk egy jót, hívjuk az angyalokat vagy felrajzolunk egy tibeti szimbólumot és minden rendben lesz. Az ilyen ember drogként használja ezeket a dolgokat, és természetesen semmi köze a valódi ezotériához és spiritualitáshoz. Úgy viszonyulnak hozzá, mint a bazári giccs a művészi alkotáshoz. Egyszer egy ezoterikus klubban valaki azzal dicsekedett, hogy ő minden szabad idejét ott tölti. A foglalkozás vezetője ahelyett, hogy megdicsérte volna, visszakérdezett: És mi helyett? Sokan megorroltak rá emiatt. Ők is függők voltak.

Mint látjuk, hihetetlenül szövevényes a függőségek működése. Talán nem túlzás azt mondani, hogy tulajdonképpen érzésektől és tudatállapotoktól függünk. A függőség tárgyának kielégítése sajátos érzéseket és sajátos tudatállapotot hoz létre. Ha ezt elvesszük, hiányt teremtünk és a hiányt lehet, hogy másféle függőséggel fogja pótolni. Ha valaki megtalálja magában, megtanulja pozitív módon megélni, amit keres, vagy nem ragaszkodik tovább hozzá, többé nincs pótlékra szüksége. Önálló, felnőtt ember lett.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.10. 05:56  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A rontás

A napi- és heti sajtószerveink apróhirdetései között igen gyakran
találhatunk olyan információkat, hogy valaki rontástól, átoktól
hajlandó megszabadítani a hozzájuk fordulókat, esetleg szerelmi kötést
is végez. Ezek a tevékenységek egyébként az akaratmágia körébe
tartoznak, és az utóbbi időben igen gyakoriak lettek.
Egyáltalán milyen mágikus tevékenység tartozik a rontásoknak nevezett
fogalom-körbe? A mágiatan szerint a mások befolyásolására tett
rosszindulatú kísérletet nevezzük rontásnak, de az átok, sőt még a
rosszkívánság is beleillik a rontás fogalmába. A rontás tulajdonképpen
egyfajta mágikus támadás és azon a működési elven alapszik, hogy
minden élőlény egy közös életerőből meríti létezését és ezt az
életerőt rituális eljárásokkal irányítani lehet.
Rontáskor a manipulátor - vagy a feketevarázsló, a boszorkány -
valamilyen módon megszemélyesíti a megjelölt célpontot azzal, hogy
haja szálát, körmét, valamilyen személyes tárgyát, fényképét beleépíti
a célpontot jelképező bábúba, amely készülhet viaszból vagy rongyból,
esetleg fából. Szükséges még, hogy az a bizonyos hivatásos feketemágus
tudja összefogni és irányítani gonosz gondolathullámait. Erre
egyébként azonban sokan, - majdnem mindenki - képes!
Mielőtt még olvasóink megrémülnének, fontos előre megjegyezni, hogy az
átlagosan erős aurájúak képesek kiszűrni, sőt visszaverni az ilyen és
az ehhez hasonló gonosz gondolathullámokat. Csak az olyan emberek
kerülhetnek esetleg veszélybe, akik valamilyen okból kifolyólag
sebezhetőbb állapotba jutottak, valamilyen letargikus, vagy búskomor
állapotban vannak. Legyengült idegállapotba kerülhetnek a súlyos
szenvedélybetegek is, mint amilyenek a kábszeres emberek is.
Nemrégen már foglalkoztunk a megszállottsággal és bizony a
megszállottságról alkotott fogalmak igencsak ráillenek a rontással
sújtott emberekre is. Tulajdonképpen az eredmény ugyanaz.
Megszállottság esetén a kiszemelt ember lelki világába egy nem élő
entitás hurcolkodott be, rontáskor pedig egy élő személy
rosszkívánsága.
A legfontosabb azonban azt megállapítani, hogy ért-e bennünket valaki
részéről rontás, vagy fekete mágiás befolyás? Erről meggyőződhetünk,
ha bizonyos változásokat tapasztalunk magunkon. Ezek a változások vagy
tünetek elárulhatják, hogy ha valaki ártalmunkra tört.
A folytonos fáradtság-érzés, alacsony energiaszínt, a nyugtalanság, ha
sehol sem érezzük magunkat jól, már jelenthet valamit. Jelzésként
számít az is, ha képtelenek vagyunk a saját ágyunkban aludni,
elkívánkozunk megszokott fekhelyünkből akár sokkal kényelmetlenebb
pihenőhelyre. Olyan testi érzéseket tapasztalhatunk magunkon,
amelyeket orvosi vizsgálatokkal sem lehet magyarázni, mert szorító,
fullasztó, görcsös állapotokat tapasztalunk torkunkban, hasunkon.
Szívünk esetleg felnyilall, nagyot lódul, hő-hullámok öntenek el.
Ezekről a testrészekről mintha energiánk folyna el, vagy ellenkező-leg
idegen energia pumpálódna belénk. Elfog-e bennünket egy olyan érzés,
hogy akaratunkon kívül mintha kötődnénk valakihez, akihez korábban
nem éreztünk vonzódást és most gondolataink akörül a személy körül
forognak. Ok nélkül jó vagy rossz kedvünk támad. Nehezen tudunk
koncentrálni, nem értjük a világ eseményeit úgy, mint korábban.
Elkülönülünk-e korábbi barátainktól, egyedül szeretünk maradni, nem
kívánkozunk se-hová? Van-e valamilyen furcsa új, vagy régebben
ajándékba kapott tárgy a környez-tünkben, amely mellett elhaladva
valamilyen rossz érzés fog el bennünket? Eltűnt-e valamilyen
személyes holmink, amihez nagyon ragaszkodtunk, vagy már régóta a
tulajdnában volt? Eszünkbe jutott-e, hogy esetleg rontás áldozatává
váltunk?
Mindezek a felsorolt tünetegyüttesek jelezhetik azt, hogy fekete
mágiás támadás ért bennünket. Mert ezekről lehet valamilyen megérzése
az embernek, különösen akkor, ha a támadás erőteljes.
A rosszkívánság vagy a befolyásolás általában olyan személyektől
érkezik, akik-kel valamilyen kapcsolatban állunk, ismeretlen
embereknek általában nincs érdekük, hogy szerencsétlenségünket
kívánják, vagy lelkünk feletti hatalomgyakorláshoz jussanak.
Hogyan megy végbe a fekete mágiás támadás? A manipulátor általában
képi varázst szokott használni, vagyis viaszból, fából vagy textilből
bábút készít, ezekbe beépíti az áldozat körömdarabkáját, hajtincsét,
vagy ruhájának foszlányát. A bábú elkészülte után olyan helyen rejti
azt el, ahol az áldozat gyakran elhalad. Ilyenkor a célszemély
fizikailag beleépül a bábúba és a fekete mágus később úgy használja
azt fel, mintha a bá-bú jelképezné az élő célszemélyt. Meditációval,
irányított koncentrációval a mágus a lehető legpontosabban lesz képes
előhívni az áldozat képét, kinézését. A képmás ab-ban segíti őt, hogy
több erőt lesz képes felszabadítani gondolatainak az
összesűrítéséhez. A mágus ezután az élővé tett figurába a szándékait,
akaratát, a célszemély testére és lelkére tett hatását megfelelő
tűkkel vagy szegekkel nyomósítja. Ha szerelmi varázs-latról van szó,
szerelmi kötést vagy oldást akar végrehajtani, akkor az önálló
döntések megakadályozására meghatározott színű fonalakat teker a
bábúra, amelyekre ezután megerősítő varázsigéket jelképező csomókat
köt.
A rosszindulatú hatáskibocsátások általában éjszaka történek. Ilyenkor
az áldozat nagy valószínűséggel alszik és eleve fogékonyabb állapotban
van. Ezenkívül a zavaró hullámtevékenységek is éjjelente a
legkisebbek. A zavaró hullámtevékenységek körébe tartoznak az emberek
agyi hullámai, de befolyásolják a negatív tevékenységet a rádió- és
más hullámok is. Ne feledjük el, hogy a rádió is sokkal tisztábban és
erőteljesebben szól éjszaka, mint nappal. Így az éjszaka csendjében is
a telepátia sokkal hatásosabban gyakorolható.
Mellékesen megjegyezve bizonyos vallási közösségekben a szokásos
éjféli imát már egyre gyakrabban teszik át hajnali 2-3 óra környékére.
A mai világban ugyanis egy-re többen maradnak fenn késő estig, nézik a
tévé műsorát vagy hallgatják a rádió éjszakai adását. Így a humán
energiatér aránylag későbben csendesedik el ezért a spirituális
tevékenység is sokkal hatásosabb lehet, ha az éjszakában később
valósul meg. Egyes mágusok szerint a tudatot legmélyebben
hajnaltájban lehet befolyásolni, ekkor lehet a legtisztább
körülményeket biztosítani a szellemi létezőkkel, illetve ilyenkor
lehet a szellemi befolyásolást a legeredményesebben végrehajtani.
Igen erőteljesen és gyorsan hathat egy rontás, ha az áldozat
valamilyen módon tudomást szerez róla. Emögött a jelenség mögött az a
pszichés ok van, hogy a félelem, a rettegés, akárcsak minden negatív
érzelem belülről is épes rombolni a test védelmére szolgáló aurát,
diszharmonikus rezgéseket vált ki és ez előbb-utóbb felbontja az aura
egészséges burkát. Ezt a folyamatot a rontó személy csak gyorsíthatja,
ha a képmás csakráiba tűket szurkál. Ez az eljárás szörnyű hatással
van a valódi csakrákra, olyan, mintha összehasogatná, kiégetné őket. A
célszemély csakrája megpróbál védekezni, megváltoztatja rezgésszámát
és általános védelmi hibákat követ el. A valódi test előbb-utóbb
megbetegszik, különösen akkor, ha a rontó mágus az adott szerveket is
képzeletbeli képernyőjére vetíti és azokat manipulálja.
Egy egyszerű rosszkívánság is így működik. Amikor valaki egy másik
embernek azt kívánja: "törjön ki a lábad", akkor többnyire meg is
jelenik előtte az illető személy. Ha a rosszkívánság küldőjének
energiatöbblete van és ez el is jut a célszemélyhez, annak tudata kész
tényként fogja a kívánságot kezelni és meg is fog történni a baj. Ne
feledjük: a gondolatoknak teremtő erejük van!

FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.09. 06:16  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A Föld sebei és a betegségek
(Gaia és a pszichoszomatika)


Talán nincs hely a világon, ahol a Földet ne tisztelték volna anyaként, istennőként, hatalmas szellemként.. Élőlényként, akinek legfőbb jellemzője a végtelen termékenység. A megszemélyesítés kézenfekvő, hiszen a Föld adja az életet: befogadja a magot, életre kelti, megszüli, saját magából táplálja, neveli óvja. Eleink mind tudták, hogy valamennyien a Föld-anya és az Ég-atya gyermekei vagyunk, mert az mag-erő, ami éltet, az égből származik, de csak a földben foganhat meg. Ez a Yin és a Yang dialektikája, sok tízezer évvel azelőtt, hogy ezt bárki is filozófiába fogalmazta volna. Ilyen földi élet minden rajta élő számára, akinek még szeme van a lényeg meglátására. Ünnepekkel, áldozatokkal igyekeztek a Föld szellemét megnyerni, hogy megfoganjon a mag, gyorsan növekedjen és bőséges legyen a termés, az erdőkben a vad, a vizekben a hal szaporodjon. Őseinknek épp a Föld, a termékenység kultusza adta a "mintát" a matriarchátus, az anyajogú társadalom kialakításához. Itt valőban az élet volt a legfőbb érték, és az, aki megszüli, táplálja, neveli. És mivel a nemzetségeket a legidősebb matrónák vezették, lehet, hogy megtépték olykor egymás haját, de a háborúzás nemes férfiúi szenvedélye minden bizonnyal nem volt még feltalálva.
Aztán leáldozott az asszonyuralom kora, és az ember már nem csak ösztöneivel, de értelmével is tudta, tisztelet illeti a Föld - istennőt, hiszen tőle függ az életünk, és mindig meg kell adni a neki járó áldozatot is. Így tisztelték az ókori görögök és rómaiak Gaia (Gea) istennőt.
A középkor embere már az egy istent imádta, de együtt élt a Földdel, megköszönte a termését, és mint a Mindenható kifürkészhetetlen, de igazságos büntetését fogadta az éhinséget és a járványokat, anélkül, hogy mélyebb vagy reálisabb indokukat kereste volna.
Az újkori ember már inkább figyel a tudósokra, mint a legendákra és megtanulja, hogy az a gömb, amin élünk, nem más, mint holt anyag, ami a kozmikus porból sűrűsödött össze és folyamatosan hűlő kérgén évmilliók alatt kialakul az anyag legbonyolultabb, önfenntartó formája, az élet. A Föld talajjá és nyersanyaggá, geológiai és geográfiai stúdiummá válik. Fel lehet fedezni a hiányosságait és gondolkodni, hogy lehet többet kibányászni, termeltetni, elvenni tőle jólétünk, kényelmünk fokozására. Már nem elegendőek a természet adta anyagok, a kémia újakat tud alkotni a Föld elemeiből: műanyagot, betont, hasadóanyagokat. Hegyeket bont el, völgyeket tölt fel, ha útjában vannak, gátakat vet a folyóknak, sőt akár meg is fordítja az irányukat.
Ahhoz, hogy ez a szemlélet megváltozzon, paradox módon épp a tudomány kellett: az űrkutatás, az, hogy gondolatban és ténylegesen eltávolodva tőle, a világűrből tudjuk nézni. A kompjuterekkel immár modellezni lehet a bioszféra fontosabb folyamatait és azok összefüggését. Univerzális összefüggések tárultak fel, a kvantummechanika, informatika, mezőelméletek egy olyan világképet alkottak, ahol minden mindennel összefügg, holografikusan leképezi, tartalmazza a rész az egészet és az egész a részeket. Hermes Trismegistostól elérkeztünk Hermes Trismegistosig, megtett a tudomány egy kört, egy emelkedőt a fejlődés spirálján. A régi - új paradigma: amint fent, úgy lent.
James Lovelock angol tudós merte több, mint két évezred múltán kijelenteni, hogy a bolygó, amin élünk, nem holt sárgolyó, hanem intelligens - sőt szuperintelligens - élő lény. Ez a Gaia - elmélet. Az elmúlt néhány millió évben a kozmikus környezeti hatások (pl. napsugárzás) jelentősen változtak, míg a földi környezeti álllandók (hőmérséklet, páratartalom, légkör összetétele stb.) lényegében azonosak maradtak. Néhány fokos hőmérséklet emelkedés például katasztrofális elsivatagosodást, kontinensek víz alá kerülését okozná. A légköri oxigén pár százalékos változása az élővilág fulladását vagy tűzhalálát jelentené, a tengerek sókoncentrációjánnak változása a tengeri életet pusztítaná el. Mivel minden mindennel összefügg, bármilyen véletlen változás leállíthatatlan láncreakciókhoz vezetne. Egy ilyen végtelenül soktényezős rendszer összehangolása nem működhet automatikusan, fizikai-kémiai reakciók által. A Föld folyamatosan érzékeli a változásokat és a legmegfelelőbb módon avatkozik be. Rengeteget köszönhetünk például az óceánokban élő egysejtűek anyagcseréjének. Ki mondja meg nekik, hogy szaporodjanak jobban, ha több metán kell éppen a légkörbe - mert például ez történik ilyenkor. A szárazföldek mikroorganizmusai, növény-és állatvilága ugyanilyen szabályzó rendszert alkotnak. Megállapították azt is, hogy az élőlények törzsfejlődését sem a spontán mutációk, hanem valamiféle "terv" irányítja (László Ervin). Az egész azt mutatja, hogy a Föld képes a homeosztázis, az állandó állapot fenntartására, erre pedig csak az élő szervezet alkalmas. A Földnek tudata van! Ezt a hívő a Gondviseléssel azonosítja, a tudós pedig egy információs- vagy tudati mezőt tételez fel, ahol a méh, vagy hangyacsaládhoz hasonlóan az egész tudata az egyedek tudatmezejéből áll össze, ugyanakkor minőségileg több, mint a részek összege. Valószínű, hogy Gaia istennő "része" a teljes bioszféra, de legalábbis szimbiózisban él vele, mint például az ember a baktériumflórájával.
Nem csak egy élő lény felszínén élünk tehát, de valami módon részei is vagyunk annak, bármennyire is különállónak érezzük magunkat. Épp ez a különállóság-illúzió vezetett a jelenkor ökológiai problémáihoz. Nem túl szép dolog, ha a vendég kirabolja a házigazdát, a gyermek megmérgezi az anyját, mi pedig ezt tesszük. Daniel Quinn Izmael című könyvében egy beszélő, bölcs gorilla az élőlényeket "meghagyókra" és "elvevőkre" osztja. A meghagyó annyi élelmet (ásványt, energiát stb.) vesz el, amennyi neki és a tőle függőknek szükséges, amennyi elég az újratermeléshez. A civilizált emberiség az elvevők fajtájából való, aki az összes gyümölcsöt leszedi a fáról, akár kell neki, akár nem, pusztán azért, nehogy másé legyen, sőt el is pusztítja, ha kellő hasznot nem húzhat belőle. Sajátjának tekinti a természetet, azt hiszi, birtokolhatja a hegyet, erdőt, tengert. A meghagyónak nincs ilyen illúziója. Az ausztráliai bennszülött igy beszél: A fehér ember azt hiszi, övé lehet a hegy, ami százezer évvel előtte is ott állt, és a halála után százezer évvel is ott fog állni. Hogy lehetne az övé? Mi tartozunk hozzá, akik itt élünk és nem ő mihozzánk (Részlet a Krokodil Dundee c. filmből.)
Abból a tévképzetből kiindulva, hogy a fejlődés egyet jelent az egyre kényelmesebb élettel, annak végtermékeivel szennyezzük földünket. Nem csak az a napi negyven tonna (!) kutyapiszok a végtermék, amit kedvenc négylábúink a fővárosi flaszteron hagynak, de az a betontörmelék, a kólás és üdítős doboz, az elhasznált elem, a kipufogógáz, a nitrát a vízben, a sav az esőben, a tenger alá süllyesztett vagy a világűrbe kilőtt atomhulladék - és folytathatnánk a sort. Amellett, amit Gaiával-magunkkal teszünk, elfeledkezünk egy fontos biológiai tényről: egy populáció nem akkor pusztul ki, amikor a legnehezebb a sorsa. Ellenkezőleg, ettől csak életerősebb lesz. Akkor támadnak leküzdhetetlen járványok, degenerálódás, amikor a legoptimálisabbnak látszanak az életkörülmények. Ahogy a népi bölcsesség mondja: a kutya is akkor vész meg, amikor a legjobban megy a dolga. Miért gondolnánk, hogy az ember kivétel? Így bukott el az eltunyult római birodalom. Vajon ez nem Gaia műve volt, ahogyan a túlnépesedést helyrebillentő járványok és háborúk is?
Igy jutunk el addig a gondolatig, hogy egészségünk sem független a Föld egészségétől, a környezet védelmétől sem. Ezt addig a szintig mindenki érti, hogy a környezetbe jutó mérgező anyagokat okolja a megbetegedésekért, ám ez csak a felszín, és amíg "csak" más beteg, ez édeskevés a változtatáshoz, kiváltképp, ha az anyagi áldozattal is jár. A ma emberének már az sem jut eszébe, hogy a betegség, degeneráció lehet - az előzőek szerint - a kényelmes élet ára. Ássunk most még mélyebbre! A pszichoszomatikus szemlélet, ötvözve a humanisztikus pszichológiával, megtanított a betegségeket jelzésként, tanulási folyamatként, végső soron a fejlődés segítőiként értelmezni. Ezt általában az egyéni élet keretein belül értelmezzük. Ha sok embert érint a betegség, feltételezzük, hogy mindnek hasonló problémái vannak. Ez általában igaz is, de az egyéni szinten túl ilyenkor globális értelmezésre is szükség van és ez új jelentéstartalmakat is hordozhat.
A Gaia-elmélet számos tanulságot kínál a természetgyógyászat számára is. Ismerjük és tudatosan alkalmazzuk azokat a terápiákat, amelyek a szervezet öntisztító - önregeneráló folyamatait hivatottak segíteni. Böjtölünk, méregtelenítünk és tudomásul vesszük, hogy a cél érdekében ez áldozatolat követel és kellemetlenségekkel jár. De vajon a Föld nem megteheti ugyanezt? Nem ezt érzékeljük mi betegségnek? Ha a mi szervezetünk igyekszik kiiktatni a rosszindulatú mikroorganizmusokat, nem teheti-e ugyanazt a föld, hiszen hozzá képest mikroorganizmusok (még hozzá olykor igen rosszindulatúak) lehetünk? Valószínűleg a streptococcus, vagy a pseudomonas is igen rossz néven veszi, ha ki akarjuk űzni a szervezetből.Talán nem lehetetlen, hogy ami az egyiknek tisztulás, betegség a másiknak?
Megkísérelhetjük a pszichoszomatikát bolygó-méretben értelmezni. Ez nem mond ellent az egyénre vonatkozó megállapításoknak, hanem egy magasabb szinttel gazdagítja azokat. A Föld-anya a Teremtő akaratát is közvetítheti számunkra. Thorwald Dethlefsen például a rák értelmezését gazdagítja ilyen árnyalatokkal. Gaia tükröt tart az embernek: őrült fogyasztási, terjeszkedési mániánkban (ezt mi fejlődésnek hívjuk) ugyanúgy eljük fel, pusztitjuk el a környezetünket, ahogyan a rákos sejt az övét. Mindkettőnek egy a vége: a fenntartó anyaorganizmus élete kerül végveszélybe. A rákos sejtnek nincs esze, hogy belássa, öngyilkosság, amit tesz, hiszen úgysem éli túl a beteget, ezért nekünk kell úgy gondolkodjunk, hogy ne legyen erre esélye. Az embernek, ésszel megáldott lény lévén látnia kellene, mi lesz a technikai civilizáció, a fogyasztói társadalom jelen szemléletének következménye. És ha mégsem venné észre, figyelmeztetni kell. Gaia nem ír levelet, analógiákkal, példázatokkal tanít, mindaddig, amíg észbe nem kapunk. Hogy addig milliók halnak meg? Földanyánk nem érzeleg, meghozza a fájó áldozatokat is a teljes élővilág érdekében. Bár azt látjuk, a rák nem válogat, mindkét nemből és minden korosztályból szedi az áldozatait, azt azért észre kell vennünk, hogy mégsem az Amazonas menti indiánoknál arat, hanem ott, ahol a legjobban veszélyeztetik a Földet. Ennek nem, hogy nem mondanak ellent, sőt erősítik azok a tények, hogy e területeket miféle rákkeltő (annak vélt, vagy most éppen úgy működő) anyagokkal szennyezzük.
Pár éve kezdődött az ózonlyuk-hisztéria. Többen rámutattak azóta )például Szőke Lajos), hogy ez is sokkal inkább figyelmeztetés mint ránk zúduló csapás, tehát értelme, haszna van. Az, hogy mi hoztuk létre, nem mond ellent annak, hogy Gaia üzenjen általa. Mi is az ózonlyuk? Nyílás a Föld védőburkán, auráján, amin át mindkét irányban megindulhat az áramlás. Beengedi az UV sugarakat, amelyektől rettegünk, mert leégünk, bőrrákot kapunk. (Természetgyógyászok szerint csak az, akinek a bőre alatt is méreg van.) Az UV sugárzást ugyanakkor mi is használjuk, például fertőtlenítésre. Lehet, hogy a Föld is fertőtleníti magát?
A lyuk ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy az a sok aurikus szenny, miazma eltávozhasson, amit mi állítottunk elő az utóbbi századokban. Legújabb jelentések alapján azonban arra is van reményünk, hogy a Föld be tudja foltozni a lyukat. Ha hagyjuk...
Valószínűleg sokkal nehezebb dolga van azokkal a sebekkel, amiket az atomrobbantásokkal ütünk a Föld auráján. Távol áll jelen témánktól az UFO-kutatás, de ide kívánkozik az a megfigyelésük, hogy állítólag a hiroshimai robbanás óta tudnak a Földre jönni rossz szándékú látogatók. (Valóban érdekes, hogy jóindulatú idegenekről a Védák kora óta vannak utalások, míg az ellenkezőjéről csak az utóbbi időben hallani.)
Hasonlókat lehetne elmondani a földsugárzásról is. Sejtjük, nem más, mint a Föld természetes energiakeringése, és ha ártalmasnak találjuk, aligha a Föld a hibás benne.
Úgy tűnik, érdeke Gaiának, hogy a rajta-vele együtt élő lények boldogan éljenek és szaporodjanak, hiszen sorsunk össze van kötve. Ha a szaporodás kerül veszélybe, ismét felemeli a szavát és üzen. Az első üzenet a nőgyógyászati betegségekben szólalt meg, amelyeket fizikai szinten magunk teremtettünk az emancipáció kierőszakolásával, és amelyek az anyajogú társadalomban ismeretlenek lehettek, mint ahogy a törzsi szervezetben élő népeknél még menstuációs rendellenességek sem nagyon fordulnak elő. Az üzenet: hagyjátok a nőket nőnek lenni! Ha a férfi vonakodik vállalni amit a természet rá osztott, vagy az egész szexualitás - nemzés tolódik természetellenes irányba és a másik nem adta, (és másféle) kiteljesedést szolgáló örömöket vegyi anyagok bódulata veszi át, megjelenik például az AIDS. A kutatók máig sem tudják, honnan ered: afrikai majmoktól, biológiai fegyvereket kutató titkos laboratóriumokból, van aki szerint a droghasználat következménye, de egyre világosabb lesz, hogy a rákhoz hasonlóan ez is életmód-betegség, ha úgy tetszik, Gaia üzenete.
Hasonló módon lehetne végigmenni korunk népbetegségein és élenjáró halálozási okain. A szív- és keringési bajok például egyértelműen egy elüzletiesedő, érzelmileg sivárodó , bal-agyféltekés gondolkodású emberiséghez szólnak, arról, hogy használjuk arra e szervünket, amire való: szeressünk...
A konfliktuskezelés kudarcairól, az agresszióról és toleranciáról szólnak az allergiák, és nem véletlen, hogy ennek egyik médiuma, a főbűnösnek kikiáltott parlagfű egyre virulensebben terjed. Hiába húzgáljuk ki, mindaddig visszanő, amíg meg nem értjük a figyelmezetését. Vajon honnan tudja szegény, hogy a világ melyik részén kell éppen elszaporodnia?
Földanyánk természetesen nem csak dorgálni, segíteni is akar és erre is éppen a növényvilág a példa. Ha nem kell a fekélyes részt kivágni, megpróbálja meggyógyítani. Az apokrif (és sokat vitatott) János békeevangélium szerint a Föld mindenütt megtermi (amíg tönkre nem tesszük), amire a rajta élő embernek és állatnak akkor és ott szüksége van. Ugyanígy megtermi a betegségeire való gyógynövényeket is. Az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb felfedezése (Béky László tette közzé), hogy az a növény terem bővebben, amire nagyobb szükség van. Sőt. a növénytársulásokat is a szükséglet irányítja. Most évek óta nálunk az orbáncfű van terjedőben, a depresszió ellenszere. Tudjuk, nem véletlenül...
Tudjuk, egy kozmikus méretű korszakváltás részesei vagyunk. Globális szelekció folyik, ki lesz a túlélő, ki lépheti át az új korszak küszöbét és kit kell kiiktatni mint veszélyes kórokozót. Ez lehet a sok-sok világvége-jóslat mögött. Lesz (sőt van) világvége, de nem mindenkinek. Hol keresnénk a gyógyszert másutt, mint a természetben? Irreális ábránd meggyógyítani az embert Gaia ellenében, esélytelen a természetgyógyászat hosszú távú művelése Gaia gyógyítása nélkül. Ebben elsősorban nem a ténylegesen elért változás számít, inkább az, mit teszünk érte. Ha az egyes emberen tudunk is segíteni a rákban és más nyavalyákban, egy új, teljességben gondolkodó paradigma fogja minden bizonnyal jelenteni a kompjuteres biokémiai, műtéti és radiológiai módszerek helyett a globális prevenciót és terápiát.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.08. 01:06  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Aki szót ért a kövekkel

Nehezen lehetne megfogalmazni hogy tulajdonképpen ki is vagy mi is Trevor. Annyit tudtunk meg róla, hogy Kanadából érkezett, városi közlekedési eszközt nem használ, görkorcsolyájával mindenhová elér- mondja ő. Annyit elárult magáról, hogy léleklátó, képes gyógyító energiát küldeni az arra rászorulóknak és hobbiból köveket rakosgat egymásra oly módon, hogy azok egyetlen pontban érintkeznek az alattuk levővel. Amikor kezébe veszi a követ, hogy rátegye az alattalevőre, mentálisan megkérdezi tőle, hogy ő e a következő, és a kő mentálisan válaszol neki, hogy „igen”. De kezdjük a parafenoménnal való ismerkedéssel.
- Két évvel ezelőtt, 34. születésnapomon hirtelen úgy éreztem, hogy életemen változtatni kell, a korábbi béklyókat le kell ráznom magamról és új életet kell kezdenem. Megszakítottam a családi kötelékeimet, meditálni kezdtem és úgy éreztem, hogy hatalmas energia áramlik ki belőlem. Látni kezdtem az emberek lelkét az utcán, láttam, hogy miben szenvednek, láttam rajtuk, hogy békeszeretők-e vagy gonoszak.
- Egy ismerősömnek a fia kórházba került, idegei a gyereknek felmondták a szolgálatot, egész testében rángatózott. Az orvosok nem tudták megállapítani, hogy mi a baja. Én elhatároztam, hogy meggyógyítom. Meglátogattam a kórházban és nagyfokú szeretethullámokat küldtem irányába. Az volt a helyzet, hogy az édesanyja roppant kapzsi asszony volt, csak a pénz érdekelte, az édesapja viszont egy roppant jólelkű vidám ember volt és a szülők állandóan marakodtak egymással. Ez a konfliktushelyzet váltotta ki a gyerekben is a betegségét. Állandóan küldtem a gyereknek a szeretetenergiámat bárhol is voltam a vároasban, és egy héttel később már kiengedték a kórházból, teljesen rendbe jött. Érdekeltek ezek a dolgok és megismerkedtem egy indián származású emberrel, aki óva intett attól, hogy emberek kezelésével foglalkozzak. Később megtudtam, hogy van neki egy természetgyógyász vállalkozása ahol több hasonszőrű barátjával foglakozik gyógykezelésekkel és meg is fizetteti szolgálatait. Én viszont kezelésemért nem kértem pénzt senkitől sem, mert ez a kialakult képességem a Teremtő ajándéka és nincs jogom arra, hogy mások megsegítéséért pénzt kérjek. Az indiánnal már nem vagyok kapcsolatban.

A fiatalember ezután elmondta, hogy léleklátása miből is áll tulajdonképpen. Az utcán, de bárhol máshol a szembejövő embereknél látja, hogy milyen betegségben szenvednek. Testükben fekete foltokat lát és erről tudja, hogy a foltok alatti szervek betegek. Megszólítani nem meri őket, mert fél, hogy azok félreértenék esetleges közeledését. Voltak esetei, hogy megkérdezték tőle az ismerősök, hogy egyik-másik rokonukról mondjon valamit, és amikor azok arra az emberre gondoltak, egyszerre láttni kezdte ő is azt a személyt. Jöttek azután emberek, akik fényképet mutogattak valakiről, hogy nem hallottak felőle már 15-20 éve, mondja meg, hogy az illető él-e vagy sem. Ő ekkor rácsokat látott a fényképen látható ember előtt, majd elmondta, nem tudja, hogy a rácsok börtönt jelképeznek-e, vagy saját lelkiviláguk börtönében élnek, esetleg a túlvilágon vannak és ez a körülmény teszi lehetetlenné a kapcsolatfelvételt az illetővel.
A beszélgetés végén társaságunk egy nőtagja is Trevorhoz fordult, hogy nézze át, mondja meg róla, hogy mit lát.
A ráhangolódás lassan ment, lehunyt szemekkel koncentrált, arca meg-meg rándult, kezei remegni kezdtek, ekkor hozzám fordult, hogy fordítsam le a nőnek, hogy az első szó, amit róla kapott: „rák”. Közöltem vele, hogy ilyesmit nem vagyok hajlandó mondani a nővek, inkább fogalmazza át látomását. Ekkor úgy fejezte ki magát, hogy deréktól lefelé nem lát a nőn semmit, olyan érzése van, mintha rajta egy fekete cicanadrág lenne és az nem engedi neki, hogy belelásson a testébe. Majd hozzáfűzte, hogy vigyázzon a szivére és a májára, a nő bal fele nem tetszik neki.

Szót értés a kövekkel
Minket rendkívül érdekelt az a képessége Trevornak, hogy szót ért a kövekkel. Bemutatója másnap kora délután volt a Duna-parton. Amikor megérkeztünk a megadott helyre, már messziről látni lehetett egy több mint két méter magas egymásra helyezett kövekből alkotott oszlopot. Trevor pedig mezitláb egy másik készülő alkotás mellett koncentrált. Kezében egy hatalmas ködarabot tartott, majd hirtelen rátette a követ az alattalevőre, méghozzá a csúcsos végével lefelé. A kő nem is himbálózott, mintha odaragadt volna az alsóhoz. Ezután kikeresett egy másik csúcsos végű követ, azzal is meditált, lehunyt szemekkel koncentrált a kőre, majd egy hirtelen mozdulattal hegyével lefelé rátette az alatta levő kőre. Ezután lehajtott fejjel térdelt egy darabig, majd meghajolt az oszklop előtt, mintha köszönetet mondott volna neki és felállt mosolyogva.
Megkérdeztük tőle, hogy mit szokott kérdezni, mit mondanak neki a kövek.
- Megkérdezem a kezemben kevőtől, hogy hajlandó-e következőnek lenni az oszlopban, és általában a kő igennel válaszol. Két kezemmel gyengéden megfogom őket és testem minden pocikája érzi, hogy mekkora melegség árad belőlük. Erről különben meggyőződhet bárki. (Meggyőződtünk mi is, a kövek lüktetően ontották magukból a melegséget. Most már értettük, hogy Trevor miért van mezitláb, pedig október vége lévén a sötéten gomolygó felhők havat jeleztek). Amikor azt a szót hallom lelki fülemmel, hogy tegyél rá, akkor gondolkodás nélkül ráteszem a követ az alatta levőre. Soha még nem fordult elő, hogy a kezemben tartott követ félre teszem és egy másikért nyultam volna.
Megkérdeztük Trevortól, hogy mit jelképeznek a kövek és miért rakosgatja őket oszlopba. Van-e ennek mélyebb értelme?
- A kövek is teremtmények, csak rezgésszámuk olyan alacsony, hogy holt tárgyaknak vesszük őket. Én szeretetet sugárzok irányukba, ők pedig ezért hálásak. Lehet, hogy egyik későbbi inkarnációjuk során majd magasabb rezgést, vagy talán életet is kapnak a teremtőtől. Én pedig bizonyítottnak látom azt, hogy szeretettel az ember mindent elérhet. Még a kövek válaszát is meghallhatja.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.07. 00:23  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Fény és lidércfény

Fény - függő lények vagyunk. Fizikai létünket a Nap fényének köszönhetjük és és a fénnnyel jellemzünk minden magasztos ideát: tudást, igazságot, szeretetet, mióta csak civilizáció létezik. A világ lételeme a világosság, a teremtés története is a fénnyel kezdődik. Az emberi lélek vagy szellem anyaga is a fény. A sötétség a halál, az alvilág képzetét kelti és irtózattal tölt el a fény nélküli lét gondolata. A barlangok, óceánok vaksötét mélye maga a tudattalan iszonyat, szem nélküli, lidércfényű lényeik mintha egy másik, alvilági teremtés produktumai lennének.
Földi életünk keretét is a Fény szabja meg: a napi és éves élet ritmusát, aktuális tennivalóit és ünnepeit a Nap, a zsigerek, az ösztönök, álmok, tudattalan működését halvány párja, a Hold - de Nap nélkül ő sem világitana.
Minden valódi vallás a Fény és a Nap vallása, istene fénybe öltözött szellemiség és a magasabb szférák lényei testetlen fénylények. Az Isten mindig fény-lényegű.
Földi világunk leganyagtalanabb, legszellemibb jelensége a fény. A fizika régen tudja, hogy a fény túlmutat az anyagon, a hullám, energia, sugárzás-természetét ismeri - de hogy mi valójában a fény, azt csak a misztikus sejtheti. Minden transzcendens megnyilatkozás fényélmény kiséretében érkezik. Valójában örülhetünk, hogy anyagelvű világunkban egyre többször jelenik meg a Fény, mint valamely pozitiv eszmeiség szimbóluma.
Ami miatt mégsem teljes az örömünk (mellesleg az örömérzés is kapcsolatos a fény kiváltotta hormonális változásokkal), az a közhellyé válás, frázispufogtatás. Figyeljük meg, mennyi mindent adnak el a mai ezoterikus-spirituális perzsavásáron a fény cimkéjével! Ha statisztikáznánk, melyek a mai közhely-ezotéria (ami épp ezért nem is lehet valóban ezotéria) leggyakrabban használt kifejezései, a listát minden bizonnyal a fény és a szeretet vezetnék.
Nem könnyű a fényről kelkendezők seregében az advocatus diaboli szerepét játszani és nyilvánvalóan hálátlanabb, mint a fénnyel azonositani saját szellemi ideáinkat vagy éppen üzleti tevékenységünket, megszentült ábrázattal ecsetelni meditációs fényélményeinket, fényt sugározni a másiknak, vagy dicsérni az aurája fényét. Igy lesz a fényből az ezotéria közhelytárának becses darabja. Azt, hogy a fény mellett ott az árnyék, ha tudomásul is vesszük, nemigen szeretjük elismerni magunkban. A közhely-ezotéria leggyakoribb tévedése, hogy csak a fényről beszél, holott nem az lenne a feladatunk, hogy tovább fényesitsük az eleve fényeset, hanem az, hogy a fénnyel az árnyékba világitsunk be. Kiméletlenebbül fogalmazva: ez a fajta “ezotéria” hajlamos kerülni a kinos kérdéseket, amikor önmagunk sötét oldalával kellene találkozni, jobb’ szeret megmaradni a felszinen, idézgetni a fénylényeket, angyalokat, mesteri kinevezéseket gyűjteni, meggyőzni önmagát és másokat, hogy minden és mindenki “oké”, szárnyalunk Fény felé. Ez egyszerűbb és felemelőbb, mint köznapi életünk köznapi gondjait megoldani és könnyebben sikerül is, hiszen akkor és annyi fényélményt imaginálhatunk magunknak amikor és amennyit tetszik - csakhogy ez májá, a káprázat fénye. Az ezotéria a köznapi életben kezdődik, ahol nehezebbb meglátni a fényt a gondok közepette, a koszban és porban - holott ott is jelen van. Teréz anya mondása: “Felismerni a Krisztust a nyomorúság álruhájában” ugyanazt jelenti, mint a tibeti tanitás, hogy Buddhát lássunk minden koldusban.
Azt sem könnyű elfogadni, hogy a fény világában sem mind arany, ami fénylik, a fény, a szellemi ragyogás mellett ott van az asztrálfény és a lidércfény is.
Lucifer, a bukott angyal is fényhozó. Ha nem is prométheuszi hérosz, de nem is a legfőbb gonosztevő. Egyszerűen az egység ellen lázadó, saját erejétől és lehetőségeitől megszédült egyéni (emberi) intellektus. Lucifer individuum egy olyan világban, amely ezt nem tűri, ezért kivet magából. A kabbala szerint ársaival együtt összetöri a mennyei fényt tartalmazó edényeket, és bár a fény nagy részét a fenti lények összegyűjtik, a lehulló cserepekből és szikrákból jön létre az anyagi világ. A fényt sár takarja, és talán épp azért élünk itt, hogy felfedezzük és letisztitsuk. Lucifer pedig bennünk is ott él, a jobb agyféltekénk mélyén, kajánul vigyorog, amint a fényt keressük és mindent elkövet, hogy képzelt fényekkel ámitson el. Hozzátehetjük, nincs nehéz dolga, hiszen a mellé a siker, pénz és rajongó hivek csábitását is felsorakoztatja. Tetszik, vagy nem, de Lucifer közelebbi rokonunk, mint az olyannyira vágyott angyalok.
A szellemtan ismeri az asztrálfény fogalmát, amelyet ugyan magas szellemi megnyilatkozásnak tekintenek egyesek, viszont tudjuk, hogy az asztrális világ még korántsem az angyalok hazája, inkább csak a túlvilág földközeli területe, ahol hosszabb ideig csak a továbbjutni nem tudó elhaltak és igen fura asztrállények serege lakozik. Az innen eredő fény legfeljebb az eredeti gyenge visszfénye, de lehet lidércfény is, az asztrális bomlás mérgező kipárolgása, amely, akár a természeti lidércfény, megtéveszti és a mocsárba vezeti a gyanútlan utazót.
Sokat irnak és beszélnek a fénylényekről, akikről mindössze annyit lehet biztosan tudni, hogy nincs fizikai testük, emellett jöhetnek valóban magasabb, de alacsonyabb világokból, esetleg még idegen univerzmokból is, és vagy jó szándékkal vannak a földiek iránt, vagy nem. Oktalan és indokoltlan hát az a vak bizalom és lelkesedés, amellyel sokan közelednek hozzájuk, esetleg meg is idézik öket. Ha látnák is, akiket, mint angyalokat meghivnak, sokan elrohannának félelmükben.
Vessünk el tehát minden fényélményt, mint eleve hamisat? Ez túlzás lenne. Mindössze csak kritikusabban és önkritikusabban kellene fogadnunk a mindenféle fényről és fénylényről szóló tudósitásokat és nem azonnal odarohanni, ahol ilyen találkozással kecsegtetnek. A szimpátia törvénye szerint ugyanis: similis simili gaudet, hasonlónak örül a hasonló. Zürzavaros személyiséggel, tisztázatlan inditékokkal nehéz a tiszta fényt megtalálni.
Ugyanakkor ne utasitsuk el az árnyékot se, hiszen az is hozzánk és a fényhez tartozik! Noha egyes “ezoterikus” körökben tilos minden, ami a sötéttel kapcsolatos, túlzás, ha minden ilyet a gonosszal, a sátánnal azonositunk. Isten ugyanis túl van a fényen! A fény csak az abszolút való legelső tükröződése. Az abszolut létezés spektrumának számunkra felfogható egyetlen tartománya a fény. Ahol a fény végződik, az Isten ott kezdődik. Isten nem fény, ő túl van a fényen, de mi ott már megvakulnánk. Ezért nem mutathatja magát magasabb formáiban. Ez a fény a mi szemünknek - fekete, azaz láthatatlan! Bármilyen döbbenetesen hangzik, de logikus, hogy nem láthatjuk a fényen túli fényt, ahogyan nem látjuk a fizikai elektromágneses rezgések magasabb tartományait sem. A régiek még tudták ezt. A kabbalában a keter - a legmagasabb megnyilvánulási szint - szine a fekete, de az alkimia is ismerte a fekete fényt, vagy fekete tüzet (ignis niger). Meditációs élményként is jelezheti magát ez a szint: a képek és élmények kialszanak (ez a Nirvána) és egy meleg, megnyugtató, boldogitó “semmi” vesz körül. A szines imaginációk egyszerre értéküket vesztik. Feledhetetlen, ha valaki már tapasztalta.
A Fényt pedig ne ezoterikus tanfolyamokon, beavatásokon, meditációs pózban ülve keressük, hanem a hétköznapokban: önmagunk mélyén, egy virág vagy táj látványában, egy emberi szóban, tekintetben! Nézzünk fel vagy adjuk át magunkat a Nap fényének - bizton kiéget belőlünk minden lidércfényt!

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.06. 05:18  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Felnőtté válni

Sokszor csodálkozom a történelem nagyjainak életén. Sokan közülük meglepően fiatalon váltak naggyá, rendelkeztek bámulatos tudással, vittek végbe nagy tetteket. Olyan életkorban, amikor mi még az iskolapadot koptattuk. Igaz, gyakorta korábban is haltak, de egy pár évtizedes földi életútba több fért, mint ma egy aggastyán életébe. Meglepően korán váltak felnőtté, ami annyit jelent, hogy önálló, gondolkodó, kompetens, önmagukért és másokért felelősséget vállalni tudó emberré, akinek az életét valamilyen központi eszme irányítja. Amikor azt mondják, hogy ma korábban érnek a fiatalok, valahogy nem fér össze ezzel. Igaz, hogy hamarabb érik el a felnőtt testméretét és (talán) biológiai érettségét, de a legkevésbé sem a szellemit, amitől a felnőtt felnőtt lesz. Fő okként azt tarják, hogy a mai embernek sokkal többet kell tanulnia, mint a régieknek, kitolódik az önálló életkezdés, munkába állás, családalapítás stb. ideje. Ez igaz, de csak részigazság.
A valóság az, hogy a mai ember sokkal később válik felnőtté a fentiek értelmében, ha egyáltalán azzá válik. Egyre több a gyerekként gondolkodó felnőtt, akit pillanatnyi indulatai, érzelmi hullámzásai irányítanak józan gondolatok vagy magasabb ideák helyett, akik elvárják, hogy irányítsák, vezessék őket, hogy a náluk nagyobbak mondják meg, mi az igaz és merre menjenek. És mivel a szülők előbb utóbb meghalnak, ezt a szerepet a társadalom veszi át. A munkahelyi főnökök, a politikai pártok, a kereskedelmi, gazdasági élet szereplői készséggel megmondják, mi a helyes, és főleg mi a jövedelmező (nekik, maguknak). Vegyük észre, a fogyasztói társadalom, egész intézményrendszerével együtt abban érdekelt, hogy sohase nőjünk fel. Maradjunk csak gyerekek. A gyermekség fő ismertetői ebben az értelemben a döntésképtelenség, másra utaltság és manipulálhatóság. Más szóval: a függőség. Majd megmondják nekünk, mi a jó. Erről szólnak a politikai kampányok, a televízió reklámáradata és még sok minden. De azt látjuk, a vezetők sem (mindig) felnőttek, őket is vezetik, egészen a csúcsokon állókig – akikről csak sejteni lehet, hogy esetleg őket is manipulálják. Őket mindig felhő takarja, akár a havasok csúcsát.
Ám ez nem minden. Minden épelméjű gyerek felnő egyszer, és a saját fejével kezd gondolkodni. Nos ez az, amit feltétlenül el akarnak kerülni. A média – ezt belátni sem nehéz – minden erejével infantilizálni akar minket. Ezt szolgálják a debilis szintet alig meghaladó csinált sztárocskák (akik persze nagy sztárnak hiszik magukat), A primitív emberek intimszféráiban kurkászó majdnem ugyanolyan szinten álló „kibeszélő” műsorok, a közönséget pergő nyelvvel, üres és értelmetlen szóözönnel elkábító showman-ek, a gagyi akciófilmek és vígjátékok, az arcátlanul hazudó reklámok. Talán maguk sem tudják, mit szolgálnak, hiszen ős sem felnőttek, ráadásul hihetetlen pénzekkel kábítják el őket.
Felnőttnek lenni persze nehéz, főleg a felelősség vállalása, ezért örömmel el is fogadjuk a manipulációt, addig se kell dönteni, gondolkodni. Aztán, ha már nem elég a média és a politika, jöhet az alkohol vagy a drog. Mindegy, csak ne kelljen felnőni, felelősséget vállalni.
A felnőtté válás, az előzőeken túl, valamiféle szellemi ébredést is jelent, illetve valójában a szellemi ébredés teszi felnőtté az embert magasabb értelemben, amikor az már túllát az anyagi lét határain. Ám ne higgyük, hogy azok, akik úgymond szellemi úton járnak, mind felnőttek. Akik jósoktól, látóktól szeretnék megtudni, mi lesz velük, hogy döntsenek, akik mágushoz, boszorkánymesterhez futnak, hogy segítsen rajtuk, vagy akik „lemennek alfába” és imaginációval akarják pótolni (nem megerősíteni!), amit a fizikai világban kellene megtenniük, szellemileg szintén gyermekek. Csakúgy, mint akik az agyonsztárolt „mesterek” tanfolyamaira özönlenek abban a reményben, hogy valami olyat fognak kapni, ami egycsapásra megoldja az életüket. Ők azok, akik a könnyen, készen megkapható dolgok felé mennek (még ha borsos is az áruk), és nagy ívben kerülik a fárasztó, erőfeszítést követelő utakat. Ugyanis gyermekség az hinni, hogy csak úgy, fáradság és szenvedés nélkül fel lehet nőni – kiváltképp, ha ezt a biológiai felnövekvés idejében nem tették meg.
A gyermek ábrándképekben bízik, és a bulvár-ezotéria ugyanúgy szállítja ezeket, mint a fogyasztói társadalom a reklám-ígéreteket. A keleti bölcselet mindkettőt illúziónak májá-nak nevezi. Mindkettő az önzésre, az ego kiteljesítésére és felmagasztalására született, csak az egyik az anyagi javak (szépség, fiatalság, biztonság, gazdagság stb.), a másik a szellemi tökéletesség ígéreteivel manipulál. Minél jobban belemerülünk, annál nehezebb felnőni belőlük. Az utóbbiból még nehezebb, hiszen sokkal szebb ábrándvilággal kápráztat el.
„Ismerd meg önmagad” – áll a dodonai Zeusz-szentély homlokzatán, „Vállald a sorsod!” – mondja Krishna Ardzsunának a Bhagavad Ghitá-ban. Azóta sincs más út, legfeljebb nehezebb rajta járni. Leszámolni az illúziókkal és felelősséget vállalni – ez a felnőtté válás útja.

Kövesi Péter
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2018.10.05. 05:56  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1873
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A muszlim világ
A világvallások híveinek majd húsz százaléka
Az iszlámmal kapcsolatban az utóbbi időben annyi mindent olvashat az újságolvasó, vagy hallhat a rádióhallgató, esetleg nézhet a képernyőn a mindenről tudomást szerezni óhajtó tévénéző. Talán nem is annyira maga az iszlám érdekli az embereket, hanem a különféle muzulmán áramlatok, amelyeknek fanatikus hívei különféle ellenséges-cselekményeket hajtanak végre, és amelyeknek megszállott tagjaitól retteg a világ egy része.
Ezeknek megismeréséhez azonban mégis szükség van arra, hogy tisztában legyünk az iszlám világgal, magának a vallásnak a keletkezésével. Sokan úgy vélik, hogy a manapság működő ellenséges érzületű szekták egy része tulajdonképpen az ősiszlám vallásról leszakadt szervezetek.

Az iszlám megalapítója Mohamed
Az iszlám vallást Mekkában Abu-Kaszim Mohamed alapította meg a VII. században Az iszlám szó egyébként az jelenti, hogy ők az Isten iránti odaadás hívei. Nálunk a török eredetű muzulmán szóval illetjük a vallás híveit, mások a vallásalapítójuk után mohamedánoknak nevezik őket. Ezt az elnevezést azonban a muszlimok elutasítják, pontatlannak tartják. A legpontosabban tehát muszlimoknak lehet nevezni az iszlám vallás hívőit.
A muszlimok egyébként a kereszténység után a világ második legnagyobb vallási közössége. Összlétszámuk megközelíti az egymilliárd embert.
Muhammad – a mi elnevezésünk szerint Mohamed - történetét számos legenda beszéli el, valamennyi hangsúlyozza a vallásalapító rendkívüli emberi jelentőségét. Már megszületése előtt sok csoda történt anyjával, akihez minden hónapban egy hang szólalt meg a következő szöveggel: „Üdv neked, mert közeleg az idő, amikor Abu Kaszim megszületik, te boldog áldott állapotú nő!”
Abu Kaszim ibn Abdallah (Abdallah fia) a Mohamed melléknevet (a magasztosat) később kapta. Szülei a hasim nemzetséghez tartozó kuraisi törzs elszegényedett mellékágának a leszármazottjai voltak. A napvilágot Mekkában látta meg. Apját korán elveszítette, nevelésével nagyapja foglalkozott, aki előbb egy szoptató-dajkának adta át, de a család elszegényedése miatt egy nagybácsijához került és ott életre szóló barátságot kötött Ali nevű unokatestvérével. Nagybátyja útmutatása alapján később karavánvezető lett, megtanulta ezt a fáradtságos és rendkívül kockázatos hivatást. Útjai során megismerkedett a környező, de a távolabbi országok vallásaival is, kultúráival. Megnősült egy nála 15 évvel idősebb gazdag özvegyasszonnyal, akivel boldog házaséletét élt és három korán elhalt fia valamint négy lánya is született tőle, sőt még egy rabszolgát is örökbe fogadott. Harmincöt éves korában társadalmilag annyira elismerték, hogy őt bízták meg a megtalált fekete meteorit szent kövének, a Kába sarkára való elhelyezésére. A hagyomány szerint Ábrahám ezzel a kővel jelölte meg a rituális körmenetek kiindulási pontját. Ekkortájt Mohamed már egyre gyakrabban vonult el a hegyekbe elmélkedni az isten igazságszolgáltatásáról és az emberi mulasztás kérdéseiről. Az úgy nevezett Sors éjszakáján, amely ramadán hónap utolsó éjszakája, 610-ben megjelent álmában egy lenyügöző szellem, aki közvetítette neki Allah első kinyilatkoztatását, hogy az Úr nevében hírdesse azt. Amikor reggel felébredt Gábriel arkangyal jelent meg előtte és közölte vele, hogy ő Allah kiválasztottja, küldötte. Három évig járta még a Mekka környéki hegyeket és Allah kinyilatkoztatásáról csak felesége tudott, valamint Ali unokatestvére, későbbi veje, Mekka 4. kalifája, továbbá fogadott fia, apósa és a későbbi mekkai kalifa. Csak három év múlva lépett a nyilvánosság elé, hogy hirdesse az új vallást és a profetikus üzeneteket. Saját magát a korábbi 124 próféta közül (közöttük volt Mózes és Jézus is) az utolsónak, a legnagyobbnak nevezte, önmagát az örömhírek vivőjének jelölte meg, és a hitetlenek fenyítőjének.

Az iszlám első követői
Mohamed profetikus igehirdetése az élete során a szakadatlanul kapott kinyilatkoztatásokon alapult, amelyeket a Korán szúrái tartalmaznak. Első követői Mekka külvárosának szegényei és a rabszolgák voltak. Az uralmon levő kuraisi törzs tagjai ellenséges szemmel figyelték, olykor igen erőszakosan léptek fel vele szemben. Mekka hatalmasai féltek befolyásától, mire elhatározta hogy elvándorol Medinába. A későbbi Omár kalifa ezt a 622-as esztendőt, az elvándorlás évét jelölte meg az iszlám időszámítás kezdetének.
Medinában már emirré is kinevezték, a város politikai vezetőjévé, törvénytevő és hadvezér lett. A mekkaiak megbüntetése céljából folyamatosan támadja karavánjaikat, olykor szabályos ütközetek is történnek. Kinyilatkoztatásában közli, hogy Allah az iszlám uralom háborús kiterjesztését kívánja és ezzel megszületett a szent háború, a dzsihad eszméje. Mekkában a legádázabb ellenségei az ott élő zsidók közül kerültek ki, így vált a prófétából a zsidóság kérlelhetetlen ellensége, mert szerinte a zsidók és a keresztény írásbirtokosok meghamisították Ábrahám vallását. Ekkor kiáltotta ki, hogy Jeruzsálem helyett a Kábát kell tekinteni imairánynak.
Mohamed 633-ban halt meg Medinában, ott is temették el és a mecset körüli rácson ma is a következő szöveg olvasható: Nincs más isten Allahon kívül, Mohamed Allah küldötte.

Az iszlám ősvallás irányzatai
Az ősiszlám az alapító halála után a VII. században szakadt több részre: Azok a muszlimok akik megmaradtak a rendelkezések, a hagyományok – a szunnák – szokásai mellett, szunnitáknak nevezik magukat. Ehhez az irányzathoz a muszlimok 83 százaléka tartozik. Kalifáikat az Omajjád, az Abbasszid és az Oszmán törzsek tagjai közül választják, meghatározott szabályok szerint. A szunniták magukat ortodox muszlimoknak tartják és elutasítják Mohamed tanainak és életvitelének bárminemű megváltoztatását.
A muszlim vallás második fő irányzatának hívői a siiták. Ők Siának, Ali arab nevű pártjának követői. A siiták is egy összefoglaló muszlim vallási irányzat követői, ők egyedül Alit, Mohamed unokatestvérét és vejét, illetve a próféta Fatima lányával való házásságából származó vér szerinti sarjait ismerik el a próféta jogos utódaiként és a közösség vezetőjeként. A szunniták által elismert első három jogos kalifát ők trónbitorlónak tartják. A siiták ma közel 130 millió követőt számlálnak, az összes muszlimok 16 százalékát.
Alit, a siiták vali Allahnak, Isten barátjának nevezik és tisztelik. Két fia és a próféta lányai körükben nagy tekintélynek örvendenek. Székhelyük az iraki Nedzsefben és Kerbelában van. Ali két fia közül Huszein, Nedzsefben, a másik pedig Alival együtt Kerbalában halt meg. Költők százai alkottak elégiákat és passiójátékokat a szentéletű emberek emlékére. A két város a siiták szent városai.
A siiták szerint Mohamed valamivel halála előtt beavatta Ali unokatestvérét, vejét az iszlám végső titkaiba, ő pedig továbbadta ezt az ezoterikus tudást a családjának. Vér szerinti utódai ezért imámnak, azaz a titkos tudás kalauzának és letéteményesének számítanak.
A siiták és a szunniták közti alapellentét abból fakad, hogy az előbbiek az iszlám öt alap-pilléréhez hozzácsatolták az imamátust, mint a hatodik pillért. A siitáknál az imám az egész muszlim közösség isteni gondviselése által sugalmazott igaz vezetője, akinek kiijár a tévedhetelen jelző, amennyiben a próféta vér szerinti utódaitól származik.
A szunniták a kalifátust Mohamed kuraisi törzséhez, származásra való tekintet nélkül vallási-erkölcsi tulajdonságokhoz kötik, míg a siiták Ali vérszerinti leszármazottjait tekintik a próféta jogos utódjának.
Az iszlám harmadik ága közé tartoznak a szakadárok. Ezek között számos, lehet hogy többszáz irányzat létezik, valószínűleg még a leghithűbb muszlim sem képes felsorolni őket mind, vagy meghatározni közöttük a különbségeket, ezért mi sem foglalkozunk velük. Egyik-másik irányzat hivei néhány ezertől néhány százezerig terjednek és eloszlanak a muszlim világ országai között a Közel-Keleten, Afrikában, és a Távol-Keleten.
FÁY Gábor
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



ElőzőKövetkező

Vissza: Karsay István fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron