Szellemtan

Kép
Karsay   Tegnap, 00:02  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az álomélet
Részlet a "Titkos tanítások"-ból - 50
Az embernek és minden teremtett élőlénynek szüksége van az álomra, vagyis arra a pihenésre, amit az álomnak nevezett önmagába való visszahúzódás nyújt. Az álom alatt a szellem a lelki világba húzódik vissza, sőt amikor teheti, azaz amikor sikerül neki, a lelkivilágot is elhagyva a szellemi atmosztférába vonul vissza. Ekkor következik be mind a léleknek, mind a test idegszférájának a felüdülése, amelyet ti modern emberek hiába hajszoltok, hiába akartok mesterséges úton elérni.
Szükséges, hogy a test ne legyen nyugtalan elalvás előtt, vagyis amikor a szellemi tudat behúzódik a lélek világába, az idegeken keresztül ne legyen kénytelen a figyelmét a testből jövő hatások semlegesítésére, vagy feldolgozására fordítani. Szükséges továbbá, hogy az ember fizikailag elfáradjon; szükséges, hogy az idegek foglalkoztatva legyenek. Szükséges végül, hogy lelki békessége legyen az embernek, hogy ne bántsák felettébb lelki izgalmak és aggodalmak, ne bántsák különösképpen testi fájdalmak. Ha mindez megvan, akkor a szellemi tudat beljebb húzódik a lélek világába. És ha ott a lélek világában hasonlóképpen megnyugvás, béke és pihenésre való hajlandóság fogadja, akkor megkezdődik a mélyen alvás, szellem az életszalagot megnyújtva, a lélek világán keresztül, amennyire csak képes, olyan messze behúzódik a saját szellemi szférájába, és ott feldolgozza azokat a problémákat, amelyekkel földi életében foglalkozott. Mert minden szellem, ameddig a földön él, a maga fokozata szerint abban a szférában is benne él, amely szféra az ő természetes munkájával, amelyet a testben végez, megnyílik a részére. Tehát a természetes erők elpihennek, és ez alatt az idő alatt a szervező életerő is zavartalanul végzi a maga gépies munkáját. Ez a rendes, jó alvás törvényes menete.
Azonban vannak komplikált lelkek, amelyekben sok vágy feldolgozatlanul maradt, amelyeket az életben nem tud megvalósítani és a szellem kényelmetlenül érzi magát, újra meg újra szemben találva magát ezekkel az elrendezetlen vágyakkal, gondolatokkal és törekvésekkel, hogy ettől a kényelmetlenségtől megszabadulhasson, igyekszik ezeket mintegy befalazni, mintegy betokosítani, pedig azok folyton igyekeznek a felszínre jutni, és a tudat minden egyes megmozdulásával akaratlanul is megütközik.
Ezek az ütközések kivetítődnek az idegszférára, s ebben is zavarokat hoznak létre, ezek a zavarok pedig kihatnak a testre is. Ezek az ütközések aztán nyomot hagynak az agyban is, kimerültséget hoznak létre és ez mint ingerlékeny, rossz lelki természet jelentkezik. Ez az az eset, amelyre azt mondjátok, hogy valaki türelmetlen, és minden bántja őt, a kákán is csomót keres. Ezek benső rossz hangulatukat kiszórják a világba és csodálkoznak, hogy nem szeretik és kerülik őket az emberek. Miután a külvilágot megfertőzték a bensőjük kivetítése által, az ő rossz érzésük a hasonló érzésekhez kapcsolódva megkeresi őket és szembesülniük kell vele az asztrál , de még inkább a mentál síkon. Amit itt gondolt, vagy képzelt az ott mint megvalósult állapot, vagy cselekmény jelenik meg számára és ahelyett hogy pihenne, velük kell küzdenie, mert mint tények előtte állnak és nem hagyják nyugton.
A testnek meg kell adni a kellő fizikai fáradtságot, szellemileg pedig ne terheljétek túl magatokat, különösen a lefekvés ideje előtt. Ne igyatok semmiféle izgató italokat, ne egyetek nehezen emészthető ételeket és főképp ne egyetek sokat. Ahogyan jólesik, úgy pihenjetek, s ahogyan a test megszokta, úgy feküdjetek. A testet nem szabad túltáplálni, mert a túltáplált test erőileg túlzsúfolt lesz, a vér anyaga megsűrűsödik, a sejtvilág erőszakosabbá válik, és percről-percre a lélektől akarja elvenni azokat az erőket, amelyek a lélek saját háztartására szükségesek.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.17. 01:28  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az öntudat különböző rétegei

Részlet a "Titkos tanítások"-ból - 49

Az emberi tudomány is kétféle tudatot különböztet meg az emberben: a normális vagy napi tudatot és a tudatalatti tudatot. A normális tudat tartalma azoknak az emlékezéseknek a sorozata, amelyeket az egyén a születésétől fogva gyűjtött magának. Ez képez egy ént. E mögött az én mögött lappang az a másik én, amit ti tudatalattinak neveztek. Ezt az ént én ketté választom, és azt mondom, hogy tulajdonképpen az a tudatalatti én, amely az ösztöni rétegben, a test szférájában működő életerőknek kifejezésre törekvő hatásait tartalmazza, míg a napi tudat mögötti másik részt inkább tudatfelettinek nevezném. Ez a szellemi én, vagyis az egyéni lélek, amely függetlenül él a test tudatától. Ez a függetlenül élő (felsőbb) én (a szellem egyénisége), ameddig az ember él, mint egy különálló egyéniség szemléli a test életét és az ő saját akaratát, vágyát igyekszik a földi, testi énen keresztül is kidomborítani.
De éppen mert a testnek is van a születésétől fogva egy emléksorozata, amelyeket a külvilág hatásai, benyomásai folytán mint viszonthatásokat, mint tapasztalatokat szűrt le, azért ez a testi lény egy önálló egyén (a személyiség). A szellemi én a testi én kifejlődésébe befolyást gyakorol ugyan, de idő kell neki ahhoz, hogy magát tökéletesen ki tudja fejezni. Hiszen ha a szellem minden időben és minden körülmények közt tudná, hogy mit kell cselekednie, ha látná a dolgok fejleményeit és tudná, hogy azok között hogyan kell magát viselnie, és a körülményeket hogyan kell kihasználnia, akkor nem volna próba a földi lét. Tehát a földi én nem azonos a szellemi énnel.
A szellemnek, amikor egy-egy földi élet elmúlt, emlékeiből kivonja a tapasztalatokat, a tudást és ezek a szellemi én felsőbb részében helyezkednek el. Ezeket a tapasztalatokat a szellem mint bizonyos bölcsességet őrzi meg magában. Minden egyes testöltés az ismeretlenbe való alámerülés, egy ismeretlen útnak a megkezdése. A szellem mindig abban az irányban keres-kutat, ahol megtalálhatja azt, amire szüksége van; és ezt ösztönszerűen érzi.
Előfordul, hogy azokban az eseményekben, amelyek körülötte feltorlódnak, olyan megoldásra váró problémák állnak a szellem elé, amelyeket az ő tudat felett elraktározott bölcsességével megoldani nem képes. Ilyenkor az őrszellem kinyitja számára azt az állapotot, melyben azelőtt élt, azaz visszavezeti őt az álom ideje alatt azokba az állapotokba, amelyek összefüggenek a most megoldásra váró eseményekkel. Innen van, hogy előfordul, hogy az ember valamely problémával szemben nem tudja, mit tegyen, tehetetlenül áll; de egy átaludt éjszaka után előtte áll a megoldás és egész biztosan tudja, mit kell tennie, mert ezalatt azt az igazságot, amely benne tegnap még nem volt kialakulva, mint kidolgozott, kész tapasztalatot hozza át a nappali tudatába. Nem tudja, honnan szerezte, és mégis tudja, mit fog cselekedni.
A különböző tudatok azért vannak elzárva, hogy ne zavarják a szellemet az ő fejlődésében, mert a pokolnak a legváltozatosabb kínzásait jelentené, ha minden egyes élet emlékezése nyitva állana a szellem előtt. Különösen az alacsonyrendű és hiányos tapasztalattal rendelkező szellemnek sokszor szüksége van arra, hogy azt a régi állapotot átélje; ne csak emlékezzék reá, hanem átélje mindazokkal a hátrányos és fájó érzésekkel együtt, amelyek akkor azokat a mélyebb benyomásokat okozták a lelkében. De mindaddig a múlt problémái megfejtve nincsenek, vagy ameddig nála ennek a múltnak ismerése bizonyos célok elérését hátráltatná, az hét pecséttel marad lezárva a lelkében, amit nem szabad senkinek feltörnie. Minden múltat ki kell bontani és minden tévedést helyrehozni.
Az őrszellemek ebben a láthatatlan világban az Isten törvényét, az Isten kegyelmét magukban hordozzák. Az őrszellemeken keresztül az Isten gondviselő szeretete érvényesül, mert ezek az ő szeretetükkel és engedelmességükkel készek minden pillanatban az ő Atyjuk akaratát teljesíteni.
Ezeken a szellemeken keresztül az Isten gondolata, az Isten szeretete úgy árad át a teremtettségen, mint ahogyan a szív lüktetése a vérereken keresztül hajtja a vért, átmosva és táplálva az egész szervezetet, ők ugyanazt gondolják, ugyanazt érzik, amit az ő mennyei Atyjuk. Ez az ő életelemük, örömük, boldogságuk, így tehát az őrszellemek az Isten kegyelmének hordozói. Ilyen szellemek egy-egy szférának a vezetői. Ugyancsak a szféra vezetői közé tartoznak más felemelkedett szellemek, akik a szféra tanítói; ismét mások a törvény szellemei és végrehajtói. Ezek a munkálkodó szellemek mind küldetésben vannak.
Egy-egy nagy, magas őrszellem az őt körülvevő tanítószellemek csoportját és a gondviselőszellemek csoportját a saját színe, a saját természete szerint választja meg. Ilyen színekre bomlik minden szféra egészen a hetedik szféráig, ahol már minden szín egybeolvad.
Az őrszellemek küldetésben vannak a magas szellemi napokból. Ezt tudva, természetesnek fogod találni, hogy nekem is van őrszellemem. Ilyenszerű megbízatást azonban minden szellem nyerhet, aki az ő hibáiból és tévedéseiből annyira meggyógyult, hogy az ötödik szférában találja meg az otthonát. Mindenesetre előbb csak egyszerűbb megbízatást, azután mind nagyobbat és nagyobbat, aszerint, amint az ereje növekedik. Vannak esetek, amikor valaki még nem emelkedett fel ebbe a tisztaságba, hanem még csak munkálkodó szellem, de a felette rendelkező szellem valamely kisebb feladatának elvégzésére leküldi őt alacsonyabb szférába, vagy éppen a földre egy szellem mellé. Nem kényszerből történik ez, mint azt ti gondolnátok, hanem szeretetből és a szellem jószántából.


Szemlézte: Bíró László
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.16. 02:49  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Mi a megváltás?

Részlet az 2006.10.17-i „Köri találkozó” kérdés-felelet anyagából, melyek
a Budapesti Szellemkutatók Társaságának a mediális ülésein hangzottak el
Gizi médium által.
Jelölések: KV = körvezető; TSZ = tanítószellem


KV: Mi a megváltás?
TSZ: Megszabadulás attól a megrögzött kínzó lelki állapottól, amelyet az ember maga köré épített. Könnyen úgy tűnik, hogy neki arra oka volt, olyan események, történések hozták létre, melyek felett nem úr, és mégis kialakultak olyan fájó meggyőződések, lelki állapothelyzetek, melyek nem méltóak ahhoz az emberhez, aki elkezdett azon gondolkozni, hogy önmagát fejlesztve, világosítva dolgozzék.
Valami mást kíván magától, mást kíván létrehozni, mint aminek eddig ismerte magát, és ebből az állapotából, melyet régen bűnösségnek neveztek, ennek a fájó tudatától és következményeitől, mind gondolati, mind viselkedési megnyilvánulásaitól meg akarja váltani magát. Egy olyan másik helyzetbe kíván jutni, amely igazában ő, és nem az, ami kialakult a beleegyeztével, vagy sem.
Valaki más hatására, az azokra való reagálásokkal, de egy egészen másféle ember keletkezett, aki szenved, feszeng, aki olyan, mint egy repedező, fáradt bőr rajta, mert abból, mint bábból a pillangó, ki kíván törni. A pillangó csak magát válthatja meg és hozhatja eredeti állapotába. Minden ilyen emberlélek pillangó, hogy szabadabban reppenjen a fény felé.
Ezeket a kemény kérgeket maga fonta, építette magaköré, tán éppen azért, hogy a lebontásával, fájdalmakkal és küszködésekkel, de végre felszárnyalhasson, legalább egy kicsit, mert a felszárnyalás még nem a végpont! De ha egyszer megszabadult ezektől a kemény burkoló kérgektől, azt valóban lehet megváltásnak nevezni, az egyik állapot szenvedéseiből a másik lehetőségbe való áthelyezkedéssel. És ezt más nem teheti meg! Érthető, amit mondtam? Nem kívánom jobban kifejteni, nehogy sérelem legyen!
KV: Ehhez talán még annyit, említetted is, hogy van egy olyan felfogás, hogy a bűntől való megváltás. Egyházilag a krisztusi megváltást tanultuk, ismertük: kegyelemből ingyen. De tudjuk, hogy ingyen nem megy semmi.
TSZ: Az a kezdeti képzet, hogy a bűnnek nevezett, begyűjtött szenvedésekből, kellemetlenségekből, a nem én vagyok-ságból ki lehet lépni, meg lehet váltódni, annak egy kezdeti foka, hogy valaki valamiben segítségemre legyen, mert az első lépésnél talán még gyenge az ember.
Az erőssége akkor jön elő szükségszerűen, amikor rájön, hogy neki magának kell ezt végrehajtania, és hogy magában kell megtalálni olyan erőket, segítségeket, amit előzőleg másban talált meg. Ez nem ellentétes a későbbi önmunkálkodással, nem önös, magát túl nagyra tartó valami, ebbe felszívódott az, hogy valaki segítségre volt az első lépésben. Hálás vagyok ezért, de most már magam szeretném megtenni az első lépéseket, ha bicegve, sántikálva is.

KV: Hogyan működik a megváltás az ember mindennapjaiban?
TSZ: Kezdődik a megváltás igényével. Ez fáj, ez nem én vagyok, nem akarom, ennél többre vagyok képes, változást kell létrehoznom. Ez a megváltás első gondolata, utána a keresés, kutatás, önbirkózás a létrejöttért, mert amint egy kicsit is megmutatkozik, hogy sikerült valamit elérni, nem is szenvedéssel, hanem rászánással, sok próbálkozással, önismereti igyekezettel, a többi kezd utána kívánkozni.
A megváltás ténye, amint elindulhatott, kívánkozik belülről kijönni. Nem azt mondom, hogy a többi játszi könnyedséggel megy, hanem elindult, mint egy gördülésbe hozott nehéz jármű, amelynek csak egy lökést kell adni, hogy a kerekek megmozduljanak, aztán már segítséget kap önmagától

UI:

Papp Lajos professzor a láthatatlan energia hatásairól 2013 05 25
https://www.youtube.com/watch?time_continue=690&v=5I_6rgP-lao
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.15. 12:38  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Szabaduljatok meg a testiségtől – Szellemi tanítás – Felvezetés


Részlet Zita médium „Krisztus az Úr és a boldogság világai” című kötetéből
… Az embernek a maga javáról, a maga előnyéről, a maga önzéséről, a maga kedvteléseiről le kell tudni mondania egy magasabb, magasztosabb eszme érdekében. Aki mindezekre képtelen, az hasonlatos a farizeusokhoz, az írástudókhoz; azokhoz, akik előnyt akarnak maguknak szerezni onnét, ahová fondorlattal, hazugsággal, hamissággal, összeköttetésekkel önmagukat feltornázták.
Szükséges, hogy mindannyian megértsétek, mit vár tőletek az Úr: hogy az Igazságot helyesen értelmezzétek; hogy az Igazságot önmagatokra fordítsátok; hogy a magatok szemében lássátok meg a szálkát és ne a mások szemében; hogy minden ismeretetek, minden tudásotok, minden hitetek az Igazság felé forduljon!
Az isteni Igazság abszolút! Az isteni Igazság nem kedvez az egyik embernek és nem válik kedvezőtlenné és nyűggé a másik ember számára. Az isteni Igazság egyformán felkarolja az erőset és a gyengét; egyformán jó áldásaiban részesít; és egyformán megköveteli az embertől az Igazság törvényeinek ismeretét és azok helyes alkalmazását.
Ti emberek, sokféle igazságot ismertek; úgy hiszitek, hogy ez is igazság, az is igazság, amaz is igazság; holott legfeljebb csak ebben, abban vagy amabban a dologban részletigazságok vagy igazság szilánkocskák vannak, amelyek még nem azonosak magával a nagy Igazsággal. Minél több van egy elvben, egy eszmében Krisztus Igazságából - abból az egyszerű, természetes és nem agyon cicomázott igazságból - annál értékesebb az az elv vagy az az eszme.
Az ember hajlamos mindent a maga szemszögéből nézni; hajlamos arra, hogy a maga előnyeiről ne kelljen lemondania; hajlamos arra, hogy neki adjanak igazat; hajlamos dolgokat kiforgatni úgy, hogy magát mártírnak, szenvedő alanynak állítsa be és minden oknak, mint bűnbakot, a másikat állítsa oda. Hajlamos továbbá az ember a maga igazságáért embereket toborozni és emberekkel körülvenni magát, hogy azok neki bólogassanak és neki adjanak igazat.
Aki nyílt, egyenes, őszinte, annak legtöbbször - ahogy ti emberiesen mondjátok - betörik a fejét; annak legtöbbször kellemetlenségei és hátrányai származnak, ha kimondja a valóságot. Az emberek világában bevett szokás, hogy mindent szebb, kellemesebb, jobb, elfogadhatóbb színben tüntessenek fel. Ez az ellentét módszere azért, hogy a hálójával egyre több emberlelket fogjon meg. Az ember önmagát jobbnak, többnek, különbnek, értékesebbnek tartja és azt mutatja kifelé, ezzel azonban részrehajlóvá válik barátaival, szeretteivel, nemzetével szemben, egészen a nacionalizmusig. Az embernek nem szabad részrehajlónak lennie és nem szabad előítélettel lennie.
Az embernek tárgyilagosan kell a dolgokat vizsgálnia és el kell a fejlődésben jutnia addig a pontig, amikor a maga előnyéről és a maga igazáról hajlandó lemondani a nagyobb Igazság érvényesüléséért. Az embernek a rosszból ki kell nőnie. Az embernek - először is - a jó és rossz közötti különbséget meg kell tudnia tenni. Ha a különbséget meglátta, akkor nem választhatja szándékosan a rosszat, nem cselekedheti tudatosan azt, mert ezzel Szentlétek elleni bűnt követ el.
Ha tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor a rosszat a jóért el kell hagynia, fel kell adnia még akkor is, ha neki személy szerint abból kellemetlenségei vagy hátrányai származnak.


Összeállította: Bíró László


A csatolt anyagok listája:

Szabaduljatok meg a testiségtől – Szellemi tanítás
Látnak-e, hallanak-e szellemtestvéreink?
HANG - Hogyan segíthetnék férjemen?
Zodiákus üzenetei
Az állapotvilágról
A varázsige

A csíksomlyói búcsú története
https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGhexXneC6R9RzWo6lOw?e=vJCmLk

Innen letölthetőek külön a mai csatolmányok
https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint öt évre visszamenőleg.

https://www.youtube.com/watch?v=Q-3858B2TsU&feature=share&fbclid=IwAR18cgGcx5F5yUbhnzRGOedTx-T9uxkhPaIiZMJJMbZn5X4B6nxTpBjNvco
Balogh Béla – Belső béke, külső nyugalom – Előadás
https://www.youtube.com/watch?v=ET4VSoqYU7U
Gunagriha – Világod Tőled függ – Előadás
https://www.youtube.com/watch?v=-mPdNRr5ANk
Jávor Pál – A szeretet himnusza
https://www.youtube.com/watch?v=w77SFM7Fksc
Il Divo - Adagio
https://www.youtube.com/watch?v=VdoUi1wN54s
https://www.youtube.com/watch?v=S2X67RZA3RA
Széttört szívek háza – Romantikus filmdráma 1-2
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.15. 07:21  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Mi a megváltás meghatározása?

Részlet az 2006.11.14-i „Köri találkozó” kérdés-felelet anyagából, melyek
a Budapesti Szellemkutatók Társaságának a mediális ülésein hangzottak el
Gizi médium által.
Jelölések: KV = körvezető; TSZ = tanítószellem


KV: Visszatérnénk az ún. kardinális kérdésre, amikor elkezdtük a hármas egységnek, a kegyelem-megváltás-feltámadást. A kegyelmet megbeszéltük, bár a téma kimeríthetetlen. Ma a megváltás lenne a következő. Mi a megváltás pontos meghatározása?
TSZ: Ne kérjetek pontos meghatározást, mert nem lehet az egyetlen igazságot megadni. Számos igazságrészecske adja az óriási valóságot, tehát hogy mit értsünk pontosan a megváltás alatt. Fogalmazzuk úgy, hogy a jelen felkészültség mellett mi az, amit alkalmazhatunk, támogatásnak vehetünk a válaszban.
Nyilvánvaló, hogy ez a három egymást követő fogalom összetartozó folyamat. Nem lineáris, hanem önmagába visszacsatlakozó kör, melynek képzeleti kezdőpontja a kegyelem. Az isteni jelenlét tudomásulvétele az emberi lélekben a kezdőpont, amikor erős a vágy a továbblépésre. Mert a kegyelem, az isteni jelenlét mutatja meg, hogy van egy következménye annak, ha ezen az úton elindul az ember a saját lelkének mélységei felé.
A kegyelem kérdésénél fel volt téve, hogy miről ismerjük meg, hogy bár mindig a kegyelem állapotában vagyunk, de mikor észleljük? Röviden azt mondtuk, hogy az örömből. Abból a lelki örömből, mely az érzékeken, érzelmeken túlmutatóan keletkezik, melynek árnyoldala, másodlagossága nincsen.
Ez a tiszta öröm felvillanása, ekkor tudja az ember azt, hogy a kegyelmi állapotnak egy pillanata sugárzott rá, amelyet megragadhat, a hasznára fordíthat oly módon, hogy erőket von ki belőle a következők számára, mely a megváltás felé mutat. Ez nem az, amelyet szokványos, sablonos, de összefogóan dogmatikus magyarázatokból merítenek sokan. A megváltás egy bizonyos állapotból való kikerülés, egy másik, különbbe való áthelyezkedés, melynek elsődleges indítása a kegyelmi helyzet elismerése volt.
Egy eddig fel nem vetett fogalom társul a megváltáshoz, pedig mindannyian tudjátok, ismeritek, vágyjátok, és ez a szabadság! Amíg akár önmagatok, akár helyzetetek, vagy mások által rátok rakott hátrányok, kötelmek, korlátok vannak bennetek, addig nem lehet igazán szabadságról beszélni. A megváltásnak van egy olyan magyarázata, egyoldalú megtekintése, hogy megszabadulás az olyan belső lelki kényszertől, kötelemtől, korláttól, amely addig fennállt, zavarokat, bánatot, félreismerést, különféle lelki hibákat okozva.
A megváltás az ezektől való szabadulás, egy könnyebb, kötetlenebb állapot, mely még mindig nem a végső, de az emberlélek számára felfoghatatlanul örömteli, nagyságrendű szabadságérzés, ha túl tud jutni az eddigi kötöttségeken. Még nem is biztos, hogy a saját hibája az önmaga által létrehozott korlátok, mert különösen az elején még a megváltási állapotban is erőteljesen hatnak a másoktól elfogadott, kényszerített belső lelki dolgok.
Ez egy nagyon rövid válasz volt, de előremutatás van benne: a szabadulás, a szabadság első fokozata, a lelki gátlások és akadályokból való kezdeti túllépés, és máris megváltottnak érezheti magát bárki. De ez természetesen - mint ahogy más is - fokozatokban történik, mértéke szerint, de hát ez a kezdet! A szabadságvágy és a belső szabadság legalább viszonylagos elérése és kidolgozása nem egyszerű, mint ahogy nem volt ingyenes és egyszerű a kegyelmi állapot észlelése sem. Az is folyamat volt, és itt is ez a helyet.
Még valamit hozzá kell tenni, ami kimondatlanul is állandóan felmerül: nem más, csak az em-berlélek saját munkája az, mely a megváltás folyamatát végzi. Természetesen azt is tudomásul kell venni, hogy több-kevesebb támasz és segítség a külső világból is létezik, de nem ez a lényeg! A bázis az önmagán való munkálkodás és megváltási törekvés.
KV: Mi a megváltás megnyilvánulási formája?
TSZ: A kegyelmi állapot ismérve egy olyan örömállapot, melynek árnyéka és másodlagos tüneménye nincs a kettősség ellenoldalában, hogy mi lehet még belőle. A tiszta szín öröm jelzi, hogy a kegyelmi állapotnak egy bizonyos „százalékát” elérte az ember, mert saját lelkéből egy olyan állapothelyzetére jutott, melyet addig kevéssé ismert, amelynek gyenge hasonmása volt csak, de az nem azonos ezzel.
Ha a kegyelmi állapot felismerése a színtiszta öröm felvillanása, akkor a megváltódásnak, a saját lelki megváltásnak felismerése a szabadságérzetnek egy bizonyos foka, melynek úgyszintén nem lehet ellenoldala. Ez egy korlátlanul fénylő szabadság-felvillanás, mely lehet, hogy a következő órában elveszíti a fényét, de azt, hogy volt, az elfelejthetetlen. És akkor folyik tovább a megváltási munkálatoknak a kidolgozása, újabb gátaknak a lebontogatása. Mert egyszerre nem mennek a dolgok! A lépésről-lépésre haladás a nagyszerű benne, melyhez minden erő és lehetőség rendelkezésre áll.

UI:

Mi a baj az evolúciómodellel?
http://teremtesteologia.hu/mi-a-baj-az-evoluciomodellel/?fbclid=IwAR3sbOKN86
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.14. 06:24  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Részlet Allan Kardec: Szellemek könyve című munkájából

A szellemek eredete és természete

Hogyan értelmezhetjük a szellemeket?
„Azt mondhatjuk, hogy a szellemek a teremtés értelmes lényei. Ők népesítik be az anyagi világon kívül eső mindenséget.”
Megjegyzés. Szellem alatt itt a test nélkül való lények egyéniségét értjük, nem pedig az egyetemes értelmes elemet.

Volt-e kezdetük a szellemek-nek, vagy mint Isten öröktől fogva megvoltak-e?
„Ha nem lett volna kezdetük a szellemeknek, akkor Istennel egyenlők volnának, holott ők az ö teremtményei és az ő akaratának vannak alárendelve.
Tagadhatatlan, hogy Isten öröktől fogva megvolt, de hogy hogyan és mikor teremtett bennünket, arról mi mit sem tudunk. Mondhatnád, hogy mi kezdet nélkül valók vagyunk, ha azt érted alatta, hogy Istennek — mivel örökkévaló — szünet nélkül kellett teremtenie. Megmondtam azonban, hogy azt, hogy mikor és miképpen teremtett mindegyikünket, senki sem tudja; a titok épen ebben rejlik.”

Mondhatjuk-e hogy a szellemek az értelmi elemből alakultak, amint az élettelen testek az anyagi elemből?
„Úgy van. A szellemek az értelmi elemből alakultak ki egyénekké, amint a testek az anyagi elemből; csupán az időszakát és a keletkezési módját nem ismerjük ennek az alakulásnak.”

Állandóan teremt-e Isten szellemeket, vagy csak az idők kezdetén teremtett?
„Állandóan teremt Isten szellemeket, vagyis sohasem szűnt meg teremteni.”
Maguktól keletkeznek-e a szellemek, vagy egymástól származnak-e?
„Isten őket is épen úgy akarata által teremti, mint minden más te-remtését. Ismétlem azonban, hogy az eredetük titok.”

Helyes-e, ha azt mondjuk, hogy a szellemek anyag nélkül valók?
„Hogyan lehessen tökéletlen nyelv segítségével olyan dolgot meg-érttetnünk, amelynek a kifejezéséhez hiányzanak a kellő szavak? Képes-e a vak a fényt megérteni? …
Azért nevezzük anyag nélkül valóknak a szellemeket, mert lényegük eltér mindattól, amit mi „anyag” néven ismerünk. Vakokból álló népnek nem lehetnének a fénynek és hatásának kifejezésére való szavai. A vakon szü-letett azt hiszi, hogy hallás, szaglás, ízlés és tapintás útján mindent felis-merhet, és nem érti azokat a fogalmakat, melyeket csupán hiányzó szerve útján szerezhetne meg.
Mi is ilyen vakok vagyunk az ember fölött, álló lények lényegével szemben. Másképp nem értelmezhetjük őket, mint tökéletlen hasonlatok útján, vagy a képzelet megerőltetésével.


UI:

Teknyőkaparó - egy alföldi táltos ember világvége jóslatai
https://www.youtube.com/watch?v=csn0zCu_ZbU&feature=share&fbclid=IwAR2Fz-r1e
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.13. 06:34  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az idő rablánca az emberi felfogásban

Részlet az 2002.12.17-i „Köri találkozó” kérdés-felelet anyagából, melyek
a Budapesti Szellemkutatók Társaságának a mediális ülésein hangzottak el
Gizi médium által.
Jelölések: KV = körvezető; TSZ = tanítószellem


KV: Az időről beszéltél nekünk, és az egyik kérdésünk ehhez kapcsolódna. Mondtuk már, hogy olykor az "idő rablánca" miatt vagyunk kénytelenek befejezni a találkozót. Az egyik társunkat a vasúti menetrend kényszeríti, kénytelen időben távozni, és természetesen mi sem kívánjuk nélküle folytatni a találkozót.
Figyelmeztettetek arra, hogy az "idő rablánca" csak az emberi felfogásban létezik, mi alakítjuk ki és döntjük el, hogy minek vagyunk a rabja, ami aztán uralkodik is rajtunk. Tény, hogy ami az emberen uralkodik, az rabságban tartja. De vannak rajtunk kívülálló okok is, el kell fogadnunk az idő szorítását. Ne nevezzük rabláncnak, bár annak érezzük, lényege, hogy kénytelenek vagyunk még a szellemi munkában is bizonyos fokig alkalmazkodni a fizikai síkunk idő-szorításához.
TSZ: Ismét egy kis helyesbítés! Az idő rablánca, mely az idő beosztásával a külsődleges mozgásokat, tennivalókat osztja be, az mind a földi, testi, emberi életre vonatkozik. Ehhez természetesen alkalmazkodni kell, csak az a baj, hogy ellenségnek fogjátok fel, azért lett belőle rablánc. Ne ellenségnek és nyűgnek tartsátok, hanem amihez alkalmazkodni kell: azt teszem és addig, amíg nekem ez a beosztásom engedi a külsődleges tennivalókat.
Ott van a komolyabb ütközés, amikor a szellemi munkálatokba beleszól az időbeosztás. Ez a kettő nem fér össze, de nem úgy, ahogyan értitek! A testi embernek kényszerből valóban alkalmazkodnia kell az időhöz, de szellemi munka nem alkalmazkodik időhöz! Itt tévedés van, mert mindaz, ami itt elhangzik, mindannyitokban megmozdulást hoz létre, akkor is, ha nem veszi észre azonnal. Visszagondolva rá, meglepetéssel tapasztalhatja, hogy: "Hallottam valamit ott, hát akkor ez ide vonatkozik."
Tehát a szellemi munka végbemegy. Nem függ az időtől, ahogyan az egyes ember önmagával való belső lelki foglalkozása se függ az óramutató járásától. Nagyon is komoly lelki megvilágosodások, felismerések, elhatározások születhetnek lelkileg, ami nem időhöz kötött, perceken belül felvillan és megvalósul.
A szellemi belső lelki munka nem idő kérdése, bár úgy tűnik, hogy a testben élő embernek erre időt kell fordítania. Nincs meghatározva se mennyiség, se idő, ami kötelező, vagy ami ha nem sikerül, az végzetes katasztrófa. Nagy siker és eredmény a kis siker, a kis észlelet, a kis lelki megmozdulás is. A testi időben zajló tettek és a lelki tettek ugyan találkoznak az illetőben, de az időbeosztás nem számít akkor, amikor a maga lelkével igazán komolyan foglalkozik. Elegendő egy jó gondolat.
KV: Ez igaz, hiszen a szellemi síkon tér, idő, anyag nincs, ott szabadon szárnyal a gondolat, a szellemi munkálkodásnak semmi akadálya nem lehet, de mi mindig az anyag oldaláról közelítjük meg a dolgokat. Az én számomra kicsit elszomorító, amikor a fizikai oldal kényszerhatása miatt a szellemi munka folyamatosságát kénytelenek vagyunk megszakítani. Esetleg azt kell mondani, hogy köszönjük a tanítást, de most abba kell hagynunk, egy magasabb szintű valamit egy alacsonyabbal megállítanunk.
TSZ: Ott van a baj és meg nem értés, hogy ezt nehézségnek fogjátok fel, holott nem más, mint egy alkalmazkodás, melynek túl nagy jelentősége nincsen.
KV: Köszönjük, elfogadjuk és igyekszünk ezt a gondolatainkba és érzéseinkbe betáplálni.
TSZ: Ez egy átalakító tevékenység, mert a hétköznapi életetekben túlságosan megszoktátok, és ez érthető, hogy ahol időpont ütközések vannak, ott kellemetlenség, harag, lehangoltság, nehézség van. A másik oldalra átvetítve ebből mentesíteni kellene az érzéseket. Meg lehet tenni, az egész abból áll, hogy nem bajnak és nehézségnek fogjátok fel, hanem egyszerű ténynek, hogy ez így van, és örülni annak, ami addig történt. Ez feledésbe merült a másikért.
Még egy megjegyzés az anyagi, testi életben való számos nehézség, ütközés és egyébről. Ezekből a nem szeretem, nem tetszik kellemetlen állapotából emelkedhet ki az az élet még testben élve, amely minőségileg megváltoztatható egy más felfogással. Pontosan ezért adatott többek között a fizikai, testi élet, hogy ebből a nehéz alsó helyzetből tükröztesse vissza azt, ami sokkal másabb, különb, szellemibb.
Egy ideig, egy szakaszig nehézségnek érezhető az, hogy igenis van az anyagi nyűg, tennivaló, időbeosztás, és abból egy sokkal szebbet, fényesebbet kellene kihozni. Feledésbe merül az, amivel kezdtük az egészet: bármely nem-szeretem munka, vagy kötelező valaminek a végzésében is lehet egy olyan gondolat, ami az egészet kifényesíti, megnemesíti.
Ugyan ez vonatkozik minden fizikai munkára is, mert egyszer csak kiderül, elérkezett az az idő, amikor az már sokkal könnyebben, szinte magától megy. Öntevékenyen gördül tovább, és az ember észreveszi, hogy egészen másképp látja az egész életet, a legnyűgösebb tennivalót is, mert már átállt egy olyan szemléletre, amely kissé magasabbról nézi azt a nyűgös feladatot.
KV: Köszönöm, kérlek, hogy továbbra se vegyétek tőlünk tiszteletlenségnek vagy hányavetiségnek, amikor a fizikai síkon kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy az a tanítás, amit annyira várunk, olyan boldogan hallgatunk, az időnk miatt most elég.
TSZ: Óriási tévedésben lennétek, ha azt mondanátok, hogy ez bennünket, szellemi tudatokat valami módon is sérthet, megbánthat, ha nem egy általatok előre meghatározott mennyiségű kérdést szeretnétek kötelezően feltenni, mert azt és annyit tartotok indokoltnak.
KV: Nem is a mennyiség, hanem amikor le kell állítani, pedig valamit még mondanátok.
TSZ: Ez nem okozhat nehézséget, csak nektek probléma ez, amit jó lenne már feldolgoznotok. Ha a ti részetekről ez gond, az szomorú, mert nem tudunk rajta segíteni, csak magatok tudtok ezen a téren is változtatni. Ne annak fogjátok fel, mint eddig, hanem térjetek át egy másik felfogásra, mely rögtön egyszerűvé, könnyebbé teszi még az ilyen együttlétet, hát még mennyi mást is!

UI:


EXKLUZÍV! - Szabó Péter első motivációs videója effektekkel
https://www.youtube.com/watch?v=_K0VAn38MOM&fbclid=IwAR2rjI_y_f6AA4CSTsTa4qA
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.12. 06:18  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az önismeret megszerzésének útja

Részlet a "Titkos tanítások"-ból - 48

Gondolkodó embernek tudnia kell, hogy a földi élet nemcsak azért van adva, hogy itt a maga számára tapasztalatokat szerezzen, és hatásokat fogadjon el, hanem azért is, hogy önmagát megismerje. Önmagát megismerni pedig csak úgy tudja, ha éles szemmel figyeli azokat a hatásokat is, amelyeket a világba önmagából kibocsát, amelyek az ő természetes énjének mélyén meghúzódó tulajdonságokból erednek.
Vannak nyílt, és vannak rejtett tulajdonságai is az emberi léleknek. Nyílt tulajdonságok azok amelyeket erényeknek szokás nevezni, melyeket kimutat és vannak benne oly tulajdonságok és érzések is, melyeket elrejteni igyekszik, és olyanok is, amelyek még ki sem bontakozhattak benne és ezek lehetnek jók vagy rosszak.
Ameddig a lélek nem tökéletes, ameddig még fejletlen, addig nem képes a benne lévő jót és rosszat felismerni, ennélfogva cselekszi a jót és rosszat egyaránt bizonyos ösztöntől indíttatva. Ez az ösztön pedig nem más, mint az önzés ösztöne. Minden léleknek más a rendeltetése, bár ugyanabból a célból hívatott életre. Ebből következik, hogy minden szellem más és más, habár csak árnyalati eltérések vannak is közöttük, mert Istennek nagy gondolatai, céljai, tervei és előre meghatározott szándékai vannak külön-külön az ő teremtményeivel.
A szellem célja az, hogy az ő számára fenntartott gondolatokat megismerje. Istennek minden egyes gondolata céltudatos és célirányos; ennélfogva minden cselekedete oly céllal történik meg, amely a hosszú-hosszú örökkévalóságban éppúgy, mint a jelen pillanatban mindig megállja a helyét.
Tehát amikor az Isten a szellemeket megteremtette, ebben az ő ténykedésében már minden benne volt: benne volt a cél, amire őket a létbe hívta és benne voltak azok az eshetőségek is, amelyek ezt a célt, ennek a tervnek a kivitelét el fogják gáncsolni, meg fogják akadályozni. Isten gondolataiba és terveibe tehát minden árnyalat, minden mozdulat, minden fordulat bele van kalkulálva, bárhogyan és bármiképpen is jön is az létre.
Ha sok ütközésen és szenvedésen keresztül már eljutott az önismeretnek bizonyos fokára, akkor messzebb tud tekinteni önmagánál s akkor már a szeretet szálain keresztül bele tud tekinteni a más ember lelkébe is, érezni tud a más ember érzésével is, gondolkozni tud a más ember értelmével is. Csak ekkor kezdi megérteni az őt körülvevő világot, az őt körülvevő embereket! És mikor másoknak az érzésével is tud már érezni, másoknak az értelmével is tud gondolkozni és önmagában a jót és igazat választotta uralkodó élvül, akkor tud csak jót adni, akkor tud csak jó hatásokat kibocsátani, akkor tud másokat boldogítani. Ekkor már külön kell válnia az igaz szeretetnek az önző szeretettől. Az ember lelkében a szeretet először az önzésben születik meg. Akiben még csak önző szeretet csak a saját hasznát keresi benne; szeret, de csak a maga haszna érdekében.
Egyszerű és kicsiny dolognak látszik az engedelmeskedés, és mégis mennyi fájó szomorúság, mennyi könny és szenvedés kíséri ennek az érzésnek keletkezését! Sok-sok küzdelmébe kerül a léleknek, míg le tud valamiről mondani! Pedig mindenről le kell az embernek mondania, hogy megtanulja ezt a nagy művészetet, hogy minden az övé lehessen.
Amit te adtál, azt szerezted meg magadnak a lemondásoddal. Amit te odaadsz, amivel te mást boldogítasz, azzal azt is megvásárolod magadnak, akit boldogítottál, mert az visszavonhatatlanul a tiéd. Amit jószívvel oda tudsz adni, amivel másban boldogító érzéseket tudsz ébreszteni, az kiszámíthatatlanul nagyot, értékeset — minden körülmények között a maga értékét megtartó nagy, boldogító eredményeket — hoz a számodra. Mert azt a tiedből adtad.
Ha valaki nem tud úgy szeretni, hogy le tudjon mondani a viszontszeretetnek boldogító érzéséről, az még nem rendelkezik a szeretet érzésével. Aki akkor is tud szeretni, amikor az eredmény az ő önző természetét nem elégíti ki, és akkor is tud áldozni a magáéból, amikor nem kap érte semmit, az már megszerezte a szeretetet.
A múlandó dolgok megszerzése érdekében folytatott küzdelem nem más, mint a lélek érzéseinek csiszolódásához szükséges folyamat, amely mindig jobb és értékesebb dolgok felismeréséhez készíti elő a talajt. Az élet célja tulajdonképpen ez: mindazt a jót megérlelni a lélekben, ami benne van és széthinteni a világba. Boldog ember az, aki minél több jót, minél több igazat tud a világba maga körül széthinteni s minél több rossz hatást hatástalanná tenni.
Ha a szellemek és emberek mind egyformák volnának, ugyanolyan képességekkel, akkor nem volna semmi változatosság, nem volna öröm az életben és nem volna, ami kívánatossá tenné az együttélést.
Ti látjátok, mennyire nehéz az egyszerű igazságnak tért hódítania az emberi szívekben; ti látjátok, hogy a bírvágy, a dicsvágy, a becsvágy, a hiúság, a feltűnési vágy, az uralkodási vágy mint hatalmas erődítmények állják útját az igazság behatolásának, a világosság terjedésének a földön. Az emberlelkek szomjúhozzák és éhezik az igazságot; el vannak fáradva, ki vannak merülve a küzdelmekben, a szenvedésben, és kilátástalannak látszik előttük a menekülés útja.
Elhagyni a világot nem azt jelenti, mint ahogy azt annak idején az egyházak gondolták. Mert hiába hagyja el a szerzetes a világot, hiába zárkózik a négy fal közé, ha az uralkodási vágy hatalmában tartja őt, ha magát a többi embernél különbnek, magasabb rendűnek képzeli. A világ elhagyása annyit jelent, mint az önmagam világi énjének megtagadása, az én magam gonosz kívánságainak a megsemmisítése. Amiből valaki bármily néven nevezendő előnyt, vagy kedvezményt akar a maga számára biztosítani, az még a „világot” jelenti. Azért nagyon őrizkednie kell az embernek, hogy mikor cselekszik önmagáért, és mikor cselekszik Isten ügyéért valamit, hogy valamiképpen a saját személyét bele ne magyarázza az Isten akaratába! Mert ha valaki így tanít, bárha igazat szól is, bárha helyesen beszél és cselekszik is, mégis, mint ahogyan meg van írva: ,, legutolsó lesz Isten országában”.


Szemlézte: Bíró László
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.11. 06:56  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az emberiség közel van a teljes felébredéshez

Részlet a "Titkos tanítások"-ból - 47

A szellem egészen addig kénytelen a (szellemvilági testi) formákban időzni, amíg csak a tévelygés eszméje fel nem oldódik benne. Abban a mértékben, ahogyan ez feloldódik, lassanként ezek az alakulatok is megszűnnek, illetőleg feloldódnak. Mikor az egyén ezeknek a formáknak a hatásaitól már annyira szabaddá vált, ébred fel benne a tulajdonképpeni szellemi öntudat. Ez a szellemi öntudat képesíti őt arra, hogy megtisztult ítéletével meg tudja különböztetni a jót a rossztól és akaratával a rosszat, mint elvet elvesse magától, a jóba pedig minden erejével igyekezzék magát beledolgozni, hogy a jó eredményeivel vehesse magát körül. Csak ekkor eszmél rá tulajdonképpeni életfeladatára. Ezzel a szellem a sötétségnek, a helytelennek létlehetőségeit felbontja és megsemmisíti, azaz az erőket onnan elvonja. Minél több erő válik így szabaddá, azaz szabad fluiddá, annál gazdagabb, annál szabadabb, annál messzebbható a szellem képessége.
Ameddig a tudat meg nem világosodik, addig mindig csak ú. n. fluidi állapotban, öntudatlan állapotban szendereg a szellem, és az őt körülvevő erők természetet képeznek körülötte. Hosszú-hosszú ideig az élet teljesen öntudatlan, és az Isten kegyelme a szellemet erőivel együtt úgyszólván az ölében hordozza, mint az anya szendergő gyermekét.
Ameddig az élet a fizikai síkra nem jut, addig minden simán megy a maga útján. A szellemi világban az ember-, az állat-, a növény- és ásványvilágnak a fejlődési vonalai párhuzamosan haladnak és ütközések nem állhatnak elő. A fizikai síkon azonban mindennek ütközést kell szenvednie, újjászületik minden, és a felsőbb világok vetítései révén minden újjászületéssel tökéletesebb alakulatok jönnek létre.
Ebben a korszakban, amely már-már letűnőben van, lelkileg fejlett emberszellemek vannak testöltésben. Értelmileg és érzelmileg ki vannak fejlődve a megérzésig, a most élő emberiség érzelmileg tudja, sejti, mi a jó, hogyan volna helyes; értelmileg eléggé fejlett volna ahhoz, hogy ítéletet tudjon alkotni és meg tudja különböztetni a jót a rossztól, a helyeset a helytelentől. Azonban az emberek nagy része nem képes a lelki természetének ferde hajlamai felett uralmat nyerni. És ha valaha az ú.n. sátán, vagyis a tudatos rossz igyekezett az embercsoportok millióit a maga szolgálata alá hajtani: most minden erejét megfeszítve igyekszik ezeket a magasra fejlődött ember-lelkeket a maga jármába kényszeríteni.
A fejlett emberiség már közel áll a szellemiség teljes felébredéséhez; azt mondhatnám, hogy csaknem egy lépés választja el a menny kapujától. Az embercsoportok készen állnak arra, hogy a Megváltó igazságát mindenek felett uralkodó hatalmú elvül elfogadják, mert annyira ki vannak finomodva, annyira át vannak hatva az értelmi világosságtól és érzelmi melegségtől s az idegszellemük annyira érzékeny, hogy a legkisebb ütközésre is feljajdul és kétségbeesik a lélek, és a legkisebb örömre felszárnyal a magasba.
Azonban ez a kifejlett lélek nagy megpróbáltatások csataterévé vált és válik ebben az utolsó időben. Mert azoknak a lelkeknek, akik ki vannak választva, át kell menniük egy tisztultabb, jobb világba és oda magukkal kell vinniük a saját szférájukat. Ezek azok, akik várnak, akik várják az idők elkövetkezését. A másik részt azok alkotják, akik lelkileg és ideg-szellemileg szintén ki vannak képezve, fel vannak fejlődve, azonban tévelygéseikből megtisztulni nem akarnak, tekintetük nem felfelé, hanem az anyag felé van irányítva, az anyag világából várják a boldogulásukat, anyagi téren várják sorsuk megjobbulását. Ezek is érzik és tudják, hogy nem jó és nem helyes a meglévő igazság, nem helyes az út, amelyen a tömegek keresik a boldogulásukat, de mégsem akarnak megtérni, mégsem akarnak alázatosak lenni, mégsem akarnak a testnek kedvező javakról lemondani, mégsem akarják a lelküket átalakítani; ez már nekik terhes és kényelmetlen lenne. Ezek valami csodától várják a világ átalakulását. De ez a csoda nem fog bekövetkezni, illetőleg ha be is következik, az rájuk nézve igen rossz eredményeket rejt magában.
Azért most az idők végén sok hamis jelszó fogja egybetartani az ember- és szellemcsoportokat; sok hamis jelszó alatt akarnak nagyot cselekedni; világot újjáteremtő eszméket harsognak világgá, hogy követőket gyűjtsenek maguk köré. Látjátok, hogy a világ azon az úton melyen halad meg nem állhat, hanem ismét csak egy nagy összeomlás, ismét csak egy nagy alásüllyedés lesz a következménye a ferde irányban való haladásnak.
Hálaadással töltsétek el minden napotokat, mert minden egyes nap, amit a jó Isten a fizikai életben ad, óriási alkalmakat hoz magával; és bárha nem látszik is nagy cselekvő alkalomnak egy-egy hétköznap, amely a napi élet gondjaival és cselekedeteivel múlik el, mégis érlelő ideje ez a léleknek. Az egyhangú hétköznapok feladata a lélek számára a fizikai életben: pihenni, tanulni, dolgozni, megismerést gyűjteni, igazság-részeket felszedni, a körülöttetek lévő roszszat, a tévelygést, a bűnt feloldani, az ismerettel, a világossággal és a szeretettel új magvakat hinteni el a világba.
Higgyetek abban a megmásíthatatlan örök jóban, amit az Isten nyújtott a felébredt ember-szellemeknek, hogy azt a maguk javára felhasználják és kamatoztassák. Higgyétek, hogy ez örök, változhatatlan, és minden körülmények között célt ér; és nem felesleges sem az imádság, sem a küzdés, sem a jóakarat, sem a vágy. Mert mindezek célt érnek, hogyha az ember mindezeket az Isten akarata alá rendeli, és annak szolgálatában mintegy önmagát meghajtva ajánlja fel az egész életét.


Szemlézte: Bíró László
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.10. 08:42  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az idegszféra és a betegségek

Részlet a "Titkos tanítások"-ból - 46

Általános hiedelem, hogy ha a beteg alszik, akkor gyógyul. Mert az álom alatt a lélek a saját erőinek óriási halmazát dolgozhatja át, amelyek meg vannak romolva, el vannak fajulva, és helyettük önmagából új erőket termel ki, amelyekkel a rosszat, az elfajultat megtámadja, és így a betegség anyagait megsemmisítheti. Mindez az idegszférában megy végbe.
Nem jó olyan ételekkel és italokkal élni, amelyek az idegszférát izgatják és túlzásokra ingerlik. Nem jó a túlzott táplálkozás, mert az idegeket a túlságosan tápláló ételek túlzott élvezése is megrontja. Tehát sem a földi jókból való túlságos részesedés, sem a pihenésnek a túlzása nem használ, hanem árt. Az erős és csípős ételeknek és italoknak még a mértékletes élvezése sem ajánlatos. Akikben az ínyencség ki van fejlődve és állandóan így élnek, azok éppúgy megbetegedhetnek, mint azok, akik nélkülöznek, mert ezt a túlzást is az idegszféra sínyli meg.
Azért vigyázat mindennel, ami felesleges! A szükségesen túl ne táplálkozzék senki, a szükségesen túl ne adjon magának kényelmet senki, hanem ha saját dolga, elfoglaltsága nincsen, vegye fel a más gondjait és segítsen annak a másiknak hordozni a terhet.
Hogyha az emberi lélek nem figyeli a belső világában önmagát és azokat az erőket és vágyakat, amelyeket az ő lelki természete kivetít, amikor ő azokat az ő idegszféráján keresztül mint eredményeket látja, azok akkor már mint szenvedések éreztetik hatásukat. Tehát minden jót, amire vágyik és képzeletével megteremthet, abból a szempontból kell megítélnie, hogy vajon az neki magának és az összességnek kedvező-e?

A három felső életforma, azaz az asztrál-, mentál- és kauzáltest mutatja meg a lélek minőségét és fokozatát. Az olyan lélek, akinél ezek a felsőbb rendű testek ki vannak bontakozva, az éterikus testbe való öltözésnél is az idegszférán keresztül, mint harmonikus, kiegyensúlyozott egyéniség jelenik meg, akinek nyugodt a gondolkozása, tud magán uralkodni, türelme van. Harmóniátlan lelkű szellem nem képes az idegszféráját rendben tartani.
Szomorú dolog az, ha valaki az ő szellemcsoportjától messze elmarad úgy, hogy sokkal alacsonyabb fokú szellemek csoportjában kell testet öltenie. Ez pedig a mai korban nagyon gyakori eset, hogy egy-egy fejlett szellemnek egészen alacsony csoportban kell a maga rotációját elvégeznie, hogy azt az erőt, amit elrontott, valamiképpen megtisztítsa.
Az ilyen lelkű emberek megkívánják a nagyon erős és vaskos táplálékot, a csípős, fűszeres ételeket és idegizgató italokat. Az ilyen emberlelkek szükségesnek érzik a mámort, azért ez a mámor okozta szabadság csábítja az emberi lelkeket az erős italoknak és kábítószereknek az élvezetére.
Aki az ösztöni erőket nemcsak hogy szabadon engedi tombolni, hanem még a lelki erőit is ezeknek a szolgálatába állítja és mind nagyobb és nagyobb végletekbe engedi csapongani, annak az idegszférája teljesen megromlik, elfajul és valósággal megbetegszik. Az ilyen betegségeket azután nemzedékről-nemzedékre magukkal hurcolják azok a szellemcsoportok. Amilyen mértékben az emberiség eltávolodik a szellemi céloktól, a szellemi eszményektől, hogy a testének, a test kívánságainak és vágyainak éljen, abban a mértékben sűríti a maga számára a betegségeket, a nyomorúságokat, a csapásokat és szenvedéseket.
Tehát vissza a természethez! Ez a jelszó. A levegő, a nap, a víz, az egyszerű és természetes táplálkozás, az egyszerű italok, a nem túl kényelmes fekhely és minden ösztönnek csak mérsékelt kielégítése: ezek biztosítják a nyugodt, egészséges erőfelvevést és az erők átdolgozásával, átminősítésével az életerő finomodását. Az embernek szüksége van munkára, fáradtságra, szüksége van a küzdésre, sőt szüksége van bizonyos fokú szenvedésre is, míg itt, ezen a világon él, hogy azok az erőfeleslegek, melyeket túlzottan halmozott fel magában, átminősíttessenek.
Legelőször is el az anyagtól, az anyagi törekvésektől! Tanuljon az ember kevéssel megelégedni, a mindennapi kenyérrel, amire a test táplálása céljából szüksége van! Akinek pedig feleslege van az összesség céljait szolgálja. Ezért szükséges, hogy lelkileg olyan fokozaton legyen, hogy az összességgel egynek érezze magát a szeretet által; szükséges, hogy az összességről úgy gondoskodjék, mintha az összesben ő maga élne.


Szemlézte: Bíró László
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.09. 07:34  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A megnyilvánulatlan Isten egy belső mag

Részlet az 2002.03.26-i „Köri találkozó” kérdés-felelet anyagából, melyek
a Budapesti Szellemkutatók Társaságának a mediális ülésein hangzottak el
Gizi médium által.
Jelölések: KV = körvezető; TSZ = tanítószellem


KV.: Köszönöm! Következő kérdésünk szintén az írásban kapott tanításon alapszik: „A megnyilvánulatlan Isten egy belső mag. Minél kívülebbi, annál inkább kettős és meg¬nyilvánuló.” Azt hiszem itt az okozott problémát, amire már oly sokszor felhívtátok a figyelmet, hogy ne akadjunk meg a szavakban és a szó szerinti elsődleges értelmezés¬ben, mert így azt mondaná ez a szöveg, hogy minél kivülebbi, - mármint Isten megnyilvá¬nulása - távolabbi, annál inkább kettős, és megnyilvánuló!
A kettősség nyilvánul meg, nyilván erről van szó, nem pedig, hogy Isten jobban nyilvánul meg, minél távolabbi! És ez a félreértés - ha ez az! - akkor ez a fokozódó kettősség érzés érthető a tá¬volodással, mert minél távolabb kerülünk Istentől, annál jobban előjön a kettősség! De nem, hogy jobban nyilvánulna meg, minél távolabb vagyunk! Hiszen korábban éppen az hangzott el, hogy az ember, az eltávolodott mindennapokban nem látja, nem ismeri fel Istent, csak néha egy-egy hirtelen pillanatnyi átélésben. Ilyen pl. a teremtettségnek a szépségei, a természet, és egyéb ilyen, ahol Isten „keze vonása látható”, amit még nem rontott meg az ember!
TSZ.: Ha nem rontott meg! Ne legyen meglepetés, ha ismét azt mondom, hogy ez is kétoldalú! Azért, mert a megnyilvánulatlan isteni mag, amely megnyil¬vánulni, megmutatkozni akar minden fantasztikus színében és gazdagságában, nem tehet egyebet, mint hogy egy lassú és fokozatos lefelé hajló ágban vesz részt egy megnyilvánulást szándékozó szellemi sorozatban. Hiszen voltak már olyan szellemi taní¬tások, amelyek ennek a menetét leírták.
Nagyon sok közbevetett más szem-léletnek a felhasználásával, dúsításával, körülírásával együtt, de tény és való az, hogy a megnyilvánulatlan isteni mag egyáltalán nem tér le ebbe a megnyilvánulásba, amely máshol nem a legerősebb, mint az anyagi létben. Amikor a tiszta és megnyilvánulatlan szellem megnyilvánulttá vá¬lik, majd jön le, egészen a sűrű anyagba besugározva, és ott megnyilvá¬nulásokat téve, azzal az élettel, életerővel, energiával, azzal az isteni szándékkal, amit a megnyilvánulatlanban határozott el, és amely idáig elkerült!
Ez egy lefelé hajló ág. És eddig, amikor már az az isteni megnyilvánulás sorozatosan, a legkülönfélébb módon, felállás¬ban, körülmények között minden lehető gazdagságában és változatosságában sorozatosan megnyilvánult és megmutatkozott, akkor pontosan ugyanaz történik, mert a megnyil¬vánulás visszafordul! Már az előbb is volt egy ilyen ívrajzolás, és annak legmé¬lyebb pontja, majd az önmagába való feltámadásról esett szó, emlékezzetek rá!
Most a meg¬nyilvánulás történik ugyanígy! A megnyilvánulás lehatol egészen mélyen, az anyagi meg¬valósulásig. Az anyagban, az anyagi testekben, azoknak a működésével mutatkozik meg, hogy mi mindent tud megtenni, milyen változatosat tud kihozni abból a lehetőségből, ami itt a legmélyebb ponton, tőle olyan óriási távolságban, távolságra van, és akkor vis¬szafordul az egész folyamat, és a megnyilvánulás visszakanyarodik, fizikai testben is!
Ahogyan az emberlélek mondhatni módosul, azt szoktátok mondani, hogy fejlődik, talán úgy lehetne mondani, hogy visszafejlődik! Amikor visszafele irányt vesz, amikor a meg-nyilvánulásai egyre inkább istenibbek és minél kevésbé emberiek és anyagibbak, akkor a megnyilvánulás visszatér eredeti állapota felé, újra az egységbe, az egységnek a leg¬különfélébb fokozataiba. Mert az sem ugyanaz, nem kell külön megemlíteni, hogy már itt a Földön elkezdődik az egység felé való törekvés, annak a megélése, az afelé való lelki ráállás. És ez hajlik a megnyilvánulásokkal egyre jobban és jobban, még a testi életben is egyre több és több istenit, egyre több és egyre ragyogóbb lel¬kit kimutatva magából, megnyilvánítva azt, hogy ki ő igazán!
Megnyilvánulva még fizikai létben is, nem a teljes, a megnyilvánulatlan Istenség, hanem amit még itt fizikai testben megnyilvánítani lehet. Az a magasság, azok az isteni vonások, úgy ne-veztétek őket, hogy szentek. Nem csak azok a szentek, akiket annak ismertek, szám¬talan szent járkál közöttetek, a szentségnek a legkülönfélébb fokozataiban, az isteni megmutatkozásnak és megnyilvánulásnak a különböző árnyalataiban. Egyik sem hasonlít a másikhoz, és mindegyik pontosan ugyanazt mutatja meg: az isteni eredetet, az isteni meg¬nyilvánulást, olyan körülmények között, olyan kettősségben, olyan világban, amilyenben ti most vagytok!
Érthető így a megnyilvánulásnak mind a két ága? Mert nemcsak leszálló ága van! A felszálló ág van most az emberiség előtt, egyre jobban!
KV.: De még csak előtte! Bár már benne lennénk!
TSZ.: Óriási tévedés, soha ki nem jöttetek belőle! Csak hát nem az mutat¬kozott meg, amit szeretnétek! Amit szeretnétek megmutatni, amit szeretnétek megnyilvá¬nítani abból az isteni megnyilvánulhatóságból, amely mindannyitokban benne van, azon munkálkodtok! És most mondok valamit! A megnyilvánulatlan, amiről az gondolható, hogy ott van valahol, felhős távolságban, hiszen milyen hosszú utat tett meg, amíg a meg¬nyilvánulásnak ilyen mélypontjáig, egy testesülésig elért, azzal a lélekkel, azzal a lélek minőséggel - talán így lehetne mondani, ez egy nem jó szó, de érteni fogjátok - ¬ami itt megnyilvánulhat, és ami bennetek van! Abba az isteni belső szikrába, amely ebbe a lélekben van valahol nagyon mélyen, láthatatlanul, előbukkanatlanul ott van egy-egy parány a megnyilvánulatlanból.
Mindenütt ott van, sehonnan kizárva nincs, a természet gyönyörűen és tisztán, amit megmutat, de mit mutathat meg az emberi lélek, amelyben az isteni szikra munkál, és amely az isteni megnyilvánítást tűzte ki céljául, és tűzi ki egyre jobban és egyre többen, és annak a mélyén ott van az, aki indította! Lehet parány¬ságba, de egyre jobban és egyre erőteljesebben uralkodva a szikra környezetén is, hiszen fokozatok ezek is, egyre hatékonyabban, amíg végezetül már testre, a kettősség¬ben való megnyilvánításra már nincs is szükség, hanem más utat vesz, másutt mutatkozik, és másutt nyilvánul meg, persze egyre másképpen már, mint ahogyan itt!
Isten vele¬tek van, bennetek van, az emberi lélekben van, ez egyáltalán nem egy újmódi tanítás! Az egyszerű földi ember, aki a testesülésével és a földi viszonylataival bajlódik, és az sokszor túlzúg rajta, annak a tennivalóiban is benne van, mindenütt! Ha nem is észrevehetően, megnyilvánulatlanul irányító ha¬talom! Úgy, ahogyan elrendelte!
KV.: Igen! Ez a mi sze¬rencsénk, ami nem jó szó, mert ahogy véletlen nincs, úgy szerencse sem!
TSZ.: És mi az, ami ezzel kapcsolatban még feltűnik az emberi szóhasználatban? A néha már nyomasztóvá váló - szinte pillanatnyi, mert utána elmúlik - felelősségtudatban felvillan, hogy miről szól a földi emberi élet?! Megijedni nem kell tőle, óriási jelentőségű! Azért van milliónyi, milliárdnyi icipici kis pontra szétbontva, hogy elhordozható legyen! Ez a szó is ismerős, ugye? Az elhordozhatóság, és annak mértéke, egyre inkább felfelé hatoló és növekedő volta, a jövendő idők, így is lehet nevezni!


UI:

Prof. Dr. Papp Lajos: Egészség megőrzése, betegség gyógyítása
https://www.youtube.com/watch?v=sd1eNigkGAs
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.08. 09:38  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Misztikus magyarság – Felvezetés

Honszeretet - Gondolatok Gizi médium útján kapott tanításokból
Szellemi úton kiválasztott és megfelelő fejlettségi fokra érkezett kicsiny pásztornép voltatok hajdanán a széles belső ázsiai térségeken. Oda testvérnépekkel együtt jutottatok.
…E rokon csoportok között volt egy, amelynek a fejlődőképessége magas foka mellett a belső tulajdonságai alkalmasak voltak a beolvasztásra, tanulásra, átadásra, és rugalmas volt az alkalmazkodó képesség szempontjaiból is. Ez volt az a kis mag, a magor nép kis csoportja, amelyik számára a korábbi hely adottságai és szellemi kisugárzása már nem volt alkalmas a további fejlődésre. El kellett jutnia egy neki megfelelő helyre, hogy ott letelepedvén évszázadok alatt átalakuljon és elkezdhesse végrehajtani a valódi feladatát.
Amíg belső forrongások, szokások, környezeti küzdelmek kötik meg az erejét és jellemző belső tulajdonságait, addig szó sem lehet valódi feladat teljesítésről… Ezért volt viharos a történelmetek: voltak ragyogó korszakai, harci eredményei, hol meg mérhetetlen veszteségei és letörései. Ezekben égett ki sok olyan törekvés, mely a későbbi feladat teljesítéshez nem volt szükséges, mindössze tapasztalataival gazdagította a népszellemet.
A népszellem lényege a kirajzolódó és lassan kitisztuló, megszilárduló arculat, amit a hosszú vándorút után a népet megillető, a szellemi kibontakozáshoz egyedül szükséges helyen kell kialakítani. Ez elüt a környező népekétől. Idegennek is tekintik mindaddig, míg magába nem olvasztja azok tulajdonság-jegyei közül mindazt, ami kizárólagosan jó és helyes. Hozzáteszi a maga saját, hasonlíthatatlan és gazdagabb vonásait és ezek után olyan „arccal” fordulhat a többiek felé, amely már nem idegen azoknak sem. Sőt, olyan ez az arc, amelyre már ők kívánnak hasonlítani…
Lábatokat megvetettétek itt, hogy megkapaszkodva az igazi otthonná váló Kárpátmedencében, hogy senki semmi módon ne tudjon kivetni onnan… Területeket elragadni lehetett. Emberi fájdalom ez számotokra, mérhetetlen igazságtalanságnak érzitek. Az is – rövid távon. Hosszú távon felmérhetetlen előny. A Gondviselés csodája az, ami ebben a században veletek történt. Területeket vágott le rólatok, melyekre nincsen szükségetek a szellemi feladatokhoz. Viszont: maradtak és mindvégig maradnak is ott nem csak vérségi, hanem az össznépi szellemiség képviseletét tovább hordozó testvéreitek. A testvériség ápolt tudata mellett kapocs és közvetítőként segítenek a következő évszázadok egyre emelkedő szellemi mozgásaiban. Mint rejtett erek, idegek hálózzák be azokat a területeket is, és viszik át a haza nagy vérkeringését más „testekhez.”
…A nép lelkét felfoghatjuk egy lelki testnek is. Amint az egyes léleknek sajátos kisugárzása van, és jellemző auraként ragyog körülötte, ugyanez érvényes nagy vonalakban is. Ez az össznépi aura lüktet, fénye nem állandó. Mindezek felett ott ragyog a Népi Szellem – Nemzeti Géniusznak is nevezik – és annak erői, gondolati kisugárzásai. Segítő impulzusai a népi aurán át tevékenykednek… Ez igen fontos az előrehaladásban, mert a kapcsolat a Géniusz és népe között csakis ezen át tud érvényesülni…
A honszeretet a tudatos nemzeti jólétre irányul. Ebben az egyes ember kisugárzása megemelkedik, kitágul, felragyog, és ezen a szikrán át a nemzeti Géniusz erőiből egy parányi le tud sugározni az ország életére. A hazaszeretet-parányok azok, amelyek… lehetőséget teremtenek a Géniusz erőinek fogadására.
…Évszázadok múlnak el és ez a jelenleg még alacsony létszámúnak vehető népesség, a tietek, a szellemi haladása folytán hatékonyabb lesz, mint azt a számszerinti nagysága mutatná…

Összeállította: Bíró László

A csatolt anyagok listája:
Misztikus magyarság
Népünknek mindig is ANYJA, Istenanyja volt
A Magyar Szent Korona kérdése
HANG - Gyermekem sátánista
Visszaemlékezés egy elmult életre
Óvári Anna_Önzetlen szeretet
Gender ideologia
https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGhexIXMtzZeSLkcnnlQ?e=eg7cTj
Innen letölthetőek külön a mai csatolmányok

https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint öt évre visszamenőleg.

https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGg7hVmh7HdeJx6a_hAQ?e=DQpsd8
Gizi médium_Ezoteriák 15 - A természettörvény működésének rejtélyei
Letöltés a tárolóból

https://www.youtube.com/watch?v=Fj7kl8CqxmA
Kiáltó szó a pusztában – Kétféle tudatlanság létezik

https://www.youtube.com/watch?v=PlywP2Kli4g
Wass Albert – Hagyaték – Idézet

https://www.youtube.com/watch?v=GmnzcPTP8iQ
VNTV – Hová tünt a World Trade Center?

https://www.youtube.com/watch?v=GmGafH_eHQw&t=31s
Tévutakon – Romantikus film

https://www.youtube.com/watch?v=WB77rBljUt4&t=26s
Az élet iskolája - Filmdráma
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.07. 07:16  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A kegyelem kozmikus erejével élni

Részlet az 2005.09.06-i „Köri találkozó” kérdés-felelet anyagából, melyek
a Budapesti Szellemkutatók Társaságának a mediális ülésein hangzottak el
Gizi médium által.
Jelölések: KV = körvezető; TSZ = tanítószellem


KV: Azt tudjuk, hogy a kegyelem kozmikus ereje szüntelenül körülöttünk van, árad mindenkire, az ő valós szüksége szerint. Mert hiszen mindenkinek más és más a „színe," más erőrezgésekre van éppen akkor, az adott helyzetben szüksége. Ugyanakkor az ember sokszor mond imát, ezen felül is van valami lelki-szellemi kérése, nem is magáért, hanem társáért, családjáért, környezetéért, szeretteiért, ami látszólag nem, vagy nem úgy és akkor teljesül, ahogy a kérelmező elképzelte és szeretné. Mi ennek az oka? Nem jót, vagy nem jól kérünk, esetleg még nem időszerű a kérés?
TSZ: Nagyon rövidnek és kellemetlennek tűnhet a válasz. Az emberek közül sokan nem gondolják át, hogy ha ő maga akarja irányítani és megszabni a történéseket, akkor esetleg sikerül valamit elérnie, de az esetek többségében vagy elégtelen, vagy egyáltalán nem következik be az, amit ő szab meg. Ennek az alapja az „én akarom," egy személyből kiinduló olyan rendelkezési vágy, amely az esetek többségében nem áll arányban azzal a belső embernek a kifejlesztésével, amelyből kellene kiindulnia mindennek.
Általában az ún. hétköznapi átlagember el van foglalva a maga hétköznapi gondjával, bajával, életvitelével, szükségleteivel. Ezen kívül szerencsére sokan még a belső világuknak a szemrevételezésével is. Az észrevétel sok helyen alakul azzá, hogy magamban, magammal kívánok valamit tenni, meg akarom ismerni azt, aki valójában vagyok. De ehhez a hétköznapi részéből ki kell lépnie, és befelé irányulnia. Ezzel kezdtük a beszélgetést: a belső úttal, a kaminóval.
Tehát az az ember, aki már befelé halad, ismeri meg, hogy sokkal többre képes, el tud szakadni olyan hétköznapi eseményektől, érzésektől, gondolatoktól, amelyek őt eddig determinálták azzal, amit eddig kialakított és rátapadt. O1yan, mint egy haszontalan köntös, melynek szárnyait, ha meg tudja lebbenteni, kicsit rá tud nézni a szabadabb önmagára, és arrébb lépni belőle. Egyrészt meglátja, hogy miből lép ki, és miből tud még jobban kilépni, de ugyanakkor ezzel az igazi önmagával belátja, hogy nem a jelenlegi, akármilyen szép és szent akaratával is tud hatni. Mind-addig, amíg ebből a megszokottságából nem tud kilépni az igazi önmaga felé, addig az imája, a ráhatása nem hatékony.
Hatékonnyá az az ima válik, ami már nem is nevezhető olyan imának, amit az emberek hál' Istennek megszoktak. Mert azért hatása van, csak nem az és nem annyi, akkora és úgy, mert hozzátesz olyan döntéseket, meghatározásokat, erőket, ami a megszokott hétköznapiságából ered, a legjobb, legszebb imaszándék mellett is. Nem olyan hatékonyak ezek a megvalósulások, amíg nem válik igazibb önmagává.
Ahogy halad azon a belső úton, egyre jobban rendeződnek körülötte a dolgok, amelyekről eddig csak gondolta, hogy jó lenne, ha így menne. De miért ne sikerülne? Sokkal nagyobb az ún. hívójel értéke, mint a rászánt akarat és meghatározás. Ilyenkor nem köti semmiféle elképzeléshez, meghatározott személyhez, bármihez, hogy mi történjen, hanem olyan erőket mozdít meg, amelyek már az ő állapotához hasonlatosak, és eredményt hozók.
Most térjünk a kegyelem témájára. A kegyelem csökkenetlenül és állandóan jelen van a világban. Természetesen az a szó, hogy kegyelem, régebben alakult ki, mégpedig vallási meggyőződések és meghatározások szerint. Sok minden más tapad hozzá, kiszínező gondolat, ami nem árt a kegyelemnek, mert a kegyelem attól még van és működik.
Próbáljuk egy másik oldalról megközelíteni, talán így egy kissé jobban felfoghatóbb és világosabbá válik. Egy idő óta szóhasználatban van az a kifejezés, hogy lehetőség. Kapcsoljuk össze a kettőt. A lehetőség állandóan jelen van, arctalan, személyhez, istenséghez, elképzelésekhez nem kötött, létező, állandóan és mindig ugyan olyan erőkkel működő valami. Van egy nagyon szigorú szabálya: az kapcsolódik hozzá és olyan mértékben, hatékonysággal, aki hasonlatos hozzá!
KV: Tanultuk, hogy a hasonló a hasonlót vonzza.
TSZ: Nem erről van szó! A régebbi felfogás szerint - ami azért van és működik a kegyelemnél is, - Isten kegyelméhez kötötték az emberek azt, hogy az a kegyelem működjék az életében, ha imádkozik érte, ha kéri, ha szüksége van rá. Istent pedig magán kívül helyezte, tehát a kegyelmet is kívülről várta, el volt vágva tőle, csak könyörgött érte, holott a kegyelem, a lehetőség benne van, benne él.
Az ember a maga lelki életével, az egész szellemi mozgásaival tagja, része, benne él a kegyelemben, csak nem észleli. Minél jobban elválik az ember a régi felfogásától, finoman, csendesen megismerve a saját belső kialakult lényét, és átalakul a belső lénye felé, annál jobban van egy vonzhatalma a lehetőségekre, a kegyelemre. Egyszer csak elérkezik oda, hogy ráébred: ténylegesen, menthetetlenül a kegyelemben él, de nincs szüksége a kegyelemre, mert rokon vele!
Ez egy olyan fokozat, olyan megtett út, amely sokak előtt lehetetlennek tűnik, de jó néhánynak nem az, és vannak, akik haladnak feléje. Ezek azok, akik az állandóan jelenlévő kegyelmi tényeket önmagukban, önmaguk erejétől indíttatva olyan dolgokat vonzanak magukhoz, melyeket szinte nem is kértek. Esetleg csak rágondoltak, és úgy rendeződik az életük, hogy kérniük sem kellett, valahogy minden működik és stimmel nekik.
De a legnagyobb, a legtöbb, a felmérhetetlen az, amivé ők váltak, megtéve azt az utat; és körülöttük most olyan fényruházat van, - lehet, hogy nem érzékelik pontosan - amit kegyelemnek és lehetőségnek lehet nevezni. Annak az isteni jelen létnek a kétségtelen, érezhető jelenléte ez, amely mellett már feleslegessé válnak a kívánságok, a célkitűzések, mert minden megy a maga útján gördülékenyen. Csak figyelni kell rá, és minden megy, minden úgy sikerül, úgy alakul. De ez még erősen a jövendő, mint általános és sokszor tapasztalható előállás.
Tudom, hogy meglepő és felháborító ahhoz képest, amilyen fogalmak kapcsolódtak eddig az isteni kegyelemhez, annak megadásához, az imákhoz, a kívánságokhoz, magához az emberhez. Ez kissé megzavarja ezt a felfogást, de az elkerülhetetlen jövő zenéje a minél inkább és több ember számára megteendő belső út, minden velejárójával együtt.
KV: Én ezek után úgy fogalmaznám, mivel azt mondtad, hogy minden megy a maga útján, ¬hogy talán az a legjobb, amikor úgy imádkozunk: Uram, legyen meg a Te akaratod, csak segíts felismerni és megélni.
TSZ: Hozzá kell tenni: Uram, legyen meg a Te akaratod, úgy akkor, amikor az optimális, de ehhez én is hozzájárulok. Nem vagyok külön, nem vagyok elválasztva, nem vagyok talp alá szorítva teljes gyengeségben és kiszolgáltatottságban. Igenis hozzájárulok, Uram, legyen meg a Te akaratod, mert az enyém is hasonlít ahhoz! Nem megadom magam kényre-kedvre, mert a régi felfogás bizony ezt így fejezte ki, hanem simulok Hozzád, és megvárom, amíg azok a bizonyos rendelkezések jönnek, de nyitott vagyok!
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.06. 02:22  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A Karma egy eszköz, egy szerszám

Részlet az 2003.02.26-i „Köri találkozó” kérdés-felelet anyagából, melyek
a Budapesti Szellemkutatók Társaságának a mediális ülésein hangzottak el
Gizi médium által.
Jelölések: KV = körvezető; TSZ = tanítószellem


KV: A mai tanulásunkat a múltkor abbahagyottal folytatnánk. A még meg nem tárgyalt rész elsősorban a Karmára vonatkozik. Hogyan értelmezzük, mit kell róla tudnunk?
TSZ: A Karmáról, annak lefolyásáról, okáról, működéséről sokféle értesítés van, melyek egyikéről sem mondható, hogy nem jó, nem igaz. Nem is a felismerés a fontosabb, hanem megérteni a Karmának egyik alapvető tételét: hogy bár mindig sokszor igen szigorú törvényszerűség van vele kapcsolatban említve, mégis a lényeg az, hogy egyénenként, külön-külön kell elbírálni azt, hogy a karmát minek fogja fel, és hogyan kezelje.
Segítségül adom azt, ami talán a jelen időben minden nyitóknak egy kissé más-más színezettel árnyalva, - hisz egyéniségek vagytok – hogy a Karmát, akárhonnan nézve is, de tanácsos az önmunkálkodás eszközének felfogni. Ha az ember a Karmát, bármely tanítást is véve, eszköznek fogja fel, és hogy mit lehet vele elérni a saját belső törvények és az éppeni haladottsági fok szerint, akkor nagyot nem tévedhet. Amikor mint szerszámot tartja a kezében, hogy a segítségével valamit kihozzon magából, akkor a Karma törvénye a legtöbb jót tudja végrehajtani. Nem egy kívülről kapott, elfogadott valami, amivel nem sokat tud kezdeni és fél tőle, hogy mi következik. A Karma nem a bosszúállás eszköze, nem megtorlás, hanem szerszám, a lehető legjobban kialakítható segítség annak, aki így kezeli.
Most egy különös dolgot állítottam róla, mely beilleszthető a többi sorába. Lehet választani az ember egyéni ízlése szerint: félni akar, vagy valamely megtorlástól tart, és inkább azért nem tesz valamit, mert hátha saját magával fordít szembe olyan erőket, melyek fölött nem úr. A Karma törvényét tartja szem előtt, mint valami titokzatos, érthetetlen dolgot, amit nem ért, szeretne megismerni, de inkább távol tartja magától, és ezernyi más változata is lehet. Az, amit ajánlottam: amikor a hatás-ellenhatás törvényét az ember maga akarja irányítani, felhasználva az önfejlődésében és alakulásában, akkor nincs félelem, bosszú lehetőség, vagy bármi más, és azt látja benne, ami a számára segítségül adatott.
Igaz: azzal dolgozni kell, a szerszámot előbb magához kell igazítania, de amit utána elér vele a maga belvilágában, az a szerszámot kinccsé avatja. Tudom, hogy megszoktátok a félelem teli dolgokat, de az, ami igazán szellemi tevékenységet indít, megismeréseket és felismeréseket kelt, soha nem lehet félelmetes, leuraló, hanem mindig a javatokra szolgálhat. Ha alapvetően ezt próbáljátok átvinni más lehetőségekre és kérdésekre, akkor kissé megváltozik az a szemlélet, amely bennetek a félelmet, az elutasításokat, nem értéséket adják. Érthető?
KV: Igen, mert megint elhangzott egy "varázsszó," hogy eszköz, szerszám a Karma.
TSZ: Minden szerszám a kezetekben, önmagatok is azok vagytok, tetőtől talpig. A munkálkodás nő ki ebből, mint egy fényes virágszál.
KV: Ezzel a "varázsszóval" teljesen helyére került a Karma fogalma. Egy eszköz, szerszám, nem pedig kényszer, büntetés, hiszen "kell" nincs is, hanem célszerű szükségszerűség. Az is tény, ha pl. a fizikai síkon munkálkodni akarok, ahhoz szerszám kell.
TSZ: Az eredmény mutatja meg, hogy arra szükség volt. Újfent hozzáteszem, hogy a legkülönbözőbb megfogalmazású Karma leírás egyikére sem lehet azt mondani, hogy nem igaz, mert nem minden leírás való mindenkinek, érvényesen. Ezt jelenti az eszköz-használati megfogalmazás, mert akiket még a félelem igazgat és tart vissza olyasmiktől, amire még nem érett, annak a félelmetes és bosszúálló Karmára van szüksége, és később az elhagyására, amikor mindazt kidolgozta magából, amit ezzel az eszközzel tudott végrehajtani. De inkább mindig szerszám legyen, akár durva, fájdalmas fogású, akár kézhez illő és ragyogó, ezt mindig maga az illető ember alakítja ki a felfogásával.
KV: Az ember a Karmát mindig rossznak, félelmetesnek veszi, mert ilyen az emberi gondolkodás. De ha mint ok-okozati törvényt nézzük: ha valaki jól végzi a dolgát, akkor annak a következménye is jó. Mindig is tudtuk, hogy az ember a Karmáját az ok-okozat összefüggésében maga alakítja ki, mégis kényszernek, büntető eszköznek vettük, amitől szenvedni kell. Ma megtanultuk, hogy egy eszköz, én alakítom ki, hogy ezt a szerszámot mire és hogyan használom.
TSZ: Épülésre szolgál. De vissza kell térni egy megjegyzésre, amit egyáltalán nem lehetetlen továbbadni azoknak, akik mindig újra és újra a Karma rettenetes büntetését hozzák fel. Az csak félelem, de nem a Karmától, hanem önmaguktól! Az, aki a szellemi munkálkodástól fél, annak óvatosan meg lehet mondani: te saját magadtól félsz. A lelki munkálkodáskor keletkezett félelmek hajszálpontosan jelzik, hogy az illető nincs tisztában saját belső törvényeivel, világával. Attól fél, hogy a lelki munkálkodásában ütközik valamely titokzatos törvényszerűséggel, és ott őt baj érheti.
A klasszikus önismereti munkálkodás során legfontosabb mindenkinek, hogy ne féljen saját magától, mert minden más félelem-érzetet másra ruház át, és az ott és úgy jelenik meg előtte kívül, holott az eredet belül van, mint ismeretlentől való félelem. Ezt bárkinek el lehet mondani anélkül, hogy megbotránkozna rajta, legfeljebb nem hiszi el, mert kényelmetlen utánajárnia.
A belsővel ismerkedés, a határozott rálátás, a felismerések és önmagával való tisztábajövés megakasztja és elállítja azt a folyamatot, melyet a kívülről jövő megállapítások, módszerek és technikák terén keres. Az soha nem lehet olyan eredményes, mint ami igazán és mélyen belülről fejlődik ki. Ezért annyira jelentős a belmunkálkodás, nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.05. 06:48  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 1861
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az idegszféra

Részlet a "Titkos tanítások"-ból - 45

Az idegszférát a testtel való szoros kapcsolata révén inkább testnek lehet tekinteni és azért ez mégis a léleknek bizonyos járulékát képezi. Az idegszférába folynak be azok a lelki erők, amelyeket asztrálerőknek nevezünk, vagyis az asztrálsíkon kifejtett lelki tevékenységnek az eredményei. (Az éteri test anyagának magasabb rezgésű finomabb része periszpiritként a lélekhez, az alacsonyabb és durvább a fizikai tasthez tartozik. Ezt az utóbbit nevezzük idegszférának, mert ez hatja át és működteti az egész idegrendszert, és általa kapcsolódik a fizikai test a magasabb rendű testekhez.)
Minden léleknek más és más a lefelé-esése és a felfelé-haladása; minden lélek más és más természetet fejleszt ki magából a saját lényegtörvényének megfelelően. Ez azért van így, hogy ne legyen egyformaság, egyhangúság (akár a sorozatgyártásban), hanem a szép, a jó és az igaz kimeríthetetlen változatosságban ragyogtassa elő a maga termékeit, amelyek az egyéni lelkeken keresztül a megjelenésben mutatkoznak. Éppen a lélek természetének ez a különbözősége adja meg azt a lehetőséget, hogy a világmindenségnek minden egyes teremtett szelleme összekapcsalódhat, kiegészítheti és kiegyenlítheti egymást.
Az élethullámzás óriási mennyiségben vibrál a szellem körül, minden egyes hullám, minden egyes rezdülés arra várva, hogy eleven formával telítse valaki, vagy valami. Ez az eleven formával való telítés a szellemek munkája; mert csak a szellem ura az élethullámoknak azáltal, hogy ő teremthet maga körül olyat, ami még nem volt, s amit, hogyha nincsen vele megelégedve, ismét meg is semmisíthet.
Isten után csupán a szellem képes erre. Mikor a szellem az őt körülvevő élethullámba mintegy az ő lelki arcát belenyomta, minden ezt tükrözi vissza körülötte. Így akarva, nem akarva egy világ alakul körülötte, amely világ szintén materializálódni kíván, hogy visszahatásokat váltson ki a szellemben, hogy ez által a viszonthatás által a szellem az eredményeket, mint tapasztalatokat magába zárva, tudását gyarapítsa, ismereteit bővítse s ezáltal a fejlődésben előrehaladjon.
Az első: az érzés- és gondolatvilág rögzítődése.. Ez a mentális sík, tehát a szellem az ő lelkén keresztül ténykedik a mentális világban és ebben a mentális világban formák, alakok képződnek, amelyek az ő kis világát alkotják.
Ez a mentális világ, amelyet maga körül megtermékenyített, ismét egy nála sűrűbb és alacsonyabb rendű élethullámzást teremt maga körül, amely sűrűbb, villamosabb, hatásaiban nagyobb erejű: ez az asztrálvilág, amely már mint kész dolgokat reprodukálja a mentális világban elhintett gondolat- és érzésformáknak az életben való megjelenését.
Ameddig a szellem a mentális síkon mozog, és magából kivetíti ezeket a hatásokat (gondolatokat) addig, ha velük nincs megelégedve, akaratának egyetlen kivetítésével még megsemmisítheti. Azonban amikor az asztrál síkon megvalósul, formát ölt a gondolata ez már nehezebb. Ebben a két világban tevékenykedik a lélek. (Ezért tanácsolta Jézus, hogy a rossz gondolatot már megjelenésekor meg kell ölni, nehogy asztrális érzelmi tartalmak kapcsolódjanak hozzá, mert azokkal sokkal nehezebb elbánni.)
A természeti világban a lélek az ő asztrálerőivel közvetlen érintkezést talál a természet lelkével, és a természeti világban egy még vastagabb, még anyagiasabb, nehézkesebb, lassúbb forgású élet-körzetet teremt maga körül. Tulajdonképpen ennek a körzetnek életre hívása által álli elő a fizikai világ.
A fizikai világban is vannak különböző erők, amelyek a felfejlődés során kibontakoznak, és a maguk fokozata szerint megjelenési alakkal ruháztatnak fel. A szellemnek ezekbe a felfejlett erőkbe kell belehelyezkednie, bennük dolgoznia, hogy ezeket is átvilágítsa az ő egyéniségével, a kifelé sugárzó magasabb rendű élettel. Ebbe a világba emelkednek fel a felébresztett szellemek. Itt megtapasztalják a fejlett szellemek által nyújtott jót és a saját fejletlenségükből származó rosszat is. Tehát a szenvedés nem közvetlenül az Isten nevelő eszköze, csak a meglévő rossz megismerésére szolgáló eszköz.
Az idegszféra itt a földön, a ti világotokban már kifejlődött, de egyúttal el is van használva a sok szenvedés és tapasztalás folytán, ezért ez a léleknek még mindig csak járuléka, nem pedig az ő egyéniségéhez tartozó erő, mert a szellem még nem világította át ennek a korszaknak az embereit. Azért ennek a kornak az emberei idegbetegek, mert már el van fáradva, meg van fertőzve az egész korszellem, amelyben ez az embercsoport mozog, holott már készen kellene lennie az ő fejlődésével, mire a föld átalakulása bekövetkezik. Mert ezek a szellemek már az elkövetkezendő nap előestéjét élik, amely reájuk virrad; egyik részük a felfelé haladásra, másik részük pedig a lefelé hullásra előkészítve.
Azért ez a forma, ez a megjelenési alak, amely eddig kifejlődött, ez a civilizáció, amelynek e korszak befejeződéséig a fejlődés tetőfokára kellene eljutnia, már nem sokat érhet el; már nem sokat hozhat fel az emberi elme, már nem sokat sajátíthat el az asztrálvilágból hozottakból, mert az idegei a legmagasabb érzékenységig vannak feszítve, de az ő lelki fejlődése, az ő szellemi világossága nincsen meg abban a mértékben, hogy ennek a korszaknak az itt megjelenő embereit átsegítse a szellemi felébredésre, azaz a szellemi életbe. A fejlődés el fogja vezetni ennek a korszaknak gyermekeit egészen a mennyek kapuja elé, de mégsem fog tudni oda benyitni, mert a lelkében nem birtokolja az alázatosságot. Ezzel azután ismét oda jut, ahova a bukott angyalok jutottak: hull lefelé a mélybe minden ismeretévél és világosságával együtt. (Ha tudnák a nagytudású gőgös és büszke emberek, hogy a szeretet és alázat erényei nélkül esélyük sincs a kritikus szint fölé emelkedésre, térdre hullva kérnék a bocsánatot és igyekeznének megváltozni, amíg a kapuk nem záródnek be előttük. Képzeljétek ezeket a szellemeket a minősítési törvény előtti megmérettetésnél, ahol teljesen tudatosak, amikor rádöbbennek, hogy csak egy pici hiányzott és azt könnyedén megszerezhették volna ebben az életükben, ha nem annyira gőgösek.)
Az idegszférában van a helye minden földi boldogságérzésnek, az érzéki örömöknek, a testen keresztül érezhető élvezeteknek, amilyenek az evés, ivás és általában a testi ösztönök, a testi vágyak kielégítése, amelyekből életcélt alkotnak maguknak az emberek. Az ember a maga idegvilágával önmagába van bezárva és a közös terhet, hordozni nem akarja, hanem kivonja magát a közösség munkájából. Túlzásba viszi a neki járó jónak a feldolgozását, a testnek kedvezőt s azokat másoktól elveszi, és a maga számára halmozza fel. Pedig a másik embernek a nélkülözése és szenvedése végeredményben az ő idegszférájához kapcsolódik. (Ez ösztönös, mégha érzéketlenül el is nyomja magában valaki. Magasabb lelki szinten együttérzés, átélés.)

Szemlézte: Bíró László
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Következő

Vissza: Karsay István fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Ahrefs [Bot] valamint 1 vendég

cron