Mesék, szép történetek

Kép
Karsay   2019.08.14. 06:07  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Tanulságos történet.

Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember. Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt.
- Éhezem, asszonyom, ennék! - így szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt.
- Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk - feleltem lágyan.
A hajléktalannal elindultunk csendben, s ő mondta:
- Ha lesz pénzem, megadom menten.
Szeméből sütött a reménytelenség.
- Nem számít -mondtam- nem kell a fizetség.
Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit. Boldogan biztattam, vegyen csak bátran, mert életemben sok rosszat csináltam. Elment az úton, sosem feledem, mert olyat adott, ami nem volt nekem. Esélyt, hogy adjam, mit adhatok, szeretetet, kinek nem jutott, élelmet, kinek más nem adott s, hogy jó lehessek, ahogy tudok.
Köszönöm, ó rongyos idegen, az étel közt megtaláltam a szívem, hogy lehettem
én, kinek több jutott, ki a kopogásra ajtót nyitott.
Lásd, nem vagyok angyal, bár szerettem volna, lényem sok emberhez volt már
goromba. És ez az idegen férfi, ki nem állt félre, eloldta az angyalt, hogy szálljon végre!
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.13. 06:37  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Néger kisfiú

Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda.
Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől. A kis néger egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:
- Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra, mint a többi?
A léggömbárus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az felszállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.

UI:
A lelket hozza gyógyító pozícióba
https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/beszelgetes_dr._tarnai_etevel?fbclid=IwA
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.12. 06:29  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A zene és a szellemtan kapcsolata. Dvorák zenéjében a tékozló fiú bibliai történetét eleveníti meg. Kotányi Ottó szellemtani magyarázata. 4 részben zenei aláfestéssel.
A felvétel Spirituális Baráti Kör találkozóján készült.
Felvételt szerkesztette és feltöltötte Karsay István.

Tékozló fiú.
https://www.youtube.com/watch?v=rSrrxxsSfA4&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=DxsPdHosBKg&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=Yey_7nyOgtk&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=_gV8TLFOLi8&feature=youtu.be
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.11. 07:02  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A koldus


Mentem az utcán... és megállított egy öreg koldus. Gyulladásos, könnyező szem, szederjes száj, durva rongyok, szennyes sebek. Ó, milyen rútra lerágta ezt a szerencsétlen teremtést a nyomorúság!
Felém nyújtotta vörös, puffadt és piszkos kezét. Nyögő, búgó hangon rimánkodott segítségért. Elkezdtem a zsebemben keresgélni. Sem pénztárca, sem óra, még egy zsebkendő sem volt nálam, semmit sem tettem a zsebembe.
A koldus pedig várt, kinyújtott keze csendesen mozgott és remegett. Meghökkentem, zavarba estem, aztán erősen megszorítottam azt a piszkos, reszkető kezet.
- Ne kérj tőlem, testvér; nincsen nálam semmi, testvér.
A koldus rám meresztette két gyulladt szemét, szederjes ajka elmosolyodott - és ő is megszorította fagytól hideg ujjamat.
- Nincs baj, testvér - motyogta -, ezt is köszönöm. Ez is alamizsna, testvér.
Én pedig megéreztem, hogy én is alamizsnát kaptam a testvéremtől.

Turgenyev: A koldus / Ford: Áprily Lajos /
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.09. 07:43  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
NEM TUDHATOD…

Egy nap, mikor elsős voltam a gimiben, egy srácot láttam az osztályomból hazafelé gyalogolni. Kyle-nak hívták. Úgy tűnt, mintha az összes könyvét cipelte volna. Azt gondoltam magamban: „Miért vinné haza valaki az összes könyvét pénteken? Biztos egy eminens”. Kellemes hétvégét terveztem (bulik és focimeccsek a haverokkal), így hát megráztam a vállamat, és továbbmentem.
Ahogy sétáltam, láttam, hogy egy csapat fiú közeledik felé. Odafutottak hozzá, kiverték a könyveit a kezéből, és elgáncsolták, úgy hogy teljesen piszkos lett a ruhája. A szemüvege lerepült, és körülbelül 3 méterre a füvön landolt. Felnézett, s a szeme kimondhatatlan szomorúságot tükrözött.
Odasiettem hozzá, és ahogy a szemüvegéért kúszott, könnyeket láttam a szemében. Ahogy átnyújtottam a szemüvegét vigasztalni próbáltam: „Azok a srácok csirkefogók, igazán büntetést érdemelnének.”. Rám nézett és így szólt: „Köszönöm”. Hatalmas mosoly ragyogott az arcán. Azon mosolyok egyike volt, amely igazi hálát tükrözött.
Segítettem neki felszedni a könyveit, és megkérdeztem, hol lakik. Kiderült, hogy nem messze tőlem. Furcsa volt, hogy soha nem láttam errefelé eddig, mire azt válaszolta, hogy magántanuló volt. Soha nem barátkoztam magántanulóval ezelőtt. Egész hazafelé vezető úton beszélgettünk, segítettem vinni a könyveit. Igazán aranyos srácnak találtam. Megkérdeztem, hogy akar-e szombaton velem és a barátaimmal focizni, ő igent mondott. Egész hétvégén együtt voltunk és minél inkább megismertem Kyle-t annál jobban megszerettem őt, akárcsak a barátaim.
Eljött a hétfő reggel, és Kyle ugyancsak hatalmas könyv halommal igyekezett az iskola felé. Megállítottam, majd így szóltam: „Hé fiú, igazán komoly izmaid lehetnek, ha minden nap egy rakás könyvvel cipekedsz”. Ő csak mosolygott, és átadta a könyvek felét nekem. A következő négy évben Kyle és én a legjobb barátokká váltunk. Amikor végzősök lettünk, mindketten a főiskolán kezdtünk gondolkozni. Kyle Georgetown mellett döntött, és Duke-ba készültem.
Tudtam, hogy mindig barátok leszünk és a távolság soha nem fog gondot okozni. Ő orvosnak készült, nekem pedig jó esélyeim voltak a fociösztöndíjra. Kyle mondta a búcsúbeszédet az osztályunkból. Állandóan azzal húztam, hogy eminens. Nagyon örültem neki, én nem tudtam volna kiállni oda, és beszélni. Eljött a várva várt nap. Kyle-t figyeltem. Nagyszerűen festett. Egyike volt azon srácoknak, akik önmagukra találtak a gimnázium évei alatt. Az arca kikerekedett és valóban jól állt neki a szemüveg. Sokkal több randevúja volt mint nekem. Néha tényleg féltékeny voltam rá.
Ez is egy ilyen nap volt. Láttam rajta, hogy ideges a beszéde miatt. Szóval barátságosan hátba veregettem és bátorítottam: „Hé fiú, nagyszerű leszel”. Ugyanolyan hálásan nézett rám, mint akkor és mosolygott. „Köszönöm” – mondta. Ahogy belekezdett a beszédének, megköszörülte a torkát, és belekezdett.
„Nagyszerű alkalom ez most arra, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik átsegítettek ezeken az éveken. A szüleinknek, tanárainknak, testvéreinknek, talán az edzőnek, de leginkább a barátainknak. Azért vagyok most itt, hogy elmondjam nektek: az, hogy barátja vagy valakinek, a legnagyobb ajándék, amit csak adhatsz neki. Most elmondok egy történetet”:
Csak figyeltem a barátomat, és hihetetlenkedve hallgattam, ahogy elmondja a legelső napot, amikor találkoztunk. Azt tervezte, hogy véget vet az életének a hétvégén. Elmondta, hogy kipakolta az öltözőszekrényét, hogy az anyukájának később ne kelljen megtennie, és az egészet összeszedte és vitte haza.
Ekkor rám nézett, és kicsit elmosolyodott. „Hála az égnek, megmenekültem. Megmentett a barátom, attól, hogy megtegyem a kimondhatatlant.” Hallottam, hogy csodálkozással teljes moraj fut végig a tömegen, ahogy ez a jóképű és népszerű srác a leggyengébb pillanatáról beszélt nekünk. Láttam, ahogy az édesanyja és édesapja engem néznek és ugyanazzal a hálás mosollyal mosolyognak rám.
Egészen addig a pillanatig, nem fogtam fel ennek a mélységét.

Soha ne becsüld alá a cselekedeteid erejét. Egy picinyke gesztussal, mozdulattal megváltoztathatod egy ember életét. Vagy jobbá, vagy rosszabbá. Isten azért ad másokat az életünkbe, hogy hatással legyünk rájuk. Keresd Istent a másikban!
„A barátok olyan angyalok, akik felsegítenek bennünket, ha úgy tűnik, hogy szárnyaink már nem képesek repülni”
UI:
Beszélgetés Papp Lajos szívsebésszel - "A lélek ereje"
https://www.youtube.com/watch?v=s7dOAROz_ag&feature=share
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.08.04. 06:14  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
TISZTA SZÍVBŐL
**
Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott.
Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez.
Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet. Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? - suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel. Látod, minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek. Hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szeretet.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.29. 05:22  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Étterem mese

Egy férfi elvitte az idős apját egy étterembe, és mivel a bácsi már nem tudott olyan szépen, tisztán falatozni, mint évekkel ezelőtt, végtelen türelemmel segített neki. A vendégek nem voltak ilyen megértőek: megvető tekintettel bámulták a párost, testbeszédük pedig arról árulkodott, hogy szeretnék, ha mihamarabb távoznának az étteremből.

Miután befejezték az evést, a férfi a mosdóba vezette az édesapját, hogy segítsen neki letakarítani a ruháját: a kis öreg nadrágja és inge ugyanis tele lett morzsával és ételfoltokkal. Ezután megfésülte az apja haját, feladta rá a kabátját, és megtörölgette a szemüvegét. Amikor kijöttek, a férfi kifizette a számlát, karon fogta apját, majd elindult vele kifelé. Mindenki némán, megvetően figyelte őket. Senki sem értette, hogy tudja valaki így megalázni magát mindenki előtt.
Hirtelen azonban egy vendég felállt, és odament a férfihoz.

„Elnézést, valamit itt hagyott, nem?” – kérdezte tőle.
„Nem uram, nem hiszem.” – felelt a férfi.
„De igen. Itt hagyott egy leckét, egy tanulságot minden fiúnak és minden apának.”
Az étteremben még nagyobb csend lett. De ez inkább a szégyen és a rádöbbenés csendje volt. A férfi elmosolyodott, és apjával együtt kimentek az utcára

Vigyázzunk azokra, akik ránk is vigyáztak! Megérdemlik, hogy ne szégyelljük őket…”
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.28. 01:25  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Az Isten tenyerén

Harsog a végzet szirénája;
Elérkezett a végveszély...
A pokoli tűz-ciklonokban
A menekvésre csak egy mód van
Minden embernek, aki él:
Öltözzön a hit páncéljába
S a rettenetes viharzásba’
Kigyúlva mint szent égi fény
Álljon az Isten tenyerén...

A világ nem nyujt semmi bázist,
Hiába minden menhelye,
Ki megérett az ítéletre:
A kegyelemből ki lesz ejtve
S elsodorja a sors szele...
Csak az kit táplál az Ég malasztja,
S magát sátánnak el nem adta,
Marad meg a vész éjjelén
Az élő Isten tenyerén...

A múló eszmék, földi elvek
Csalékony lidérc-tüzei
Csak ingoványok fölött égnek –
S nem nyujtanak semmi menedéket
Azoknak, akik küzdeni
Érettük álltak csatasorba: -
Elvesznek mint veszendő csorda,
Hogyha szívükben nincs erény
S nem állnak Isten tenyerén...

A tudományok büszke tornya
S a művészetek csarnoka
Lehet csodás és tündöklő szép,
De hogyha Isten közelségét
Nem érzetetik, ostoba
Minden törtető szív és lélek
Ki bennük keres menedéket
Most, midőn élni nincs remény
Csak Isten áldó tenyerén...

A vallások is gyenge aklok;
Szent céljuk betelt, nincs tovább;
Elérkezett az idők vége
S a világ-vihar zord szelébe’
Eloszlanak mint délibáb –
És nyájaik mind szétszélednek,
Belőlük csupán az marad meg,
Amely a vészek idején
Állni tud Isten tenyerén...

A világ minden ereszetéke
Recseg és ropog... itt a vég...
Fusson Istenhez, aki futhat!
Az Ő ölén még révbe juthat;
Mert nincsen másban menedék...
Boldog, szerencsés lélek az, ki
El tud a világtól szakadni
S ott érzi magát biztonságban
A legerősebb menhelyén:
Az élő Isten tenyerén...

Vitovszky A.
Forrás: Égi Világosság (Köszönet érte clevelandi testvéreinknek és Mónikának, ki eljuttatta hozzánk ezeket a verseket.)
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.26. 05:22  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
MEDDIG KELL A MÁSIK EMBEREN SEGÍTENI?
Sokszor merül fel a mindennapi életünkben, hogy meddig kell valakit segítenünk, testileg-lelkileg egyaránt. Ennek módjáról, mértékéről hangzott el a közelmúltban kapott alábbi szellemi tanítás.
TSZ: Tanító Szellem, KV: Körvezető.

KV: A lelki-szellemi törvények szerint élni akaró ember, de még a polgári emberiesség is, a mások segítését, támogatását tanítja. Meddig kell ezt gyakorolni, mikor válik öncélúvá, sőt, esetleg a megsegített kárára is, nemkívánatos életvitelét segítve. Meddig felel a segíteni akaró a másikért, hogyan lehet biztosan eldönteni, hogy az esetleges visszavonulás, elbocsátás mindkét oldal érdekében szükséges, nem csak emberi lustaság, nemtörődömség, önsajnálat. A változtatás szükségszerűségét felismerőnél mi az, ami mégis gátolja a cselekvésben, mert ahogy ő mondja, az agyában valaminek át kellene kattannia. Tudja, világos a számára, hogy változtatnia kell, de nem tudja megtenni. Épp a fizikai agy nem tudja megtenni azt, amit már felismert és megértett?
TSZ: Bizony nem! Itt megint a kettősség jön elő: a polgári szemlélet, ahogy minket neveltek, és a szellemi indíttatás valakinek a segítésére.
Igen ám, de nagyon sokszor megtörténik, hogy az egyébként dicséretes módon segíteni szándékozó nem aszerint segít, ahogyan a másiknak szükségszerű és építő lenne, hanem úgy, ahogyan elképzeli, és ő tartja jónak. Felfogott ez a kettősség? Nem úgy, ahogyan a másiknak hasznos lenne, hanem ahogy ő határozza meg, hogyan kellene tenni. Ez egy mellékág! Az, hogy ez meddig történjen, az is meglehetősen összetett kérdés, amit a következőre egyszerűsítünk: az egyiken való segítés semmi körülmény között nem lehet a segíteni akaró kárára és hátrányára! Itt a választóvonal. Abban a pillanatban, hogy akár testi, lelki, bármiféle kárára történik a magát önfeláldozóan segíteni akarónak, semmi körülmények között, sem szellemileg, sem társadalmi-polgári felfogás szerint, sem az öntörvénye szerint nem folytathatja tovább, mert az alacsonyabban álló nem is mindig segítségre szoruló. Ha valamely okból gyengébb állapotú, akkor lehet testvéri segítséget adni, de nem a végtelenségig! Nem lehet, mert a segítővel történik rossz, azt rántja magával, és akkor már két segítségre szoruló van. Az egyik csak azt hiszi, hogy ő segítségadó! Meggondolandó! Amikor a másik mellett már olyan leromlott helyzetben van, hogy csak egyetlen gondolat tartja fenn: "én segítő vagyok," ez egy álságos dolog, mellék ösvény.
Amikor valaki segíteni akar a gyengébbnek, a bajban lévőnek, bárkinek, nem elég, hogy ő maga nem károsodhat azért, hanem meg kell találnia azt a határvonalat, amikor lassan visszavonul. Hirtelen szakítás, váltás semmiben nem jó, mert rossz ellenhatást hozhat létre. A segélyt adónak nagyon okosan és intelligensen meg kell állapítania magában, hogy elért arra a pontra, amikor többet nem tehet, mert az már rossz mindkét oldalra. Tehát visszavonul olyan óvatos, finoman lassú leépítéssel, mely egyrészt a maga erőit visszaadja, visszatáplálja azt, amit eddig veszített, mint segélyadó, másrészt a másik oldal jobban rá van kényszerítve arra, hogy a maga lábára álljon. A folytonos segítségnyújtás félrevezető, mert tovább gyengít, nem eredményt, hanem még nagyobb gyengeséget, segítségre szorulást hoz létre. A kivonulással a megsegítettnek rá kell döbbennie arra, hogy a maga lábára kell állnia.
Ha valaki függőségi helyzetet alakított ki a másikkal, azt mind a két oldalról fel kell bontani, mert kétoldalú. Az egyik folyton csak kap és kap, kezét nyújtja, hogy a segélyező adjon bármit is, a másikban pedig kialakult és szokássá lett, hogy saját magától vált függő helyzetűvé. Függőségbe adta magát azzal, hogy neki, mint segítőnek, mindent meg kell tenni és adni. Ennek a kettős függőségnek a felbontása nem megy sérülések nélkül, ezért kell a lassú, okos módon egyiknek is, másiknak is talpra állnia, önmagáért kötelező álláspontokat kiépítenie és végrehajtania. Van még valami ebben a nagyon sokfelé ágazó kérdésben?
KV: Talán pontosításul: azt mondtad, hogy ezt nem lehet hirtelen megtenni, és ez igaz is. Csakhogy a lassúság is válhat öncélúvá, hogy a segíteni akaró azzal még továbbra is adhassa a segítséget. Tehát ezt a lassú leépítést is el kell helyezni az időben.
TSZ: Így van. Figyeljetek: a lassúságból a félelem hallatszik ki, az pedig jó megoldást nem ad, mert azon túl kell nézni. Egyáltalán nem félelmetes a lassú, de következetes szakítás. Tökéletesen betartható határidőt nem lehet kitűzni, mert minden eset más, különféle súlyossági fokú. Értsétek meg, hogy nem a segélykérő oldaláról beszélünk, itt a fő a segítségnyújtó, annak az állapota, a megszokott segítségnyújtási függőségi helyzete. Önmaga véleményétől, szokásaitól, bevett rögzüléseitől kell, hogy megszabaduljon, ne függjön attól, hogy neki mindig segítenie kell. Amilyen mértékű az ő rögzülése, olyan türelemmel kell legyen maga iránt. A szakítás egy folyamatos dolog. Ha ez van szem előtt tartva, és hogy szigorú kitartással, napról-napra, esetről-esetre, gondolatról-gondolatra következetesen hajtja végre, akkor nem lehet magában megtűrni a megállást, hogy: "talán ezt nem kellett volna," vagy valami hasonló szempont előkerüljön.
Ha megy a folyamattartás, nem lesz kérdéses az időbehelyezett lassúság, nem az lesz a szempont, hogy lassan csináljam. Ez tévedés! A jobb kifejezés, hogy fokozatosan és folyamatosan, mert nem a lassúság terem értéket. Nem a másikhoz, hanem önmagához kell szigorú következetességgel lennie, ha ebből a helyzetből ki akar kerülni, ő maga megerősödni, helyreállni, és ezzel a másiknak is jót tenni. Folyamatos, következetes véghezvitellel, építő szándékkal mind a két oldalra!
KV: Mi mondja meg, mi az a belső hang, vagy külső jel, hogy a szellemi felfogás szerint is vissza kell vonulni? Mi az a belső indíték, amivel ezt elkezdi, nem lebénítva saját magát azzal, hogy: hátha szellemileg még nem kellene, ez csak emberi felfogás, restség, önsajnálat.
TSZ: Ha az az álláspont merülne fel, hogy önmagát restnek, lustának, nemtörődömnek próbálja beállítani, az nagyon rossz jel, amire adandó alkalommal figyelmeztetni kell az illetőt. Ez tipikusan a mindennek gátjátvető és akadályozó önleértékelés, nem a saját értékének tudata! Ha saját magát értékeli le, hogy: "akkor én rosszat teszek, mert lusta vagyok, én vagyok az, aki szakítani akarok, pedig nem szabadna, mert kötelező a segítés," akkor ez az önérték-tudatnak a lerombolása. Miből álljon a talpára, ha nem a saját önértékének a tudatával? Anélkül kiszolgáltatottja annak a másiknak, nem a talpán áll, hanem a földön hever! A saját értékének, elszánásának és jóakarásának a tudatában kell legyen. Azt kell felfogni, hogy az örökös segítségadás nem egy jó tulajdonság, nem önérték. Meglepő?
KV: Azt hiszem, ez megint a varázsszó: az önértékelés.
TSZ: Az önérték-tudat: Ki vagyok én? Én erős akarok lenni, de nem abban, hogy a másikat örökösen a hátamon viszem. Megérdemlem, hogy a talpamra álljak, mert most a földön vagyok, különben ez a kérdés fel sem merülhetett volna. Valaki a földön van és szeretne talpra állni, de még nem tudja, hogy csak önmagába kapaszkodva teheti meg. A saját értékének, a saját jóvoltának, a saját épülésének és megerősödésének segítségével tud csak jó szívvel másokon segíteni. Fel kell tenni a kérdést: "Csak egyetlen személy van, akin segítenem kell, és aki maga mellé ránt? Majd ha megerősödöm, talpra állok, akkor bőven adhatok más rászorulónak is." Ez a szűkkeblűség csak egyre koncentrál, és ez lekötés, merevedés, tönkremenés.
KV: A kérdés második része, hogy aki ezt felismerte, emberi agyilag már tudja, hogy nem jó, amit csinál, felismerte a változtatás szükségességét is, mi gátolja mégis ebben, amikor azt mondja: "Az agyamban valaminek át kellene kattannia." Épp a fizikai agy nem tudja megtenni azt, amit már megértett és elfogadott?
TSZ: Semmi körülmények között, mert a fizikai agy a földi életben szereplő, un. felszíni tudatnak a gondolataival és határozataival jött erre rá. De éppen azért került ilyen veszély helyzetbe, mert nincsen kapcsolata önmaga felsőbb tudati szintjével. Pedig az mindenkinek kiépíthető az un. meditációs módszerrel, a csend-gyakorlattal, amikor megszólal benne egy vágy, egy irányítás, egy érzés, ami már másféle, mint a felszíni, és amit a földi agy gondolkodásával már tud. Itt a kétféle tudatműködésről van szó. Ez a felszíni gondolkodás mindent felmérve, értékelve rájött, hogy ez nem vihető tovább, mert a semmibe visz. Ugyanakkor az a bizonyos átállás a másik oldalra, mely eredményesen vezetheti tovább az összes többi működését, nincsen még kiépítve. Ezt mondtátok úgy, hogy "át kellene kattannia" a másik oldalra. Ennek a megtörténte gyakorlatilag akkor következik be, amikor igazán és mélyen a földi agyú tudat nem azt mondja, hogy ez nem volt jó, helytelen volt, hanem a leghatározottabban azt kiáltja, szinte ordítva mondja: elég volt! Amikor ehhez eljut, abban a pillanatban lehetősége nyílik arra, hogy átforduljon egy másik oldalra. Erre az "elég volt"-ra átvezetheti az, amikor igazán és mélyen nem mindig a másik embert nézi, mert azzal nem látja meg saját magát. Az önértékelésnek egy olyan állomására érkezik el meditatív úton indítva, amikor megszemléli, hogy mindaz, ami őbenne jó, épületes törekvés, - itt most nem kizárólag a segítő szándékról van szó, sőt, jó is egy kicsit kihagyni belőle - kezdi felfedezni a saját értékét.
Hogy mennyi mindent tudna tenni saját magával; átgondolni, átfontolni, végignézni, mi volt jó, vagy sem, kialakítani azt, ami ebből tovább vihető jó, rájőve arra, hogy mennyi minden van benne, mennyi mindent érdemes kifejteni, kidolgozni. És akkor egyszerre rájön, hogy milyen borzalom volt az, amit nagy jóindulattal, de mégis rosszul tett, és akkor kimondja: "Elég volt! Most áttérek a magam építésére, kibontakoztatására, mert eddig hamis úton jártam." Figyelem: olyan dolgot mondok, amit nagyon komolyan és mélyen meg kell érteni. Minden hasonló esetben, a lelki állapot segítségnyújtási és mások felé fordulási voltában van egy csapda. Ezt a csapdát mindenkinek a maga érzéseivel és szavaival megformálva, a maga gondolataiban kidolgozva meg kell találnia.
Ez a csapda a kettősségből adódik, melyben szerepel a kívülről bevitt és elfogadott hitek, alakulások, és az önmaga igazi voltának lelki állapota, amellyel kevesebbet törődnek az emberek, mint azzal, amit kívülről kaptak: nevelést, környezeti hatást, olvasmányokat, elfogadott elveket. Ez tud csapdává nőni, ha nincsen a másikkal egyensúlyban. Az egyensúlyi kérdés dönti el, hogy valaki beleesik-e abba a felfogásba, hogy neki mindenáron segítenie kell, mert ő akkor jó. Nem kell jónak lenni! Nem kell, hogy a másik elismerését keresse azzal, hogy ő jó, mert annak tévedhetetlenül belül kell lenni. Ha valaki nem önmaga, és nem önmagát dolgozta ki, az csak egy felvett, tanult jósággal birkózik, mely nagyon szép és színes csapdává tud válni, gyötrelmeket okozva, mint minden csapda, amikor összecsapódik.
Figyelemmel kell lenni arra, hogy mit fogadtam el jónak, mi az, amit annak értek és érzek a felszíni agyam gondolkozásával; hogyan van arányban a másik oldallal, az önmagam kidolgozott belső vonásaival, mert akkor az egyensúlyt teremtés nem enged csapda helyzetet. Megvan az a választóvonal, ahol át tudok helyezkedni a magam értékének érdekébe, nem húz mindig lejjebb egy másik személy. Ez nagyon komoly és veszedelmes témája azoknak, akik hivatásszerűen foglalkoznak mások bajaival. Előbb-utóbb rá kell döbbenjenek erre az önépítési és egyensúlyba helyezkedő módra, különben odafeküdhetnek a betegeik közé.
KV: Itt most a - épp azért, mert küszködik - fel tudja-e ismerni ezeket az összefüggéseket, vagy elfogadni attól, aki ezekre felhívja a figyelmét.
TSZ: Van egy kis segítség. Hogy ez az átfordulás, átkattanás minél előbb megtörténjen, - nehezen mondom, de most segítségül mindent be kell vetni, amit csak lehet - tudni kell az ember és ember közötti értékkülönbséget. Meg kell állapítani, hogy mi az értéke annak az embernek, aki folyton a segítségére vár, és mi az értéke neki, aki a segítséget adó szeretetteljes szándékával a végsőkig elmegy. A két érték között van egy óriási mérleg, mely egyszer csak lebillen. Ő áll magasabban, magát kell megerősítse a továbbiakban, saját maga felé fordulva, mert most mindig a másikra figyel, - ez a baj! - mindig a másik van szem előtt. Lehet, hogy nem tetszik, lehet, hogy nehezen végzi, mert egy másik ember életét éli kínlódva, szenvedve, nem a sajátját. Fel kell hívni a figyelmét arra, hogy ő az értékesebb a másiknál, - ezt látnia kell! - hogy nem a saját életét éli, mert a másik körül fogja, mint egy polip, és szívja az energiáit.
Ebből a szorításból az önérték-tudatával ki kell, hogy emelkedjen és a saját életét élnie. Ha az igazi voltát már embervoltban is ki tudja alakítani őszintén, igazán, ahogy csak képes, akkor fogja világosan felismerni az egész eddigi viselkedését, átlátva, hogy miből került ki, és mi minden másfelé tudja széthinteni azt, aki ő maga. Most már önként és fényesen mindazt, amilye van, mert most még nincs semmije, csak egy meggyőződése, hogy neki ezt tennie kell. Miért kellene? Nem a saját maga életét és belső létét kellene élnie, kialakítania? A két "kell" között hol a különbség, és mi a megoldás? Nem mondtam túl sokat, csak néhány gondolattal igyekeztem rávilágítani, hátha ébresztő, figyelmeztető az átgondolásra és kipróbálásra: mi lehet belőle, ha ezt az illető kipróbálja. Valami ilyesmit szándékoztam tenni.
KV: Én azt hiszem, hogy ez a mi számunkra tökéletesen sikerült. De vajon a "tettes" ezt meg tudja-e tenni? Neki és a környezetének is igen jó tanácsok ezek, nemcsak annak, akit ő segít, hanem aki a segítőt akarja segíteni.
TSZ: Így van! A leghatározottabban és többször kell közölni vele, mert még nem érzi, nem érti, hogy minden képessége és lehetősége belül adott arra, hogy ezt megtehesse. Olyan nincs, hogy nem tudom! Nem akarja, mert ellenkezik az általánosan bevett, magáénak tartott tettekkel. Nehéz szembe szállnia az idegen hatással, ezért nem tudja igazán akarni. Minden lehetőség megvan benne, hogy meg tudja tenni! Ezt a tudást, lehetőséget, lépésről-lépésre nem is nagy idő alatt kiépítheti magában, megismerve, hogy mire képes valójában, mi az, amit meg tud tenni. Mert nem az a szempont, hogy mit szabad, vagy mit szólnak mások, egy szemlélet, hanem hogy mit tud és mit akar megtenni önmagával önmagában. Ez az egyedüli szempont!
KV: Hálásan köszönöm, óriási tanulság volt ez mindannyiunknak. Azoknak is, akik ebben benne vannak, és azoknak is, akik a környezetben próbálnak segíteni, támogatni, tanácsot adni.
TSZ: Higgyétek meg, ez mindennapos emberi probléma, csak különféle mértékben és erősségi fokon, mert mindenhol, mindenkiben elevenen él az, hogy ahol aránytalanságot lát, oda igyekszik a maga pluszából segítséget adni. De vannak szélsőséges esetek, amelyek már nagyon keménnyé válnak, és amikor már magán a segítőn kell segíteni. Az általános törvényszerűségek nincsenek leírva, és nem kell hozzájuk mereven alkalmazkodni. Az általános szellemi törvényekhez igazodó belső törvények mondják meg mindig azt, hogy mi a következő lépés, hogyan áll az illető a saját segítségnyújtási szándékaival. Ez nem egy egyedi példa, hanem minden emberi életben felmerül, de különféle mértékben és színezetben. Legelőször mindenkinek mindig saját magát kell rendeznie ahhoz, hogy igazán mértéktartóan és hasznosan tudja a dolgokat véghezvinni. Nem minden a segítségnyújtási szándék és törekvés! Ehhez a "szakmához" érteni is kell!
Közreadja: Kotányi Ottó



UI:

Gyerekek Akik Emlékeznek ELŐZŐ ÉLETÜKRE
https://www.youtube.com/watch?v=jSzyEAQ0NWo
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.23. 05:55  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Hargitai vulkánveszély?


Szellemi mediális közlések elmondták, hogy az „utolsó időben” olyan helyeken is kitörnek majd vulkánok, ahol eddig még soha ne volt. A régi vulkánok sorban beindulnak, ez a föld tisztulása miatt szükséges, a negatív szellemi energiáktól tisztul a föld, azaz a negatív lelkektől, akik méltatlanok a földön lévő újabb testetöltésre. De erről már sokat beszéltem.

Amikor Hargitán üldögéltem a Mofettában, akkor elmondták,hogy ez egy régi vulkánból párolgó mérges gáz, ami segít a keringési betegségekben.

De közben eszembe jutott, hogy én egy vulkán tetején gyógyítgatom maga, és akár ez is kitörhet bármikor..

és íme egy most talált idevonatkozó cikk:

https://www.maszol.ro/index.php/tech-tudomany/114386-ujabb-tanulmany-er-sitette-meg-ujra-kitorhet-a-hargita-megyei-vulkan

Aki nem ismeri íme a leírása:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mofetta

írta: Karsay István

Budapest, 2019.július 21.
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.22. 01:36  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Ha megszelídítesz, felelősséggel tartozol irántam – mondja a róka a kis hercegnek, akivel sajnos nem játszhat, mert még nincs megszelídítve… Sőt, óva is inti az esetleg elhamarkodott lépéstől: – Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra… Légy szíves, szelídíts meg!
– Kész örömest – mondta a kis herceg –, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
– Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
– Jó, jó, de hogyan?
– Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
(Igen, így kellene. Mindennap egy kicsit közelebb ülni hozzájuk…)
– Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.
(Most meg mintha a föltétlen bizalomról szólna…)
– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. (…) És az emberek elfelejtették ezt az igazságot. Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.


UI:

A gömbvillámok, a túlvilág hírnökei - Beszélgetés Egely Györggyel (videó)
https://rejtelyekszigete.com/gombvillamok-tulvilag-hirnokei-beszelgetes-egely-gyorggyel-video/
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.20. 09:48  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Szózat a lelkemhez

Rettenetes pokoli viharban,
Mely alatt sírva nyög, remeg a föld,
Lelkem oh vigyázz! Állj őrt, meg ne rettenj,
S hitednek kelyhét úgy tartsd a kezedben,
Mint szentségtartót... Oh jaj, el ne törd!

E drága kelyhet neked Isten adta;
Szent kegyelmének bora benne forr; -
Hogyha áldozol naponta hűn ezzel:
Megtartatol, bár titáni kezekkel
Tép is a vihar, téged el nem sodor...

De hogyha hozzád sötét kétely férne,
S nem csüggve már az Istenen,
Elejtenéd a drága égi kelyhet: -
A pusztulásod lelkem akkor teljes
S nem lesz, mi megtart: erő, kegyelem.

A kiválasztás munkáló törvénye,
E zúgó vihar üstöködbe kap
S a leroskadó világ bábel-romján
Mint értéktelen lim-lomot mogorván
A szürke szennyes törmelékbe csap...

Oh légy hát erős! Őrhelyed álld meg
Rendületlenül, mint egy Grál-lovag,
Kit körül vehet bár a poklok árja:
Egyetlen eszme-szikrát önmagába
A sátán elvéből el nem fogad!
Tisztaságodnak szent erődjét védve,
Lehet, hogy végső harcod harcolod,
S rőtt tüzében az ellentét-viharnak
Köntösöd: a test rólad leszakadhat
S a mulandóság mély sírjába rogy...

De mi mulandó: te ne törődj véle.
Ne remegtessen meg a néma sír;
A pusztulásból emelkedj az Égbe,
Ahová tiszta honvágyad zenéje
Halkan, zokogva úgy is visszasír...!

Vitovszky István
Forrás: Égi Világosság
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.19. 09:04  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
"A náci koncentrációs tábor egyik túlélője meglátogatta a barátját, aki
szintén kivette a részét azokból a megpróbáltatásokból.
- Megbocsátottál-e a náciknak?
- Igen.
- Hm. Én nem, engem még most is emészt az irántuk érzett gyűlölet.
- Akkor - válaszolta gyengéden a barátja -, téged még most is fogva
tartanak.
... (nem azok az ellenségeink, akik gyűlölnek bennünket, hanem akiket mi
gyűlölünk) ..."
Forrás: Anthony de Mello, A szív ébredése (135.-136.o.)

Megbocsájtás fontossága a gyakorlatban. Elmondom, hogy hogyan csináljuk és miért fontos a számunkra.
https://www.youtube.com/watch?v=xcfrdD4pR_w&feature=youtu.be
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.15. 07:45  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
A spiritizmus története.
A spiritizmus története. Karsay István kecskeméti előadása
https://www.youtube.com/watch?v=pypYQYKHTFw
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



Karsay   2019.07.13. 04:30  Hozzászólás
AvatarSpirituális tanító

Hozzászólások: 2121
Csatlakozott: 2017.07.16. 08:01
Tartózkodási hely: Budapest IV.
 
Hétvégi filmajánló

A hullám /Die Welle/ /hun/
https://www.youtube.com/watch?v=HTNGFe5s3TM&feature=share&fbclid=IwAR1pSsR4n
Ne haladj előttem, mert nem tudlak követni! - Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! - Jöjj ide mellém, és legyünk csak barátok! - (Albert Camus)



ElőzőKövetkező

Vissza: Karsay István fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron