EGY MIKSZÁTH REGÉNY BÁCSKOSSUTHFALVI TÖRTÉNETE

Kép
nzyang   2019.02.03. 14:18  Hozzászólás
AvatarAdminisztrátor

Hozzászólások: 1284
Csatlakozott: 2017.06.29. 07:20
Tartózkodási hely: Bácskossuthfalva
 
Dormán László hozzászólása

Szüleim női szabók voltak a faluban és amikor egy-egy ruha elkészült és nem jöttek érte, sok esetben karomra hajtva én vittem haza a megrendelőnek. Így többször is megfordultam az Ungár-házban. A két Ungár kisasszony, én már csak ennyit tudtam róluk, fölöttébb zárkózott volt. Az Ungár ház nagykapuja mindig zárva volt. Amikor vittem nekik a kész ruhát, már nem emlékszem, csengő volt-e vagy erősen kopogni kellett, de talán húzó dróton volt valami csengő a szárazkapu bejárat túlsó végén. Miután beengedtek, hátra mentünk egy udvari szobába, én átadtam a ruhát, ők leültettek és megkínáltak valami számomra kissé fura ízű, hamvas süteménnyel, aminek - ha jól emlékszem - tölteléke nem volt, csak valamiféle omlósnak mondható tésztaféleség volt, talán lisztes porcukorral vagy valami hasonlóval megszórva. Azért írom így körül, mert sehol máshol a faluban nem volt ilyen. Nem emlékszem, hogy bármiről kérdeztek volna. Én akkor tíz év körüli fiúcska voltam, megettem a sütemény, nem ízlett különösebben, megköszöntem, egyikük kikísért, én elköszöntem, hátam mögött záródott a nagykapu. Máshol mindenütt, ahova vittem a kész ruhát, kaptam 10-20 dinár borravalót, ez volt akkor az én kis keresetem, de az Ungár kisasszonyok csak a hamvas és számomra nem valami ízletes süteményükkel kínáltak mindig meg. Nem szerettem hozzájuk vinni a kész ruhát. Olyan volt a falu központjában ájnfurtos nagykapujával az Ungár ház, mint valami titokzatos kísértetház. Az Ungár kisasszonyok nem tartottak senkivel kapcsolatot, vagy ha igen, arról én nem tudtam. Utólag így, már felnőtt fejjel, megértem őket, a titoi kommunista világban, az 1940-es, 50-es években, a minden vagyonától megfosztott földbirtokos még élő leszármazottainak semmi okuk nem volt arra, hogy bárkivel szemben is bizalommal viseltessenek. A szomszéd, az Ungárékéhoz hasonló szárazkapu bejáratos ház kié volt? Az is az övéké volt valamikor? Emlékeim szerint az én kicsi koromban ott óvoda volt, oda jártam óvodába.
Kép
ezofestő



nzyang   2019.02.03. 14:00  Hozzászólás
AvatarAdminisztrátor

Hozzászólások: 1284
Csatlakozott: 2017.06.29. 07:20
Tartózkodási hely: Bácskossuthfalva
 
Kep
Majláth Béla

EGY MIKSZÁTH REGÉNY BÁCSKOSSUTHFALVI TÖRTÉNETE
(Noszty fiú esete Tóth Marival)


Bár a botrány megszellőztetője Ady Endre volt, aki először számolt be a nem mindennapi esetről, még 1901-ben, majd Mikszáth Kálmán a maga társadalomkritikus fanyar stílusában örökítette- és koronázta meg az utókornak.

A regény valóságalapjának helybeli körülményeit pedig dr. Pénovátz Antal tanár úr nyomozta ki, tökéletes módon.

Pénovátz Antal: Emlékeim az Ungár-esettel kapcsolatos kutatásaimról

Furcsa vagy inkább csak szokatlan felkérést kaptam: Mikszáth A Noszty fiú esete Tóth Marival című regénye megjelenésének százéves évfordulója kapcsán beszélnék a regény cselekményét inspiráló bácskai botrány, az ún. Ungár-esettel kapcsolatosan végzett kutatásaimról. Szívesen teszem, csakhogy azokat a kutatásokat nem tegnap végeztem, azóta eltelt már több mint négy évtized, pontosabban negyvenhat év, nem csoda hát, ha kissé homályosan, netán foghíjasan emlékszem vissza az akkori beszélgetésekre. Ám a célt, a szándékot magam is dicséretesnek tartván, első szóra vállalkoztam a teljesítésére.
Már a bevezető mondatból kiderült, hogy Mikszáth Kálmán regénye, A Noszty fiú esete Tóth Marival 1908-ban jelent meg először könyv alakban, méghozzá késő ősszel, pontosabban novemberben. Előzőleg, 1906-tól a Vasárnapi Újság közölte folytatásokban. Nagyjából ennyit tudtam a regény történetéről 1960-ig. Akkor kezembe került Király István Mikszáth Kálmán monográfiája, és abból a következőkről szereztem tudomást:
A regény cselekménye 1901 júliusának nagy szenzációját pörgeti, amely egy mondatba tömörítve arról szól, hogy hogyan akarta a dzsentri fiú, Noszty Feri feleségül venni a milliomos polgárlány Tóth Marit, hogy megmentse családját az anyagi tönkremenéstől.

Király István említett monográfiájában közli, hogy a botrányról 1901 júliusában rendre beszámoltak az újságok, és a beszámolók közül egyet, Ady Endréét, aki ekkor még csak a Nagyváradi Napló fiatal újságírója volt, teljes terjedelmében közli is. Ady cikke 1901. július 21-én jelent meg Az öreg Ungár esete címen. Úgy vélem, Ady írását a témára való ráhangolódás céljából érdemes ma is fölidézni:

„Olvastak önök bizonyára az öreg Ungár esetéről. Kemény, öreg bácskai zsidó. Mellékesen milliomos és egy szép leány atyja. Az öreg Ungár leányát elszöktette egy kopott férfi, egy húszéves dzsentri gyerek. Egész Bécsig elszökött a szerelmespár. Bizonyosan jól mulattak az úton. Tovább azonban nem mehettek. Az öreg lefülelte őket, és a leányt visszahozta. A leányszöktető ifjonc megkopott rokonai körülvették az öreg Ungárt:

– Ezen már csak a házasság segíthet.

Egyidejűleg pedig barátkozni méltóztattak az eddig lenézett, »szemtelenül meggazdagodott zsidóval«. Az öreg aztán kitűzte az esküvő napját. Megjelentek a leendő büszke dzsentri atyafiak, akik a milliókért hajlandók voltak egy zilált vallási viszonyokban leledző menyecskét is akceptálni.
Mikor pedig már együtt volt a díszes nászkoszorú, megjelent az öreg, kemény Ungár, s odadobta a leánya gyönyörű selyemruháját, s mondta a maga paraszti nyelvén, de körülbelül ezt:

– A millióval nem vagyok hajlandó restaurálni a dzsentrit. A leányom külföldre utazott. A kapu nyitva van…

Kár, hogy ezt az esetet nyilvánosságra hozták. Az öreg Ungár házi ügye volt. De ha már beszélnek róla, nem szabad ki nem mondani, hogy az öreg Ungár kemény ember, de okos ember is.”
Ami kíváncsivá tett a cikk olvastán, az az Ungár név volt. Viselőikről akkor (1960–61-ben) még szinte semmit sem tudtam, de arról, hogy Morovicán két Ungár-ház is van, méghozzá egymás mellett a Pacséri út mentén a Krivaja-völgy bal partján, igen. Érdeklődni, nyomozni kezdtem. Kiderült, hogy a név viselőiről és a különös lányszöktetésről is tudnak, sőt vannak még sokan, akik személyesen is ismerték a szereplőket, hisz náluk cselédeskedtek, szolgáltak. Az adatközlők aztán azt is kibeszélték, hogy a történés idejében élt Ungárok igen tehetősek, hogy ne mondjam, gazdagok voltak, de az ősök „kulimászos zsidók”, „kékítőt meg suvickot áruló házalók”.

Volt, aki úgy tudta, hogy „az öreg Ungár szegény vót. Vót egy lova… Szállásrú szállásra járt, portékát vitt. Vót egy rokona Pesten valami bankná. Benjámin (az öreg Ungár – P. A.) bement hozzá, oszt megegyeztek, hogy a bank főggyin gazdálkodik mint bérlő. Aztán szép lassan megveszegette a fődeket. Bozsán 900, Zsupanyi 600, a Járás meg 270 hold. A Bozsánnak az utolsó részletét a háború (értsd az I. világháború – P. A.) alatt fizették ki.

A regény cselekményével kapcsolatosan a továbbiak során azt is megtudtam, hogy a történés idején az Ungár fiúk heten voltak (U-7): Béla, Ferenc, Imre, József, Lajos, Mátyás és Pál. Közülük számunkra a regénybeli Tóth Mihály figuráját adó Lajos az érdekes. Róla az alábbiakat nyilatkozták egykori cselédei:
„Nagy, barna derék ember vót.” „A csúfneve Pisze báró vót.” „Mindig jó fizetett.” „A felesége (Flóra asszony – P. A.) meg különösen jó asszony vót.” „Lajos mindig piszkáta a feleségit, amié Piroska (a regénybeli Tóth Mari – P. A.) megszökött.” „Az asszony meg is mérgezte magát… Amikó meghalt, szülővárosába szállították. Én (egykori parádés kocsisa, Horváth Pista bácsi, aki a beszélgetés idején, 1961-ben 87 éves volt – P. A.) vittem ki a morovici állomásra.” „Az istenit az öreganyádnak” – volt a szavajárása. Még az unokáját is így szidta: „Az anyád istenit, Tutu, má megint sáros vagy.” „1909-ben villamosították az Ungár-birtokot.”

Piroskáról, a regénybeli Tóth Mariról is vallottak. A még hajadon nagylányról:

„Piroska nagyon szép vót. Az apja egyik unokatestvérjének szánta, de a lány nem akart zsidóhoz menni. Pesten megismerte Szemzőt…” „Kissé csámpás vót.” „Arcra szép vót, csak két ballábas… Ű nem megy zsidóhoz, ű magyarhoz megy… Pesten jöttek össze…”

És a már elvált asszonyról:

„Piroska elkerült Pestre. A háború után ócskaruhás vót.” „Trafikos lett Pesten.” „1920 vagy 21-ben eladta a plágai szállást.” „Piroskának vót egy fia. Az Amerikába került. Tutunak becézték.” „Piroskát Hollósi gazdatiszt tette tönkre.”
Emlékeztek az adatközlők Kamjonkai Szemző Gyulára, a regénybeli Noszty Ferire is:
„Kernya (Kerény – P. A.) mellett vót a szállásuk.” „Baja főispánja lett. Ott vótam az installációján.”
Emlékeztek nőcsábász természetére is: „18 szeretője vót.” A moroviciak közül „Kis András asztalosmester lánya, Juliska (aki egyébként szobalány volt a kastélyban) a Dormán-féle házat kapta.” „Szirácki Etel (Vojnits Elemér parádés kocsisának a lánya – P. A.) ugyancsak kapott házat.” „Élőszigeten 25 ezer holdat bérelt. Itt az alispán, Vojnits István lánya vót a kedvese.”
Akadt a visszaemlékezések között egy meghökkentő vallomás is:
„Egyszer telefonált Kis András lányának, hogy mérgezze meg Ungárékat. A beszélgetést kihallgatta az Ispány, és a lányt elcsapták.”

Magáról a botrányról, azaz a lányszöktetésről a következőket vallották:

„Piroskát a szomszéd birtokos Faragó szállására szöktette.” „Faragó Ungár Imre mellett lakott. Autóval vitte el Pirit.” „A Nagykocsmában ismerkedtek meg. Szirácki, Vojnits Elemér parádésa vitte el űket a bajmoki állomásra.”

A végkifejletről a következőkre emlékeztek:
„Amikor Ungár visszavitte és nem akarta hozzáadni, megbeszélte Hadzsi doktorral, hogy mondja azt Ungárnak, ha nem adja – lelki betegségben – meghal a lánya.”
(A visszaemlékezők: Horváth István 87 éves. Parádés kocsisként szolgált Ungár Lajosnál. Lakatos Lajos 87 éves, egykori cseléd. Banai István [csúfnevén Cigány Banai] 80 éves és felesége. Banai volt az Ungár-birtok első gépésze. Kiss Áron 85 éves, egykori cseléd.)

Kutatásaim során fölkerestem a faluban élő Ungár-leszármazottakat is. Két magános nőt. Az idősebbik, Ungár Béláné, aki Ungár Lajos első unokaöccsének volt a felesége, és így Piroskával nagyjából azonos korú lehetett, nagy kedvvel kezdett el mesélni. De a fiatalabbik hölgy, Lédererné Ungár Alice, a lánya, rögtön belefojtotta a szót, engem pedig kitessékelt, mondván, retteg és fél, mert nem tudja, miféle szörnyű következményei lesznek, lehetnek annak, ha ők egy idegennek, ismeretlennek ezekről a dolgokról beszélnek. Így, amit tőlük tudtam meg, az fontos és lényeges, de igencsak kevés:

„Ungár Lajos meghirdette az esküvőt. Hivatalos személyek is érkeztek Zomborból. Flóra néni (Piroska anyja – P. A.) és Piri az esküvő elől Olaszországba utaztak. Mikor mindenki együtt volt, Ungár behozott egy négy csúcsra kötött batyut Piri holmijaival.” „A háború után Szemző Párizsban Magyar Vendéglő néven kávéházat nyitott.”

Jártam Zomborban a megyei levéltárban is. Ott fényképeket találtam az érintettekről, a városban pedig megmutatták Szemző főispán házát. (Gyuszi apja, Kamjonkai dr. Szemző Mátyás ugyanis egy időben Bács-Bodrog vármegye főispánja volt.) Fölkerestem otthonában Herceg Jánost is. Előadván neki zombori búvárkodásom okát, igen szívélyesen elbeszélgetett velem.

Látogatásomról később a Magyar Szó 1963. február 15-i számában így emlékezett vissza: „… mindjárt el is merültem a legendákban és emlékekben, visszaidéztem a boros éjszakákat, ahol mindig akadt mesélő, s egy Szemző Gyuszi alakja – például – úgy megnőtt a mesében és oly színessé vált, hogy a vörös postakocsi hőse nyugodtan felvehette volna maga mellé a kisülésre.

Egyébként Krúdy még ismerhette Bácskának ezt a romantikus rablólovagját, aki a Nemzeti Kaszinóban, a bécsi Sacher különtermeiben vagy a francia Riviérán éppoly otthonosan mozgott, mint a Telecska vidékén. De Krúdynak elég volt a vasbotos Szemere Miklós, aki a kártyában ugyan olyan könyörtelen tudott lenni, mint a fékevesztett bácskai földes úr, s ezenkívül még a családfáját is a honfoglaló fejedelmekig vezette vissza, ami Szemző Gyusziról már nem volt elmondható.

De azért róla is írtak regényt. Nem olyan kifinomult művészettel, s koránt sem olyan zúzmarás derengésében a tájnak, ahogyan Szindbád köré csipkézte ki Krúdy Gyula a Nyírség varázslatos mesevilágát, de jóval reálisabban, sokkal több leleplező szándékkal megrajzolva ezt a parlagi granszenyőrt, aki sok ezer holdon gazdálkodott s végül is úgy halt meg a második világháború után, hogy cigarettát árult a pécsi pályaudvaron s elgázolta egy katonavonat.”

Herceg Jánostól hallottam Nádas Sándor Akinek négyezer nője volt című regényéről is, amelyet a kompromittáló fejezetek ellenére is állítólag maga Szemző Gyula íratott meg magáról, miután egy nagystílű kalandjához éppen szüksége volt egy kis hathatós reklámra.

Már rég lezártnak véltem az Ungár-esettel való foglalkozást, amikor 1985-ben a Bácsér Víztársulat centenáriumával kapcsolatosan a társulat levéltári anyagát lapozgatva kezembe került egy 1901. július 2-án megtartott választmányi ülésen papírra vetett irkafirka, amolyan címszavas emlékeztető, aminek alapján a lejegyzője később össze tudja állítani a jegyzőkönyv végleges szövegét, szóval olyan eleve papírkosárba szánt piszkozat ezzel a mondattal:

„Elnök családi ügye miatt, alelnök fürdőzése miatt, a halaszthatatlan ügy eldöntésére a gyűlés megtartandó volt, miért is korelnök választatott.”

Hogy mi ennek a kiemelt, azon belül pedig a félkövérrel szedett résznek a különössége? Csupáncsak az, hogy a „családi ügye” miatt távol maradó elnök nem volt más, mint Ungár Lajos, a Mikszáth-regény Tóth Mihályának ihletője, aki nem volt hajlandó beletörődni a lánya „döntésébe”, nyomozókat fogadott, és lánya felkutatására küldte őket. A nyomozók a szökés utáni hatodik napon Bécsben megtalálták a „szökevényeket”, és a lányt az apa szigorú utasítására visszaparancsolták Morovicára, a plágai kastélyba.

A történet folytatása és egyben epilógusa: A lány ragaszkodott szeretőjéhez, az apa azonban hajthatatlan maradt, ám a csorba kiköszörülésére megrendezte a regényből mindenki által jól ismert esküvői jelenetet.
Pacsér, 2008. szeptember 13-14.
****
Na de ki is volt valójában Kamjonkai Szemző Gyula?

„Az igazi Noszty fiú: orgiák és botrányok övezték Szemző főispán életútját

Nem akármilyen élete volt a bácskai nemesből a budapesti társasági élet egyik rettegett figurájává vált férfinak, akiről Mikszáth Kálmán mintázta legnépszerűbb regényének főhősét. Szemző Gyula valószínűleg nem volt a világ legszimpatikusabb embere, de az is biztos, hogy nem szűkölködött a színesebbnél színesebb kalandokban.

1901 csendes és eseménytelen nyarán egy vadregényes szerelmi botrány tartotta izgalomban az országot. A Bácskában jó összeköttetésekkel és komoly befolyással bíró Kamjonkai-Szemző család ifjú sarja, az alig húszéves Gyula előbb elcsábította, majd több sikertelen házassági ajánlat után egyszerűen megszöktette a megye legmódosabb földbirtokosának, Ungár Lajosnak Piroska nevű lányát, aki a romantikus leányszöktetések szép hagyományaihoz hűen állítólag papucsban és pongyolában hagyta ott a szülői házat az éjszaka közepén.

A fiatalok egészen Bécsig jutottak, ahol aztán Ungár emberei végül beérték őket, és hazahozták Piroskát, de hogy a botrány ne gyűrűzzön tovább, és talán azért is, hogy lánya kedvére tegyen, a szigorú apa végül nagy nehezen beadta a derekát, és rábólintott a házasságra. Az esetet fantasztikus szenzációként tálalták a lapok, többek közt egy Ady Endre nevű fiatal, feltörekvő újságíró, a Nagyváradi Napló munkatársa is beszámolt róla. Utóbbi Ungár Lajost úgy jellemezte, mint “kemény, bácskai zsidót”, aki “mellékesen milliomos, s egy szép lány apja”, és aki a vőlegény rokonságával ellentmondást nem tűrően közölte, hogy millióival nem hajlandó “restaurálni a dzsentrit” (bár ez az utóbbi kijelentés kissé elhamarkodottnak bizonyult).

Az ügynek egyébként van egy ennél sokkal fontosabb irodalmi vonatkozása is, hiszen Szemző Gyula és Ungár Piroska liezonja szolgált mintául Mikszáth Kálmánnak a hozományvadász Noszty fiú és a könnyen kompromittálható Tóth Mari eseténekmegírásához. Noha ilyen bravúros antré után ifj. Szemző Gyulának már eleve bérelt helye lenne a századfordulós magyar társasági élet legnagyobb arszlánjai, illetve a legérdekesebb hazai irodalmi kuriózumok között, a nagyra törő ifjú szerencsére nem állt meg ezen a ponton. Az ő igazi története ott kezdődik, ahol Mikszáth könyve véget ér.

A dzsentri, akinek 4000 nője volt…

Hosszú, hajmeresztő fordulatokban, valamint mértéktelen szexben, erőszakban és káoszban egyaránt gazdag élete során Szemző Gyula ragyogó tehetséggel ötvözte a huszadik század első felének megannyi emlékezetes regény- vagy filmalakját: a ceruzabajszú, aranyifjú ponyvahőst, a nagybőgőbe ugró dzsentrit, a brutális, de mindig kifogástalan öltönyben mutatkozó gengsztert, a saját (és mások) pénzét vakmerően kockáztató kapitalistát és a félfeudális kényúrt. De talán egy háború alatti Batman-képregény gonosztevőjeként sem vallott volna szégyent. Személyéről már életében valóságos legendák keringtek, melyek egy részét alighanem saját maga terjesztette.

Jellemző, hogy élete delén erotikus regényt íratott gáláns kalandjairól, amely a sokat ígérő 4000 nője volt címet kapta – így kell stílusosan apró zárójelbe tenni a nagy francia emlékiratírók teljes életművét! Megszámlálhatatlan rendőrségi és bírósági ügye mellett Szemzőnek volt vagy huszonöt kard- és tíz pisztolypárbaja, javíthatatlan krakélerként pedig előszeretettel kötekedett és pofozkodott nyilvános helyeken, de az efféle ügyes-bajos dolgait azért jobban szerette inkább az embereivel elintéztetni. Olyan rendszerességgel verette össze a tyúkszemére lépő kellemetlenkedő alakokat, hogy abból kijött volna egy másik, nem kevésbé olvasmányos regény is. Saját bevallása szerint négyévesen szép hosszú Virginia szivarokat szívott, később pedig olyan szenvedélyesen rajongott a hófehér cérna- és glaszékesztyűkért, hogy az év minden napjára, sőt, talán minden fontosabb élethelyzetre tartott egy párat.
Legendás kesztyűi nélkül sem a blattot, sem az útjába kerülő szerencsétlen bolondokat nem volt hajlandó verni.
Az még egészen hétköznapi, hogy gyémántokat tartott a ruhájába varrva, hogy illegális kaszinókat üzemeltetett, hogy kokaint, egyiptomi cigarettát, selymet és piperecikkeket csempészett Bécsből Budapestre és Budapestről Bécsbe (később egyébként mindkét városból kiutasították), vagy hogy lakásán mindig két 12-es kaliberű, ötlövetű automata Browning vadászfegyvert tartott csőre töltve, ám akadtak ennél vadabb és szürreálisabb történetek is.

Beszélték, hogy élve eltemette egyik zabigyerekét, hogy készíttetett valami szerkezetet, amit emberi ürülékkel és vegyszerrel töltött meg, hogy verőlegényei szembefröcskölhessék vele a kiszemelt áldozatot, illetve azt is, hogy

„egyszer elcsábította egy világhírű osztrák tenor feleségét, akinek egy egész kastélyt bérelt ki, az egyik szobába pedig beköltöztetett egy drága fejőstehenet – merthogy az asszony igen szerette a friss a tejet.”

Nem könnyű kibogozni tehát, hogy káprázatos és viszolyogtató karrierje során pontosan mit csinált és mit nem csinált Szemző Gyula, számba venni minden neki tulajdonított stiklit, bűntényt és rémtettet pedig pláne lehetetlen feladat, de néhányat talán érdemes felvillantani.

A bajai főispán kengurulevese

Családi kapcsolatainak és az öreg Ungár pénzének köszönhetően a mindössze négy elemit végzett fiatal Szemző már egészen korán, a tízes évek elején komoly tényező lett Bácskában; főispánná nevezték ki Baján. Bár tisztségviselői karrierje alig néhány évig tartott, a “nyugalmazott főispán” állandó jelzője élete végéig elkísérte a sajtóban, és ő is előszeretettel hivatkozott így magára. A zavarosban halászás, a korrupció, a nők hajkurászása és az egyéb lovagias ügyek mellett egyik legemlékezetesebb főispáni alakítása az volt, mikor a tanítót, aki Szemző határozott utasítása ellenére sem adott jó bizonyítványt egyik hűséges embere fiának, tyúkólba záratta, kitette a napra, és azzal az indokkal, hogy tífuszos, senkit nem engedett a közelébe, hiába vergődött és ordítozott a férfi két teljes napon keresztül étlen-szomjan.

Egy másik alkalommal egy budapesti napilapban hirdetést adott fel, amelyben egy vagyonos kolozsvári cukorgyáros keresett tiszta múltú lányt könyvelőnek. A jelentkezőt, egy fiatal kassai lányt duboka-pusztai birtokára vitte, ahol hat hétig szórakozott vele, és miután ráunt, harminc korona útiköltséget nyomott a kezébe, majd kidobta. Egy szegedi napilap II. Rózsa Sándor – főispán címmel közölt kevéssé hízelgő portrét róla, amelyben mint a bácskai puszták haramiáját mutatták be a főispánt, de ennek sem lett komolyabb következménye. Az első világháború elején néha önkéntesi egyenruhában parádézott, de persze esze ágában sem volt bevonulni; inkább a háború miatt magukra maradt asszonyokat vigasztalta, drágaköveket vásárolt, ingatlanokkal spekulált, és a világégés közben is kengurufarok- és teknősbékalevest vacsorázott otthon.

Piroskával való házassága sem volt ideálisnak mondható. Szemzőné, akivel a nevezetes lányszöktetés és a mézeshetek elmúltával ridegen és elutasítóan bánt, engedély nélkül be sem léphetett férje lakrészébe, ami érthető, hiszen a volt főispán a hírek szerint valóságos bacchanáliákat tartott a zombori rezidenciáján. Bácskában úgy mondták, hogy “Szemző felosztotta háremeit, de áttelepítette a családi házba”. Puci becenevű fia pedig egyenesen rettegett az apjától.

A hízásra hajlamos legifjabb Szemzőt rendszeresen mérlegre állította, és ha az többet mutatott, mint 85 kiló, akkor így korholta:

’’Kérem, Puci, maga most nyolcvankilenc kiló. Maga disznó. Szóval zabál? Négy napra bezárom, nem eszik, nem iszik. Vonuljon a szobájába!”

Puci később, a harmincas években Dél-Amerikába szökött az atyai gondoskodás elől, ott lett előbb pincér, majd jogi szaktekintély, illetve a negyvenes évekre konkrétan 145 kiló.Piroska már kevésbé volt szerencsés: férje egy ízben el is vált tőle, majd amikor valami gyanús ingatlanügyhöz újra szüksége volt az Ungár-féle milliókra, gond nélkül visszacsábította. Az asszony évtizedekkel később tönkrement, pengős kölcsönöket kunyerált az utcán, majd egy súlyos betegség után meg is halt. Férje persze nem ment el a temetésére.

A kíméletlen bosszúálló

Szemző Gyula semmiféle vélt vagy valós sérelmet nem hagyott megtorlatlanul, ügyeit pedig mindig határtalan kreativitással és nagyvilági gavallériával intézte. Ha pedig az kellett, tudott ő türelmes is lenni; úgy tartotta, hogy a “bosszú és a kaviár hidegen jó”.

Egyszer egy Kreuzig nevű bécsi nyúlkereskedővel támadt valami jelentéktelen üzleti vitája, akit dobokai birtokára invitált, hogy rendezzék a nézeteltérést, ami aztán valóban pompásan sikerült: az illető nyúlkereskedőt tíz teljes napra bezáratta a vendégszobába, miközben ő Budapesten mulatott a kaszinóban. Egyik bosszantó hitelezője hasonlóképpen járt. Meghívta a kastélyába, meztelenre vetkőztette az ebédlőben, és így elnökölt felette az intézője társaságában, majd egy hétre rázárta a vendégszoba ajtaját.

Bevett eljárásnak számított, hogy amikor valami okvetetlenkedő újságírók rosszat találtak írni róla (ami gyakran megesett), rájuk küldte az embereit, akik lefogták a szemtelen firkászokat, és a nyílt utcán emberi (vagy állati) ürüléket tömtek a szájukba. A legnagyobb port talán a majd egy teljes évtizedig húzódó 1921-es Léderer-botrány verte fel. Egy szerencsétlen balek, a dúsgazdag bécsi Léderer szeszgyáros fia nem törlesztette megfelelő ütemben a kártyaadósságát, így Szemző előbb nyilvánosan sértegette és felpofozta a fiút egy pesti szórakozóhelyen. “Sie Schweinehund!” – mennydörögte a halálra rémült, vézna fiatalembernek a majd’ kétméteres, robusztus testalkatú Szemző, majd felküldte két verőemberét Bécsbe, hogy robbantsák fel pokolgéppel a Léderer-palotát.
A merényletben a szakácsnőn kívül senki nem sérült meg, de ez sem lombozta le a volt főispánt. Egy korabeli lap beszámolója szerint “Szemző valóságos kémszervezetet létesített, amely állandóan megfigyelte, hogy Lédererék mikor távoznak el Bécsből. Ily módon aztán Szemző emberei mindenhová követték Lédereréket, akiket hol Csehországban, hol Győrben, hol pedig Budapesten inzultáltak. De még Bécsben is megverték egyszer őket, még pedig oly módon, hogy a Sacher-szálló éttermében, Szemző egyik bérence, egy Szirti nevezetű, állítólagos török, megpofozta Lédereréket. Ugyanezt cselekedték Lédererékkel akkor, amikor ezek Pesten, a Royal-szállóban tartózkodtak.”

Ekkoriban meglehetősen sűrűn cikkeztek róla a lapok. Rendszeresen tárgyalták, hogy temérdek szabadidejében éppen kit és milyen célszerszámmal vert vagy veretett össze – Marschalko Teofil olimpikon és sporthírlapíró fején például a sétapálcáját törte darabokra –; hogy budapesti lakásaiban illegális kaszinókat üzemeltetett; hogy kibérelt egy egész vasúti kocsit és egy komplett cigányzenekart, hogy a hangszerekben magyar koronát csempészhessen Bécsbe; és különösen kéjes örömmel cikkeztek arról a kínos esetről, mely szerint egyik szeretőjétől, Lábass Juci színésznőtől a szakítás után visszakövetelte az ajándékait. Hogy pontosan mennyi pénze volt, az soha nem lehetett pontosan tudni, mindenesetre drága autógyűjteménye, pompás lovai, rejtélyes trezorokban tárolt gyémántjai, hatalmas kártyanyereményei és ragyogó gazdaságai alighanem mindenkinek megmozgatták a fantáziáját.

A joviális vendéglős

Nem mindennapi lendülete egészen a húszas évek végéig kitartott, aztán fogyni kezdett körülötte a levegő. Sorozatos botrányai megtépázták hírnevét és tekintélyét, előkelőbb ismerősei pedig nem mindig fogadták olyan nagy örömmel a köszönését. Kicsit sok lett már Szemző Gyulából, lássuk be, joggal. Ezután a korábban szinte kizárólag a Bácska–Budapest–Bécs vonalon mozgó volt főispán egy merész váltással ezúttal nem lőtt le vagy robbantott fel senkit, hanem magyaros-cigányzenés-borjúpörköltes vendéglőt nyitott Berlinben, Antwerpenben, Ostendében, majd Párizsban (igaz, tulajdonosként különféle strómanjai voltak bejelentve, de akkor is), és felettébb sikeresnek bizonyult az új munkakörben.

A Színházi Élet 1931-es riportjában már joviális, jókedvűen anekdotázó falusi vendéglősként kedélyeskedik az egykori rettegett főispán: “Eljöttem Párizsba, kihozattam a Horváth Feri bandáját, és most kocsmároskodom. Látja, kérem, finom kis hely és olcsó árak, jó koszt, meg jó muzsika. A vendégeim franciák, angolok, olaszok, németek, meg magyarok, persze. A legnagyobb boldogságom, ha látom, hogy a vendégeim megelégedettek. Hát kérem, ez az egész. Így lettem én főispánból kocsmáros.”

Állítólag a Léderer-fiú is betévedt egyszer a párizsi kocsmába valami frissen megismert barátnőjével: “Ő nem tudta, hogy én vagyok itt a gazda, eljött gyanútlanul, de mikor belépett az ajtón és meglátott engem, azt hitte, hogy a nő kelepcébe csalta. Mint jó kocsmáros, üdvözöltem a vendégemet, együtt töltöttük az estét és kibékültünk.”

Minden jó, ha a vége jó! Nagyjából ekkoriban történt, hogy a világhírű Korda Sándor legújabb filmjéhez, az Osztrigás Micihez Szemző Gyula néhány “remek békebeli pesti történettel” járult hozzá. Remélhetőleg egyikben sem tömtek szart senki szájába…

Végül mégsem egészen úgy alakultak a dolgai, ahogy tervezte. Párizsi vendéglője csődbe ment – a hírek szerint a pénztárosa sikkasztott –, ő pedig visszatért Budapestre, folytatta a rulettet, és újra beszállt pár bakkara klubba pénzestársnak, de nem sokáig élvezhette a pesti éjszakai életet, mert a II. világháború elején kiutasították a fővárosból.

Vidéken húzta meg magát egy rokonánál, és csak az ötvenes évek elején tért vissza. Fehér cérnakesztyűben, elegánsan, japán selyem ingben, csokornyakkendőben, zsebeibe varrt gyémántokkal és vadászszékkel a hóna alatt járta a várost; néha, ha elfáradt, kinyitotta, és leült az út közepére. Szemző Gyula volt főispánként mutatkozott be a kíváncsiskodóknak. Vele egyívású ismerősei már mind meghaltak, eltűntek vagy nyugatra távoztak, a világ pedig, mit valaha olyan jól ismert, gyakorlatilag nyom nélkül süllyedt el. Mintha csak egy másik bolygóról érkezett volna.

1955-ben aztán leesett a villamosról, kórházba került, ahol kiderült, hogy agyér-elmeszesedésben szenved. Pár hónappal később, 74 éves korában halt meg, de ezzel már nem tudott újra bekerülni az újságokba. „Ej, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás!”

(Szemző Gyula történetét Kellér Andor írta meg a Főispán című novellájában.)”

Szabó Sz. Csaba
https://www.nlcafe.hu/…/noszty-fiu-toth-mari-mikszath-szem…/
2017. Augusztus 04.

Illusztrációk:
1. Kamjonkai Szemző Gyula (Noszty Feri) fényképe
2. Kamjonkai Szemző Gyula (Noszty Feri) gyászjelentése
3. Az Ungár ház bácskossuthfalván (Tóth Mari szülőháza, ahol a botrány megtörtént)
4. Utólagos anyakönyvi bejegyzés a válás kimondásáról
5. A házasság eredeti bejegyzése a bácskossuthfalvi anyakönyvben

noszti.jpg
1. Kamjonkai Szemző Gyula (Noszty Feri) fényképe
Megtekintve 37 alkalommal.
noszti2.jpg
2. Kamjonkai Szemző Gyula (Noszty Feri) gyászjelentése
Megtekintve 37 alkalommal.


noszti3.jpg
3. Az Ungár ház bácskossuthfalván (Tóth Mari szülőháza, ahol a botrány megtörtént)
Megtekintve 36 alkalommal.
noszti4.jpg
4. Utólagos anyakönyvi bejegyzés a válás kimondásáról
Megtekintve 36 alkalommal.
noszti5.jpg
5. A házasság eredeti bejegyzése a bácskossuthfalvi anyakönyvben
Megtekintve 36 alkalommal.
noszti6.jpg
5a A házasság eredeti bejegyzése a bácskossuthfalvi anyakönyvben
Megtekintve 36 alkalommal.
Kép
ezofestő




Vissza: Majláth Béla helytörténeti és történelmi fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron