Lakadalmazna az ördög 20

Kép
nzyang   2019.09.19. 21:43  Hozzászólás
AvatarAdminisztrátor

Hozzászólások: 1290
Csatlakozott: 2017.06.29. 07:20
Tartózkodási hely: Bácskossuthfalva
 
Kep
Pétër László festőművész írása

KISASSZONY HAVI NAPLÓJEGYZETEK
Lakadalmazna az ördög 20.

Szentkút, ördögkút

Demele plébános, a dombon szunyókáló elcsigázott embertömeget nézte: „Mint ha a szívverésük állt volna le… Az áradás nincstelenné tette, s megint megfosztotta az álmaiktól őket. Ha az árvíz levonul, nem lesz hová hazamenniük, és mielőbb megoldást kell találni a bajukra: nehogy szétszóródjon, elvaduljon ez a nyáj… De vajon mi célja van a Teremtőnek ezekkel a szerencsétlenekkel?”

lakadalmazna-20.PNG
Ördög kútja – Belphegor, linómetszet (A szerző illusztrációja)
Megtekintve 5 alkalommal.


S eszébe jutott, hogy mit mondott neki Gyurgyován Kollár Ágoston falubíró: „Tuggya, plébános úr, azé’ nem këll münköt ajan nagyan félteni… a mü népünköt keményfából faragta a Jóisten. Ha këll, kősziklává válunk, s ha këll, úszunk az árval ës, Isten segedelmével, túlélünk mindënt!” S ettől a szép parasztos gondolattól plébánosunkban rögvest felébredt a filozófus, ki igyekezett megfejelni a bíró mondatait néhány gondolattal:

„1. A legtöbb ember számára többnyire csak utólag fogható fel, az isteni gondviselés ténye!

2. Csak a nehezen túlélt kalandos történet végén válik nyilvánvalóvá a Teremtő kegyes törődése!

3. A megpróbáltatások remény-záloga a legértékesebb kincsünk: mert a sok keserveket megéltek remélésében, töretlen hitében, s végül a meggyőződésében válik értékké…”

Na, de hol az a templom, amelyben elmondhatná a fennkölt gondolatait? Egy ideig szövögette még a szóvirágokat, de végül elakolbólintott… De pitymallatkor felserkent s felcihelődött, menni kívánt. Kemény elhatározástól vezérelve nekiment a szürkületnek Demele Ferenc plébános. Legfőbb kötelességének tartotta, hogy az állapotokról beszámoljon az egyházi feletteseinek. Ezért most Beresztóc felé ment, egy rövidebb úton. Keskeny ösvényen, melyről könnyedén rácsatlakozhatna a hántútra… De a nagy bürkösben eltévedt megint. S egyszer csak megbotlott valamiben… Megnézi jobban: hát egy elhagyott kút roskatag kávájába rúgott bele. Majdnem beleesett! De tegnap óta egy korty vizet sem ivott, s most csak azzal törődött, hogy a szomját oltsa. Ki is mert belőle egy kártyányi vizet, s az hűsítő, jóízű volt! Gondolta, megjelöli a kutat, hogy hasznát vehesse bárki, aki erre jár. Inkább, minthogy beleessen! Vágott hát két jókora husángot, ügyesen összeeszkábálta őket, majd a keresztet a kút kávájára tűzte. Ekkor már ideje volt a reggeli imádságnak is, s ott helyben le is térdepelt.

Ettől lett az a kút: Szentkút! S hamarosan a telepesek felfedezték. Előbb csak a józan szükségleteikhez kellett: de nemsokára másfélékre is használták. Mert a kormány már felvásárolta a környéki földeket, s a telepítési biztosok a löszteraszon, a plosiczi és a kubinyi határ érintkezésénél, meghirdették az építendő új települést: Székelykevét! Az utcákat, s a házhelyeket kijelölték, s akkor az állam biztosította az épületanyagokat. De azokat nem ingyen adta ám (azt az irigyek terjesztették): hanem több éves részletfizetésre!



Az építkezésekhez Erdélyből Verseczig vasúton szállították az öles fenyőgerendákat, a fosznikat, deszkákat, staflikat, s faanyagokat, mit kell. Az állomástól főként kubinyi magyarok szekerezték az épületfát az építkezésekhez. A környékbeliek, mesteremberek, iparosok s kétkeziek, amennyire csak tudtak, segédkeztek. Érkezgettek távolabbról is, rokon s nem rokon szerzetek, szép számban, segíteni egymáson, mert tudták: kölcsön pohár visszajár…

S ekkorra az árvizesek, már a világ minden kincséért nem mentek volna vissza Gyurgyovára! Nem sok értelme lett volna: mert 1888-ban is utolérte őket az ördög bosszúja! Az árvíz a hetedik öblözetnél támadt megint, s a székelyi határ ismét tengerré változott. De a hatodik öblözethez tartozó Sándoregyháza sem úszta meg szárazon, mert a falu két harmada került víz alá! Nagy volt a riadalom. Amikor a veszély elmúlt, a sándoregyháziak nem csak kijavítgatták, de jócskán meg is erősítették, megmagasították a töltést, s az óta is biztonságban vannak…

Az állambiztos aggódott, Torontál megye főispánjához 1888 október 7-én írott levelében lesújtó képet festett: „A környék telepeseit nagy nyomor fenyegeti. Veszélye van annak, hogy a földeket bevetni jövőre megént nem tudják majd: s akkor azok teljesen elgyomosodnak! Kezdhet mindenki mindent előről…” Csekonics Endre gróf a Jó Szív társasága nevében még Tisza Kálmán miniszterelnök feleségét, Ilona grófnőt is támogatói szerepkörre kérte fel. Székelykeve és Sándoregyháza lakosai részére vetőmagvásárlást szorgalmazott: s e célból az ügyes grófnő 10 000 forint államilag megszavazott segélyt remélt! Hanem, hiába volt minden erőfeszítése: a hatalmas segélyösszeg, különféle úri packázások miatt sohasem érkezett meg. S akkor megint a Csángó Bizottságnak kellett előteremteni újabb 2000 forintot, melyből 1500-1600 métermázsa vetőmagot vásároltak! De hasztalan volt minden igyekezet, mert az árvíz 1889-ben is megismétlődött. A vetés tönkrement, a lakosság zöme kegyelemkenyérre szorult.



Miközben párhuzamosan ment a település- és a töltésépítés. Ugyanis árvíz ide vagy oda: mindeközben építeni kezdték a székelyi, s a sándoregyházi templomot! De hogyan? Székelen a csángók, palócok, paltyánok és svábok arra kérték az elöljárókat, hadd segédkezzenek ők is a templom építésében! Közös templom… De még idegenkedtek egymástól, külön nyelvet beszéltek, más szokásokkal bírtak. Ezért kitalálták, hogy külön brigádokban is dolgoznak majd... Hétfőn és kedden segédkezzenek a magyarok, szerdán és csütörtökön a bolgárok, pénteken és szombaton a németek! De ahogy a falak magasodtak, észrevették, hogy a templom téglafalazata szakaszosan más színű, rétegződik! S a templom falazatán jól lehetett látni, a népcsoportok annyira különböztek, hogy még a falat is másképpen rakták! Nevettek, bosszankodtak, csúfolkodtak egymáson a népek. Végül 1992-ben bevakolták a templomot: s akkor megint más dolgokon vitatkoztak össze! Például azon, hogy németül, bolgárul vagy magyarul misézzen a falu jövendőbeli papja?

A kutat később betemették, nem tudni, miért. Találgattak az emberek. Egyesek szerint túl közel építették a községházát, a nagyiskolát, a templomot és a parókiát, s a szekerekkel már nem lehetett közlekedni tőle. Mások szerint féltek, hogy belefullad valaki. Megint mások úgy tudták, hogy kiszáradt. Némelyek, hogy az ördög beleköltözött! S hogy a kút valami titkos alagút, s egészen Bukovináig elvezet! Elnevezték ördögkútnak… Sokan ezt is nevették, mígnem egy éjjel valaki tényleg meglátta az ördögöt, amint jő fel a kútból! Fekete volt, mint a szurok, csuromvizes, szitkozódott, s csak úgy villogtak az agyarai! Aztán kiült a kávára, egy pálinkásüveggel hadonászott, s rikojtoztott:

„Beléestem, benne vagyok,

Egymagamba’ mulatgatok!

Beléestem, benne vagyok:

Bukovina rabja vagyok!

Sej, haj, Halálomig, s mindééltig!!”

Megint mások tudni vélték, hogy nem ördög volt az: csak az öreg Kollár Ágoston kornyikált megint. Az, ki korábban Gyurgyován bíró volt, s olyan szépen, választékosan beszélt Demele plébánossal, hogy a pap egyből megkedvelte. Itt, Székelykevén azonban elvesztette a tisztségét, ettől igen megkeseredett, gyakorta felöntött a garatra, s éjjelente bolyongott a faluban. Egyszer aztán belezuhant a kútba. De olyan derekas, kemény székely volt Kollár Ágoston, hogy ki tudott mászni belőle, s folytatta a tivornyát! Innen a babona…

* plosiczi és a kubinyi: kevepalosi és temeskubini (kovini)
Kép
ezofestő



Vissza: Péter László fóruma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég

cron