Szellemtan

Őrizkedni kell a fölösleges szavaktól

Részlet Kempis Tamás „Krisztus követése” című könyvéből

Amennyire lehet, kerüld a sokbeszédű társaságot, mert sok bajt okoz a világi dolgok hánytorgatása, még ha igaz szándékkal történik is. Egy-kettőre bemocskol és megejt bennünket a hiúság. Jobb szeretném, ha többször csöndben maradtam volna, és emberek között nem forgolódtam volna.
De vajon miért beszélünk olyan szívesen, és miért szaporítjuk a szót; noha ritkán térünk vissza a hallgatáshoz valami lelkiismeret furdalás nélkül? Azért beszélgetünk olyan szívesen, mert vigasztalást várunk attól, hogy egymással szót váltunk, így próbálunk könnyíteni különféle gondolatokban elfáradt szívünkön. És szeretünk sokat beszélni meg gondolkodni arról, amit nagyon kedvelünk, óhajtunk, vagy amit nagyon veszedelmesnek tartunk. De jaj, gyakran haszontalanul, hiába. Ez a külső vigasztalás ugyanis a belső, isteni vigasztalásnak nem kis kárára van.
Virrasszunk hát és imádkozzunk, hogy az idő hiába ne múljék. Ha szabad és illendő is beszélni, olyasmit beszélj, ami épít. A rossz szokásnak és lelki haladásunk elhanyagolásának nagy része van abban, hogy szánkra nem vigyázunk. Viszont nagy segítség a lélek haladásában az isteni dolgokról való lelki beszélgetés: legfőképpen akkor, ha lélekben, gondolkodásban hasonlók találkoznak egymással Isten színe előtt.

Az életprincipium

Kivonatok Tóvölgyi Titusz „A mindenség” című könyvéből

Isten fogalmával egyszerre jelenik meg előttünk a teremtés fogalma is, azaz mindent ugyanazon egy, (az ige) hozott létre. Ez a minden a mindenség, mely teremtés előtt egy erő nélküli semmi volt éspedig az a semmi, amiből Isten a valamit teremtette.
Isten határozta, hogy legyen és lett. Isten határozta, hogy mi legyen és az lett. Ige nélkül nincs gondolkozás és gondolkozás nélkül nincs alkotás. A gondolat szelleme, mozgatója, éltetője az ige. A gondolat hozta létre a cselekedetet, a cselekedet a következményeket. Az ige előtt nem lehetett létrehozva semmi.
A semmi élet és erő nélküli, valami képtelenség, tehetetlenség, mint amily tehetetlenség és erőtlenség 1 nélkül a nulla (0); de teljes számú 10-zé lesz, ha az ősszám, az 1 ad neki erőt és termékenységre szólítja. Éppen így lesz az Isten által, mely Isten nélkül, az 1 nélkül egy erőtlen és tehetetlen nulla; Isten az 1 által teremtve, azaz tízzé ébresztve. A nulla egy semmi; az 1 az ősszám, az Isten és ennek a számnak az ereje életre kelti a nullát, a semmit, amely semmi az egy által tízzé ébred; számmá lesz; tevékenységre, termő, szaporodó képességre hozatik.
Ez a szó „minden” azt a fogalmat zárja magába, hogy a semmiből minden lett. Ezt a semmit egy az élet és erő nélküli anyagnak tartjuk, mely megmerevült képtelen, élettelen molekulákból áll. A halál fő ismertető jele a megmerevülés: növényben, állatban, emberben melynek enyészet a folytatása. Molekulákká (parányokká) bomlik, de ahol életáram szerepel, ott holt molekula nincs. Anyag van élő avagy éltetett és van halott, azaz nem éltetett. A lejárt mindenségben, melyből az élet kiköltözött, - élet nincs. Ebben az állapotban találjuk a mindenséget mi, azaz lejárt, meghalt, élettelen állapotban.
Isten ezen holt anyagot az ő szelleme, ereje és ősvilágossága által felébresztette, vagyis képesítette és lett belőle egy élettel betelt mindenség. Isten éltetője a mindenségnek és alkotója mindennek, ami élet. Istenből kiőmlő ősvilágosság az ő vibrációjával elárasztotta a semmit, a holt anyagot, mely világló molekulák mozgó tengerévé változott.
Így ragyogott Isten ős-fénye az éjfél-sötét semmi közepén, a lejárt mindenség holt parányai közt, az új alkotás megkezdése előtti szünet alatt. Amint azonban az alkotás megkezdődött, világosodni kezdett. Isten gondolatának akaratereje vibrálni, alkotni indult az ő fényének közvetítésével és derengeni kezdett a hajnal az ős-fény körül, amely hajnal az új élet, az új alkotás megkezdését jelentette. Isten az ő éltető erejének áradatát, kisugárzását, a mindenség holt parányainak éltetésével kezdte terjeszteni maga körül. Mindig nagyobbá és nagyobbá lett az általunk úgynevezett udvar az ős-fény körül, végre betelt éltető világossággal az űr és élt a mindenség Isten körül, azaz: Isten ereje és ős-fénye körül, ámde az erőnek és ős-fénynek központját képezte és képezi Ő. Körülötte az életre kelt semmi; világító molekulák mozgó tengerévé változott.
És a mindenség életével egy új éltető erő, az életprincipium lett megalkotva, vagyis a mindenség lelke. Az az élet, mellyé az éltetés által a szellemprincipium kisugárzása változott. Ez nagy tényező. Ezt nagyon meg kell figyelnünk, mert Isten szelleme és a mindenség lelke nem egy fogalom. A mindenség lelke egy, a mindenség éltetése által az anyaggal érintkező, a mindenség és nem Isten anyagát éltető erővé változott át; noha eddig sem Isten szelleme, csak Isten szellemének kisugárzása volt, mely az éltetés által érvényesült és egyéniesült. Így képzeljük magunknak az akkori mindenséget; mozgó tengere a világló molekuláknak.
Az éltető egy: szellem, erő és ősvilágosság, áthatotta a nullát, a semmit és az életprincipiummal megtöltött mindenség a 10 erőteljessé lett. Az Isten szelleme által létrehozott életprincipium, az ő vibráló ereje, a holt anyagon átömlése közben attrakciós erővé, az ős-világosság ód-világossággá változott.
Íme az éltetés folyamata alatt történt változások. Először is az éterből álló mindenség holt molekulái, melyekbe élet leheltetett, feltámadtak; életre kelt a semmi, a holt anyag élő anyaggá; a világító molekulák mozgó tengerévé változott. Az ős világosság áthatotta a nullát, a semmit és megtöltötte azt az élet principiumával, feltételével. Az így megtöltött semmi, élővé, a nulla 10-zé változott. Lett a semmiből egy végtelenséget magába foglaló egész; egy, a szaporodás végtelenségének feltételét magába foglaló mindenség. A semmiből élő valami: az életprincipium szülője; a további élet folytatásának forrása lett.
Valamely alkotás mindenkor 3 által hozatik létre és 1-et képez, mely ismét 3 tényezőt hord magában. A szellem, erő ős-világosság így hozott létre egyet, vagyis az eleven mindenséget, mely ismét hármat: az életprincipiumot, attrakciós erőt és ódvilágosságot rejtette magában. Most már a kétféleség fejlődik ki előttetek: - Bírjátok Isten szellemprincipiumát és a mindenség életprincipiumát; a vibrációs és attrakciós erőt; az ős- és ódvilágosságot.
A kétféleség nem egyféleség tehát; Isten és a mindenség nem egyek. Isten az élet, a mindenség az éltetett. Isten az alkotó, adó, - vibrációt használ az alkotó erő kifejezéséül – a mindenség az alkotott, elfogadó erő. Isten anyaga, teste az ős-világosság; a mindenség anyaga, teste az ódvilágosság.
Jól jegyezzük tehát meg, hogy a mindenségbe nem lehet belefoglalni Istent, mint a mindenség részét, mert Isten a teremtő; minden teremtettől megkülönböztetendő különálló egység. De azt is figyeljük meg jól, hogy e mai mindenség kezdete a létezővel nem téveszthető össze. A mindenség kezdetben mint látható anyag: ódvilágosság volt, amint Isten láthatólag ős-világosság. E szerint a mindenség nemcsak mint élettel, Isten éltető erejével bíró erő, hanem mint világított anyaggal, testtel bíró élő és viszonylagos volt Istenhez és mint ódvilágosság vette körül az istenséget. Az első a nemző Isten; a második a fogamzó és szülő mindenség, melyet nevezhetünk Istenanyának is; az 1 és 2 a harmadik teljesülését, a szellemfiakat várva.
Az életprincipium az erőben és anyagban utazik, tehát az erőben és anyagban van. Először az erőben, másodszor az anyagban. Először az erőt élteti és aztán mint éltető erő, mondjuk életerő, élteti az anyagot. Az ős-világosságtól a földig. Mivel az anyag mint éter az egész mindenséget betölti, az életprincipium is betölti, mert mint erőt éltető, mindenütt benne van az anyagban is.
A szellemprincipium is él, de nem éltet. Ő nincs benne az erőben és anyagban: ő szellem, erő, anyag. Önmaga az élet, melynek forrása Isten, a három egy, aki szintén szellem, erő, anyag. Az ős-világosság egymagában véve is élet, életprincipium; de nem szellem, erő, anyag, hanem élet Istenből, az erőben és anyagban.
Mi tehát a különbség a szellemprincipium és az életprincipium élete között? A szellemprincipium Isten élete; az életprincipium pedig Isten éltető élete. A szellemprincipiumban Isten is él, az életprincipiumban csak az élete él. A szellempricipium önálló; az életprincipium szolga. A szellemprincipium öntudatos, az életprincipium öntudatlan, tehát csak gépiesen éltet.
Ez a különbség az éltetett állat és az élő ember között, hogy utóbbinak a főmotivima a szellemprincipium; előbbinek pedig életprincipium. Egyik él, a másik éltetve van.
Darvin, aki anyagilag származtatja az embert a majomtól a bonctani és alaktani hasonlatokból indul ki, csakhogy ez nem minden. Darvin a szellem és életprincipium külön létezéséről nem tud s azt ennélfogva nem is vehette figyelembe, valamint azt sem, hogy az életprincipium mint egyedüli éltető a majomnál, mint a véghatárnál megáll s mint átszállónál, első helyről második helyre megy át, ama vonalnál, mely az embert viszi a szellemprincipium által, azaz másodfokú éltetővé, az emberi lélek éltetőjévé, mondjuk az ember lelkévé válik. Így válik teljesen érthetővé az ember szellem, erő, anyag mivolta és az állati világ lélek, anyag sajátossága.


szemlézte: Bíró László

A HALÁLRÓL 3 rész.



Újra járva a földi iskolát
Végig járják a földi élet iskoláját az egyik kaputól a másikig. És lassanként eljön az öregség, eljön a betegség, és egy szép nap kitárul az a másik kapu, és a halál lerántja róluk mindazt, amit a Föld rájuk ruházott.
Ez a minősítés egy nagy rosta, amelyen kihullik az ilyen selejtes lélek, egyenes le oda, ahonnan a Földre felkapaszkodott a neki alábocsátott kegyelem fonalán. És ha nem is a régi, de az új megrögzött gondolkodása gyötri, kínozza őt ismét a végtelenségig, egészen addig, ameddig a kegyelemnek útja egy újabb fejlődési turnusban megint megnyílik számára, hogy újból kísérletezzen, és ismét felkerülhessen az élet síkjára, a napfény ragyogásába, amely egyformán süt jókra, mint gonoszokra.
Ezek a kevesek, akik kiszabadulnak, valamint azok, akik a földi életréteg feletti szférákból szállnak alá a Földre testet ölteni, mind ugyanazon az ajtón jutnak a földi élet síkjára.
Akiket az a tudat vezet az életen végig, hogy ők Istenhez tartoznak, azok egészen másképp fognak élni és cselekedni. Az ilyenek, ha nem is tudják, de érzik, hogy azok a képességek és lehetőségek, amelyeket Isten adott nekik, csak rájuk bízott értékek, még pedig jelentéktelen értékek, rézpénz, amivel a Föld világába léptek, hogy ezen a rézpénzen „tűzben megpróbáltatott aranyat” vegyenek maguknak. Milyen egyszerű dolog ez! Nem akarni csillogni és e világnak tetszeni; nem futni e világ tapsa és dicsősége után, hanem a mennyei Atya tetszését keresni!
Ezek, kikerülve az iskolából, elvegyülnek a társadalomban, és amikor mint felnőtt emberek hivatva lesznek arra, hogy a többi embereket tanítsák, gyógyítsák, vagy ítéljék: mind ezzel az ideális felfogással eltelve adják tovább azt, amit volt tanáruktól tanultak…
A nemzetek útja is hasonló
Évek, évtizedek múlnak; a nemzet, amelynek ilyen kitűnő uralkodója van, kiemelkedik az elfeledettség, elnyomottság, szellemi rabság és anyagi kiszipolyozottság állapotából és az általános jólét, kultúra, tekintély állapotába jut. Kifelé harmónia, befelé békesség és nagyobb megértés keletkezik az emberekben egymás iránt, mert a létért való küzdelemben sokkal kisebb energiát kell kifejteniük és nem kénytelenek egymást legázolni, hogy megélhessenek.
Mindezt az hozta létre, hogy az uralkodó feladatának helyes betöltésével könnyebbé tette számukra az életet. Az évtizedek elmúlnak, és ezek a lelkek is megérnek arra, hogy az élet másik kapujának közelébe jussanak, és amikor feltárul a kapu, a csontkezű rém, a halál ezekről is lerántja egy mozdulattal mindazt, amit a Föld adott nekik. Arról a szegény emberről lerántja a rongyos gúnyát és az elnyűtt testet. És egyszerre ott ragyog a zománc, amelyet a rézpénzen, azon a fizikai erőn vásárolt, amelyet kegyelemből kapott az életre útravalóul.
És a halál tiszteletteljesen félreáll, hogy az elé az ítélőszék elé engedje őt, amely előtt számot kell adnia földi életéről. A halál lerántja a doktori kalapot, leveszi a királyról a királyi palástot, kiveszi kezéből a jogart: de mindegyiken ott látva a csillogó zománcot, mindegyik előtt tisztelettel félreáll, hogy tovább mehessenek ítéletük, minősítésük elé.
És ha félelemmel és rettegéssel mennek is be ezek a lelkek a minősítő bíróság elé, aggodalmuk örömre fordul, mert bár ők is követtek el vétkeket, — hiszen ki tudja a Földön a törvényt száz százalékig betölteni?! — de az a zománc, amelyet ők múló értékeken vásároltak, megmenti őket a keményebb ítélettől. Olyan szférába kerülnek, ahol a hasonlóság törvénye többé nem rabbilincs, hanem boldogító öröm, mert amilyen boldogító érzéseket sugároz ki a lélek a környezetére, ugyanolyan boldogító, jót akaró és szerető érzéseket sugároznak rá is minden oldalról azok, akik hozzá hasonlóan éreznek és gondolkoznak. A rábízott gazdagságon „tűzben megpróbáltatott aranyat”: lelki kincseket vásárolt-e, vagy pedig olyan értékeket, amelyeket „e világ” tart értékeknek, amilyen a hírnév, rang, pénz, intellektuális fölény, stb.
Befejezésül szólok még azokról is, akik azokban a magasabb szférákban élnek, amelyekben a szellemek már igazán szellemek, nem pedig csak lelkek, tehát akik a Földdel szemben már kiegyenlített számlát tudnak felmutatni.
Sokféle feladat várhat itt rájuk. Vagy valakiért fáj a szívük, aki még lent a tudatlanságban gyötrődik, és ez az ő boldogságukra, mint árnyék, zavarólag hat. Vagy látják, hogy egy fejlődési korszak hamis vágányokon indul, bálványoknak kezdenek áldozni az emberek; leszállnak tehát, hogy az ő igazságukkal beragyogják azt a homályt, amely kezd veszélyessé válni a fejlődésre nézve. Sok más cél és sok más ok vezetheti még őket erre az áldozatos lépésre.
Amikor ezek fölveszik a földi ruhát, rendszerint magukba vonuló, csendes gyermekek, akik nem tombolva járnak, hanem elmélyednek már kicsiny korukban is, és ha tehetik, inkább felnőttek társaságában maradnak, vagy legfeljebb egy-egy meghitt gyermekpajtással valami csendes, az ő nagyobb okosságukra valló játékot játszanak.


Ezek nem vesznek el semmit a világtól, tehát nem vesznek maguknak sem rangot, sem címet, sem tekintélyt, sem vagyont, de többnyire még csak azt az úgynevezett intellektuális megkülönböztetést sem, mert ők már tudják, hogy ezek nem értékek; ők tudják, hogy a halál mindezeket az értékeket elveszi az emberektől.
És mivel ők tudják, hogy az idő, amelyet ezen a földi síkon rendelkezésükre bocsátott a kegyelem Istene, olyan érték, amellyel takarékosan és bölcsen kell elszámolniuk, nem érnek rá haszontalanságok beszerzésére, nem érnek rá még arra sem, hogy a földi „tudományokban” magukat kiképezzék.
Mert hiszen ők nem kívánnak a Földtől semmit, ők a Földnek adni akarnak, ők a Földnek nagyobb világosságot, tisztább erőket hoznak az ő tisztább világukból, ők a Földnek példát hoznak, és azt, ami itt a Földön a legjobban hiányzik: szeretetet. A legragyogóbb példa erre a mi Urunk, a Jézus Krisztus, aki nem vett e világtól semmit, ahogy azt Ő Maga is kijelentette: „E világtól dicsőséget nem veszek”.
Azután ebbe a hálózatba újabbak és újabbak kötik bele a maguk lelkét, így kicsinyben ugyanaz történik, ami történt és történik nagyban az Úr Jézus Krisztussal. Ő azt mondta, hogy „amikor felemeltetem a Földről, min-deneket magamhoz vonzok”. Magához vonzotta még az üldözőit, gyilkosait, káromlóit is, mert azok érzelmeik által összekötötték a lelküket Vele…




Senki felett ne ítélkezzetek!
Miután pedig ilyen áldozatos lelkek, kisebbek, nagyobbak mindig éltek és élnek a Földön, és külsejük után nem különböztethetők meg azoktól, akik az alsó szférából jöttek, azért senki felett ne ítélkezzetek. Hiszen még az Úr Jézus Krisztus is azt mondta: „Én nem ítélek senkit”, pedig Ő ismert mindenkit. Hogyan ítélhetnétek hát ti emberek, akiknek fogalmatok sincs arról, hogy kiben mi lakik; akiket talán elkápráztatnak a szép szavak, a hírnév és a dicsőség, és ti nem is veszitek magatoknak a fáradságot, hogy az egyszerű külső alatt rejlő szellem titkaiba is behatoljatok.
Aki ítél, az megítéltetik; és aki helytelenül ítél, az szigorúbban ítéltetik meg. Már pedig aki nem láthat bele másokba, az csak helytelenül ítélhet. Tehát ne ítéljetek! Ez ellen a rossz szokás ellen pedig csak úgy védekezhettek, ha kicsinyek igyekeztek lenni, olyan kicsinyek, amilyen kicsinyek csak lehettek, mert olyan kicsinyek sohasem lehettek, amilyen kicsinyek tényleg vagytok.

Névtelen Szellem

A testetöltés - Felvezetés

Részlet a “Mai kor vallása” című kötetből

A Föld nem a jólét, nem a dőzsölés, nem a mulatság, de nem is a szenvedés és jajok hazája, hanem a szeretet iskolája. Ide kell jönni a szellemeknek, hogy szeretetet tanuljanak. Azért kell emberi testet ölteniük, hogy ezzel az egyenruhával ellátva közeledhessenek egymáshoz, akiket érzéseik, gondolkozásuk, eszméik nagyon messze elválasztanak egymástól a szellemvilágban.
Ha végig tekintjük a földi életet, nem talál lelkünk egy nyugvópontot sem, hol az időt meg szeretné állítani, és az örökéletet arra az egy pontra kívánná felépíteni. Ez azért van, mert teljes megelégedés és boldogság itt a Földön fel nem található, el nem érhető.
De hisz akkor miért vagyunk a Földön? Mi célja van az életnek, és a szenvedésnek itt? Kérdezed kedves földi testvérem. Az, hogy tanulj és dolgozzál! Tanuld meg a mások hibái iránt való elnézést, a szeretetben gyakorold magad, vagyis benne munkálkodjál, hogy egyszer, ha mindent megtanultál és elvégeztél, egy más, egy szebb hazában tovább fejlődj!
Hát lehet szeretet tanulni? Hiszen azt érezni lehet csak, kérdezed kedves földi testvérem. Én azt mondom, aki érzi, annak nem kell tanulni; de milyen kevesen vannak akik érzik, mert a legtöbb ember még nincs messzebb a tanulásban az önszeretetnél. Ezeknek tanulni kell, még pedig erősen, hogy az áldozatkész testvéri szeretetet elsajátíthassák, és abban munkálkodjanak.. Mert a szeretetnek szorgalmasan kell munkálkodni, hogy ez a szenvedések hazája egykor paradicsommá váljék a rajta testet öltött szellemek (emberek) részére.
Ez a hivatása a Földnek, erre készül ő, a nagy menyegzőre, amikor megtisztulva, felmelegedve, kifejlődve a szeretet által befogadhatja azokat a munkásokat, akik akkorra már fényes, menyegzői ruhában várják Urukat, Királyukat, hogy vele megkezdhessék a szeretet gyümölcsét élvezni.
Addig sokat kell tanulni és dolgozni, mert az élet kötelességeket szabott eléd, és azoknak meg kell felelni. Első és fő kötelessége az embernek az, hogy kutassa, keresse mindennek az okát, mindennek a célját, mert tudnivaló, hogy ok és cél nélkül semmi sem létezhetik, semmi felesleges nincs a mindenség nagy tárházában.
A kutatás rávezeti az embereket a gondolkozásra, a gondolkozás az eredményre. Nem nagy fáradság ez, és vele azt az igazi gazdagságot szerzi meg az ember, mely senkitől el nem vétetik, t.i. a meggyőződést.

összeállította: Bíró László

A csatolt anyagok listája:
A testetöltés
Pataki Árpád_Rövidített szellemi bukástörténet
Látomány a kis küldöncről
HANG - Nem érdemes szerelmesnek lenni
A Névtelen Szellem a hitről
Magyar nagyasszonyok – Sarolt
Magyar nyelvtörő mondatok
https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGhfkAJ9SWDHeH_NzZVQ?e=vZ09wv
Innen letölthetőek külön a mai csatolmányok

https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint öt évre visszamenőleg.

https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGhZxgth3MnvSjfVgg0g?e=IHcQRw
Gizi médium_Ezoteriák 25 - A hit a fény mely kivezet a múlandóból
Letöltés a tárolóból

https://www.magyarkurir.hu/hirek/egyetlen-batyunk-botunk-fegyverunk-az-anyanyelv?fb_action_ids=938191149561525&fbclid=IwAR0W72sjh13Gczr7pGAGZNIdKAVa1TBDNQ85_fM-aOhBRNyjdN7gTALlbAk
Kányádi Sándor - Egyetlen batyunk, botunk és fegyverünk az anyanyelv

https://www.youtube.com/watch?v=4-Vqkg4G28U
Erkölcs és érdek 3-rész – Beszélgetés Pap Gáborral

https://www.youtube.com/watch?v=inTakAHRC1U
Só, bors, szerelem – Romantikus vígjáték

https://www.youtube.com/watch?v=gXqz9jar1bo
Nagyapa karácsonyra – Családi film

A HALÁLRÓL 2 rész.



Akiken csak a mi imánk segíthet
Ezek azok a „szegény szellemek”, akikért imádkoztok. Imádkozzatok értük fáradhatatlanul, mert ezeknek az állapotán semmi sem segíthet, egyedül Isten kegyelme. De még ezt a kegyelmet sem bírják magukhoz vonni, mivel Isten nevét elfelejtették, mert azok az érzések, amelyek őket uralják, kiszorították a lelkükből Isten fogalmát. Hiszen ha tudnának Istenhez fordulni, Isten, aki a könyörület, a megbocsátás és az örök szeretet, nem zárkóznék el az Ő kegyelmével tőlük sem.
De nem tudnak. Kell tehát, hogy más forduljon Istenhez kegyelemért és irgalomért ezek érdekében. Az ilyen imádságok, és a bennük küldött erők áthatnak ezeknek a szféráknak nehéz anyagán, és ezeknek a boldogtalanoknak a lelkében, ha egyebet nem, legalább olthatatlan sóvárgást keltenek ebből az állapotból való szabadulás iránt. Ez az olthatatlan sóvárgás sodorja őket mind közelebb az embervilágnak, az élők világának asztrális kisugárzása felé, azok felé az érzések felé, amelyeket a Földön élő emberek a lelkükből kitermelnek, és amelyek messze túl a fizikai élet határán keresnek, kutatnak, vibrálnak.
Ez újabb enyhülést jelent, még erősebb vonzást, úgy, hogy nyomról-nyomra, vonalról vonalra közelednek a földi életréteghez, és egyszerre csak élő emberi testhez kapcsolódva, megszületik az ilyen szegény lélek emberi testben, azaz belép az életbe azon a kapun, amely számára a szabadulást jelenti.
Belépett hát a földi társadalom polgárai közé; megszabadult a hasonlóság törvényének szörnyű rabbilincseitől, mert itt egyszerre olyan világba került, ahol Isten Napja süt jókra és gonoszokra válogatás nélkül, ahol nála jobbakkal is, meg magához hasonlókkal is érintkezhetik. Ahol új alkalom nyílik neki arra, hogy mindent, ami benne mint hatni vágyó erő feszül, érvényesíthessen. Az ajtó becsukódott mögötte és elfelejtett mindent. Elfelejtette a pokol borzalmait, a kárhozat világát, és mint kicsiny gyermek kacagva játszik, telve örömmel és életvággyal. A gyermekek csaknem mind vidámak, bohókásak, játékosak, és a kicsattanó életkedv jellemzi őket.
A földi élet lehetőségeket kínál
Ennek a nagy örömnek két forrása van. Az egyik forrás az, amit ecseteltem: a szabadulás a rabságból, az új állapot szabadsága; a másik forrás pedig az, hogy a testbe öltözésnél minden egyes lélek áttisztított, friss természeti erőket kap a test felépítésére. Ezek a friss természeti erők, míg a lélek be nem szennyezi, és meg nem fertőzi, kellemes, boldog érzést keltő otthont nyújtanak a léleknek.
Azután megindul az élet a földi társadalom törvényei között. És legyen bár a földi élet még olyan alantas szellemek otthona is, és legyen bár az emberi társadalom még olyan romlott is: azok a törvények, amelyek a társadalmi rendet fenntartják, lényegükben mégis az igazság szelleméből táplálkoznak, lényegükben az erkölcsi törvényből sarjadzottak ki, ha a félrefejlett gondolkozás, az önzés és gőg sok tekintetben eltorzította is azokat.
A gyermek a törvény rendelkezései szerint iskolába jár, ahol őt jóra és helyesre oktatják, és megtanítják a földi élethez való alkalmazkodás módszereinek alapelemeire. A szülői házban is tanulja az alkalmazkodást a földi élet adottságaihoz. Így lassan-lassan felnövekedik a gyermek. És amint növekedik, a lelkében rejlő hajlamok is érvényesülésre törnek. Ezek a hajlamok — miután a szellem mély, sötét szférából került a Föld felszínére — bizony ellentétesek és rosszak.


Az a szellem, aki elfelejtette a szférában átélt gyötrelmeket, ellenben könnyen és hamar megszokta azokat az előnyöket és örömöket, amelyeket az élet nyújt, mohó vággyal igyekszik ezekből az előnyökből minél többet megszerezni magának. A benne lévő rossz arra biztatja, hogy minél kevesebbet dolgozzék, de az ellenszolgáltatást, ami a munkájáért jár, lehetőleg még nagyobb mértékben, mint ahogyan az neki járna, kierőszakolja.


folyt.köv..

UI:

Mi történik egy ember leszületése előtt, és mi történik a halál után movie
https://www.youtube.com/watch?v=1qDgjZM5vMw

A HALÁLRÓL 1 rész.
Az utolsó óra munkásaihoz

A halálról akarok ma beszélni nektek. A halálról, amely előtt minden teremtett lény megremeg, és amellyel mégis minden élőnek találkoznia kell. A halál az a csontkezű rém, amely abban a pillanatban, amikor találkozik azzal az élőlénnyel, akit neki a Gondviselés átadott, egyetlen mozdulattal letép róla mindent, amit csak ez a Föld reáruházott. Ez az, amiért minden teremtett lény megremeg előtte. És legyen bár az vakmerő ifjú, aki gúnyosan kacag, és úgynevezett halálmegvetéssel teszi az életét kockára, vagy legyen az aggastyán, akinek az élet már valóban terhére van annyira, hogy lépten-nyomon elismétli, hogy bár jönne már érte a halál, vagy legyen az a beteg, aki ágyán fetrengve kínok és szenvedések közt várja a megváltást, vagy az a tudós, aki úgy véli, hogy az élet összes titkait kikutatta: mind, mind abban a pillanatban, midőn előtte felmagaslik a csontkezű rém, megremeg és sóvárogva vágyik az élet után, ha mégúgy tele van is az gyötrelemmel, szenvedéssel bajjal és nyomorúsággal.
Talán látott már valaki közületek öngyilkost, aki tettének elkövetése után még egy ideig élt világos öntudattal. A léleknek az a sóvárgása, a haláltól való szörnyű rémület, ami az ilyen lelkeket hatalmában tartja, megrendítő és szívbe markoló benyomást tesz minden élőre, akinek alkalma van ilyent látni. Mindez kiáltó bizonysága a halál félelmetes hatalmának.
A halál az árnyék, az élet a fény.
Abból az életből, amelyben ti emberek is éltek, egyetlen kapun át van kijárás, amelyen keresztül mindenki eltávozik, és ez a halál. Ennek az életrétegnek még egy kapuja van: a születés, amelyen keresztül a lélek az ún. anyagtalan életből az anyagi életbe lép. Mert ha a halálról beszélek nektek, nem kerülhetem el, hogy az életről is ne beszéljek. A halál az árnyék, az élet a fény.
Akik az első kapun belépnek ebbe az életrétegbe, azok a világosságra jönnek, akik pedig eltávoznak a második kapun, azok a halál homályos folyosójára jutnak, ahol rendszerint hosszú ideig kell várakozniuk, míg tovább haladhatnak az örökkévalóság végtelenébe.
Ez az életréteg, amelyet a Földön nyüzsgő emberáradat és általában az úgynevezett élők világa alkot, a szellemi életet, a szellemi világot két nagy birodalomra osztja: ez alatt az életréteg alatt sorakoznak azok a szférák, amelyekben a homályos, gyötrő, kínzó lelkiállapotban, az ún. „pokolban” sínylődő lelkek vannak. E felett az életréteg felett pedig sorakoznak azok a szférák, amelyek fokozatosan mind nagyobb világosságot, mind nagyobb boldogságot, mind terjedelmesebb és áthatóbb életet tartalmaznak.
Azokban a homályos szférákban, amelyeket általában a vallások pokolnak neveznek, szörnyű gyötrelmekben élnek a lelkek; olyan gyötrelmekben, amilyenekről nektek, akik a világosságban, a kegyelemben éltek és mozogtok, megközelítő fogalmatok sem lehet. Megkísérlek ugyan ezekről emberi képekben megközelítő fogalmat nyújtani, de amit én mondhatok, azok csak szavak; az érzéseket csak átérzés révén lehetne megismernetek a maguk valóságában.
Talán tudjátok azt, hogy azok a boldogtalan emberek, akiket az emberi igazságszolgáltatás hosszú-hosszú időre bebörtönöz, akár életfogytig, akár pedig évtizedekre, és elzár egy olyan zárkába, ahonnan a menekülés lehetetlen, rabságuknak második, harmadik, de legfeljebb csak negyedik vagy ötödik évét bírják ki, és egészen ritka kivételszámba megy az, aki az ilyen súlyos büntetést egészen végig szenvedni képes.
És ezt nem a börtönrendszer, nem az egészségtelen zárka, a hiányos táplálkozás, vagy más efféle okozza, mert ugyanez az eset ott is, ahol a legkulturáltabb társadalom és államrend még ezeknek a kitaszítottaknak az egészségéről is a lehető legjobban gondoskodik. Mi okozza hát ezt? Még ha nem is beszélek lelkiismeret-furdalásról, az alantas, szégyenletes, szennyes és romlott gondolatok azok, amelyekkel a bebörtönzött együtt él.
A saját szegényes énje, bűnös és megfertőzött lelki világa, egyszóval azok az erők, amelyeket az ilyen lélek kitermel magából: gyilkolják meg őt lassan-lassan sorvasztó mérgükkel. Beszéltem róla nektek nem egyszer, hogy a gondolatok és érzések a leghatalmasabb erők, amelyeknek átütő hatása elől semmiféle páncél nem véd meg senkit. Ecseteltem előttetek, hogy a világmindenséget, az anyagi világot, azokat a szédítő tömegeket, amelyeket átfogni fantáziátokkal sem vagytok képesek, szintén a gondolat hozta létre.
Elgondolható tehát, hogy azok az erők, amelyek ilyen óriási hatásokra képesek, a maguk alsórendűségében, beszennyezettségében milyen romboló, emésztő és sorvasztó hatást fejthetnek ki. Ha tehát egy olyan rabnak lelkiállapotát elképzelitek, aki immár évek óta van abban a zárkában a maga szegény énjével egyedül összezárva, akkor már lehet nagyon halvány sejtelmetek ezeknek a homályos szféráknak lakóiról és ezeknek lelkiállapotáról. De csak nagyon homályos fogalmatok, mert a földi rab időnkint abban a kedvezésben részesül, hogy cellájának ajtaja megnyílik, és egy kis szabad levegőt szívhat. A földi rab abból a gyér világosságból, ami ablakának rácsozatán keresztülszűrődik, meg tudja ítélni, hogy körülbelül milyen időtájban lehet.
És el tudja képzelni, hogy most kinn az emberek a verőfényben sütkérezve kacagnak és élik az élet örömeit: de akik ezekben a homályos szférákban élnek, ahol idő nincs, ahol az ajtó nem nyílik meg, hogy egy kis enyhülethez juthassanak, azok örökös egyformaságban, az időnek fogalma nélkül, csupán annak az egy-egy monoideisztikus (megrögzött) gondolatnak a hatása alatt kénytelenek élni, amely őket gúzsba kötve tartja.
Mindezeken felül a hasonlóság törvénye olyan rabbilincsben tartja őket, amely semmi néven nevezendő változatosságot nem enged meg az életükben. Az az anya, aki állati kegyetlenséggel gyilkolta meg csecsemőjét és egy ilyen szféra lakója lett, hiába rohan, hiába liheg és eseng enyhülésért, hiába akarja a holttestet a kezéből letenni: a halálos fáradtságig kimerülhet, de a karjaiban mindig ott marad az a hulla kimeredt szemeivel, mint rettenetes vádló, hogy annak az anyának — ha meg lehetne őrülni ebben a szférában — az első órában meg kellene őrülnie.
Azok a szörnyű alakok, amelyek rémülettől kimeredt szemei előtt vigyorognak, s amelyek nem egyebek, mint az ő testet öltött eszméi és gondolatai, előtte vannak, akárhova fordul, hogy vigyorogva köszönjék meg neki a szolgálatot, amelyet mesterüknek: a sátánnak tett a Földön. És így tovább; a végtelenségig variálható állapotok, lelkek, szenvedések, gyötrelmek őrjítő tömkelegei vannak ezekben a szférákban összezsúfolva.
Ebből valamit csak egy pillanatig is érezni egy földi ember számára, aki napsugárban él, azt jelentené, hogy az az ember az alatt a perc alatt megvénülne, megroskadna és meghalna. Azonban ezekben a szférákban meghalni nem lehet. És mert idő nincs, egyetlen óra kínszenvedése az örökkévalóság látszatát kelti.
Hiszen csak gondoljatok arra, ha valami kínzó fájdalmatok van, amit valami gyötrő betegség okoz, hogy abból a kínból egyetlen perc, egy negyedóra, amíg az orvos jön a megváltó segítséggel, milyen szörnyű hosszú időnek tűnik föl! A lélek számára nincs idő, csak állapot. Ha tehát elgondoljátok, mit szenvedhet egy ilyen szegény lélek, aki évszázadokat, talán évezredeket gyötrődik ugyanabban a megrögzött kárhozatban, akkor megérthetitek, micsoda megváltás az ilyenek számára az, hogyha emberekké lehetnek.

folyt. köv..

UI:

Miért nem emlékezünk az elmúlt életeinkre? Blavatsky a karmáról és a reinkarnációról
https://www.youtube.com/watch?v=JpNdXmV-bvY

Krisztus követése
és minden hiábavaló evilági igyekezetnek megvetése

Részlet Kempis Tamás „Krisztus követése” című könyvéből

Az előszóból: A tizenötödik század közepén „együgyű szókkal, de csuda nagy lelki bölcsességgel” valaki, egy Kempis Tamás nevű ágostonrendi szerzetes „négy rövid könyvet írt, mely könyvről merem mondani - írja első teljes magyar fordításának élén 1604-ben Pázmány Péter - hogy aki ezt szerencsére felnyitja és egy részét, mely elébe akad, figyelmetesen megolvassa, lelki vigasztalást és isteni szolgálatra való gerjedezést vészen”. Azt is mondja Pázmány: nem olvasott a Biblián kívül könyvet, melyet ennél méltóbbnak ítélt volna arra, hogy a magyar keresztény hívek kezébe adja.
A mű egyike a keresztény lelki irodalom alapkönyveinek. Ha van a keresztény életbölcsességnek - tegyük hozzá: mind gyakorlati, mind elméleti vonatkozásában kvintesszenciája: a Krisztus követése az. Gyakorlatilag: aki ennek a „követésnek” az útját járja, az megvalósítja a keresztény embertől megkívánt tökéletességet. Elméletileg: Isten és ember kapcsolatáról, az ember Isten felé törekvéséről, az Isten emberszeretetéről és az ember istenszeretetéről (tehát az aszkétika és misztika leglényegesebb dolgairól) ennél többet nem lehet mondani, legföljebb bonyolultabban és elvontabban.

I. Aki engem követ, nem jár sötétségben - mondja az Úr. Krisztus szava és ez arra int, hogy az ő életét és erkölcsét kövessük, ha igazán akarunk világosságban járni, és minden szívbeli vakságtól megszabadulni. Legyen azért legkedvesebb foglalkozásunk a Jézus Krisztus életéről való elmélkedés. Krisztus tanítása a szentek minden tanításánál különb; és akiben lélek lakik, elrejtett mannát talál benne. Mégis azt látjuk, hogy sokan - gyakran hallják bár az evangéliumot - , nemigen buzdulnak fel, mert nincs bennük Krisztus lelke. Márpedig annak, aki teljesen, ínyét csiklandón érteni akarja Krisztus szavát, annak azon kell lennie, hogy egész élete folyását az övéhez igazítsa.

II. Mi hasznod abból, hogy a Szentháromságról mélyreható vitákba bocsátkozol, ha nincs benned alázatosság, s azért nem telik benned kedve a Szentháromságnak? Bizony a mély értelmű szavak nem tesznek szentté és igazzá: viszont az erényes élet kedvessé tesz Isten előtt.
Inkább kívánom, hogy érezzem a töredelmet, mint hogy tudjam annak meghatározását. Ha betéve tudnád a Bibliát és minden bölcs jeles mondásait, Isten szeretete és kegyelme nélkül mindez hasznodra volna? Hívságok hívsága és minden hiábavalóság, csak egy ér valamit, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk. Ez a bölcsesség summája: evilágot megvetve minden igyekezetünket a mennyek országára irányítani.
Hiábavaló dolog tehát veszendő gazdagságot keresni, és reményünket abba vetni. Hasonlóképpen hiábavalóság mindenáron elismerést keresni, magas polcokra kívánkozni. Hiábavaló dolog a test kívánságait követni, arra vágyakozni, amiért később keményen lakolni kell. Hiábavaló igyekezet hosszú életet óhajtani és az igaz életre kevés gondot viselni. Hiábavalóság csak a földi élettel törődni s az eljövendőről előre nem gondoskodni. Hiábavaló azt szeretni, ami egy-kettőre elmúlik, és oda nem igyekezni, ahol örökké való öröm vár ránk.
Jusson eszedbe gyakran a közmondás: Nem elégszik meg a szem látással, a fül sem telik be hallással. Azon légy hát, hogy szívedet elvond a látható dolgok szeretetétől, és a nem-láthatókhoz fordulj. Mert akik érzéki természetük törvényét követik, beszennyezik lelkiismeretüket, és Isten kegyelméből kiesnek.


Szemlézte: Bíró László

Az igazság tanítása

Részlet Kempis Tamás „Krisztus követése” című könyvéből

Boldog, akit az igazság maga tanít, nem képekben és elhangzó szavakban, hanem úgy, ahogyan ő önmagában van és szól. Vélekedésünk, eszünk gyakran megcsal minket: rövidlátónak mutatkozik. Mit használ a titkos és rejtett dolgokról való sok szőrszálhasogató okoskodás; ha ezeket nem ismerjük, nem vetik szemünkre az ítéleten.
Nagy bolondság, hogy elhanyagolva a hasznost meg a szükségest az után kapkodunk, ami kíváncsiságunkat felajzza, s ami ártalmunkra van!
Ó, igazság-Isten: hadd legyek eggyé veled az örökké való szeretetben! Gyakran megcsömörlöm a sok olvasástól és tanulástól: benned van mindaz, amire vágyva vágyom. Hallgasson hát minden tanító, és némuljon el az egész teremtett világ a te színed előtt, és csak te magad szólj hozzám.
Minél közelebb jut valaki ahhoz, hogy önmagával azonos legyen, és szívében minél egyszerűbb lesz, annál messzebb s annál följebb jut a megértésben fáradság nélkül, mert onnan fölülről kapja meg az értelem világosságát.
A tiszta, egyszerű és állhatatos lélek a sokféle tevékenykedésben sem szóródik szét, mert mindent Isten dicsőségére tesz: és azon van, hogy önmaga-keresése soha se nyugtalanítsa. Ki gáncsol, ki gyötör jobban, mint szíved meg nem tört hajlama?
A derék és istenfélő ember előbb odabent elrendezi minden dolgát, amit kint meg kell tennie. Nem a dolgai húzzák-vonják vétkes hajlamának szeszélye szerint, hanem maga szabja azokat az igaz okosság mértékéhez. Kinek kell keményebb harcot vívnia mint aki önmagát igyekszik legyőzni? Úgy volna rendjén, hogy ez legyen a mi foglalatosságunk: önmagunk legyőzése, az, hogy naponta jobban erőt vegyünk önmagunkon, és így valamit gyarapodjunk a jóban.
Ebben az életben minden tökéletesség magában hordoz valami fogyatkozást; és minden okoskodásunkban van valamicske homály. Az alázatosság és az önismeret biztosabb út Istenhez, mint az elmélyült tudós kutatás. Nem kell kárhoztatnunk a tudományt, vagy bármiféle, egyszerű jártasságot valamiben. Jó az magában véve, Isten rendelése szerint való. De mindig többre kell becsülni nála a jó lelkiismeretet és az erényes életet. Mivel pedig sokan inkább igyekeznek tudni, mint tisztességesen élni; azért gyakran eltévelyednek, s vagy semmi gyümölcsöt nem teremnek, vagy csak igen keveset.
Ó, ha akkora szorgalommal irtogatnák bűnös hajlamaikat, oltogatnák magukba az erényeket amekkorát a kérdések fölvetésében tanúsítanak; nem volna annyi bűn és botránkozás a nép között, sem annyi feslettség a klastromokban! Bizony, ha ránk virrad az ítélet, nem kérdik, mit olvastunk, hanem hogy mit cselekedtünk; nem kutatják, mily szépen beszéltünk, hanem hogy milyen szentül éltünk.
Mondd csak meg, hol vannak most azok az urak és doktorok, akiket jól ismertél, amikor még éltek, és tudományuk miatt tündököltek? Javadalmuk másokra szállt: s nem tudom, egyáltalán emlékeznek-e rájuk. Míg éltek, úgy látszott, nem akárkik, most hallgat róluk a világ.
Ó, milyen hamar elmúlik a világ dicsősége. Bár életük egybehangzott volna tudományukkal: akkor lett volna köszönet tudós igyekezetükben, tanításukban. Mily sokan elvesznek világias, hívságos tudományuk miatt, akik Isten szolgálatával keveset törődnek! S mert inkább akarnak nagyok lenni, mint kicsinyek és alázatosak, azért semmivé lesznek gondolataikban.
Az nagy igazán, akiben nagy szeretet lakik. Az nagy igazán, aki kicsinynek ismeri magát, és semmibe veszi azt is, ha közmegbecsülés veszi körül. Az okos igazán, aki minden földi dolgot szemétnek tekint, csak Krisztust megnyerhesse. És az a valóban, a helyesen tudós, aki Isten akaratát teljesíti, a magáét pedig megtagadja.


szemlézte: Bíró László

A szellemprincípium

Kivonatok Tóvölgyi Titusz „A mindenség” című könyvéből

Óh, emberek! Isten! Ő van, Ő él és teremt. Teremt az Ő változhatatlan természet törvényei által, melyek hasonlóak és viszonylagosak Hozzá. Vezetik és fenntartják a mindenséget. Ezeknek a törvényeknek engedelmeskedik minden: a növények, az állatok, a homok, a tenger. Mindezek között Ő az egyetlen, ki változatlanul áll és abszolút Isten, teremtő, Ki mindent magában egyesít; önmagából árasztva fényt, világosságot, életet és mozgást.
Ő szellem, erő és fény, mely utóbbi egy összpontosított, szellemesített anyag, ennek legmagasabb potenciájában (hatványában), amit ős-világosságnak nevezünk. Tehát Isten anyagilag kifejezve ősfény. Isten mint szellemi princípium, a legmagasabb ható erőt, a legmagasabb észt és értelmiséget foglalja magába, a legmagasabb erőt, mely az Ő korlátlan akaratában és teremtő erejében van, éppen úgy mint a legmagasabb hatványát az anyagnak, amely anyag az ősfény.
Ebből a háromból: szellem, erő és ősfényből jött létre minden, sűrűsödéssel és alakulással, melyet teremtésnek nevezünk. A legkisebb porszemtől a legmagasabb szellemig minden szellem, erő és anyag, de azért működésükben egyek. Erő és anyag halott lenne szellem nélkül mivel ez a mozgató, a mozgás pedig élet. De azért a szellemnek épp oly szüksége van az alkotásaihoz erőre és anyagra, mint ezeknek a szellemre, hogy éltesse. Mivel erő és anyag nélkül képtelen, tehetetlen lenne a szellem, éppen úgy tehetetlen és halott lenne szellem nélkül az erő és anyag; ám de a három együtt élet és teremtés. Ez a három tehát minden létező dologban elválaszthatatlanul egy; nemcsak Istenben, de mindenütt és mindenben ez a hármas egység van meg: a féregben úgy, mint az emberben.
Az ősfényről, melyet mi ős-szolarításnak (napnak), a mindenség központjának nevezünk, amely körül a mindenség forog. Maga az ősfény nem forog, hanem vibráció által hat; mint az Isten változhatatlan és az Ő szellemének megfoghatatlan ereje által működik és mindenütt jelen van. Az ősfény éppen úgy mindenütt jelenlevő, mint az Isten, míg azonban Isten szellemileg van jelen változatlanul mindenütt, az ősfény átalakulásokban váltakozva mindenütt jelenvaló. Az Isten tehát nemcsak szellemileg van jelen mindenütt viszonylagosan az Ő akarata és szeretete által, hanem anyagilag is; az ősfény által, ennek alakulásai és sűrűsödési által.
Isten maga az örökkévalóság; nem ismer időt csak törvényeket, melyekkel a mindenséget igazgatja. Isten mint lényeg: Minden szellemnek szelleme, minden erőnek ereje, minden világosságnak világossága! Minden értelem, amely a teremtett világba kiáradt, az belőle, mint kiapadhatatlan forrásból fakadt és ömlik, mint szellemi principium, azaz tudati tartalom, esszencia.
Isten, mint szellemprincipium a legmagasabb ható erőt, a legmagasabb észt és értelmiséget foglalja magában; a legmagasabb erőt, mely az ő korlátlan akaratában és teremtő erejében van, éppen úgy mint a legmagasabb hatványát az anyagnak, - amely anyag az ős-fény.
Az ember, szellem és mint az istenség egy sziporkája éppen úgy „szellem, erő, anyag” mint az istenség. Szellem, lélek és test. Az erőt a lélek képviseli, az ős-fényt a test. Szellem nélkül nincs élet. Sem az erő, sem az anyag nem működhet élet nélkül, mert ami mozgatja, az az élet. Amint az élet kiköltözik valamiből, megszűnt mozogni. Az ember sem látott még mozogni mozgató nélkül semmit, pedig telítve van erővel a mindenség, de az az erő mozgató nélkül holt erő.
Ahogyan erő és anyag nélkül képtelen, tehetetlen lenne a szellem, éppen úgy tehetetlen és halott lenne a szellem nélkül az anyag; ámde a három együtt élet és teremtés. Ez a három tehát minden létező dologban elválaszthatatlanul egy; nem csak Istenben, de mindenütt és mindenben e három egység van meg; a féregben úgy mint az emberben; a molekulában úgy, mint a legszebb műalkotás egészében. Mert minden Istenhez viszonylagos hármas egység, amely egyes-egyedül abszolút és pozitiv.
Minden Istenből indul ki, minden tőle és általa lett; mindennek forrása Ő és ami van, véle van viszonylagosságban. A legkisebb porszem, vagy a legnagyobb alkotás; egy molekula vagy egy világtest: szellem, erő, anyag. Minden porszemnek éppen úgy megvan az ő megkívántató élete, ereje, anyaga, mint a legnagyobb alkotásnak. Mivel a mindenség Istentől van, s a mindenséghez viszonyítva a legnagyobb világtest is csak porszemnyi része annak; éppen úgy porszemnyi része a legkisebb kavics is annak a világ testnek. Mely lényegében éppen úgy nem lehetne meg szellem, erő, anyag nélkül, mint amaz.
Hogy minden létező, változhatatlan törvények szerint, éppen e háromból áll, annak az az oka, hogy minden e három egység legfőbb potenciáljának; az abszolut három egy Istennek műve. A természettörvények változhatatlanok, mert Isten maga azoknak szervezője, aki változhatatlan. Rájuk nézve nincs csoda, mert szükségük sincs rá; csak a rövidlátó emberek előtt tűnik fel az ismeretlen, csodának.

https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGhfVN2ImCDzTqxe5ZpA?e=xh2r6Y

Megjegyzés: Ebben a 19 részes összeállításban a Tóvölgyi Titusz „A Mindenség” című könyvének lényegi kivonataiban első sorban a megértésre törekedtem. A régies nyelvezetet és tudományos kifejezéseket amennyire lehetett átalakítottam és a megértés kedvéért összevontam, egyszerűsítettem. Arra kérlek benneteket legyetek türelmesek ezzel a rendkivüli anyaggal, mely szerintem és segítőim szerint is érthetővé vált. A fenti linkről letölthetitek egy csomagban az egész anyagot a fénymásolatoktól a végső állapotáig.
Mivel lényegi kivonatokról van szó a könyvnek össztartalmából legfeljebb egy tizednyi van belefoglava a részekre bontott szövegbe, így is jövő áprilisáig „szórakozhatunk” vele, ezért nem bánnám, ha letöltenétek a tárolóból (35Mb) és belenézegetnétek az anyagba, mert még sok olyan részletet találhattok, mely érdekelhet. Természetesen, ha lesznek kérdések, majd állunk elébe.


Szemlézte: Bíró László

A szellemi Vezetők munkájáról

A manifesztáció az 1920-as években hangzott el.
Sokszor kerültök olyan helyzetbe, hogy embertestvéreitek megkérde-zik tőletek, mi célja van a spiritizmusnak, miért foglalkoztok ti azzal, mit eredményez a számotokra. Sokszor nem is tudjátok, mit feleljetek; fél¬szeg, ügyetlenkedő feleletet adtok, és nem tudjátok helyesen felvilágosítani azt, aki érdeklődik, hogy mit akartok ti a spiritizmussal, mit akartok a szellemektől, és mit akarnak a szellemek veletek.
Testvéreim! Emberek! A Nagy Mindenséget egy hatalmas törvény tart-ja össze, az összetartozandóság, a szolidaritás törvénye, érzése. Alapja ez a leghatalmasabb világfenntartó törvénynek és érzésnek, a szeretetnek. Ha összetartozónak érzem és tudom magam az embertársaimmal, felebarátommal, akkor kell, hogy a szeretetnek egy parányi szikrája éljen bennem, mert az összetartozandóságnak érzetében fejlődik naggyá a szeretet. Ha én összetartozandónak érzem és tudom magamat egy felebarátommal, akkor képes vagyok azért tenni valamit, képes vagyok olyan cselekedetre, amely tőlem áldozat és felebarátomnak javára szolgál.
Tehát a szolidaritás törvényénél fogva mi, szellemi lények, innen a szellemvilágból az Úr szavára, Isten parancsára, kívánságára elindultunk az emberek közé, hogy meggátoljuk őket abban az igyekezetükben, hogy a teljes romlásba rohanjanak. Odaállunk egy-egy embernek az útjába, amikor az örvény felé szalad, megállítjuk őt, és megmondjuk neki, megértetjük vele, hogy ez nem minden, amit itt élsz, amit itt érzel, cselekedsz, hanem a földi élet után van egy örökélet, amelyre elő kell készül¬nöd itt a Földön.
A tespedő, stagnáló embert megrázzuk, megmagyarázzuk neki, értésére adjuk, hogy nem lehet állni, nem szabad megállni, ez törvényellenes, mert az Úr azt akarja, hogy minden ember haladjon, fejlődjön. Ha megáll, akkor ő gátat vet az örök fejlődésnek is, tehát kettős bűne van: vétkezik önmaga és embertársai ellen.
A keresőnek, kutatónak szolgálatába szegődünk, megmutatjuk neki az irányt, ahol kereshet, kutathat és találhat. A kérőnek, zörgetőnek szintén szolgálatába szegődünk, közvetítjük az adományokat, amelyek Istentől jön-nek, megnyitjuk az ajtót amelyen zörgetett, és az örökkévalóság perspektíváit nyitjuk előtte. A lelkileg fázónak, didergőnek meleg fluidikus takarókat hozunk a mi országunkból, betakargatjuk, hogy érezze: van valahol egy szerető szív, mely őrá is gondol, hogy újra éledjen benne a remény, hogy van egy hazája, ahová tartozik, és ahol őt várják.
Testvéreim, mi nem akarunk semmi mást az emberektől és az emberekkel, mint megnyitni a szemeiket, hogy lássanak, megnyitni a füleiket, hogy halljanak, a szíveiket, hogy érezzenek és meg¬gyújtani egy szövétneket, hogy világítson nekik az igazi irányba.
Ezért az embereknek sem szabad mást akarni, kívánni tőlünk, csak azt, hogy Isten akaratát közvetítsük nekik. Megértessük velük, hogy nemcsak testből állnak, hanem test, lélek és szellem képezi a földi embert. A test, a legkülső burok lehull róla, az romlandó, a földbe kerül, és a szellem az ő lélekburkával elmegy az örökhazába, és azon kell igyekeznie, hogy az minél tisztább, minél fényesebb, átlátszóbb legyen, mert az az ő egyedüli ru¬hája. Semmit át nem hoz magával, bárki lett légyen a Földön, nem látszik meg rajta, csak az ő fénylő jó cselekedetei.
Békesség nektek, Isten veletek!


UI:


A spirituális tanítások ereje: A tolvajból lett szent [indiai tanmese]
https://www.youtube.com/watch?v=q1Zq0kVA9kY

A gondviselés fejlesztő munkája – Felvezetés

Zita médium közlése
A hitben élő ember nem lázadozik Isten végzése ellen, nem hitetlenkedik, nem tagadja meg a szerető Atyát, nem fordít hátat az Ő igazságának, hanem a mi Urunk, a Jézus Krisztusunkhoz hasonlóan kiüríti a szenvedések poharát, felveszi vállára a keresztet és hagyja, hogy ezen a kereszten elvérezzék az ember. Elvérezzék az ember mindennemű törtetésével, anyagias kívánságaival, bűneivel, hiúságból fakadó természetével és minden olyannal, ami Istentől eltávolította őt.
Ha előbb nem, utóbb; ha bölcsesség által nem, a szenvedések által kell mindenkinek, aki elbukott, megtalálnia a hazavezető utat. Ha az ember fél a szenvedésektől, a csalódásoktól és a nehézségektől, akkor úgy menekülhet meg ezektől, hogy betölti a parancsolatokat, hogy megtér. Úgy menekülhet meg, hogy szakít az anyagi emberrel és hagyja magában megerősödni a szellemi törekvéseket, megerősíti a szellemnek azon tulajdonságait, amelyek hasonlóvá tették és majd megint hasonlóvá tehetik őt az Atyához, a Teremtőhöz.
De ha nem tudja megerősíteni önmagában azokat a szellemi törekvéseket, akkor csakis a szenvedések, a nehézségek és a csalódások útjai várnak rá, tele útvesztőkkel, ahol újra és újra eltéved, és minél jobban belekerül a bűn sűrű rengetegébe, annál nehezebben tud onnan kikerülni és megtalálni a hazavezető utat.. A teremtmény önmagát helyezi el a különböző világokra és azokon belül is azokba az állapotokba, azok közé a lehetőségek közé, amik között élnie kell. Hogy mivel helyezi el? Az ő szellemi mivoltával, az ő szellemi fejlettségével vagy fejletlenségével.
A magasabb világokra nem lehet szennyes érzésekkel, tülekedéssel, könyökléssel, önzéssel, birtokolni vágyással, gőggel, hiúsággal, irigységgel bejutni. A magasabb világokra nem lehet bejutni szeretet nélkül, mert azokat is megfertőzné, és azokat is hamarosan a fájdalmak világává tenné, így tehát Istennek a szeretete és bölcsessége a hasonlót a hasonlóval vonja össze és mindenhol a megfelelő létlehetőséget adja nekik.
Így jönnek létre a naprendszerek, így jönnek létre a naprendszereken belül a Földetekhez hasonló világok. Ha az egyik világon sikeresen vizsgáztak, magasabb világokon való testöltésre nyerhetnek lehetőséget. Mivel hozzátok a Föld áll közel, és mivel nagyobb részben a Föld lakói földszellemekből adódnak, ezért hát nézzük meg közelebbről, milyen is a helyzet a ti Földeteken.
Mint mondom, a Földet nagyobb részt földszellemek népesítik be, ami azt jelenti, hogy a kezdeti időktől fogva azokba az anyagokba lettek bezárva, amelyek még ma is a Föld anyagát képezik. Azaz az itt lévő légkör, talaj, természeti viszonyok mind az ő érzéseiknek, gondolataiknak és cselekedeteiknek a meganyagiasodott, megmerevedett formái. Emellett természetesen a Föld átmeneti világ is: alulról is jönnek a Föld színére és síkjára - és sajnos - felülről is..


Összeállította: Bíró László

A csatolt anyagok listája:
A gondviselés fejlesztő munkája
Spiritisztáknak - Szellemi tanítás
Az iskola és a tanuló analógiája
HANG - Miért nem szeretnek engem az emberek?
Magyarország horoszkópja - Nyilas
A világ legmerészebb huszárcsínye
A székely asszony
https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGhfgwh9TzAJFIBXt1Lw?e=e2GikQ
Innen letölthetőek külön a mai csatolmányok

https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint öt évre visszamenőleg.

https://data.hu/get/12187395/SBK_Hirlevel_178.doc
https://1drv.ms/w/s!AsgSMxsrdSeGhfgXI-1VpifsMU7NrQ?e=3wXaMj
Karsay István – SBK_Hírlevél_178 – 2019 december – Letöltés a tárolóból

https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGhd4SxIh5pzWQBzcWGA?e=ngm998
Zita médium közlése - A fügefa példázatáról - 18.okt.21. – Letöltés a tárolóból

https://www.youtube.com/watch?v=-3WXtTDaxBg
https://www.youtube.com/watch?v=L6mmBTqnqGg
Dr. Gyárfás Ágnes – A teremtés utáni letelepedés története 1-2

https://www.youtube.com/watch?v=fzG5m-pQmJ8
A fény völgye – Családi film

https://www.youtube.com/watch?v=9BguZCjzsKw&t=3s
Baba, bába, szerelem – Romantikus western

A szellem útja a bölcsőtől a koporsóig 2 rész


A talentumot, ha nem is ilyen élesen kifejezve, de mindenki megtalálja magában, és ennek a gyümölcsöztetése a feladat.
Ennek a feladatnak a bogozgatásánál alakult ki bennem bizonyossággal, hogy Isten nem azért működteti olyan csodálatosan az egész életter-vet, hogy az ember állandóan negatív dolgokkal foglalkozzék, vagyis a kar-máját bonyolítsa, vétkeket, hibákat oldozzon. Mert az előrehaladás céltu-datos, egyenes irányától úgyis ezek térítik el, tehát mindent meg kell dolgoznia út közben, de nem ez a fő cél, nem ezért születünk és élünk újra meg újra!
Már évek óta él bennem egy hatalmas felkiáltás! Más ez az egész élet, mint amit itt ebből a polgári és papi erkölcs csinál. Más, mint amit a korlátolt és véges földi tudomány megfejtett. Más, mint amit az ember a mindennapi kenyér megszerzése körüli körforgásban végez. Más, mint ami az önmar-cangoló, kétségekkel vívódó üdvösségért reszkető ember előtt megnyilatkozik. Több! Tisztább! Szabadabb! Főleg szabadabb! Hatalmas, diadalmas!

Építeni és munkálkodni!
Ahogy előző életéből átmentette talentumát a szellem, úgy áll Atyja elé, és Ő tudja, mennyi volt az igyekezet, mennyi a hanyagság, mennyi az ellenszegülés, mennyi a bűntudat, és most milyen fokú a magára eszmélés. Ennek arányában szabja meg eljövendő útját.
Isten a legbőkezűbb Atya, Aki útra bocsátja gyermekét. Ez csak a ha-mis kivetülések világában látszik úgy, mintha mostohán bánna gyerme-keivel. Mert minél több a jó szándék a Földre készülő szellemben, annál több az Ő segítsége. Az utat Ő szabja meg, de a lehetőségek a szellem kezében vannak.
A szellem rombolgatja személyisége minden jelentőségét, és a Jóisten letakarja fátyolával minden előző életek béli kimagasló szereplés emlékét, hogy észrevétlenül, jelentéktelenül jöjjön e világra a legjelentősebb eredményekért küzdeni.
Tudott? De hibásan és rosszul értelmezve. Ami nem vált énjévé, az úgyis lehull a koporsónál. De ami egészen hibás énjévé vált, azt le kell épí-teni. Ki kell üríteni minden ismeret tárházát, csak az élmények maradnak meg fundamentumnak, az ismeretek elvétetnek. És az ember útján? Ott van a szomjúság a tudás után, és csak egy út marad nyitva a mindentudás tárháza felé. Minek a többi? Hogy önhitté és gőgőssé tegyék, és esetleg a hiúság újra eltérítse az igazi tudástól?
Nehéz összecsomagolni a Földre indulás előtt az útravalót, mert tudja a szellem, hogy nagy felkészültség kell, de a jóságos isteni kéz ezt is, azt is visszavesz belőle, mert bár jó volna, de a kísértések talán túl nagyok lennének, és miért mérjen gyermekére nagyobb erőpróbát, mint amiről tudja, hogy nem bírná el. Pedig még megbízatásokat is el kell vállalni, és ehhez viszont sok-sok erőt kell hozni.
A gondos Atya ugyan lelkére köti: gyermekem, ha fogytán van erőd, kérj, és én újra adok, de nem biztos, hogy az ember végrehajtja ezeket a megbízatásokat, mert eltéríti a tétovázás, a kishitűség és a földi élet csillogása. Erős akaratú, tiszta látású emberré kell lennie annak, aki fel akarja és tudja ismerni a hivatását.
Vannak emberek, akik céltudatosan haladnak életútjukon, de a legtöbb ember elégedetlen, és meg van győződve, hogy félreismert, meg nem ér-tett, mellőzött, csak mert az isteni vezetés más irányba tereli, mint ahová saját akarata vinné. Sok sírás és gyötrődés után jön rá, hogy éppen azon a helyen, amelyet megátkozottnak érzett, kell türelmet és alázatosságot tanulni.

Mert a hibák, amik égetik a lelket, ott kísértenek végig a szellemi és a földi úton egyaránt. Ezekkel szemben a Jóisten mit sem tesz. Ő türelemmel és szeretőn vár, amíg az ütközések, csalódások, fájdalmak meg nem szelídítik a türelmetlenséget, és meg nem adja magát az ember.
A szépséggel is rosszul élt, és minden egyéni és külső szépség öncélúvá vált. Tehát le kell vetkőzni azt is, mert eszményi szépség az ideál. Az ember szenved, mert elvesztette a talajt a lába alól. Minden áron meg akarja kaparintani, épít majd az ő hiúsága olyan fellegvárat, hogy minden előkelőség, pompa, ízlés visszatükröződik abban. Az isteni Gondviselés minden erre való képességet megvon, minden anyagi eszközt megsemmisít, hogy maradjon ideje a szellemnek a belső szépségét és előkelőségét kiépíteni.
Szülőket keres. Megkeresi a régi kapcsolatokat és segítő kezek bíztatják. Amit nem kaphatsz meg az életkörülményektől, azt megkapod az anya mesélő ajkától, az apa pajtási kedvétől, a testvérek baráti kezétől, a hitvestárs segítőkészségétől, és sokat, nagyon sokat barátok szeretetétől.
És ember született a Földre. Ember, akinek meg kell járni a föld porát, hangyaként a szorgalmával, meg kell járni a szellő szárnyán a méhek útját a méh kitartásával, míg sorsainak röptével feljut a bérctetőre, a Nap közelébe.

És onnan ne nézz vissza, óh ember, mert a felégetett rossz láttán só-bálvánnyá válsz, mint Lót felesége, és ne nézz a jövőbe, mert a csalóka képek elterelik a figyelmedet a jelenről, a máról, ami az élet, és az élet a Krisztus. A ma az út, amelyen az életet járni kell. Az út a Krisztus, és a ma célja a tegnap értelme, és a holnap vágya az Igazság, amelyért érdemes élni és megjárni az utat. És az Igazság is Krisztus!

Kuklis Magda

UI:

KAPCSOLATOK l Mit vársz másoktól és mit kapsz ?
https://www.youtube.com/watch?v=Rzsl7RNOClw

A szellemi utunk és vezetettsége

A szellem útja a bölcsőtől a koporsóig 1 rész

A szabadon szárnyaló, örökéletű, a mélységeket és magasságokat megjárt Istengyermek útját akarja követni az ember, aki oly gyarló, hogy még a nyilvánvaló dolgokat sem képes kellőleg ellenőrizni.
Vajon beleérez-e a számára ismeretlenbe? Lát-e visszafelé olyasmit, ami Isten akaratából ugyan el lett fedve a szeme elől, de ha már rendelkezik némi világossággal, fel is lesz lebbentve előtte a fátyol, ha van elég ereje elhordozni az igazságot, és kellő felkészültsége, hogy átfogja a dolgok miértjét, összefüggését, logikáját.
Belelát-e a jövőbe, amelynek titkait szellemkezek pecsételik le? Sokszor nő túl földi határokon a látása, és érzi meg, mi függ attól, hogy jól vagy rosszul végzi-e a feladatát! Sokszor áll az ember tanácstalanul önmagával szemben és vizsgálja, hogy van az, hogy némely dologban biztos és határozott, akaraterős és céltudatos.
Vannak képességei, melyek alkalmassá teszik bizonyos dolgok elvégzésére, és vannak gátlásai, amelyek megbénítják akaraterejét és cselek-vőképességét. Vannak hibái, amelyek mélyen begyökerezve nyilvánvalóvá teszik egész gyarlóságát, mintegy karakterének fő motívumát képezve.
Meg tudná-e magyarázni, hogyan csap össze múlt és jövő a jelenben, hogy megalkossa a lehetőségeket és korlátokat, hogy megszabja az utat, hogy megmutassa a célt, a közelit és a távolit? Hogyan oldoz és kötöz, és hogyan találja meg ebben önmagát az ember, hogy gyötrődő és ujjongó érzésekkel, lankadó és emelkedő szárnyakkal, türelmetlenséggel és mérlegeléssel, csüggedéssel és erős akarattal, szunnyadó és éber lelkiismerettel figyeljen arra a belső hangra, amelyik figyelmezteti az elvégzendő fela-datra.
Az, hogy helyes megérzései vannak-e, vagy sem, az attól függ, hogy megromlott természetének gyökereit lazítgatja-e az ismeretlenben, vagy összefüggéseket keres, amelyek életek során láncolódtak egymásba és teszik ki mai énjét, vagy csak tudálékos kíváncsisággal turkál a hatalmas élet miértjeiben.
Számtalan magyarázat hangzott el már a szellem útjáról a teremtéstől a bukáson át az újjászületésig. Mindezekből magáévá téve valamit, pró-bálja az ember a saját útját rekonstruálni. Mert nincs ember, aki a számtalan beállításon, megvilágításon keresztül ki ne gondolta volna a maga egyéni útját a maga természete által. Miért? Mert minden hatalmas összefüggés ellenére a megtérés mindenkinek egyéni és egyedülálló dolga.

Mindaz, amit már megfigyeltem emberek életében, amit megtanultam szellemi magyarázatokból, megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy van szellemi átöröklés. Ezt úgy képzelem, hogy a szellemre a vándorútján valahol rábízza a Gondviselés azt a bizonyos talentumot, amit kamatoztatván vagy megkettőz, vagy ha gyáva és rest szolga, elás.
Így életről életre hordozza magával, amíg számon nem kérik tőle. Ez az elszámoltatás nem rideg és üzletszerű, mert Isten előbb kegyelmi állapotba helyezi, és megpróbál vele mindent, hogy alkalmassá legyen talentumának helyes felhasználására. Ilyenkor fel lesz függesztve a következmények törvénye olyan időkre, amikor azt megerősödve tudja már elhordozni az ember. Ilyenkor aztán végtelen lehetőségek sorozata áll előtte.


Ha felismeri a kegyelmi állapotot, akkor a kölcsönadott talentum leg-bensőbb, legigazibb értékévé válik, de ha az időt elmulasztja, akkor elvétetik tőle az, amije van, és kivettetik a külső sötétségre.
Hogy megértessem, mire gondolok, személyes példákkal próbálom megmagyarázni:
A szellemi vezetés bizonyos szellem-pedagógiai okokból néha felfedte egy-egy korábbi élet valamely részletét, esetleg célját vagy eredményét. Így került sor Magda és egyik-másik testvére két-három korábbi élete fő motívumának bemutatására. Magda egy korábbi életében Panniként, mint írástudó cselédlány élt egy idős páter mellett. (a szerk.)
Az öreg magyarázatai nyomán különös gondolatokat ró kezében a ceruza. A kis cseléd felsőbbrendű dolgokat kapiskál. Aztán nem tudni, hány élet után francia írónőként elsekélyesedik kezében a toll, jóllehet birtokában van azoknak a felsőbbrendű ismereteknek, amiket megsejtett a kis cseléd, de mert nem ő szolgálta a gondolatokat, hanem azokat állította személyisége szolgálatába, mi maradt a képességből? Legfeljebb a kifejezés készsége. És a sok mondanivalóból? Az vagy átlényegül legbensőbb szellemi tudássá, vagy elvétetik.
És egy másik példa:
Az a hegedű, amit valamikor egy művész szólaltatott meg, talán kicsit hiún és öncélúan, emiatt egy későbbi életben egy kis párizsi gamin (utca-gyerek – a szerk.) kezében maradt játékosan kéregető szerszám. Ez-után a kapott eszköz vagy megcsendíti az isteni hangot, és átlényegül, talán már nem is valóságos hegedűvé, vagy elvéteti

folyt.köv..


UI:

Halálközeli élmény -Mellen-Thomas Benedict-
https://www.youtube.com/watch?v=4ndqrKF0K58&feature=share&fbclid=IwAR1v-Fznu

Az alázatosság és önmagunk igaz ismerete

Részlet Kempis Tamás „Krisztus követése” című könyvéből

A természet rendje, hogy minden ember törekszik a tudásra, de mi haszna a tudománynak Isten félelme nélkül? Bizony többet ér az alázatos földművelő, aki Istennek szolgál, mint a fölfuvalkodott tudós, aki magáról megfeledkezve az egek forgásán töri a fejét. Aki jól ismeri magát, belátja: nincs mivel büszkélkednie, s nem leli kedvét az emberek dicséretében.
Ha a világnak minden titkát ismerném is, de nem élnék szeretetben, mi hasznomra volna Isten előtt, aki tetteim szerint fog megítélni? Hagyj fel a tudásnak mértéktelen keresésével, mert az önmagadtól igen messze szakíthat, s nagy csalódásnak kezdete lehet. Akik sokat tudnak, azokon könnyen úrrá lesz a kívánság, hogy bölcsnek lássák és nevezzék őket az emberek.
Sok minden van, aminek tudása kevés vagy éppen semmi lelki hasznot nem jelent. S nagyon nem bölcs az, aki olyasmire figyel, ami nem válik üdvösségére. Hiába a sok szó: nem tölti be a lelket, az igaz élet viszont békességet szerez a szívnek, a tiszta lelkiismeret megnöveli az Istenbe vetett bizalmat.
Minél többet tudsz, minél műveltebb vagy, annál szigorúbb ítélet vár rád, ha szentebbül nem élsz. Ne bízd hát el magad ügyességedben vagy tudományodban, inkább érezd felelősnek magad minden tudásért, amit kaptál.
Ha úgy látnád, hogy sokat tudsz, és mindent eléggé jól megértesz, vedd észbe, hogy sokkal több az, amit nem ismersz. Ne légy hát oly igen nagy bölcs, inkább valld meg tudatlanságodat. Mit tolakodnál mások elé, mikor sokan tanultabbak nálad, s a törvényeket is jobban ismerik? Ha azt akarod, hogy valami ismeret és tanulmány hasznodra váljék, szeresd az ismeretlenséget s azt, hogy semminek tartanak.
Ez a legmagasabb rendű és leghasznosabb tanulnivaló: önmagunk igaz ismerete és megvetése. Nagy bölcsesség és tökéletesség az, ha az ember önmagát semmire sem tartja, de másokról mindig jót gondol és elismerően vélekedik. Még ha azt látnád is, hogy más nyíltan vétkezik, vagy valami nagy hibát követ el, akkor sem kellene magadat nála jobbnak gondolnod: hiszen nem tudod, meddig tudsz megállni a jóban. Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit se tarts magadnál gyarlóbbnak.

Szemlézte: Bíró László

A házasság legalattomosabb ellensége
Házassági tanácsadók szerint a konfliktusok és válások egyik fő oka a nyaggatás. A süket fülre vett kérések ismételgetése éppoly romboló lehet, mint a hűtlenség vagy az anyagi problémák.
Minden házaspár számára ismerős helyzet, amikor az egyik fél ismételten kér valamit, a másik ismételten nem reagál, és mindketten egyre ingerültebbek lesznek. Scott Wetzler New York-i pszichológus, magatartáskutató szerint a kérések ismételgetése ördögi kör: az egyik unja a követelőzést és visszahúzódik, mire a másik még inkább mondja a magáét. A nyaggatásra való hajlam személyiségtől is függ – teszi hozzá. Nagyon lelkiismeretes, kényszeres vagy szorongó embernek nehéz nem noszogatnia a társát, főleg ha az lassú vagy szeret mindent az utolsó pillanatra hagyni. A tunyaság, a lusta természet viszont bárkiből előhozza az állandó nógatást.
Szakértők szerint a nők hajlamosabbak a nyaggatásra, mert természettől fogva jobban szívükön viselik az otthont, a családi életet. A feleség általában érzékenyebb is; úgy véli, ha a kérése nem fontos a férjének, bizonyára ő maga sem az. Persze ha ilyenkor nyaggatni kezdi, azzal csak tetézi a bajt. A férfiak viszont sokszor abban hibáznak, hogy nem válaszolnak világosan a feleségüknek. A férfi gyakran azért nem vesz tudomást felesége noszogatásáról, mert még nem tudja a választ, vagy mert tudja, hogy az kedvezőtlen. De előfordul, hogy azért nem felel, mert nem tartja annyira sürgősnek a feladat elvégzését, vagy mert bosszantja, hogy olyan a helyzet, mintha kisfiú lenne, akit szid az anyukája.
Howard Markman házassági tanácsadó, a Denveri Egyetem pszichológia-professzora szerint a nyaggatás akkor válik komoly szétválasztó erővé, amikor a házaspár nem az alapproblémát próbálja kezelni, hanem magáról a követelőzésről kezd vitatkozni. Harmincéves tapasztalata alapján úgy véli, a probléma előbb-utóbb minden házasságban megjelenik, ám ha a házaspár vissza tudja szorítani, nagy eséllyel együtt tudnak maradni. A jó hír pedig az, hogy a jelenség valóban kezelhető.
A legfontosabb, hogy a házaspár felismerje: ha magáról a követelőzésről kezdenek vitatkozni, egy helyben járnak. Inkább arra igyekezzenek rájönni, mitől ideges a másik. Lehet, hogy a férj nem lusta és szeretetlen, hanem túlterhelt és kimerült? Lehet, hogy a feleség nem bizalmatlan, hanem túl sok feladatot igyekszik kezelni?

Íme néhány további ötlet:
• Keressétek a kérések kifejezésének nembántó, kedves vagy humoros módját! Egy feleség sokszor cetlikre írja a kéréseit, mosolygós fejjel illusztrálva; máskor a megjavítandó háztartási eszköz nevében ír levelet: „Nagy szükségem van a segítségedre. Teljesen eldugultam. Hűséges kádlefolyód.” A leírt kérés nem nyomasztja a másikat; elkerülhető vele az idegeskedés, a követelőzés, a szóváltás.
• Mindketten higgadjatok le! Mondjátok ki, hogy az állandó noszogatás a probléma, és keressetek rá közösen megoldást! Lehet, hogy változtatni kell a viselkedéseteken; hasznos lehet, ha megfogalmaztok néhány új szabályt.
• Próbáld a másik szemszögéből nézni a dolgot: ne gondold, hogy segíted azzal, hogy ismételten figyelmezteted az elvégzendő feladatokra! Talán inkább úgy érzi, nem értékeled kellően, amit már megtett vagy amit éppen tesz.
• Ha kérésed van a másik felé, mindig egyes szám első személyben beszélj: „(Én) Kérlek, fizesd be a számlát!”, nem pedig: „(Te) Sosem fizeted be időben a számlát!”
• Indokold meg a kérést! Pl.: „Amikor későn fizeted be a számlát, mindig annyira idegeskedem, hogy marad-e elég pénz a hónap végén.”
• Csak reális, igazán szükséges dolgot kérj! Tényleg most azonnal ki kell cserélni azt a villanykörtét?
• Adj időt! Kérd meg a társadat, hogy végezzen el valamit pl. vasárnap estig, de hadd döntse el ő, hogy számára mikor a legalkalmasabb!
• Ha a társad nyaggat, válaszolj világosan! Mondd meg neki őszintén, meg tudod-e tenni, amit kér, és mikor; azután tégy úgy, ahogy megígérted.
• Gondolkozz más megoldáson! Lehet, hogy érdemesebb szakembert hívni, mint követelőzéssel, vitatkozással terhelni a kapcsolatotokat!



Bíró László